Neuschwanstein

Külön köszönet Marianne Seele asszonynak, aki megkeresésünkre lehetővé tette, hogy ingyenesen megtekinthessük a neuschwansteini és hohenschwangau kastélyt, valamint a kastély idegenvezetőinek akik készséggel válaszoltak valamennyi kérdésünkre. 

A Tündérkirály palotája

Kislánykoromban sokszor rajzoltam hegyoldalon álló tornyos kastélyokat, melynek tornyai szinte a felhőket karcolják, az alattuk lévő tavakban pedig hattyúk úszkálnak.

Később felnőtt koromban nagyon sok szép kastélyt láttam a világ minden részén, de még csak hasonlóval sem találkoztam, mint a gyermekkorom megálmodott mesekastélya. Aztán néhány éve az Interneten találtam egy cikket II. Lajos Bajor királyról és csodálatos kastélyairól, köztük a Neuschwansteini kastélyról. Ekkor született meg bennem az elhatározás, hogy amint lehetőségem nyílik rá, felkeresem Neuschwansteint.

Nagy várakozással és némi aggodalommal tekintettem az utazás elé, félve, hogy esetleg túlzott elvárásaim vannak a látnivalót illetően és ezért csalódni fogok. De azt kell, hogy mondjam, a kastély minden várakozást felülmúlt. Nem véletlen, hogy a világ 7 új csodája szavazáson a legszebb 21 nevezetesség közé került. Véleményem szerint akár a 7 között is lehetne. Ha megnézik az ott készített képeimet, azt hiszem egyetértenek velem.

Este a 8.20 perckor indult el vonatunk a Keleti pályaudvarról, és másnap reggel negyed hétkor érkezett Münchenbe, majd innen egy másik vonattal továbbutaztunk Füssenbe. 

Füssen nagyon szép kis város, egy emberléptékű, könnyen bejárható belvárossal. Füssenben a vasútállomás mellől indulnak az autóbuszok (73-as vagy 78-as autóbusz) minden óra 5 perckor Schwangauba.. Először csak egy rövid sétát terveztünk a busz indulásáig, végül két órás nézelődés lett belőle. 

Két ok miatt nem siettünk. Az egyik a város szépsége volt, a másik pedig, hogy a szállóban ahol helyet foglaltunk csak délután kettőtől lehetett elfoglalni a szobát. Persze azért reméltük, hogy nem veszik túl komolyan, és ha van szabad szoba, már előbb is odaadják.

Füssen (mint a neve is utal rá) az Alpok lábánál helyezkedik el. A hegyoldal alsó részét a lombhullatók foglalják el, a gerincen fenyőfák nyújtózkodnak, míg a magas csúcsokat már október elején hó borítja. Nem tudom, hogy milyen lehet tavasszal, vagy nyáron a táj, de ősszel fantasztikusan szép. A lombos fák, bokrok csodálatos színekben pompáznak. A zöld, sárga és bíbor színek leírhatatlan kavalkádját mintha egy zseniális festő keverte volna ki. Ha képen látnánk, azt mondanánk, hogy olyan szép, hogy már-már giccses. De így a valóságban szemet gyönyörködtető. Ezek voltak az első benyomásaink a hegyekről.

Füssenből a 12.05-ös busszal mentünk át Schwangauba. Fantasztikus pillanat volt, amikor a buszból megpillantottuk a hegyoldalon álló kastélyt. Szinte elakadt a lélegzetünk, olyan szép volt.

Öt percig tartott az út, és már meg is érkeztünk. Leszálltunk a Turista Információnál és elsétáltunk a Ticket Centerhez, hogy megvegyük a jegyeket. 

Schwangauban két kastély található, az egyik a hegyoldalban álló II. Lajos által megálmodott Neuschwanstein, a másik édesapjának II. Miksának hohenschwangaui kastélya.

Fontos tudni, hogy mindkét kastélyba kizárólag a Ticket Centerben lehet jegyet vásárolni. A várak bejáratánál nincs jegyárusítás. A kastélyok csak csoportosan, idegenvezetővel látogathatóak. A csoportok 10-15 percenként indulnak, egy-egy vezetés kb. 35-40 percig tart. Magyar nyelvű vezetés nincs, de lehet magyar nyelvű audioguidot kölcsönözni.

Úgy terveztük, hogy első nap a Neuschwansteini kastélyt nézzük meg. Átvettük a jegyeket, amelyek a 2.25-kor induló vezetésre szóltak és elindultunk felfelé.

A kastélyhoz három módon lehet feljutni. A legegyszerűbb, ha megkeressük a legrövidebb utat, és gyalog megyünk fel. Ez kb. húsz-harminc percet vesz igénybe, és nem kerül semmibe.

