Neuschwanstein

Külön köszönet Marianne Seele asszonynak, aki megkeresésünkre lehetővé tette, hogy ingyenesen megtekinthessük a neuschwansteini és hohenschwangau kastélyt, valamint a kastély idegenvezetőinek akik készséggel válaszoltak valamennyi kérdésünkre. 

A Tündérkirály palotája

Kislánykoromban sokszor rajzoltam hegyoldalon álló tornyos kastélyokat, melynek tornyai szinte a felhőket karcolják, az alattuk lévő tavakban pedig hattyúk úszkálnak.

Később felnőtt koromban nagyon sok szép kastélyt láttam a világ minden részén, de még csak hasonlóval sem találkoztam, mint a gyermekkorom megálmodott mesekastélya. Aztán néhány éve az Interneten találtam egy cikket II. Lajos Bajor királyról és csodálatos kastélyairól, köztük a Neuschwansteini kastélyról. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy amint lehetőségem nyílik rá, felkeresem Neuschwansteint.

Nagy várakozással és némi aggodalommal tekintettem az utazás elé, félve, hogy esetleg túlzott elvárásaim vannak a látnivalót illetően és ezért csalódni fogok. De azt kell, hogy mondjam, a kastély minden várakozást felülmúlt. Nem véletlen, hogy a világ 7 új csodája szavazáson a legszebb 21 nevezetesség közé került. Véleményem szerint akár a 7 között is lehetne. Ha megnézik az ott készített képeimet, azt hiszem egyetértenek velem.

Este a 8.20 perckor indult el vonatunk a Keleti pályaudvarról, és másnap reggel negyed hétkor érkezett Münchenbe, majd innen egy másik vonattal továbbutaztunk Füssenbe. 

Füssen nagyon szép kis város, egy emberléptékű, könnyen bejárható belvárossal. Füssenben a vasútállomás mellől indulnak az autóbuszok (73-as vagy 78-as autóbusz) minden óra 5 perckor Schwangauba.. Először csak egy rövid sétát terveztünk a busz indulásáig, végül két órás nézelődés lett belőle. 

Két ok miatt nem siettünk. Az egyik a város szépsége volt, a másik pedig, hogy a szállóban ahol helyet foglaltunk csak délután kettőtől lehetett elfoglalni a szobát. Persze azért reméltük, hogy nem veszik túl komolyan, és ha van szabad szoba, már előbb is odaadják.

Füssen (mint a neve is utal rá) az Alpok lábánál helyezkedik el. A hegyoldal alsó részét a lombhullatók foglalják el, a gerincen fenyőfák nyújtózkodnak, míg a magas csúcsokat már október elején hó borítja. Nem tudom, hogy milyen lehet tavasszal, vagy nyáron a táj, de ősszel fantasztikusan szép. A lombos fák, bokrok csodálatos színekben pompáznak. A zöld, sárga és bíbor színek leírhatatlan kavalkádját mintha egy zseniális festő keverte volna ki. Ha képen látnánk, azt mondanánk, hogy olyan szép, hogy már-már giccses. De így a valóságban szemet gyönyörködtető. Ezek voltak az első benyomásaink a hegyekről.

Füssenből a 12.05-ös busszal mentünk át Schwangauba. Fantasztikus pillanat volt, amikor a buszból megpillantottuk a hegyoldalon álló kastélyt. Szinte elakadt a lélegzetünk, olyan szép volt.

Öt percig tartott az út, és már meg is érkeztünk. Leszálltunk a Turista Információnál és elsétáltunk a Ticket Centerhez, hogy megvegyük a jegyeket. 

Schwangauban két kastély található, az egyik a hegyoldalban álló II. Lajos által megálmodott Neuschwanstein, a másik édesapjának II. Miksának hohenschwangaui kastélya.

Fontos tudni, hogy mindkét kastélyba kizárólag a Ticket Centerben lehet jegyet vásárolni. A várak bejáratánál nincs jegyárusítás. A kastélyok csak csoportosan, idegenvezetővel látogathatóak. A csoportok 10-15 percenként indulnak, egy-egy vezetés kb. 35-40 percig tart. Magyar nyelvű vezetés nincs, de lehet magyar nyelvű audioguidot kölcsönözni.

Úgy terveztük, hogy első nap a Neuschwansteini kastélyt nézzük meg. Átvettük a jegyeket, amelyek a 2.25-kor induló vezetésre szóltak és elindultunk felfelé.

A kastélyhoz három módon lehet feljutni. A legegyszerűbb, ha megkeressük a legrövidebb utat, és gyalog megyünk fel. Ez kb. húsz-harminc percet vesz igénybe, és nem kerül semmibe.

A másik megoldás a Lisl Hotel elől induló autóbusz, ami a Marien hídig visz, amely pár percre van a kastélytól. A hídról nagyon jó képeket lehet készíteni, de sajnos most éppen kastély híd felőli oldalát renoválják, és ez némileg ront a képen. A busz egy kanyargós hegyi úton visz fel, a menetdíj felfelé 1,80 Euró lefelé 1 Euró. Mivel nekünk csomagunk is volt, ezt a megoldást választottuk – mint később kiderült, nem feltétlenül a legjobbat. 

