Második nap – Dejavu
Kimondottan kellemesen telt az éjszakánk. A reggeli tisztálkodási rituálét követően mind a két ruhámat beakasztottam a szekrénybe, (ezzel be is fejeztem a kicsomagolást) majd lementünk reggelizni.
Fél kilencre azon is túl voltunk, ezért úgy gondoltuk, hogy fél tízig felderítjük a szálloda környékét.
Körbejártuk a kertet, megnéztük mind a két medencét, majd a hátsó kapun elindultunk a part irányába. Ahogy kiléptünk a szálloda kertjéből, dejavu érésem támadt. A szálloda mellett elhaladó út teljesen olyan volt, mint az El Boustenbe vezető út tíz évvel ezelőtt. Elindultunk a tenger irányába, néhány száz méter után a mi utcánk egy főútvonalba torkollott, melynek túloldalán egy magas kerítés és egy kapu zárta le az utat. A kapu tetején a Hotels and Resorts felirat volt olvasható, az oldalára erősített táblán pedig a Bousten név díszelgett.
Ahogy álltunk a főútvonal innenső felén szabályos röhögő görcsöt kaptunk, hogy megint át lettünk verve. A Best Reisen prospektusa szerint a szálloda Hammet központjához közel, attól néhány percnyire van, mi meg ismét itt púposkodunk Birburegbán. Magyarországról persze a kettő majdnem ugyanaz, de ha már itt van az ember, van némi különbség. Számomra a tíz perc távolság a központtól kifejezés egy kellemes sétát jelent, és nem húsz percnyi taxizást. Hát innen a dejavu, mégsem vagyok én látnok!
Átsétáltunk a főúton, és a Bousten oldalán egy magas fallal szegélyezett út mentén lejutottunk a tengerhez. Belógattuk lábunkat a vízbe, kellemesen meleg volt. Elhatároztuk, hogy egy kicsit nosztalgiázunk, és benézünk a régi szállodánkba. Mikor a 10 éve a Boustenben laktunk, még egy kétcsillagos olcsó szálloda volt. Azt nem sikerült kideríteni, hogy most hány csillagot számlál, de sokat változott. Korábban sokat viccelődtünk a Boustenen a szerény körülmények miatt – mint valami sajnálni való helyet szoktuk emlegetni – most meg már kezdtük sajnálni, hogy nem oda fizettünk be, különösen miután jobban körülnéztünk. Megkerestük a bungalónkat, és láttuk, hogy már légkondicionáltak a szobák. Építettek egy újabb medencét, és mellé egy csúszdát is.
Nézelődés után visszamentünk a Gardenbe az idegenvezetői eligazításra. Mivel az előző este rajtunk kívül csak egy házaspár érkezett, az idegenvezető sem erőltette túlzottan a fakultatív programokat – a tájékoztató ugyanis többnyire erről szokott szólni. Elmondott néhány dolgot a szállodáról, a strandról – elnézést kérve, hogy tényleg messzebb van, mint a prospektusban írták - majd óvatlanul rákérdezett, hogy van-e kérdésünk.
A másik házaspár – akik szintén Pestről érkeztek – megemlítették, hogy egész éjjel csapkodta a szél az ablakokat, a nagy zaj miatt pedig nem tudtak aludni, de ez még nem minden, nem volt rendben az ágyuk, hiányzott a felső lepedő, amivel takaródzhattak volna.
Na mi is nekiestünk, hogy vacak a mi szobánk is, lóg az összes szekrényajtó, a zuhanyfüggöny gusztustalanul el van színeződve és szakadozva, és akkor még el is feledkeztem a reggelinél látott aprócska csótányról. Azt viszont nem álltam meg szó nélkül, hogy nem is Hammametben vagyunk. Szegény lány váltig állította, hogy ez is Hammamethez tartozik, bár eléggé a széle.
Az idegenvezető – aki mellesleg csak helyettesített valakit – megígérte, hogy intézkedik szobacsere ügyében, ha már a tengerpartot nem tudja belátható közelségbe hozni. A szállodavezető kérte, hogy dél körül menjünk vissza, addigra elmegy egy nagyobb csoport, és választhatunk szobát magunknak.
