Megindult a visszaszámlálás
Nekem ez kínai
Ez volt az első gondolatom, amikor kijöttünk Peking nemzetközi repülőteréről. Bármerre néztem, csupa kínai feliratot láttam. Sehol egy ismert piktogram vagy angol nyelvű útbaigazító tábla. Bent a turista információban azt mondták, hogy valahol itt van az Airport buszok megállója. Próbáltuk kitalálni, honnan indulhat az a busz, amely az utikönyv szerint a Thiananmen tér környékéig visz el.
A Malév-Hainan járattal sok magyar érkezett, de a legtöbben a tranzit felé vették az irányt.Meglepő, de talán fél tucatnyian voltunk, akiknek Peking volt az uticéljuk. Együtt toporogtunk a jegyárusitó pultnál ahol még vagy 30 kínai is lökdösődött, és próbáltuk megtudni, hogy a négy buszjárat közül melyik megy uticélunk felé. Ekkor szembesültünk először azzal, hogy itt bizony az utca embere nem beszél angolul. Precízebben fogalmazva a kínain kívül nem beszél más nyelvet.A magyaros kiejtés ellenére szerencsére a tér nevét megértették, és a 2 busz felé mutattak. Leszurkoltuk a kétszer 16 Yuant, és a jegy birtokában felszálltunk. A busz elindult a város felé. Ahogy közeledtünk a belvároshoz, a reggeli csúcsban egyre lassabban araszoltunk előre. Végül teljesen beragadtunk a dugóban, és mivel már csak egy háznyira voltunk uticélunktól, a vezető kinyitotta az ajtót és mindenki leszállt.
Szállásunk a Hutong Inn Hotelben valahol a Tiltott várostól északra, a Goulodaje metróállomás közelében volt lefoglalva. Ha sikerül egy metróállomást találni nyert ügyünk van. A buszból több Subway feliratot is láttunk, tehát tudtuk, hogy valahol a környéken lenni kell egy megállónak. Csak hol, melyik utcában, merre induljunk. Ismét kérdezősködni próbáltunk. Vagy húsz embert szólítottuk meg, mire találtunk valakit aki megértette hogy mit keresünk, és egy alig 50 méterre lévő épületre mutatott. Tényleg ott volt a megálló. Próbáltunk a metrótérképén eligazodni, de sehogy sem találtuk a keresett helyet. Pedig már vagy ötödször olvastam végig az állomások neveit. Aztán megtörtént a csoda. Valaki megértett, és rábökött a keresett pontra, majd a jegypénztár felé mutatott. Azt sem tudtuk, hogy pontosan hol is vagyunk. A kínai irásjegyek betükké alakítása nem mindig egységes. Egy kifejezést többféleképpen írnak le. Hol egy szóban, hol kettő, három szóban, ezért nem találtuk mi sem a keresett állomást.
Aztán kezdett kerek lenni a dolog, megvettük a jegyet, kb. 50 forintba került, utaztunk, átszálltunk egy másik vonalra, majd tovább utaztunk, végül leszálltunk. Szerencsére jó irányba indultunk és hamar megtaláltuk a szállodát. Egy széles sugárútról nyiló nagyon keskeny utcácskában volt, ahol mindenütt építkezés folyt, ezért a házak előtt építőanyag kupacok és bontási törmelékek nehezítették a közlekedést. Úgy tünt, mintha az olimpiára mindent fel akarnának újítani. Kicsit távolabb volt a Tiltott várostól, mint a leírásokban szerepelt de kellemes hely volt.
A Dobtorony kivülről
Lepakoltunk, és elindultunk felfedezni a környéket. Először a Harangtoronyba botlottunk, majd vele szemben a Dobtornyot fedeztük fel. A túloldalon egy kedves tavat találtunk. Mivel esett az eső, elég kihalt volt a környék, de pont alkalmas arra, hogy muzeumba, templomba menjen az ember.
Az eső elállt, ezért úgy gondoltuk, hogy a nap hátralévő részét a Láma templom megtekintésének szenteljük. Ez két megállónyira volt tőlünk. A metrón már egész magabiztosan mozogtunk.
A Láma templom bejárata
Újabb 25 Yuan befizetése ellenében már bent is voltunk Peking legnagyobb Láma templomában. 
Nagyon megkapó látvány volt. Mindenütt imádkozó, füstölőt gyujtó emberek tömege. Nagyon kedvelem a füstölő illatát, kellemes hátteret nyujt az elmélkedéshez. 
Egészen zárásig maradtunk, majd a templom közelében beültünk egy étterembe vacsorázni. Csak kínai étlap volt, ennek ellenére megpróbáltunk angolul csirkét rendelni, de nem értették, ezért az étlapon lévő képek alapján rendeltünk egy levest, és egy csirkének tűnő valamit, ami valami zöldségféle volt, talán tengeri uborka lehetett. Nagyon jó ize volt, de egy kicsit sótlan volt számunkra, ezért megpróbáltunk sót kérni, mivel egyik asztalra sem volt kitéve. Nem érették, ezért kézzel mutattuk, mintha sóznánk. A pincér a homlokára csapott, majd visszatért egy tányér kristálycukorral. Na ettől kezdve nem sóztunk. A kaja egyébként igen olcsó volt és hatalmas adag. Talán a felét ha meg tudtuk enni, és az egészért 64 Yuant kértek. 6 Yuant otthagytunk borravalónak, de egyre csak tologatták vissza. Mi meg szintén nekik vissza. Végül nagy vihogva eltették, és kifelé menet láttuk, hogy a pincér a többieknek körbemutogatta. Valami nem megszokottat tehettünk, ezért az utikönyvben kikerestem a borravaló bejegyzést, ahol az állt, hogy nem szokás, még Mao szüntette meg, A fiatalok számára teljesen ismeretlen dolog. Ők megkapják a fizetést, a vendég meg annyit fizet, amennyi az étlapon szerepel. Na jó ezt is tudjuk, többet nem sértegetjük őket.
Mivel még korai volt az idő az alváshoz, úgy gondoltuk, hogy megnézzük a világ egyik legnagyobb terét a Mennyei Béke, más néven Thiananmen teret. Már kezdett sötétedni, mire odaértünk, és csodálatos fényárban uszott minden. A régi városkapuk, a Népek csarnoka, a Mauzóleum, és a Tiltott város bejárata.
A hires Mauzóleum
A teret kordon vette körül, igy teljesen néptelen volt. Ezen igen meglepődtünk, mert hömpölygő tömegre számítottunk.
A Tiltott Város bejárata
Végigsétáltunk a tér egyik oldalán egészen a Tiltott városig, majd a másik oldalon visszajöttünk. Közben teljesen besötétedett. Metróra szálltunk és hazakocogtunk. Másnapi tervünk is mozgalmas volt, reggel a Konfuciusz templom, utána pedig a Nyári palota lesz az uticél.
Azt már éreztük, hogy nem lesz könnyű elboldogulni mert Kína annyira különbözik mindentől, még az emberek is másként gondolkodnak. Kedvesek, segítőkészek, de hiányzik belőlük az empátia és a kreativitás. Ha az órájára mutogatsz, nem azt fogja gondolni, hogy a pontos időt szeretnéd tudni.
A nehézségek ellenére bizakodva vártuk a másnapot.