Végül a harmadik lehetőség a feljutásra a lovaskocsi volt. Nem, nem hintó, hanem lovaskocsi, melyre kb. 10-12 ember fért fel. Ez egy harmadik útvonalon ment fel a hegyre, és a kastély alatt állt meg éppen a mi szállónk mellett. A lovaskocsi hegymenetben 5 Euróba került, lefelé csak a felét kellett fizetni.

Azért mondtam, hogy nem a legszerencsésebb feljutási lehetőséget választottuk, mert a hídtól végül visszafelé kellett egy jó darabon jönnünk a szállóig (erről majd később részletesen) és majdnem a szálló előtt találkoztunk azokkal a gyalogosokkal, akikkel együtt vettünk jegyet a Ticket Centerben.

Tehát leszálltunk a buszról, elsétáltunk a kastély mellett, majd lementünk egy-két kanyart a szállóhoz. 

Két éjszakára foglaltunk szállást a Schlossrestaurant Neuschwansteinben. Elfoglaltuk a szobánkat, rendbe szedtük magunkat, majd felkocogtunk a kastélyhoz.

Egy kicsit borús volt az idő, de reméltük, hogy nem fog esni. Volt közel egy óránk a kastélytúra kezdetéig. Megnéztük a kastély közelében lévő ajándékbolt kínálatát, és vettünk egy Makk Marcit. Egy aranyos Manócska fején toboz kalap, és a kezében egy makkot szorongat.

Körbesétáltuk a kastélyt, készítettünk egy csomó fényképet, majd bementünk az udvarra, ahonnét szép kilátás nyílt a környező hegyekre, a Marien hídra, és a hegy lábánál lévő tavakra. Itt is csináltunk fényképeket, majd végre megjelent a kijelzőn a mi csoportunk száma pontosan 2.25 perckor. Ha valaki lekési a jegyén feltüntetett időpontot, az kénytelen új jegyet vásárolni, ugyanis minden jegy adott időpontra szól, és az elektronikus leolvasó később már nem engedi át a kapun. 

A kastélyban a berendezési tárgyakról sajnos nem lehetett fényképezni, de az ablakon kifelé megengedett volt a táj fényképezése. Néhány alkalommal így lencsevégre került néhány különleges berendezési tárgy. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a kastély soha sem készült el teljesen, ma is vannak olyan szobák, melyeknek befejezetlen a fala és a padozata. Ami azonban készen van, az gyönyörű. A leglényegesebb, hogy a kastély külseje és belső berendezése csodálatos összhangban van.  

Hogy jobban megértsük, ismernünk kell II. Lajos lelkivilágát. Lajos – aki nem mellesleg Erzsébet királyné (Sissi) unokatestvére volt - imádta a lovagkort, a középkori várakat és kastélyokat, rajongott Wagner operáiért, különösen a Lohengrint és Parsifalt kedvelte. E két opera és más híres szerelmi történetek ihlették a kastély több szobájának falfestményeit és berendezési tárgyait. Az opera és a lovagkor iránti lelkesedést édesapjától örökölte.

A trónterem padozatát 2 millió mozaikból készült kép díszíti. Mennyezetéről hatalmas aranyozott csillár lóg. Az ajtók faragása valódi mestermunka. De mindez semmi ahhoz képest, amit a királyi hálószoba rejtegetett. A királyi ágy (nászágy?) faragásán több mesterember négy évig munkálkodott. II. Lajos sohasem volt házas, Sissi húga volt a menyasszonya, de az esküvő előtt két héttel a király lemondta az esküvőt. Pedig már a hintó is elkészült.

A hálószobából két rejtett ajtó nyílik. Az egyik egy kis kápolnába vezet, a másik egy öltöző szobába. A trónterem és a hálószoba mellett a kastély legszebb része az Énekesek csarnoka. A terem falait körbe történelmi alakok, operahősök, többnyire halhatatlan szerelmesek díszítik. Köztük is a legnépszerűbb a Lohengrin volt. A hattyú vontatta csónakon érkezett hős számos festményen látható, mint ahogy a hattyú is több dísztárgy ábrázoláson szerepel. A kastélyban eredetileg egy barlangot is terveztek, annak azonban csak egy része készült el.

Bármelyik ablakon nézünk ki, fantasztikus kilátásban gyönyörködhetünk. Ennél jobb helyet nem is lehetett volna választani. (Lajos már gyermekkorában is a sziklacsúcsokon szeretett játszadozni, és fakockákból kastélyokat építeni.)

Külön említést érdemel még a kastély konyhája, mely erősen emlékeztet egy modern amerikai konyhára. A mosogató, a tűzhely(ek) mind a legmodernebbek, csakúgy mint az étellift és a süllyeszthető asztal. A konyha mellett van egy ajándékbolt, ahol megleptem magam egy tányéralátéttel, amely a kastélyt ábrázolja. (Még nem tudom, hogy hová fogom tenni, mert már mindenkinek a helyén van legalább két darab, de ezeknek a csodálatos képeknek soha nem tudok ellenállni. Régebben szállodai miniszappanokat gyűjtöttem, - van egy kosárra való - de most áttértem a fényképes tányéralátétre.)

