Hányat üt az óra?
A britek Temze parti fővárosa is azon helyek egyike, ahová szeretek visszatérni. Minél többször látogatom meg a várost, annál inkább közelebb érzem magamhoz. Jó ismét sétálni a Kensington vagy St. James parkban, újra és újra megcsodálni a híres épületeket, belülni egy már-már törzshelynek számító kocsmába, de még izgalmasabb dolog felfedezni valami újat.
Bármennyiszer is jársz Londonban, mindig tartogat valakmi érdekességet számodra. A nevezetességek és programok szines kavalkádja miatt mindig gondot okoz, hogy rendelkezésünkre álló néhány napba mit illesszünk be. (Nem is értem, miért mindig csak néhány napra megyünk.)
Én különben is hajlamos vagyok arra, hogy állandóan attól rettegek, hogy valamiről lemaradok, vagy valamit elmulasztok. Egy évvel korábban már meg akartuk nézni a Queen együttes zenéjére épülő We will rock you musicalt, de sajnos nem kaptunk jegyet. Hihetetlen, hogy 2002. május 14-e óta - lassan 8 éve - telt házzal megy a darab.
Most nem akartunk így járni, ezért megkerestem a színház honlapját, hogy jegyet foglaljak. Sajnos elég későn jutott eszembe a dolog, ezért már nem volt nagy választék, viszont a maradék - nem a legjobb helyekre szóló - jegyeket kedvezményes áron lehetett megvásárolni. Gyorsan le is foglaltunk a szombat délutáni előadásra két jegyet a darabonkénti 50 Font helyett 32,50-ért.
A fapados jegyhez igyekeztem egy árban hozzáillő szállást keríteni. Már régi vágyam volt, hogy egyszer London olyan negyedében lakjunk, ahol régi típusú viktoriánus házak vannak, - és persze a belvárostól ne legyen túl messze. Kedvenc szállásfoglalómon (a booking.com) néztem is néhány szállót, míg végül ráakadtam egy vörös téglaépületre, a Queens Hotelre. Ez nem lehet véletlen. A név már maga is jó jelnek mutatkozott. Az északi metróval mindössze 6 megállónyira volt a belvárostól, ahová még az 1-2 zónára érvényes jegy is jó volt. Lefoglaltuk a szállást, a három éjszakára angol reggelivel 163 Fontot fizettünk. A Piccadilly környékén egy hasonló szállásért reggeli nélkül is másfélszer annyit kértek, nem beszélve arról, hogy még a három csillagos szállodákban is közös WC és zuhanyzó állt a vendégek rendelkezésére.
Indulásunk előtt izgatottan figyeltem az időjárás előrejelzést. Sajnos egész hét végére esős időt mondot. Ezért igen csak kellemes meglepetésként ért, amint a vonatról leszállva napos idő fogadott. A Lutonról egészen a belvárosig be tudtunk menni, a Blackfriarsnél szálltunk le, majd innen sétáltunk tovább a Fleet streeten, illetve annak folytatásán a Strand streeten.
Fantasztikus, hogy az utakon, tereken mennyi óra van, és milyen szépek. Nem beszélve arról, hogy mind jár és a pontos időt mutatja.
Gyorsan le is fényképeztem a legszebbeket, miközben az éttermeket, pubokat is szemrevételeztük.
Megtaláltuk a Twining teaházat, ahol legalább hm.. ezer féle tehát árusítottak. Na jó lehet annyit azért mégsem, de rengeteg fajtát. Fekete, zöld, fehér és mindenféle gyógynövényből készült teákat, natúr és ízesített változatban, gyümölcsösöket és fűszereseket, filteres és szálas csomagolásban (nem is sorolom tovább, mert kezdek Gombóc Artúrra hasonlítani).
Az Apple Market a Covent Gardenben
Út közben besétáltunk a Covent Gardenhez, ahol beiktattunk egy nem teljesen angol reggelit. A környéken rengeteg színház van, hatalmas plakátok hirdették a jobbnál jobb musicaleket, többek közt az Olivert, amit szintén szerettem volna megnézni. A Covent Gardentől a Sohó felé vettük az irányt, ahol majd minden második házban színházjegyet árulnak. Bíztunk abban, hogy hátha akad elfogadható árú jegy valamelyik napra. Sajnos csak néhány nagyon drága jegy volt, így szomorú szívvel mondtunk le róla.
