Utazás nagy Kínában 8. rész

Chengdu – Ismerkedés a belvárossal

Előző napi kirándulásaink alkalmával többször is átutaztunk a belvároson. A bankok és biztosítók felhőkarcolói mellett engem inkább a sétáló utcák üzletei csábítottak. Az ismét hard fekhelyes vonatunk csak délután indult, ezért a délelőtti napot az üzletek kínálatának szenteltük. Előző nap csak felületesen tudtunk körülnézni.

Reggelre szó szerint kivirágzott a város. Az éjszaka folyamán számos virágosládát csempésztek a térre a szorgos városszépítők. Ez kellemes hátteret nyújtott a számos esküvői szervező pavilonnak. A francia üzletemberek felfedezték maguknak a várost, a pavilonokban hatalmas posztereken a Notre Dame, a Diadalív, vagy az Eiffel torony előtt ölelkező friss házasok képei voltak láthatóak. Az asztaloknál jegyespárok ültek és nézegették a menyasszonyi ruhákról, csokrokról készült fotókat és közben francia zene szólt.
(Valószínűleg jól prosperál a kínai-francia kapcsolat, mert Párizs és Peking között közvetlen repülőjárat közlekedik.)




A menyasszonyi ruhaszalonok mellett a franciák a cukrászatokat is becsempészték a kínai étkezési palettára, pompás croassanok és bagettek csalogatták a vevőket, igaz elég borsos áron.

Utazásunk egyik alapelve, hogy itthonról a lehető legkevesebb holmit visszük magunkkal, csak olyan dolgokat, amikre feltétlenül szükségünk van, és úti célunk színhelyén nem szerezhető be. Egy 20 napos utazásra elég nehéz mindent bepréselni egy kézipoggyászba, de általában sikerül, így nem fenyeget az a veszély, hogy elvesznek a csomagjaink. Úgy gondoltuk, hogy ami Kínában nem kapható, az nem is létezik, ezért ide sem hoztunk sok holmit. Érkezésünkkor Pekingben még jól jött a könnyű dzseki, de itt már igazi nyári kánikula volt, és terveink szerint továbbra is dél felé tartottuk.


Az európai nagy bevásárlóközpontokból jól ismert üzletek – C&A, Zara, H&M stb. – szinte mint megtalálható volt, még a kínálatuk is szinte ugyanaz, csak fele, harmad, sőt olykor negyedáron. Mivel valami másra vágytunk, mint ami otthon is kapható, inkább a kínai divatcégek boltjai mellett döntöttünk. Nagyon jópofa pólókat sikerült vásárolnom, a legdrágább is csak 2300 forintba került, de már ezer forintért is remek darabokat kínáltak. A minőség pedig minden igényt kielégített. A meleg napokra tekintettel még egy kantáros fehér rövidnadrágot is vettem, ami később tényleg jól használható volt.
Persze a piacokon és utcai árusoknál gyengébb termékek is voltak, olyanok, mint amit a magyarországi kínai piacokon kínálnak.



Utunk során itt találtunk először egy igazi szupermarketet. Vettünk is egy csomó mindent a másnap reggelig tartó vonatútra. Természetesen instant tésztásételt, meg mindenféle aszalt gyümölcsöket, kivit, mangót, édesburgonyát, és finom kekszeket, aprósüteményeket.

Eddig nem beszéltem róla, de a kínaiak legfőbb tartósítási módszere az aszalás. Nem csak gyümölcsöket tartósítanak aszalással, hanem mindenféle húsokat is, legyen az sertés, marha, kacsa, tyúk, hal, rák vagy éppen kagyló. Láttunk egészben kapható aszalt kacsát, és fóliázott tyúklábat mindenféle kiszerelésben, és ízesítésben. A tyúkláb nagyon népszerű lehet, mert egész polcsorokat töltöttek meg az egy-két darabostól a kéttucatnyi darabos családi csomagokig, mézes, chilis, curys, füstölt és még ki tudja milyen ízesítésben. Nagyon higiénikusan voltak kicsomagolva, de ennek ellenére nem kaptunk kedvet hozzá. A tyúklábhoz hasonló borzadással töltött el a tyúk és kacsafejek bőséges kínálata.

Reméltük, nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy ilyesmik fogyasztására kényszerüljünk.


A belvárosban tett kiruccanásunkat követően visszamentünk a szállodába a csomagokért, majd a pályaudvaron megvívtuk szokásos harcunkat a bejutásért, majd később a vonatra szállásért.

Chengdut elhagyva ipari üzemeket, majd később rizsföldeket láttunk a vonatablakból. Két óra múlva értünk el egy lakott települést, ahol megálltunk. A peronról hideg sört, üdítőt, és gyümölcsöt kínáltak. Pont annyiba kerültek a dolgok, mint a városi boltokban. Az ablakon keresztül többen is vásároltak, az árus elégedetten szemlélte a kiürült kocsit, és a teli kasszát.

Hát ilyesmi idehaza nem fordulhat elő, nálunk a pályaudvaron minimum kétszeres, de inkább háromszoros áron lehet vásárolni.