Sajnos a király csak igen rövid ideig élvezhette ezt a csodálatos kastélyt, mert miniszter

ei nem nézték jó szemmel, hogy a kincstár valamennyi bevételét pompás kastélyok építésére fordította, sőt hatalmas összegű kölcsönt vett fel a Bajor banktól, ezért gyámság alá helyeztették, és mint őrültet Berg várába záratták, ahol rabsága harmadik napján meghalt. 1886. július 4-én kezelőorvosával együtt holtan találták a tóban. Máig vitatott, hogy öngyilkosságot követett-e el, baleset történt, vagy merénylet áldozata lett.

Hogy őrült lett volna, vagy csak egy átlag feletti érzékenységű, gazdag képzelettel megáldott ember, erre a kérdésre a nap mint nap ide zarándokló több ezer turista jelenti a választ.

A kastélyban tett látogatást követően elsétáltunk a Marien hídhoz. A kecses kis híd két szikla között ível át a magasaban. A híd alatti mélységben egy vízesés roaja töri meg a természet csendjét. Elég nagy volt a nyüzsgés a hídon, mindenki ényképet akart készíteni, háttérben a kastéllyal. 

Átmentünk a hídon, és a túloldalon elsétáltunk egy pár métert. Mivel elkezdett cseperegni az eső,visszafordultunk. A közelben úgysem volt sok látnivaló, legfeljebb egy másik pontról lehetett a kastélyt megnézni, ezért elindultunk vissza a szállóhoz.

 

A bejáratnál túrófánkot sütöttek, fantasztikus illat terjengett a levegőben. Nem tudtam ellenállni neki. Két euróért vettünk három darabot. Nem volt rossz, de az illata csábítóbb volt, mint az íze. Gondoltuk, hogy sétálunk egyet a környéken, majd elmegyünk vacsorázni. Egy kicsit nézelődtünk, és láttuk, hogy a mi szállónkon, és a kastély alatti büffén kívül nincs semmi a közelben. A szálloda bejáratánál megkérdezte az egyik lány, hogy szeretnénk-e vacsorázni, mert ha igen, akkor siessünk, mert csak hatig van konyha. Az öt órát korainak találtuk a vacsorázásra, ezért úgy gondoltuk, hogy lemegyünk a központban (értsd a Ticket Center környékét) egy kicsit nézelődünk, és majd ott vacsorázunk. Megtaláltuk a legrövidebb utat, és kb. 15 perc alatt már le is értünk. Közben kisütött a nap, így alaposan körülnéztünk. Még a kastélyban tett látogatásunkkor láttuk, hogy a szomszédos hegyre (Tegelberg)fel lehet menni drótkötél pályán közlekedő kabinnal. 

Itt lenn mutatta egy jelzőtábla, hogy a Tegelbergre vezető felvonó állomása kb. két kilométernyire van tőlünk. Akár gyalog is oda lehet jutni, de van busz is. Lehet, hogy holnap ezt is beiktatjuk ha szép idő lesz.

Végigsétáltunk a főutcán először Schwangau irányába, majd visszafordultunk és lementünk a tóhoz.

Bár szombat volt, hat körül kezdett kiürülni a város. Az olcsóbb éttermek is bezártak (volt ami már öt órakor) csak néhány drága hely maradt nyitva estig. Mivel túl éhesek még mindig nem voltunk, az egyik büfében vettünk egy hatalmas rántott szeletet, és visszaútban a szállodához elfogyasztottuk. Igyekeztünk, mert már kezdett szürkülni, és az úton nem volt világítás. Sajnos nem volt nálunk elemlámpa, pedig akartam hozni, de a férjem kinevetett, hogy Németországban biztosan nem lesz rá szükség, így kiraktam. Jó hasznát vettük volna, mert még este tíz órakor is láttam a hegyről lefelé bandukoló turistákat. Bár az egész napos mászkálás – meg persze az éjszakai utazás – kifárasztott annyira, hogy ne legyen kedvünk egy éjszakai túrára.

Kiállítás

Bodies  – a kiállítás 

Aki az elmúlt fél évben megfordult Budapesten, aligha tudta elkerülni, hogy ne találkozzon a kiállítást reklámozó óriásplakátok valamelyikével. 

Kínai utunkról hazaérve hallottam először a kiállításról, és azóta szinte minden nap  belebotlottam a plakátok valamelyikébe. Foglalkoztatott a gondolat, hogy meg kellene nézni, de aztán arra gondoltam, hogy elég morbid dolog elhunytak testét közszemlére kitenni. Mindig irtóztam a véres dolgoktól, ez a kiállítás pedig első hallásra igencsak annak tűnt. Közben teltek-múltak a hónapok, és mind több információ látott napvilágot, amelyek hol kedvet csináltak, hogy a maradék kedvünket is elvették. 

Úgy telt el az elmúlt néhány hónap, hogy a kíváncsiság és az irtózat viaskodott bennem, és mindeddig az iszonyat kerekedett felül. Többször beszélgettem a férjemmel arról, hogy talán mégis meg kellene néznünk, de féltem attól, hogy esetleg rosszul leszek. Aztán az egyik hétvégén iskolás gyerekekkel készült interjút közölt az egyik rádió. A gyerekek lelkesedve meséltek arról, hogy milyen érdekes volt látni az emberi test működését. Akkor azt gondoltam, hogyha ők minden probléma nélkül végig tudták nézni, akkor én sem húzódozhatok tovább. (Ezt csak magamnak mondogattam, ugyanis az, hogy a gyerekek nem dobták el magukat, nem jelenti azt, hogy esetleg egy felnőtt is ugyanolyan könnyen dolgozza fel a helyzetet.)  