A szállóba két óra után lehetett bejelentkezni, ezért elindultunk arra felé, hogy elfogalaljuk szállásunkat, és megváljunk az egyébként alig 3 kilós csomagunktól is.
A Nord Lineról a Tufnell parknál szálltunk le. Rövid útbaigazítás után megtaláltuk az Anson Roadot és a Queens Hotel épületet. A környék nagyon barátságos volt, olyan, amilyet elképzeltem. Fehér kétszintes házak, az előkertekben a tél ellenére szines virágok pompáztak köszönhetően a Golf áramlat kedvező hatásának.
Az első két szobát azonnal visszaadtuk. Az első szoba dohányzó volt, amibe beivódott a cigarettafüst, a második szobában a fürdőszoba ablak ki volt törve. Hétvége lévén nem bíztunk abban, hogy még ott tartózkodásunk alatt kicserélik, ezért ismét visszaadtuk a kulcsot. A harmadik szobával minden rendben volt.
Lepakoltunk, készítettünk egy-egy kávét, majd összeszedtük magunkat, és visszaindultunk a városba.
A Trafalgar Square környékén sétálgattunk. A tér tele volt emberekkel, a szökőkutak között egy hatalmas feldíszített fenyőfa pompázott. Péntek délután a város megtelt emberekkel. Bár nem terveztünk aznapra múzeum látogatást, észrevettük, hogy a National Portrait Galleryben érdekes kiállítás nyílt Beatlestől Bowie-ig címmel. A hatvanas évekbeli kezdetektől követhettük nyomon a gombafejűek és pályatársaik életútját fotókon.
Híres-hírhedt zenekarok, prófétaként imádott zenészek, akik közül sokan már nincsenek köztünk. John Lennon, George Harrison, vagy a fiatalon elhunyt Jimmie Hendrix, Brian Johns. Rengeteg fotó Mick Jaggerről és a Rolling Stonesról. Hihetetlen, hogy még mindig ugyanazzal az intenzitással nyomatják. Azt hiszem, hogy a botrányok és balhék ellenére Jaggerék nagyon vigyáztak magukra. A vadság és féktelenség inkább a médiának és a rajongóknak szólt, és nem sok valóság alapja lehetett. Azok a pályatársak, akik valóban a két végén égették a gyertyát, mind meghaltak. Ezt a pörgést nem lehet évtizedekig csinálni, és közben magas színvonalon zenélni.
Na erről ennyit.
A Salesburi Pub a Strand Roadon
Szóval végignéztük a kiállítást, és kerestünk egy éttermet, ahol megvacsorázhatnánk. Mivel kimaradt az ebéd, igen csak megéheztünk. Néhány perc alatt eltüntettünk egy nagy adag beefsteket az elmaradhatatlan yokrshire puddinggal. Legrítottunk utána egy finom sört, majd átsétáltunk a Coven Gardenhez. Közben eleredt az eső is. Ahogy körülnéztünk a környékén, megláttuk a Thatre Royal homlokzatán az Oliver plakátják. Volt még vagy húsz perc az előadás kezdetéig. Gondoltuk, hogy teszünk egy próbát, hátha kapunk jegyet.
A pénztáros először sajnálkozott, hogy nem tud segíteni, aztán mégis talált két jegyet. Egészen jó helyre szóltak, és csak 25 Fontba került darabja.
Szenzációs előadáson vettünk részt. Annyira fantasztikus produkciót láthattunk, hogy teljesen lenyűgözött.
Azt el kell, hogy mondjam, hogy igencsak meglepepetést okozott a közönség. Londonban most először voltunk színházban. Itthon az ember kulturáltan viselkedik. Előadás alatt nem zavar másokat, nem eszik-iszik.
A londoni színház stílusban inkább hasonlít egy multiplexhez. Az emberek ételt italt visznek magukkal a színházterembe, és bizony előadás alatt esznek-isznak.
Előadás végén, mikor felkapcsolták a villanyt, úgy éreztük magunkat, mint egy disznóólban. Mindenféle papírpoharak, műanyag flakonok, sörös üvegek és chipses zacskók hevertek. Nagyon örülök, hogy nálunk azért ezt nem engedik meg a színházban.
Mire kijöttünk, az eső is elállt, így gyalog tettük meg a földalattiig az utat. Nagy kellemesen telt az első nap.
A szállóban kellemes meleg fogadott, az ágy kényelmes volt, és jót aludtunk.