Hat óra körül elkezdték tolni az ételes kocsikat. A tároló dobozokban rizs, 2-3 fajta húsos, zöldséges étel volt. Bár ez sem volt drága, mégis kevesen vásároltak, pedig az árus kitartó volt, 8 óráig folyamatosan oda-vissza mászkált.

Szinte mindenki a magával hozott instant tésztát készítette el. A szükséges forró vizet a kocsi végében lévő kazán szolgáltatta. Amikor a szürcsölés elcsitult, (a kínaiak elég csámcsogva esznek, a hosszú tésztát meg különösen intenzíven szívják be, és ha mindezt egyszerre ötvenen teszik, az igen nagy hanggal jár) a mosdó felé indult meg az áradat. Rajtunk kívül csak kínaiak voltak a kocsiban. Mindenki átöltözött, a nők kimosták fehérneműiket, majd minden elképzelhető helyre kiteregették, aztán mindenki elfoglalta a helyét és fél tízkor lekapcsolták a villanyt. Próbáltam írni egy-két sms-t az otthoniaknak, de nem sikerült elküldenem, mert nem volt térerő. Vagy távol voltunk lakott településtől, vagy a hegyek- alagutak árnyékoltak le. Ezért inkább aludni próbáltunk. Reméltük, hogy élménydús nap vár ránk másnap.

Utazás nagy Kínában 7. rész

Kirándulás Le Shanba

Az útikönyv szerint Szechuán tartományban a Pandanevelő Központ mellett számos kirándulási lehetőség kínálkozik, amelyek többsége egyszerűen megközelíthető Chengduból. Számos hátizsákos turista érkezik ide vonattal, repülővel, hogy hegyet másszon, hajózzon a Jangcén, vagy ellátogasson a gleccserekhez. Ha mindent meg szeretnénk nézni, több hét is kevés lenne rá. A bőséges kínálat közül mi a Lingyun hegy falába vésett híres Nagy Buddhát választottuk ki.

Chengdu belvárosi buszpályaudvaráról csúcsidőben negyedóránként indulnak a kényelmes, légkondicionált autóbuszok Le Shanba. Az egy útra szóló jegy 43 yuanba kerül. A két város közti távolság 154 km, a menetidő a forgalomtól függően másfél, de időnként két és fél óra is lehet.

Az autóbusz a város szélén lévő buszpályaudvarra érkezik, ahonnét a 13 busszal jutunk el a kikötőhöz.

A Dafonak is nevezett 71 méter magas nagy Buddha három folyó összefolyásánál emelkedik. A szobor építésének gondolata 713-ban fogalmazódott meg Hatong szerzetes fejében, hogy a folyómeder átalakításával megóvja a hajókat a veszélyes örvényektől. A faragás során lehulló kőtörmelék ugyanis a folyó medrébe került, és megszüntette annak egyenetlenségeit.


Az ülő Buddhát ábrázoló szobor 71 méter magas, lábfeje 8 méter hosszú, a fülei 7 méteresek, az orra 5,6 méteres. Fejét méltóságteljesen a folyó felé fordítja. Háta mögött a Lingyun hegy vörös homokkő fala zuhan a mélybe. Elhelyezkedése miatt a szobrot legjobban a folyó felől tudjuk megcsodálni. Mi is hajóra szálltunk (50 Yuanért) hogy tegyünk egy kirándulást a szobor lábaihoz.

A hajóról jól megfigyelhető, hogy a Nagy Buddha két oldalán a tanítványok kisebb méretű szobrai helyezkednek el. A Buddha lábától a fejéig mindkét oldalon meredek lépcsősor vezet fel.


Készítettünk néhány fényképet a hajóról, amely hamarosan visszafordult a kikötőbe. A fél órás kirándulást követően visszaszálltunk a 13 buszra, amely felvitt a Dafo templom bejáratához.



Kicsit meglepett a 120 Yuanos (Közel 3000 forintos) belépő, amely a teljes terület meglátogatására jogosított. Hiába, amit az Unesco a világörökség részének nyilvánít, azt nem adják olcsón.


A templom kapun áthaladva szépen gondozott parkba léptünk. Régi szobrok között sétáltunk, majd elértük egy vizi liliomra emlékeztető gyertyatartót.



Innen meredek lépcsősor vezetett fel a szentélyekhez. A lépcső két oldalán a korláton lakatok ezrei lógtak egymásba fonódva. Az ifjú házasok helyezték el, hogy szerelmük felbonthatatlan legyen.

Felérve egy hatalmas barlangtemplomban találtuk magunkat, ahol szerzetesek írtak fel hosszú zászlókra mindenféle írásjegyeket.

Itt további barlangok nyíltak mindkét irányba. A pislákoló gyertyák fényei régi istenségek szobrait világították meg.

A barlangokból kiérve egy ösvényen haladtunk tovább, majd néhány lépcső után kiértünk a folyó felőli oldalra, ahol kilátó pavilonok sorakoztak. Néhány kisebb barlangba is belestünk, ahol valaha sírok voltak. A hegy tetején több templomot és szentélyt találtunk, ahol szerzetesek éltek. A látogatók mindenféle adományokat vittek a szentélybe, gyertyákat, füstölőket, virágokat, gyümölcskosarakat, dobozos üdítőket.