Miután lélekben felkészültünk, egyik délelőtt ellátogattunk a Király utca 26. alatti Vam Design Centerbe. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen sok iskolás csoport várakozott az előtérben. Megvettük a jegyeket, kabátunkat beadtuk a ruhatárba, majd elindultunk a pinceszintre.  Látogatásunk idején egy kicsit fájt a tokom, ezért a nyakamban hagytam egy vékony selyemsálat. A lépcső előtt álló jegyellenőr megkért, hogy tekerjek rajta még egyet, nehogy beleakadjon valamibe. Egy preparált testekből álló kiállításon ugyan mibe akadhatna bele? Majdnem sikerült elriasztani, legszívesebben visszafordultam volna. 

Az első teremben a csontvázat és a különböző csontokat mutatták be. Aztán következtek az izmok, az inak, az idegrendszer és az agy. Különösen érdekes volt a strokos agy metszete. Aztán megnéztük az érrendszert, a szívet és a tüdőt és az emésztőrendszert (gyomor, máj, lép, hasnyálmirigy, vakbél stb.)

Egy külön teremben voltak a különböző fejlődési fokú embriók elhelyezve. Akit zavart a meg nem született csecsemők látványa, ki tudta kerülni ezt a termet. Gyermeki kíváncsisággal néztem végig hogyan lesz az alig egy centiméteres emrióból egy kisbaba. Láttam mikor alakul ki kéz és láb a szemek, fülek, orr, és a csontok. 

Igazából a kirándulás utolsó részén éreztem viszolygást, amikor az egyik tárlóban egy lenyúzott bőrt láttam. Talán azért, mert a bőr nem tartozik az emberi test rejtett zugai közé. A bőrt látjuk és ismerjük. Nem vagyunk olyan kíváncsiak rá, mint a belső szervekre. 

Végül is szerencsésen végigértünk. Örülök, hogy láttam, inkább érdekes volt mint viszolyogtató. Nem volt véres, nem volt büdös. Inkább olyan műanyagszerű. Ha nem tudtam volna, hogy ezek valódi emberi preparátumok, arra gondoltam volna, hogy mesterségesen előállított szemléltető eszközök. 

Összegezve: nagyon tanulságos volt. Sok mindent megtudtam az emberi test működéséről. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, - ez nem lesz könnyű – hogy a kiállított testek valaha élő, érző emberek voltak, számos ismerettel gazdagodhatunk. 

A Bodies kiállítás december 31-ig van nyitva. Az év végéig hátralévő időben érdemes két órát rászánni arra, hogy közelebbről megismerjük testünk titkait. 

A kiállításon fényképezni nem lehet, ezért ehhez az ajánlóhoz nem tettem képet, nézzék el nekem.

 

A belépőjegyek áráról, a nyitvatartásról és más információkról itt olvashatnak: 

http://www.bodies.hu

Tunézia 12.

Tizenkettedik nap – Irány haza 

Reggel nyolckor jött értünk a busz, amely a repülőtérre vitt ki. Előtte gyorsan összepakoltunk, és megreggeliztünk, majd visszamentünk a csomagjainkért. 

Amikor a portán visszaadtunk a szoba és a széf kulcsát, a portás mindenáron vissza akarta adni, ugyanis azt hitte, hogy csak oázis túrára megyünk a sivatagba. 

Mikor kiértünk a repülőtérre, azt hittem, hogy már újabb meglepetés nem érhet. Becsekkoltunk, átestünk a csomag és útlevél ellenőrzésen, majd a duty free =dufy shopban nézelődtünk. 

10 perc eltéréssel két gép is indult Budapestre. Mi a második géppel, a Tunis Air járatával mentünk haza. Már a beszállásra vártunk, amikor megszólalt a hangosbemondó. Először arab nyelven mondott valamit, majd egy férfihang magyarul kérte az utasokat, hogyha van olyan műszaki végzettségű ember, aki ért a repülőgéphez, az jelentkezzen az információs pultnál. 

Nagyon vicces volt, hogy az utasok között kerestek valakit, aki megjavítja a gépet. Mivel senki sem jelentkezett, az utasokat visszavitték a szállodába. 

Hogy végül is mikor jöttek haza, azt nem tudjuk, de szerencsére a mi gépünk nem csak pontosan szállt fel, de haza is érkezett. 

Hát ez történt velünk Tunéziában. Összességében jól éreztük magunkat, a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, sokat fürödtünk és köszönhetően az animátoroknak az esti programok is kellemesen alakultak. 

Ha valaki megkérdezi, hogy ajánlom-e ezt a szállodát, sajnos nem tudok igaz szívvel igent mondani. Ha valaki pedig a mos eltrerjedt all inklusive ellátásban gondolkodik, azt mindenképpen lebeszélném. 

Tunézia 11.

Tizenegyedik nap – felfedező úton

A nyaralás vége felé mindig elfog a pánik, hogy nem mulasztottam-e el valamit, mindenről készítettem-e fényképet, szeretteimnek megvettem-e az ajándékot. Ez alkalommal sem volt másként. 

