2010. február 19., péntek

Egyiptom


Talán egy kicsit túlzás egy hurghadai nyaralást Egyiptommal azonosítani, de végül is a Vörös tenger melletti nyaralóhely Egyiptom egyik legfontosabb turisztikai célpontja.

Korábban már háromszor is jártunk Egyiptomban. Első alkalommal 1992-ben tettünk egy három hetes körutat.

Kairóból vonattal utaztunk Felső-Egyiptomba, Asszuánba, onnan autóval elkirándultunk Abu Simbelbe. A Nagy-gát építésekor ezt a templomot telepítette át az UNESCO egy magasabban fekvő helyre.

Asszuánból felhajóztunk a Níluson Luxorig - a három napos út során megtekintettük a part menti ókori városokat, Comombot, Edfut, Esnát. Néhány napra megálltunk Luxorban - ahol megcsodáltuk a Luxor és Karnak templomokat, valamint áthajóztunk a Nílus túlpartjára, hogy a Királyok völgyében behatoljunk a holtak birodalmába. Tettünk egy kirándulást Denderába, majd átkeltünk a sivatagon, hogy pihenjünk néhány napot a Vörös tengernél. Innen visszamentünk Kairóba, ahol a város nevezetességei mellett meglátogattuk az ókori világ hét csodája közé tartozó gízai piramisokat és magát a lüktető fővárost Kairót.

Teljesen beleszerettem Egyiptomba, a mindig kedves, barátságos egyiptomi emberekbe. Imádtam a zenéjüket, az ételeiket és mindazt, amit egy jó szemű turista megtapasztalhat.

Ennek ellenére kereken tíz év telt el, mire ismét Egyiptomba utaztunk. Barátainkkal együtt fizettünk be egy két hetes üdülésre, melyet kiegészítettünk egy Luxori kirándulással. Jó volt újra végigjárni a csodálatos templomokat, királysírokat, és találkozni egy régi baráttal, aki a legnagyobb szeretettel fogadott szerény otthonában.

A következő egyiptomi utunkra 2005-ben került sor, a keresztlányunkat vittük el a Vörös tengerhez, majd 2009-ben ismét ott töltöttük szabadságunk egy részét.

Erről a nyaralásról készült film látható itt.