A szentélyekben tett látogatást követően ismét visszamentünk a külső útra, amely a Nagy Buddha feje felett haladt el.

A Kilenc Kanyar nevet viselő sziklába vájt lépcsőn elindultunk a Buddha lábaihoz. A lépcső oldalán falba vájt barlangokat láttunk. A Buddha másik oldalán ugyanolyan meredek lépcső vitt fel a hegy tetejére. Mivel naponta több ezer zarándok látogat a Buddhához, ezért a lépcsőket „egyirányúsították”.
A meredek lépcsőn felfelé kaptatva nem sejtettük, hogy még nehezebb szakasz is következik.

Amikor ismét visszaértünk a hegytetőre, egy kapuhoz értünk, amely kivezetett a belső templomrészből. A kapun kívül néhány régi ház állt, ahol ajándéktárgyakat, szendvicseket és üdítőt árultak. A völgy és a folyó felett egy régi híd ívelt át, a Haoshang híd, amely a Nagy Buddha hegyét köti össze a szomszédos Wnyou heggyel.


A leírás szerint a Wnyou hegyen is buddhista kolostorok és templomok találhatóak. Elindultunk a lépcsőn felfelé, bízva abban, hogy a szerzetesek nem a hegy tetejére építkeztek. Ez a reményünk minden kanyar után egyre inkább hiú ábrándnak bizonyult.

Az egész napos mászkálástól igen csak elcsigázódva vánszorogtunk felfelé, amikor a már Pekingből jól ismert Buddha zenét meghallottuk. Azt hittük, célba értünk, de csak egy ajándékbolt próbált vevőket csalogatni. Még egy-két lépcsőfordulót kellett megtennünk, és elértük a templom bejáratát.

Fent szerzetesek egy csoportja takarította az udvart. Rajtunk kívül nem volt más látogató, és azt hiszem máskor sem tolongtak. Kevesen vállalták a fárasztó lépcsőzést. A hegy legmagasabb pontján egy csodálatos kert pompázott és egy elmaradhatatlan pavilon nyújtott árnyat, ahonnét a teljes környék látható volt.

A templomban felújítási munkák folytak, apró termetű lovakkal hordták fel az építőanyagot a folyótól egy másik úton. Mi is a lovak által használt úton indultunk le, annak ellenére, hogy nem tudtuk, hová fogunk kilyukadni. Bíztunk benne, hogy a szerzetesek által használt út valahol a főút környékén ér le, ahol találunk valamilyen buszt.

Ahogy kiértünk a kapun, egy vegyesbolt előtt a mi 13 buszunkat pillantottuk meg. Alig kellett néhány percet várnunk, máris indultunk a pályaudvarra. A hazaút simán zajlott, alig másfél óra alatt visszaértünk Chengduba. Még arra is maradt időnk, hogy a belvárosban sétáljunk egyet.

A sétálóutcában elegáns üzletek sorakoztak. A téren színpad készült egy másnapi rendezvényre. Este tízig nézelődtünk, majd hazabuszoztunk. Nagyon kellemesen telt a napunk. Mivel holnap csak fél kettőkor indul a vonatunk, marad időnk arra, hogy megnézzük mi lesz a hétvégi program Chengduban, és közelebbről is megismerjük egy-két üzlet kínálatát.

Stb.
A tegnap esti sétánk során vettünk egy zacskó aszalt mangót. Legalább is a kép alapján arra gondoltam, hogy a zacskó mangó csíkokat rejt. Meg is ettük az egészet, bár nem mangó íze volt, hanem inkább sütőtökre emlékeztetett, azért nagyon ízlett. Ma ismét vettünk egy zacskóval, amikor is megvilágosodtam. Rájöttem, hogy édesburgonyát rágcsáltunk. Most már mindegy, már úgyis rászoktunk. Holnap veszünk a vonatútra is. Azt el is felejtettem mondani, hogy ismét csak hard fekhelyet sikerült vennünk, annak ellenére, hogy azonnal megvettük, amikor megérkeztünk Chengduba. Remélem, hogy kulturált társaságot fogunk ki.

Utazás nagy Kínában 6. rész

A chengdui pandák

Hosszú és viszontagságos utazás után egy óra körül érkeztünk meg Chengduba. Szerencsére a szálláskereséssel nem kellett sok időt tölteni, a pályaudvartól alig 200 méterre állt a háromszintes Spring Hotel.(Remélem még ma is áll, de erről majd később.) A két emelet kínai viszonylatban alacsonynak számít, ugyanis a legtöbb szálloda 10-20 emeletes, vagy még annál is magasabb. Különösen a luxusszállodák nyúlnak az égbe. Megjegyzem, hogy Kínában nem az emeleteket, hanem a szinteket számozzák. Vagyis a földszintet 1-gyel jelölik, az első emelet már a 2 számot viseli.