Délelőtt a medencénél végiggondoltam, hogyan töltsük el a nap hátralévő részét. Kiolvastuk az otthonról hozott magazinokat, mert hazavinni már nem akartam, de olvasatlanul sem szerettem volna kidobni. Aztán jött a szokásos torna, utána egy finom kis csúszdázás. 

Ebéd után ismét a tengerhez mentünk, ám ezúttal nem jöttünk egyenesen haza, hanem javaslatomra tettünk a parton egy sétát Hammamet irányába. Úgy emlékeztem, hogy van arra néhány nagyon szép színvonalas szálloda, - az egyik az Orange - amit feltétlen meg kellene nézni. Jól jöhet, ha legközelebb ismét Tunéziába tervezünk nyaralást. 

Az egyik nagyon szépen kiépített árnyékos strand mögött sikerült megtalálnunk a szállodát.  A teraszon gyönyörűen terített asztalok álltak, rajtuk kristálypoharak. A kertben hangulatos bungalók rejtőztek az árnyas fák alatt. Sajnos nem sikerült senkit megkérdezni, hogy milyen ott lakni, de úgy gondoljuk, hogy kellemes hely lehet. A szállodából az utcai oldalon sétáltunk ki, amely tele volt üzletekkel. Egy-két helyre benéztünk, de mivel nem akartunk lemaradni a vacsoráról, ezért hazasétáltunk – és megbeszéltük, hogy vacsora után visszajövünk és alaposabban körülnézünk. 

Még volt némi maradék pénzünk, aminek elköltésére ez volt az utolsó alkalom. Mivel az üzletek 11-kor zártak, taxiba ültünk, hogy lerövidítsük az utat. Mindenkinek sikerült elkölteni a pénzét, én még egy táskát vettem,  többiek pedig mindenféle apróságot. Mivel már senkinek sem maradt pénze, a visszautat sétálva tettük meg. Addigra az éttermek megteltek vendégekkel, és minden szépen ki volt világítva. 

A szállodai programról ugyan lemaradtunk de az est végi össztáncon még részt tudtunk venni. Aztán a szobában néhány dolgot még összerendeztünk, hogy reggel gyorsan kész legyünk a csomagolással. 

Tunézia 10.

Tizedik nap – egész nap a vízben

Reggeli után a csúszda melletti medencénél táboroztunk le, így figyelemmel tudtuk kísérni, hogy mikor nyitják meg a csúszdát. Mivel ennek a medencének a közelében nincs semmiféle büfé, vagy ital automata, így egész délelőtt ingáztunk a másik medence melletti bárhoz egy kis üdítőért. Mint minden nap most is fél 12-kor kezdődött a torna,ezért én erre az időre átköltöztem a másik medencéhez. 

Vidám hangulatú torna a vízben

Miután vége lett visszamentem és a csúszdán folytattam a mókát. Mikor már nagyon elegünk lett a vízből, elmentünk ebédelni, aztán irány a tenger. Ismét estig lent maradtunk. Csak vacsora időben indultunk fel a szállodába. 

Kicsinosítottuk magunkat, majd megvacsoráztunk. A szálloda környékén volt néhány üzlet, ahol megpróbáltuk elkölteni maradék pénzünket. Az egyik boltban vettünk egy újabb CD-t, igazából nem volt már szükségünk rá, de nagyon olcsó volt, másrészt mikor az eladó meghallotta, hogy magyarok vagyunk örömmel újságolta, hogy két aranyérmet szereztünk aznap az olimpián. A jó hír hozóját általában megjutalmazzák, ennek megfelelően mi is vettünk valamit a boltjában. Egy másik üzletben fából faragott tárgyakat kínáltak. Gitta vett magának egy fűszermozsarat, ami nekem is nagyon megtetszett, így én is választottam egy szép darabot. Olyat, amelyiknek különleges az erezete, és mindössze csak 5 Dinárt kértek érte. Itthon az egyik edényeket árusító szaküzletben több mint tízezer forintért láttam. Azt hiszem igen jó vételt csináltam. Az egyik zöldségesnél sikerült venni fenyőmagot is kb. az otthoni ár feléért.

Vásárlás után visszamentünk a szállodába, megnéztük az esti programot, majd részt vettünk az össztáncon. 

Tunézia 9.

Kilencedik nap – beindult a csúszda

A szálloda hátsó medencéjénél volt két nagy csúszda. Többnyire le volt lakatolva, de minden nap egy-két alkalommal beindították egy órára. Mi ismét a másik medencénél pihentünk, és vártuk a vízi tornát, amikor Józsi barátunk szólt, hogy beindították a csúszdát. Már nagyon vártunk a lehetőségre, hogy egy jót szórakozzunk. Mivel csak néhány gyerek játszott, mi is felmentünk, és lecsúsztunk hol az egyik, hol a másik csúszdán. Józsi rögtön csatlakozott hozzánk, de Gittának kellett némi rábeszélés, mire rászánta magát. Végül valamennyien nagyon jót szórakoztunk, egészen addig, míg ment a csúszda, de sajnos a tornát elmulasztottam.

Ebéd után egy kicsit lustálkodtunk, aztán ismét lementünk a partra. Szombat lévén nagyon sokan voltak, a nyaralók mellett több helyi család is letáborozott a napernyők alatt.

