Előzmények
Néhány kollégámmal a múlt évben megnéztük a velencei karnevált. Úgy döntöttünk, hogy idén tovább folytatjuk Itália felfedezését. Először Firenzére gondoltunk, de később módosult a program és Verona – Miláno jött szóba. Veronában már jártunk egyszer úgy jó tíz éve – de lehet, hogy még régebben – Gyula barátunkkal. Akkor Verona mellett Vicenza és Padova nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Azóta is nosztalgiával gondoltam Veronára.
Az utóbbi időben dúló da Vinci láz hatására egyre jobban foglalkoztatott az Utolsó vacsora rejtélye. A NatGeon láttam egy összeállítást, aminek az volt a témája, hogy a képen Jézus mellett balra ülő személy valójában János apostol vagy Mária Magdolna. A műsorban megszólaltak a különböző egyházak képviselői, vallástörténészek és tudósok akik pro és kontra mondták el véleményüket.
Február közepére véglegessé vált az utazás időpontja és az úti cél is, így elkezdhettem a szervezést. Szállást Verona történelmi városközpontjában, a Hotel de Capuletiben foglaltunk, majd másnap délutánra sikerült jegyet szereznünk az „Utolsó vacsorára”. Nem akartuk a véletlenre bízni a látogatást, ezért interneten foglaltuk le a belépőt. A jegy ára 6,50 Euró, de internetes foglalás esetén további 1,50 Eurót számítanak fel kezelési költség címen. 8 Euróért 15 percen át nézheti a látogató a világ egyik leghíresebb freskóját.
Jegyfoglalás itt: http://www.cenacolovinciano.org/sito/home.html
A kis csapat közben egyre gyarapodott, március 26-án délután végül 19-en szálltunk fel a Venezia expresszre, hogy másnap reggel Velencében ébredjünk. Sajnálattal kellett megállapítanom, hogy az unios Magyarország és Szlovénia közé ékelődött Horvátország határain még mindig felverik az embert, hogy ellenőrizzék útlevelét. Aztán kora hajnalban még az olasz határőrök és rendőrök is tartottak egy közös razziát. Azt nem tudom, hogy máskor is ellenőriznek-e de mi sajnos kifogtuk őket. A hálókocsiban a jegyen felül fizetett 30 Euróért legalább négy alkalommal zörgettek fel az éjszaka folyamán.
Az Utasellátó viszont mintha kezdene egy kicsit magára találni. Az olcsónak nem mondható hálókocsijegy ára egy bőséges reggelit is tartalmazott, az előre csomagolt fonnyadt kroaszan helyett. Korán reggeliztünk, mivel a vonatunk hét óra után néhány perccel gördült be a Venezia Mestre pályaudvarra, ahol negyedórás várakozás után a veronai vonatra szálltunk át.
Két órával később már Veronában voltunk. A pályaudvaron az egyik újságosnál 10 Euróért vettünk egy Verona kártyát, amellyel egy napig használhattuk a közlekedési eszközöket, és meglátogathattuk a város összes nevezetességét, templomait és múzeumait, sőt lefényképezhettük magunkat Júlia házának erkélyén.
Érkezést követően felszálltunk az állomás elől induló 11, 12, és 13. busz valamelyikére, majd az Arénától gyalogosan néhány perces séta után értük el a szállodát. Bár alig múlt 10 óra, szerencsére valamennyi szoba készen volt, így le tudunk pakolni és 11 órakor megkezdtük városnéző sétánkat.