Szóval a mi szállodánk egy udvar hátsó részén törpült a felhőkarcolók árnyékában. A recepción kedves aprócska lányok fogadtak, sajnálkozva, hogy nem beszélik az angolt, ennek ellenére elég jól megértettük egymást. Sokkal több szót ismertek, mint akik azt állították magukról, hogy beszélnek angolul. A harmadik szinten lévő kétágyas szobáért 120 Yuant kértek éjszakánként, ami kevesebb, mint 18 dollár. (Fele annak az árnak, amit Pekingben fizettünk.) Felmentünk a harmadik szintre és majd eljárultunk. Süppedős szőnyeg a folyóson, a szoba legalább 25 négyzetméter, hozzá egy szintén nagy méretű üvegfalú fürdőszoba. Két hatalmas ágy a szoba egyik oldalán, a másikon íróasztal, a sarokban társalgó asztal két fotellel. Szórakoztatásul LCD tv mindenféle csatornákkal, és vízforraló. Szóval minden, amire szükségünk lehet.

Miután felfrissítettük magunkat, a szálloda közelében lévő buszpályaudvaron felszálltunk egy buszra, amely a Pandaközpont felé tartott. A buszvezetőnek megmutattuk a pandák képét az útikönyvben, aki jelezte, hogy majd szól, ha le kell szállni. Közel 50 perc zötykölődés után egy kereszteződésnél jelzett, hogy szálljunk le, és egy másik buszra szálljunk fel. Mivel épp nem láttunk másik buszt, és számos riksa várakozott utasokra, az egyikkel megalkudtunk, hogy 10 Yuanért elvisz a pandarezervátumhoz. (Ez kevesebb, mint egy buszjegy Pesten.)

A pandaközpont bejárata előtt egy hatalmas virágágyás közepén mi más mint egy pandacsaládot ábrázoló szobor jelezte, hogy megérkeztünk. 20 Yuanért megvettük a belépőt, majd egy hatalmas parkban találtuk magunkat, ahol bambuszbokrok, és virágágyások váltakoztak. Az útjelző táblát követve először egy elkülönített anyamacit pillantottunk meg, aki egy kisméretű üvegoldalú helyiségben – mi mást is tehetett volna, mint bambuszt rágcsált.

Továbbhaladva a vörös pandákhoz értünk. Az aprócska termetű, leginkább a mosómedvére emlékeztető állatkák vidáman kergetőztek egymással. Hol a bokrok között ugrándoztak, hol a fákra rohantak fel.

Ezek a kis jószágok cseppet sem hasonlítanak az örökké rágcsáló vagy alvó óriáspandákra.

Miközben a vörös pandák játszadozását, futkározását figyeltük, megállt mellettünk egy kínai család, akik almát rágcsáltak. Mivel kissé hangosan ették (csámcsogtak) a pandák is észrevették, hogy valami finom falatot ropogtatnak. Azonnal körénk sereglettek, először csak érdeklődve nézték, majd két lábra álltak, végül az egész csapat kézzel-lábbal próbált kunyerálni. Sajnos a pandákat tilos etetni, de néhány véletlenül leesett almafalatnak nagyon örültek. Lehet, hogy mégsem csak a bambuszt kedvelik?

Egy másik kifutóban kölyökpandák lustálkodtak. Jó ideig néztük őket, de csak nem mozdultak. Hihetetlen, hogy milyen lusták tudnak lenni. Bár mentségükre szól, hogy rettentő hőség volt aznap.

A kölyökpandáktól tovább sétálva elértünk egy csodálatos tóhoz, amelyet Hattyúk tavának neveznek. A tó vizében fantasztikus színekben pompázó vízi liliomok virágoztak. A tó körül színes virágok tömege pompázott. Az árnyas fák alatt csörgedező patak mellett pávák rikácsoltak. Olyan szép volt, hogy szinte már giccses.



A tó partján a virágok között egy teázó pavilonjai álltak, ahol frissítőt és kávét lehetett kapni.



Az egyik gazdasági épületben a pandák uzsonnáját készítették elő. Friss bambuszt daraboltak fel, és mostak meg. Nagyon vigyáznak a pandák étrendjére, akik a bambuszrügyön kívül mást nem fogyasztanak. Mivel az elfogyasztott bambusznak csak 20 %százalékát hasznosítja a szervezetük, ezért hatalmas mennyiséget képesek elfogyasztani. Szinte egész nap rágcsálnak, vagy szundítanak.

Tovább sétálva egy kifutóban két óriáspandát pillantottunk meg, amint a friss bambuszrügyet rágcsálták. A bambusz külső héját foggal lehúzták, majd jóízűen haraptak a feldarabolt bambuszból.

A délutáni hőségben szinte az összes panda elnyúltan heverészett, vagy komótosan rágcsálta a friss bambuszhajtásokat. Egy nagytestű idősebb maci szokatlan módon fel-alá járkált birtokán. Jó ideig figyeltük, amint bement az odújába, majd néhány másodperc mulva már jött is ki. Bár volt bőven étele és itala is, ennek ellenére nem találta a helyét is igen nyugtalannak tűnt. Találgattuk, hogy mi lehet a baja. Azt mondják, hogy egyes állatok előre megérzik a katasztrófákat. Lehet, hogy a földmozgást érezte?