Már elkezdtük visszaszámolni a napokat. Már csak két nap van a hazaindulásig, ezért igyekeztünk a lehető legjobban kihasználni az időt, és jó sokáig lent maradtunk a parton.

Vacsora után részt vettünk az esti programon, ami humoros jelenetekből állt, utána pedig össztánc következett a Zaama-Zaama és a Mueve La Colita című dalokra. Erre külön animáció készült, amit két-három nap alatt mindenki megtanult.

Tunézia 8.

Nyolcadik nap – Tevepiac Nabeulban

A Hammamettel szomszédos Nabeulban minden pénteken vásár van. A nevével ellentétben semmi köze sincs a tevékhez, legfeljebb annyi, hogy a bőrdíszművesek tevebőrből készült táskákat és egyéb bőrárukat kínálnak. 

Komoly vásárlási szándékkal indultunk útnak reggeli után. A szálloda is szervezett kirándulást a tevepiacra személyenként 10 Dinárért, de mi Gittáékkal inkább taxival mentünk. Így nem csak olcsóbb volt az utazás, de nem kellett a menetrendhez sem igazodnunk. 

A taxi a város központjában, a piac bejáratánál tett ki. A tér közepén álló hatalmas narancstál volt az első szembeötlő tájékozódási pont, amire korábbi utazásunkról emlékeztem. Innen már könnyen eligazodtunk. 

Én előre megfontoltan egy dobot és  egy szép táskát terveztem venni. Még a piac bejárata előtt betértünk egy fix áras boltba, hogy tájékozódjak az árakat illetően. Ha nem sikerül az ottani árnál kedvezőbbet elérni, akkor visszafelé ismét betérünk. 

A piacon rögtön az első üzletben bőrpapucsokat kínáltak 5 Dinárért, aminek nem tudtam ellenállni. Az új szerzeménnyel tovább sétálva egy kávézót találtunk, ahová eredetileg csak be akartunk nézni, de olyan kellemesnek ígérkezett a hely, hogy végül letelepedtünk a puha párnákra. Mivel én nem kávézom, Józsival egy-egy teát rendeltünk, míg a férjem és Gitta cappuccinót kértek. 

A tea nagyon érdekes volt, mert mézzel készült és a tetejére fenyőmagot szórtak. Eddig ilyet még nem sikerült sehol sem innom. Otthon is ki fogom próbálni. 

Kényelmesen megkávéztunk, teáztunk, majd folytattuk a vásárlást. Mivel nagyon megtetszett a kávézóban használt füles üvegpohárka, azonnal felkerült a vásárlási listánkra. Minden olyan helyen megnéztük, ahol üvegárut tartottak, de nem találtunk sehol még csak hasonlót sem. Így fájó szívvel kénytelen voltam lemondani róla. 

Első látásra úgy tűnt, hogy hatalmas a választék a különféle táskákból. De ahogy jobban szemügyre vettük a kínálatot, azt láttuk, hogy szinte mindenütt ugyanazokat a modelleket kínálják. Néhány táska árát megkérdeztük, és meglepődve tapasztaltuk, hogy a textil, vagy műanyag táskák többe kerülnek, mint a bőrből készültek. Míg én a táskák között válogattam, férjem a dobok árát próbálta megtudakolni. Először negyvenet kértek egy kb. 40-50 cm magas dobért, majd miután látták, hogy nem akarunk mindenáron vásárolni, egyre lejjebb mentek az árral. A végén már 4 Dinárért is utánunk hozták, hibára mondtuk, hogy nem akarjuk végigvonszolni az egész piacon.

Így most már mindenkinek volt egy-egy csomagja. Az egyik táskaboltban ráakadtam olyan táskára, ami sokoldalúan használható. Persze, hogy ne legyen olyan egyszerű a vásárlás, mindjárt két modell is megtetszett. Mivel a családban lesznek a közeljövőben születésnapok, megvettem mind a kettőt, hogy időt nyerjek a döntésre.

Aztán vettünk egy csomag hennát valamint néháy kéz- és lábfestéshez szükséges matricát, továbbá néhány fém karkötőt, amibe arab betűkkel belevésték a nevünket. Először arra gondoltam, hogy biztos kamu a beírás, de a szállodában megmutattuk az egyik felszolgálónak, aki hibátlanul a nevünket olvasta le róla. 

Mint utazásaink során mindenhol, itt is vettünk egy válogatás CD-t. Itthon derült ki, hogy két évvel ezelőtti egyiptomi nyaralásunkkor vett lemez is ugyanazokat a slágereket tartalmazza. Jobb több, mint egy sem! 

Miután mindenki mindent megvett, beültünk egy taxiba, és visszamentünk a szállodába. Mind oda, mind visszaútban pontosan 12 Dinárt fizettünk. A szobában lepakoltuk a kincseinket, majd fürdőruhát vettünk fel, és lementünk a tengerpartra. A víz – mint az előző napokon – akkor is kellemesen meleg volt. Szinte ki sem jöttünk vagy két órán keresztül. Közben figyeltem a partot, hátha felbukkan az előző nap megismert család de csak nem jöttek. Aztán eszembe jutott, hogy péntek van, így valószínűleg imádkozni mentek. Fél 7 körül már éppen indultunk fel a szállodába, amikor ők jöttek, így aznap nem volt időnk barátkozni. Talán majd legközelebb.