A másik megoldás a Lisl Hotel elől induló autóbusz, ami a Marien hídig visz, amely pár percre van a kastélytól. A hídról nagyon jó képeket lehet készíteni, de sajnos most éppen kastély híd felőli oldalát renoválják, és ez némileg ront a képen. A busz egy kanyargós hegyi úton visz fel, a menetdíj felfelé 1,80 Euró lefelé 1 Euró. Mivel nekünk csomagunk is volt, ezt a megoldást választottuk – mint később kiderült, nem feltétlenül a legjobbat. 

Végül a harmadik lehetőség a feljutásra a lovaskocsi volt. Nem, nem hintó, hanem lovaskocsi, melyre kb. 10-12 ember fért fel. Ez egy harmadik útvonalon ment fel a hegyre, és a kastély alatt állt meg éppen a mi szállónk mellett. A lovaskocsi hegymenetben 5 Euróba került, lefelé csak a felét kellett fizetni.

Azért mondtam, hogy nem a legszerencsésebb feljutási lehetőséget választottuk, mert a hídtól végül visszafelé kellett egy jó darabon jönnünk a szállóig (erről majd később részletesen) és majdnem a szálló előtt találkoztunk azokkal a gyalogosokkal, akikkel együtt vettünk jegyet a Ticket Centerben.

Tehát leszálltunk a buszról, elsétáltunk a kastély mellett, majd lementünk egy-két kanyart a szállóhoz. 

Két éjszakára foglaltunk szállást a Schlossrestaurant Neuschwansteinben. Elfoglaltuk a szobánkat, rendbe szedtük magunkat, majd felkocogtunk a kastélyhoz.

Egy kicsit borús volt az idő, de reméltük, hogy nem fog esni. Volt közel egy óránk a kastélytúra kezdetéig. Megnéztük a kastély közelében lévő ajándékbolt kínálatát, és vettünk egy Makk Marcit. Egy aranyos Manócska fején toboz kalap, és a kezében egy makkot szorongat.

Körbesétáltuk a kastélyt, készítettünk egy csomó fényképet, majd bementünk az udvarra, ahonnét szép kilátás nyílt a környező hegyekre, a Marien hídra, és a hegy lábánál lévő tavakra. Itt is csináltunk fényképeket, majd végre megjelent a kijelzőn a mi csoportunk száma pontosan 2.25 perckor. Ha valaki lekési a jegyén feltüntetett időpontot, az kénytelen új jegyet vásárolni, ugyanis minden jegy adott időpontra szól, és az elektronikus leolvasó később már nem engedi át a kapun. 

A kastélyban a berendezési tárgyakról sajnos nem lehetett fényképezni, de az ablakon kifelé megengedett volt a táj fényképezése. Néhány alkalommal így lencsevégre került néhány különleges berendezési tárgy. Az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy a kastély soha sem készült el teljesen, ma is vannak olyan szobák, melyeknek befejezetlen a fala és a padozata. Ami azonban készen van, az gyönyörű. A leglényegesebb, hogy a kastély külseje és belső berendezése csodálatos összhangban van.  

Hogy jobban megértsük, ismernünk kell II. Lajos lelkivilágát. Lajos – aki nem mellesleg Erzsébet királyné (Sissi) unokatestvére volt - imádta a lovagkort, a középkori várakat és kastélyokat, rajongott Wagner operáiért, különösen a Lohengrint és Parsifalt kedvelte. E két opera és más híres szerelmi történetek ihlették a kastély több szobájának falfestményeit és berendezési tárgyait. Az opera és a lovagkor iránti lelkesedést édesapjától örökölte.

A trónterem padozatát 2 millió mozaikból készült kép díszíti. Mennyezetéről hatalmas aranyozott csillár lóg. Az ajtók faragása valódi mestermunka. De mindez semmi ahhoz képest, amit a királyi hálószoba rejtegetett. A királyi ágy (nászágy?) faragásán több mesterember négy évig munkálkodott. II. Lajos sohasem volt házas, Sissi húga volt a menyasszonya, de az esküvő előtt két héttel a király lemondta az esküvőt. Pedig már a hintó is elkészült.

A hálószobából két rejtett ajtó nyílik. Az egyik egy kis kápolnába vezet, a másik egy öltöző szobába. A trónterem és a hálószoba mellett a kastély legszebb része az Énekesek csarnoka. A terem falait körbe történelmi alakok, operahősök, többnyire halhatatlan szerelmesek díszítik. Köztük is a legnépszerűbb a Lohengrin volt. A hattyú vontatta csónakon érkezett hős számos festményen látható, mint ahogy a hattyú is több dísztárgy ábrázoláson szerepel. A kastélyban eredetileg egy barlangot is terveztek, annak azonban csak egy része készült el.

Bármelyik ablakon nézünk ki, fantasztikus kilátásban gyönyörködhetünk. Ennél jobb helyet nem is lehetett volna választani. (Lajos már gyermekkorában is a sziklacsúcsokon szeretett játszadozni, és fakockákból kastélyokat építeni.)