Elhatároztuk, hogy legközelebb mi is bambuszt fogunk vacsorázni. A nagy melegtől teljesen kitikkadtunk, ezért bementünk az egyik ajándékboltba, és vettünk egy üdítőt. A kiszolgáló hölgy kedvesen ajánlotta, hogy kölcsönözzünk ernyőt, ami alatt kellemesebben lehet sétálni.

A pandanevelő területén belül van egy múzeum is, ahol körülnéztük. Sok időt nem érdemes szentelni rá, sokkal érdekesebbnek találtam az élő macikat. A múzeum után visszamentünk az ajándékboltba és vettem magamnak egy olimpiai macit.

A pandáktól visszasétáltunk a szállodába. A folyóson végig ínycsiklandó illat szállt. Szokás szerint a kínai vendégek az ajtókat nyitva hagyták, miközben az instant tésztás ételt készítették.

Mivel elég rosszul telt az előző vonaton töltött éjszakánk, vacsoráztunk, sétáltunk egyet a szálloda környékén majd nyugovóra tértünk.

Holnapra kirándulást terveztünk Le Shanba, az óriás Buddhához.

Utazás nagy Kínában 5. rész

Xian és a cseréphadsereg

Az 1200 kilométeres távolságot legyűrve reggel fél 8 körül gördült be a vonatunk a xiani pályaudvarra. Eredetileg úgy terveztük, hogy egy éjszakát a városban töltünk, de két ok miatt úgy határoztunk, hogy este továbbutazunk. Az első nyomósabb ok az volt, hogy még az útikönyvek szerint is egy nap alatt meg lehet nézni a város fő látnivalóit, másrészt nagyon kellemesen telt az éjszaka a vonaton, frissen, kipihenten ébredtünk, le tudtunk zuhanyozni, ezért bevállaltunk még egy vonaton töltött éjszakát.

Mielőtt nyakunkba vettük volna a várost, beálltunk a jegypénztár egyetlen külföldieket is kiszolgáló ablakához, hogy fekhelyet foglaljunk az éjszakai vonatra. Kiderült, hogy aznapra már csak „hard” fekvőhelyes kocsiban van hely. Kicsit zsúfoltabban utazunk, gondoltuk, de azért nem várunk még egy napot. Beadtuk a csomagjainkat a megőrzőbe, és körülnéztünk a pályaudvar környékén, amely a városfalon kívül, attól mindössze néhány méterre helyezkedik el. Nem kellett sokat keresgélni, gyorsan megtaláltuk a régészeti területre induló zöld színű autóbuszokat, mert az oldalukat cserépkatonák képei díszítették. A közel 30 kilométeres út 7 Yuanba került. A buszmegállótól egy parkon keresztül jutottunk el a bejáratig.

Már több filmet és képet is láttunk a cseréphadseregről, így tudtuk, hogy rendkívüli látványban lesz részünk. A 7000 agyagkatonát rejtő területet 1974-ben kútásó parasztok fedezték fel. Ma a világörökség védelme alatt áll, (a belépőjegy ára is ennek megfelelő összegű) feltárása folyamatosan zajlik.
A cseréphadsereg egy hatalmas síremlék része. A kínai birodalmat 2200 éve egyesítő Qin Shi Huangdi uralkodó nekropolisza terül el a több négyzetkilométeres terület alatt. Az uralkodó sírját még nem tárták fel, csak feltételezések vannak, hogy a már feltárt vermektől 1,5 –2 kilométernyire lehet. A feljegyzések szerint vele együtt temették el 48 ágyasát, és a síremlék építésében résztvevő munkásokat is, hogy a sír helye titokban maradjon, és megőriztessék az utókornak.




Az óvintézkedések ellenére a sírt felfedezték és kifosztották, majd a belső fa szerkezetet, amely a vermek tetejét tartotta, felgyújtották. A gerendák elégtek, és a vermek beomlottak, maguk alá temetve megannyi harcos, és lovas szobrát.





A régészeti területre belépve három hatalmas kiállítási csarnokot láthatunk. Az elsőben található az a két darab, négylovas bronzszekér, amelyet egy fakoporsóban találtak meg. Ugyanebben az épületben számos dísztárgyat és használati tárgyat is megcsodálhatunk, de mindezek szépségét felülmúlja az üvegtárolókban elhelyezett kicsinyített szekerek. A szekerek Kína jelképévé is váltak, másolatuk a Pekingi repülőtéren is megtalálható.

A két másik látogatható csarnokban, különböző feltárási stádiumban lévő ásatási gödrök láthatóak. Az egyik csarnokban csak próbaásások történtek, illetve a már feltárt gödrökben törmelékkupacok vannak.




A második veremben már a restaurált katonák, gyalogosok, tisztek, lovasok állnak csatarendben.

Sok türelmet igénylő munka eredményeként több ezer katona sorakozik fel egymás mellett. A katonák eredetileg színesek voltak, de a felszínre kerülve elveszítették színüket. A fény sokat ártott nekik.