Este ismét megnéztük a gyerekdiszkót és az utána következő programokat. Meg kellett állapítanunk, hogy nagyon ötletesek és ügyesek az animátoraink.  

Tunézia 7.

Hetedik nap – Kipihenjük a fáradalmakat

Ezt a napot a pihenésnek szenteltük. Az előző napi kirándulásra vittünk magunkkal fürdőruhát, de nem volt lehetőségünk strandolásra, bár jól esett volna egy kis felfrissülés, miközben Karthago kövei között botorkáltunk. 

Reggel az erkélyről lepillantva láttuk, hogy már 7 óra körül megindult az ágyfoglalás. Ki törölközővel, ki strandkendővel igyekezett bebiztosítani a helyét. Reggelire menet mi is a medence felé vettük az irányt, és két ágyat lefoglaltunk magunknak. Mint kiderült, ez jó ötletnek bizonyult, mert fél órával később már csak a tűző napon volt hely, a fák alatt már legfeljebb csak álldogálni lehetett volna. 

A torna kezdetéig meg sem mozdultam, legfeljebb a bárban vettem magamhoz némi frissítőt. Jól esett a lustálkodás, utána pedig annál jobban a vízi torna, amit egyre jobban kedveltem. Otthon ehhez a következő dolgok hiányoznak: medence, idő, jó társaság és kedv. Itt minden adott. Mióta Mike tartja a tornát (ő a kedvenc animátorom) azóta egyre többen jönnek, mert ő komolyan csinálja, és nem bohóckodja el mint a többiek. 

Azt hiszem az all inklusive ellenére nem fogok hízni, mert elég sokat mozgok és próbálok keveset enni.

A délutánt szokás szerint a tengeren töltöttük. Összebarátkoztunk egy családdal. Volt velük egy nagyon aranyos hét éves kislány, Nazsdának hívják. Egész délután velem játszott, teljesen a bizalmába fogadott. Sajnos a családból senki sem beszélt angolul, de annyit sikerült megtudnunk,  hogy másnap is lent lesznek. 

Tunézia 6.

Hatodik nap – Végre kalandozunk!

Reggeli után rájöttünk, hogy kellene pénzt váltani, mert elég kevés Dinárunk maradt. A szállodai pénzváltó szerencsére már nyitva volt, csak nem volt Dinárja. Előző este az olasz csoport teljesen kiürítette a kasszát. Reméltük, hogy Tuniszban majd sikerült váltani. 

Nyolc óra körül fogtunk egy taxit és kimentünk az állomásra. A kilenc órás vonattal terveztük az indulást, de kiderült, hogy csak 9.35-kor indul. Jó sok időnk lett hirtelen. Megvettük a két jegyet alig több mint 8 Dináért, majd az állomási büfében végre sikerült egy igazi kávét innunk, mert amit a szállodában adtak, az kész katasztrófa volt. 

Pontosan megérkezett a vonatunk,  felszálltunk, még helyet is sikerült találni, és kb. 50 perc múlva már Tuniszban voltunk. Ahogy kijöttünk a pályaudvarról, elég volt a Karthago útikönyvvel bóklászó turistákat figyelni, és máris sínen voltunk. Pontosabban a sínen menő négyes villamosan, amivel két megállót mentünk a kikötőig. Ott átszálltunk egy HÉV-szerű járműre, ami már tényleg Karthagoba vitt. 

Bár a programokat kínáló prospektusok mint Karthago romjait emlegetik, a területen látható épületmaradványok Karthago elpusztítását követően a római birodalom idején keletkeztek. Mint a történelemből ismert, Karthagot lerombolták, majd a helyét sóval bevetették. Később a rómaiak maguk hoztak létre egy új várost az elpusztított Karthago helyén. 

Leszálltunk a vonatról és lesétáltunk a tenger irányába. Először Antonius fürdőjéhez mentünk, ahol 8 Dinárért megvettük a belépőjegyet, amely Karthago valamennyi látnivalójának megtekintésére feljogosít. A fürdő és a hozzá tartozó létesítmények hatalmas területen helyezkednek el. Egy valódi ókori wellness központot kell elképzelni, számos teremmel és impozáns, oszlopos csarnokokkal. Bár az oszlopokból mindössze kettőt állítottak helyre, de a méretek alapján nem kell túlzott képzelőerő ahhoz, hogy egy hatalmas fürdőt lássunk a szemünk előtt, ahonnét fantasztikus kilátás nyílt a tengerre, és a környező dombokra. 

Mivel a látnivalók elég messze vannak egymástól, a kijáratnál fogtunk egy taxit, és némi alkudozás után 3 Dinárért elmentünk a Karthago Múzeumhoz. A múzeum mellett található a punok szálláshelye, és egy kisebb temető, feltárt sírokkal, amelyek leletei a múzeumban tekinthetők meg. A szálláshelyekből néhány fal és oszlop maradt fenn, melyekről készítettem néhány fényképet. 

A Múzeum mellett áll a Szt. Lajos Katedrális, amely IX. Lajos francia királyról kapta a nevét. A templom 65 méter hosszú, 30 méter széles. Homlokzatát rózsaablak díszíti, a templom belső részén mór stílusú fríz fut körbe. Akinek kedve van, megszámolhatja a 174 oszlopot is. A templom legfőbb érdekessége kettősségében rejlik, egy mór stílusú keresztény templom. 