Mivel volt még két óránk, új barátainkkal lesétáltunk a partra, - mi már jól ismertük a járást – majd dél körül az el Boustenen keresztül visszajöttünk szobanézőbe. Megnéztünk vagy 5-6 szobát, de túlzottan egyik sem tetszett. Végül egymáshoz közel kiválasztottunk egy-egy szobát. Ők két szinttel feljebb, mi eggyel lejjebb költöztünk.
Amikor a szobacsere mellett döntöttünk, nem is igazán a szobát néztem, inkább a remek kilátás fogott meg. Amikor később lementünk a holminkkal és próbáltunk szétpakolni, már jobban szemügyre vettük a részleteket. Ez a szoba a épület régi szárnyában volt, teljesen más stílusú volt a berendezése, a társalgó helyett egy beépített pótágy volt a sarokban. A fürdőszobában lógott az összes törölköző tartó, minden nagyon elhasznált volt.
Már megbántam, hogy belementem a cserébe. Mondtam is a férjemnek, hogy a régi szoba jobban tetszett, mert nagyobb volt és újabb. Egyetlen hátránya az volt, hogy a főépület legtávolabb eső részében volt. Latolgattuk, hogy mi legyen, oda vissza futkostunk a két szoba között, hol fentről hoztunk le valamit, hol lentről vittünk fel valamit. Végül eldöntöttük, hogy visszaköltözünk. Visszaadtuk az új szoba kulcsát, és szóltunk barátainknak, Józsinak és Gittának, hogy visszaköltözünk. Ők éppen lepihentek az új szobában, mi pedig elindultunk a partra.
Miután jól kifürödtük magunkat, elsétáltunk a parton egy jó darabig. Megállapítottuk, hogy a mi szakaszunk, és még további néhány száz méter a legjobb part, távolabb már elég koszos a víz, és a hullámok is kihordják a különféle vízi növényeket. Tettünk egy jó nagy kört, és a part feletti úton jöttünk vissza. Út közben benéztünk szinte az összes szállodába, volt néhány hangulatos hely. Legközelebb a másik irányba teszünk kitérőt, állítólag arra sokkal jobb szállók vannak és egy csomó üzlet is.
A tényszerűség kedvéért meg kell említenem, hogy van egy 10 személyes nyitott kocsi, ami a szállótól leviszi a vendégeket a partra. Odaútban nem fértünk fel, így gyalogosan mentünk le, visszafelé pedig inkább nézelődni volt kedvünk.
Gittáékkal csak vacsoránál találkoztunk újra, nevetve mesélték, hogy ők is visszaköltöztek, mert az új szoba felett valami éjjel-nappal üzemelő vízforgató vagy szivattyú működött, aminek zaja zavarta őket.
Szóval ezzel el is ment a második napunk. Este még megnéztük a minidiscot, majd valami vetélkedő következett, de azt már nem vártuk meg, A szobánk előtti folyosón gondosan kilincsre zártuk az ablakokat, hogy egy esetleges éjszakai szellő se tudjon zavarni. Aztán egy nagyot aludtunk.
Kimondottan kellemesen telt az éjszakánk. A reggeli tisztálkodási rituálét követően mind a két ruhámat beakasztottam a szekrénybe, (ezzel be is fejeztem a kicsomagolást) majd lementünk reggelizni.