A régészeti területen étterem és ajándékbolt is található, ahol érdekes dolgokat lehet vásárolni. Mindenféle méretű cserépkatonát, a bronzszekér másolatát, a miniatűrtől egészen az eredeti méretűig, régi kínai pénzeket, könyveket és minden érdekességet. Az árak némileg húzósak. Ha csak utazási emléket szeretne az ember magával vinni, a városi ajándékboltokban féláron meg lehet vásárolni ezeket a csecsebecséket. Végül is mindkét helyen másolatot vesz az ember.

Miután alaposan kinézelődtük magunkat a vermeknél, buszra szálltunk, és visszamentünk Xianba.

A városfalon át bejutottunk a városközpontba. Egy darabig sétálgattunk, nézelődtünk, majd buszra szálltunk, és elmentünk Xian legfőbb látnivalójához a Vadludak nagy pagodájához.

A fallal körülvett templomegyüttes közepén több kisebb szentélyt látogattunk végig. A 64 méter magas tornyot csak kívülről csodáltuk meg, mert a rendkívül párás időben nem láttuk értelmét annak, hogy felmásszunk. A pagodától néhány méterre egy aprócska domb tetején egy hangulatos virágoskertben egy pavilon állt. Itt egész kellemesen lehetett volna ücsörögni, ha éppen nem jött volna rá az eső, ami sajnos a füstölőket is eloltotta.

Miután kijöttünk a templomból körülsétáltuk a falat, ahol rengeteg érdekes szobrot láttunk. Mindenféle embereket ábrázolt, akik érdekes dolgokat csináltak. Birkóztak, üldögéltek, táblajátékot játszottak. Ha valaki csatlakozni akart hozzájuk, megtehette, és máris egy élőkép jött létre. Mi is „beépültünk” néhány szoborba.

(Néhány éve, amikor Pozsonyban jártam, láttam két jópofa szobrot. Az egyik egy utcasarkon kíváncsiskodó paparazzit ábrázolt, a másik egy csatornamunkást, amit egy utcai csatornából nézelődik kifelé. Nagyon hiányoltam, hogy ilyen jópofa alkotások nincsenek Budapesten. Most hallottam – úgy látszik, más is eljutott Pozsonyba – hogy itthon is kellene ilyet csinálni, mert javítaná a város hangulatát. Végre eszébe jutott valakinek.)

Beültünk egy étterembe vacsorázni, majd vettünk némi útravalót a vonatra. A pályaudvaron ismét végigküzdöttük a bejutással kapcsolatos tortúrát. Előbb-utóbb megszokjuk a kínai vasúti viszonyokat. Végül sikerült feljutnunk a vonatra. Ha az állapotok szörnyűségéről bármit mondanék, biztos, hogy alulmúlná a valóságot. Remélem az alábbi kép magáért beszél.

Amikor megpillantottam a marhavagonra emlékeztető hálókocsit, enyhe sokkhatás ért. Itt már nyoma sem volt rádiónak, tévének, papucsnak és egyéb kényelmi szolgáltatásoknak, mint az előző vonaton.
Az utazóközönség összetétele is egészen más volt, nem laptopos, öltönyös üzletemberek utaztak, hanem egyszerű kínaiak. Egyszer ezt is ki kell próbálni, nyugtattuk magunkat. Sosem szerettük a szeparáltságot. Egy országot az embereken és nem a múzeumokon keresztül lehet igazán megismerni. A zsúfoltság és az intim szféra hiánya egy kissé nyomasztott, különösen annak függvényében, hogy ez az út tovább tartott, mint az előző napi.

Ami nem is annyira mellékes: a WC-k

Miután már az ötödik nap tartózkodtunk Kínában, kellő tapasztalatot szereztünk az illemhelyeket illetően. A mennyiséggel nem is lenne gond, azonban a guggolós, taposós rendszert elég nehezen lehet megszokni, még akkor is, ha mindez vízöblítéses technikával párosult.
Mi WC inségben szenvedő magyarok nehezen tudjuk elképzelni, hogy a városban bárhol legyünk, 300 méteren belül biztosan találunk egy nyilvános WC-t. Egyes városokban ezt a szolgáltatást ingyen vehettük igénybe, néhol fizetni kellett, de a legdrább helyen sem került többe 15 Ft-nál. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nemenként 5-10 fülkét 3-4 fős személyzet takarítja folyamatosan, akkor ez már maga a menyország. Bár a folyamatos feltörlésnek is megvan a maga hátránya, ugyanis a kerámia lap, és a guggolós WC pereme is irtó csúszós lesz a felmosószertől. Az egyik alkalommal csak a WC oldalfala akadályozott meg abban, hogy elkövessem életem első spárgáját, máskor pedig épp hogy csak megúsztam, hogy háttal a WC-be huppanjak.

A számomra másik zavaró körülmény az volt, hogy a WC fülkék oldalfalai igen csak takarékosra sikerültek. Térd környékén kezdődtek, és mell magassagban volt a végük, a zárak pedig általában nem működtek. Persze ez csak engem zavart, mert a kínai nők többsége egyáltalán be sem hajtotta az ajtót. Nyitott ajtónál végezték dolgukat, közben vidáman trécseltek a kint várakozókkal. Egyik alkalommal sikerült egy zárható fülkét találnom. Alig zártam magamra az ajtót, máris dörömböltek. Gondoltam, én vagyok birtokon belül, tőlem aztán verhetik az ajtót, ezért ki is szóltam, hogy itt vagyok, meg hogy foglalt. De csak tovább kopogtattak, én meg csak nem reagáltam. Mikor felnéztem láttam, hogy az egyik takarítónő az ajtó tetején próbál behajolni, hogy elérje a bent felejtett felmosófát.