A látogatók előtt nyitva áll, megtekintéséért 3 Dinár belépődíjat kell fizetni. A katedrális nem templomként funkcionál, hanem kiállításoknak, hangversenyeknek ad otthont.   

A katedrálistól ismét taxival mentünk tovább a római villákhoz, illetve azok maradványaihoz. A leginkább épen maradt villa udvarát valaha madarakat ábrázoló mozaikok díszítették. A maradványok tulajdonosuk gazdagságáról árulkodtak. Tettünk egy kellemes sétát a romok között, megcsodáltuk a közeli dombon álló mecsetet, majd átsétáltunk a római színházhoz. Itt nem töltöttünk sok időt, mert előző este előadás volt, és a lépcsősorok tele voltak eldobált műanyag palackokkal, és üdítős dobozokkal. 

A kijártnál ismét taxiba szálltunk és átautóztunk Sidi Bou Saidba. Ezzel a taxissal szerencsénk volt, mert nem kellett alkudozni, mint az előző kettővel, és mind kiderült igen jól ismerte a látnivalókat. Ahogy beszálltunk, azonnal bekapcsolta a  taxiórát. A legjobb helyen tett ki, a város tetején, ahol a legtöbb látnivaló volt. 

Sidi Bou Said Tunézia egyik legszebb, legtisztább, és legrendezettebb városa. A házak vakító fehérek, kék ajtókkal és ablakokkal. 

Végigsétáltunk a mindenféle csecsebecséket kínáló árusok között, majd leültünk az egyik vendéglő teraszára. A pincér sört ajánlott, amit örömmel elfogadtunk, de kiderült, hogy igen mini üveges és ráadásul alkoholmentes. Kicsit hűsöltünk az árnyékban, majd eg szemközti üzletben vettünk egy nagy üveg cidrét. Persze ennek is csak a neve volt cidre, egyébként semmi köze nem volt a franciák által készített almapezsgőhöz, legfeljebb annyi, hogy volt benne buborék. Attól eltekintve, hogy nem cidre volt, kellemes volt az íze. Kár, hogy a szálloda italkínálatában nem szerepel, mert a Cola, Fanta és Sprite hármast igazán lehetne bővíteni néhány helyi üdítővel. 

Nagyon jól éreztük magunkat, különösen mikor felfedeztük a helyi múzeumot, amit kár lett volna kihagyni. A belépőjegy 3 Dinárba került, amiért a látnivalón felül még egy menta teát is kaptunk. A bejáratnál néhány szót váltottunk egymással, mire a hölgy angolul azt mondta, hogy mindjárt kapunk egy magyar nyelvű tájékoztatót a múzeumról. Nagyon elcsodálkoztunk, hogy néhány szó alapján be tudta azonosítani nemzetiségünket. 

Megkaptuk a leírást, majd elkezdtük a felfedezést. A bejáratnál egy társalgó szoba volt rengeteg párnával, amit mi is kipróbáltunk, bár mint később kiderült, nem igazán lett volna szabad. De az előttünk fényképezkedők is így tettek, mi pedig azt hittük, hogy az még nem a kiállítás része.

A többi helységben viaszbábuk segítségével egy esküvő jeleneteit mutatták be, hennázást, ruhapróbát, majd a férfiak beszélgetését. 

Volt berendezett konyha, étkező és hálószoba, imaszoba, amit mind végigjártunk.

Felmentünk a tetőteraszra, és készítettünk néhány fényképet a környékről, a sétáló utcáról, az üzletekről és az árusokról, majd visszamentünk az udvarra. 

Egy napvédővel borított belső udvaron asztalok és székek álltak, ahol népviseletbe öltözött lányok kínálgatták a mentateát. Mi a fal mellett körbefutó pad párnáira kuporodtunk a vízipipák mellé. A tea elfogyasztását követően körülnéztünk az ajándékboltban, majd a ház könyvtárát néztük meg, ahol a ház egykori tulajdonosa, a francia konzul tartotta könyveit és térképeit.

 

A múzeumot elhagyva gyalogosan indultunk le az állomásra. Az út mindkét oldalán üzletek sorakoztak rengeteg kerámiával, olajfából faragott gyümölcstartókkal, dísz kosarakkal meg mindenféle csecsebecsékkel. Próbáltam egy göcsörtös kosárkára megalkudni, de aranyárban mérték, így otthagytuk. Az árus próbált rábeszélni, egyre olcsóbb árat mondva, de még mindig többet kért, mint amennyit számomra megért volna, meg nem nagyon tudtam volna a mérete és a formája miatt elcsomagolni. Sajnálattal, de lemondtam róla. 

A dombról egy parkon keresztül vezetett a út, ahol egy kis zuhatag volt kialakítva, meg csodálatos pergolákkal. A szivárvány minden színében pompázó virágzuhatag alatt még üldögéltünk néhány percet, majd elindultunk az állomásra. Út közben még megcsodáltunk egy szökőkutat az egyik körforgalom közepén. Kellemesen éreztük magunkat. A hévvel visszamentünk Tuniszba, majd onnan a fél hetes vonattal Hammametbe. Még a vacsorát is sikerült elérni. Ez volt nyaralásunk egyik legkellemesebb napja.