Külön említést érdemel még a kastély konyhája, mely erősen emlékeztet egy modern amerikai konyhára. A mosogató, a tűzhely(ek) mind a legmodernebbek, csakúgy mint az étellift és a süllyeszthető asztal. A konyha mellett van egy ajándékbolt, ahol megleptem magam egy tányéralátéttel, amely a kastélyt ábrázolja. (Még nem tudom, hogy hová fogom tenni, mert már mindenkinek a helyén van legalább két darab, de ezeknek a csodálatos képeknek soha nem tudok ellenállni. Régebben szállodai miniszappanokat gyűjtöttem, - van egy kosárra való - de most áttértem a fényképes tányéralátétre.)

Sajnos a király csak igen rövid ideig élvezhette ezt a csodálatos kastélyt, mert miniszter

ei nem nézték jó szemmel, hogy a kincstár valamennyi bevételét pompás kastélyok építésére fordította, sőt hatalmas összegű kölcsönt vett fel a Bajor banktól, ezért gyámság alá helyeztették, és mint őrültet Berg várába záratták, ahol rabsága harmadik napján meghalt. 1886. július 4-én kezelőorvosával együtt holtan találták a tóban. Máig vitatott, hogy öngyilkosságot követett-e el, baleset történt, vagy merénylet áldozata lett.

Hogy őrült lett volna, vagy csak egy átlag feletti érzékenységű, gazdag képzelettel megáldott ember, erre a kérdésre a nap mint nap ide zarándokló több ezer turista jelenti a választ.

A kastélyban tett látogatást követően elsétáltunk a Marien hídhoz. A kecses kis híd két szikla között ível át a magasaban. A híd alatti mélységben egy vízesés roaja töri meg a természet csendjét. Elég nagy volt a nyüzsgés a hídon, mindenki ényképet akart készíteni, háttérben a kastéllyal. 

Átmentünk a hídon, és a túloldalon elsétáltunk egy pár métert. Mivel elkezdett cseperegni az eső,visszafordultunk. A közelben úgysem volt sok látnivaló, legfeljebb egy másik pontról lehetett a kastélyt megnézni, ezért elindultunk vissza a szállóhoz.

 

A bejáratnál túrófánkot sütöttek, fantasztikus illat terjengett a levegőben. Nem tudtam ellenállni neki. Két euróért vettünk három darabot. Nem volt rossz, de az illata csábítóbb volt, mint az íze. Gondoltuk, hogy sétálunk egyet a környéken, majd elmegyünk vacsorázni. Egy kicsit nézelődtünk, és láttuk, hogy a mi szállónkon, és a kastély alatti büffén kívül nincs semmi a közelben. A szálloda bejáratánál megkérdezte az egyik lány, hogy szeretnénk-e vacsorázni, mert ha igen, akkor siessünk, mert csak hatig van konyha. Az öt órát korainak találtuk a vacsorázásra, ezért úgy gondoltuk, hogy lemegyünk a központban (értsd a Ticket Center környékét) egy kicsit nézelődünk, és majd ott vacsorázunk. Megtaláltuk a legrövidebb utat, és kb. 15 perc alatt már le is értünk. Közben kisütött a nap, így alaposan körülnéztünk. Még a kastélyban tett látogatásunkkor láttuk, hogy a szomszédos hegyre (Tegelberg)fel lehet menni drótkötél pályán közlekedő kabinnal. 

Itt lenn mutatta egy jelzőtábla, hogy a Tegelbergre vezető felvonó állomása kb. két kilométernyire van tőlünk. Akár gyalog is oda lehet jutni, de van busz is. Lehet, hogy holnap ezt is beiktatjuk ha szép idő lesz.

Végigsétáltunk a főutcán először Schwangau irányába, majd visszafordultunk és lementünk a tóhoz.

Bár szombat volt, hat körül kezdett kiürülni a város. Az olcsóbb éttermek is bezártak (volt ami már öt órakor) csak néhány drága hely maradt nyitva estig. Mivel túl éhesek még mindig nem voltunk, az egyik büfében vettünk egy hatalmas rántott szeletet, és visszaútban a szállodához elfogyasztottuk. Igyekeztünk, mert már kezdett szürkülni, és az úton nem volt világítás. Sajnos nem volt nálunk elemlámpa, pedig akartam hozni, de a férjem kinevetett, hogy Németországban biztosan nem lesz rá szükség, így kiraktam. Jó hasznát vettük volna, mert még este tíz órakor is láttam a hegyről lefelé bandukoló turistákat. Bár az egész napos mászkálás – meg persze az éjszakai utazás – kifárasztott annyira, hogy ne legyen kedvünk egy éjszakai túrára.