Hát ennyit erről a műintézményről.

Xianból este hétkor indult a vonatunk, és másnap délután érkeztünk Chengduba.

De erről majd egy másik részben….

Utazás nagy Kínában 4. rész

A Tiltott Városban

Nagyon kellemes napra ébredtünk. Megreggeliztünk, becsomagoltuk a holminkat és leadtuk a szobát. 9 órakor már a Jing Shan Park bejáratánál voltunk. Úgy gondoltuk, hogy a Park felőli északi oldalon lépünk be a Tiltott Városba, és a déli, Thiananmen térre néző kapun hagyjuk el. Ezt a napot igyekeztünk alaposan kihasználni, ugyanis egy időre el kellett búcsúznunk Pekingtől, hogy majd három hét mulva utunk utolsó napjaira visszatérjünk.

A Jing Shan Parkot, csakúgy mint a Tiltott Várost, vagy a templomokat magas téglafal vette körül. A parkba 5 Yuan belépődíj megfizetése ellenében jutottunk be. A korai órák ellenére egy hordozható zeneládából latin-és kinai zene egyvelege bömbölt. A földre letett készülék körül több tucatnyi pár táncolt.

A következő ösvényen egy lelkes amatőr népszerű kinai dalokat énekelt a néhány fős hallgatóság előtt, akik minden dal után tapssal jutalmazták. Egyik ámulatból a másikba estünk. Volt, aki komplett karaoke felszereléssel és erősítővel érkezett, hogy szórakoztassa a nagyérdeműt.

Többen csoportokba verődve tornáztak, vagy művészi táncot gyakoroltak. Voltak, akik szalaggal, labdával vagy karddal mutattak be gyakorlatot. Egyik másik csoport még egyenruhát is húzott. Fiatalt szinte alig láttunk. Csupa nyugdíjas korú ember, többnyire nők, de a táncoló párok között akadt néhány férfi is. Látszott, hogy remekül szórakoznak. Magányos embert nem láttunk. Ha átmenetileg is, de mindenki tartozott valahová, megtalálta az érdeklődési körének leginkább megfelelő időtöltést.



Végigsétáltunk a virágágyások között kanyargó ösvényeken, és gyönyörködtünk a csodálatos szinekben pompázó bazsarózsákban. Nem csak minket ragadott magával a virágkavalkád, hanem az amatőr műkedvelőket is, akik rajztábláikon igyekeztek megörökíteni a természet mulandó szépségét.



A park tulajdonképpen egy dombon terül el, amely úgy keletkezett, hogy a Tiltott Város körül húzódó vizesárok földjét itt halmozták fel. Egy tragikus esemény is kötődik a parkoz, az utolsó Ming császár, Chongzhen 1644-ben a park egyik fájára akasztotta fel magát, miután a lázadók elözönlötték Pekinget. A domb fái között több hangulatos pavilon rejtőzik, a legmagsabban álló egy buddhista szentélyt is rejt. A pavilon déli oldaláról csodálatos kilátás nyílik a Tiltott Városra.

A domb déli oldalán levezető lépcsőn leereszkedtünk, és egy tágas térre értünk, ahol csodálatos virágkompozíció állt.
A park kijáratával szemben az út túloldalán a Tiltott Város terül el. A Shenwu kapunál 60 Yuanért megvettük a belépőjegyeket. Egy ilyen látnivalóért nem is sok 1400 forint.

Több útleírásban olvastam, hogy a Tiltott Város elég kietlen kőrengeteg. Kellemesen meglepődtünk, amikor megpillantottuk a Császári Parkot a bejárat közelében. A parkot pavilonok, sziklakertek és ősfák díszitik. Az aprócska, sziklákkal körülvett hangulatos ligetben még egy medencét is találtunk melyben aranyhalak úszkáltak.

A leírások szerint a falakon belül található palotákban és csarnokokban összesen 9999 helység található. Egy részük csak kivülről tekinthető meg, de vannak amelyekben kiállítás van berendezve, például az egyikben a színes császári címerekkel díszített százlókat néztük meg. Egy másik pavilonban használati tárgyak volt a vitrinekben – csészék, tányérok, hajdíszek fegyverek, ruhák. A Belső Udvarban található palotákba, ahol a két legérdekesebb kiállítás volt, (Óra és Ékszer kiállítás) csak 10 -10 Yuan belépődíj ellenében jutottunk be.

A Belső Paloták bejárata előtt egy hosszú fal húzódik, az un. Kilencsárkányos fal. Ennek egyrészt az volt a célja, hogy eltakarja a palota bejáratát a kiváncsi tekintetek elől, másrészt a palotába érkező vendégek megigazíthatták ruházatukat, és rendbe szedhették magukat.

A Sárkányos fal előtt végighaadva jutottunk be az épületbe. A palotának a belső faszerkezete és a festése is különleges volt.


Az órakiállításon hatalmas, szinte toronyóra méretű szerkezetek is voltak. Az órák túlnyomó többsége Európában készült. Szinte valamennyi híres órakészítő munkája megtalálható volt. Minden darab nagyon különleges volt. Zenéltek, csilingeltek, bábok sokasága mozgott le-fel vagy éppen körbe-körbe. Az volt a jó, hogy filmen meg lehetett nézni valamennyi kiállított óra működési mechanizmusát. Hosszú időbe telt, mire minden órát végigtalnulmányoztuk.


Az ékszerkiállításon hatalmas féldrágakő dísztárgyak voltak. Jáde szobrok, császári koronák, ékszerek. A kiállítótermek közé aprócska üzletek voltak elrejtve, ahol selyemre és különleges papírra lehetett rajzoltatni mindenféle régi kínai feliratokat.


A kínai filozófiában különleges jelentősége van a páratlan számoknak, ezen belül is különösen fontos a kilences szám, amely véd és szerencsét hoz. A tetők sarkaira páratlan száma állatfigurát helyeztek el, többnyire sárkányt, vagy oroszlánt. Minél több figura őriz egy tetőt, annál nagyobb biztonságban vannak lakói.


Mivel az épületek felső része, tetőszerkezete, oszlopok stb. fából készültek, nagyon fontos volt a tűzvédelem. Az épületek körül hatalmas bronzüstöket állítottak fel, melyeket vízze töltöttek meg. Az elővigyázatosság ellenére előfordult, hogy egy-egy épületet nem tudtak megmenteni a tűztől.

Több órát töltöttünk a Tiltott Városban, mire elértük a déli bejáratnál található öt márványhidat, amely az Aranyvíznek nevezett folyó felett ível át. A kapun kiérve már a Thiananmen tér következik amely a világ legnagyobb tere.

Mivel nem akartunk a keleti és nyugati oldal között cikázni, ezért úgy gondoltuk, hogy a nyugati oldalon lesétálunk a külső udvarig, majd visszafordulunk, és a keleti oldalon sétálunk vissza. Így biztos, hogy nem hagyunk ki semmit. Ezért a térre kivezető Délkör kapu előtt megfordultunk és visszasétáltunk A Jing Shan park felké. Egészen záróráig a város falai között sétálgattunk. A kijárat előtt még felfedeztünk egy-két rejtett aprócska belső udvart, ahol szinte bolti áron lehetett üdítőt kapni. Az egyik ilyen kis udvarban leültünk egy porcelán asztal mellé egy jeges teára. Nagyon kellemes napot töltöttünk A Tiltott Városban.

Mielőtt visszamentünk volna a Hutong Innbe a csomagjainkért, még elmentünk vacsorázni. Most végre sikerült olyan választani, amit szerettünk volna. Viszonylag közel a szálláshelyünkhöz találtunk egy éttermet, ahol ugyan egy mukkot sem beszéltek angolul, viszont az étlap kétnyelvű volt. Rendeltünk egy bambuszrügyes csirkét, és egy pikáns fűszerezésű mogyorós csirkét. Ezt itthon is lehet kapni a kinai éttermekben.

A csomagokat felvettük, és kimentünk a Nyugati Pályaudvarra. A bejutás nem volt egyszerű, mert már a bejáratnál csomagátvilágítás van, és biztonsági kapu. Ahogy beértünk, egy hatalmas váróterembe tereltek, ahol 5-6 vonat utasai vártak az indulásra. A peronok lejáratát vasrács zárta el, mögöttük szigorú arcú egyenruhások álltak és figyelték a tömeget.
A vonat indulása előtt kb. 20 perccel végre kinyílt a rácsos kapu. Az emberek egymást lökdösve igyekeztek közelebb a kapuhoz, ahol a jegyeket ellenőrizték. A kapun átérve már a peronra vezető lépcsőre jutottunk. Minden kocsinál egy-egy kalaúz állt, aki ismét ellenőrizte a jegyeket, majd engedélyezte a felszállást.

Megkerestük a fülkét, és elfogtaltuk a helyünket a négyszemélyes “puha” fekhelyen. Nagyon meg voltunk elégedve. A lábunknál egy-egy LCD tv több csatornával, fejhallgatóval, hogy mindenki azt a csatornát nézze, hallgassa, amelyiket szeretné. Az asztalon vízforraló a teakészítéshez. Étlap ha valaki megéhezni út közben.

Ja és mindenkinek egyszer használatos papucsot is biztosítottak, hogy ha elfelejtett volna hozni se kelljen nélkülöznie. Még arra is ügyeltek, hogy minden papucs más szegélyű legyen, nehogy elcseréjük.

Este fél tízkor indult a vonatunk Xianba. Az 1200 kilóméteres távolságot kb. 10 óra alatt teszi meg a vonat. Kezdetnek nem rossz, sőt kifejezetten tetszett a dolog. Reméljük a többi sem lesz rosszabb.

Szép álmokat, viszlát holnap Xianban.