Fél kilencre azon is túl voltunk, ezért úgy gondoltuk, hogy fél tízig felderítjük a szálloda környékét.Körbejártuk a kertet, megnéztük mind a két medencét, majd a hátsó kapun elindultunk a part irányába. Ahogy kiléptünk a szálloda kertjéből, dejavu érésem támadt. A szálloda mellett elhaladó út teljesen olyan volt, mint az El Boustenbe vezető út tíz évvel ezelőtt. Elindultunk a tenger irányába, néhány száz méter után a mi utcánk egy főútvonalba torkollott, melynek túloldalán egy magas kerítés és egy kapu zárta le az utat. A kapu tetején a Hotels and Resorts felirat volt olvasható, az oldalára erősített táblán pedig a Bousten név díszelgett.Ahogy álltunk a főútvonal innenső felén szabályos röhögő görcsöt kaptunk, hogy megint át lettünk verve. A Best Reisen prospektusa szerint a szálloda Hammet központjához közel, attól néhány percnyire van, mi meg ismét itt púposkodunk Birburegbán. Magyarországról persze a kettő majdnem ugyanaz, de ha már itt van az ember, van némi különbség. Számomra a tíz perc távolság a központtól kifejezés egy kellemes sétát jelent, és nem húsz percnyi taxizást. Hát innen a dejavu, mégsem vagyok én látnok! Átsétáltunk a főúton, és a Bousten oldalán egy magas fallal szegélyezett út mentén lejutottunk a tengerhez. Belógattuk lábunkat a vízbe, kellemesen meleg volt. Elhatároztuk, hogy egy kicsit nosztalgiázunk, és benézünk a régi szállodánkba. Mikor a 10 éve a Boustenben laktunk, még egy kétcsillagos olcsó szálloda volt. Azt nem sikerült kideríteni, hogy most hány csillagot számlál, de sokat változott. Korábban sokat viccelődtünk a Boustenen a szerény körülmények miatt – mint valami sajnálni való helyet szoktuk emlegetni – most meg már kezdtük sajnálni, hogy nem oda fizettünk be, különösen miután jobban körülnéztünk. Megkerestük a bungalónkat, és láttuk, hogy már légkondicionáltak a szobák. Építettek egy újabb medencét, és mellé egy csúszdát is.Nézelődés után visszamentünk a Gardenbe az idegenvezetői eligazításra. Mivel az előző este rajtunk kívül csak egy házaspár érkezett, az idegenvezető sem erőltette túlzottan a fakultatív programokat – a tájékoztató ugyanis többnyire erről szokott szólni. Elmondott néhány dolgot a szállodáról, a strandról – elnézést kérve, hogy tényleg messzebb van, mint a prospektusban írták - majd óvatlanul rákérdezett, hogy van-e kérdésünk.A másik házaspár – akik szintén Pestről érkeztek – megemlítették, hogy egész éjjel csapkodta a szél az ablakokat, a nagy zaj miatt pedig nem tudtak aludni, de ez még nem minden, nem volt rendben az ágyuk, hiányzott a felső lepedő, amivel takaródzhattak volna.
Na mi is nekiestünk, hogy vacak a mi szobánk is, lóg az összes szekrényajtó, a zuhanyfüggöny gusztustalanul el van színeződve és szakadozva, és akkor még el is feledkeztem a reggelinél látott aprócska csótányról. Azt viszont nem álltam meg szó nélkül, hogy nem is Hammametben vagyunk. Szegény lány váltig állította, hogy ez is Hammamethez tartozik, bár eléggé a széle.
Az idegenvezető – aki mellesleg csak helyettesített valakit – megígérte, hogy intézkedik szobacsere ügyében, ha már a tengerpartot nem tudja belátható közelségbe hozni. A szállodavezető kérte, hogy dél körül menjünk vissza, addigra elmegy egy nagyobb csoport, és választhatunk szobát magunknak.
Mivel volt még két óránk, új barátainkkal lesétáltunk a partra, - mi már jól ismertük a járást – majd dél körül az el Boustenen keresztül visszajöttünk szobanézőbe. Megnéztünk vagy 5-6 szobát, de túlzottan egyik sem tetszett. Végül egymáshoz közel kiválasztottunk egy-egy szobát. Ők két szinttel feljebb, mi eggyel lejjebb költöztünk.Amikor a szobacsere mellett döntöttünk, nem is igazán a szobát néztem, inkább a remek kilátás fogott meg. Amikor később lementünk a holminkkal és próbáltunk szétpakolni, már jobban szemügyre vettük a részleteket. Ez a szoba a épület régi szárnyában volt, teljesen más stílusú volt a berendezése, a társalgó helyett egy beépített pótágy volt a sarokban. A fürdőszobában lógott az összes törölköző tartó, minden nagyon elhasznált volt.
Már megbántam, hogy belementem a cserébe. Mondtam is a férjemnek, hogy a régi szoba jobban tetszett, mert nagyobb volt és újabb. Egyetlen hátránya az volt, hogy a főépület legtávolabb eső részében volt. Latolgattuk, hogy mi legyen, oda vissza futkostunk a két szoba között, hol fentről hoztunk le valamit, hol lentről vittünk fel valamit. Végül eldöntöttük, hogy visszaköltözünk. Visszaadtuk az új szoba kulcsát, és szóltunk barátainknak, Józsinak és Gittának, hogy visszaköltözünk. Ők éppen lepihentek az új szobában, mi pedig elindultunk a partra.
Miután jól kifürödtük magunkat, elsétáltunk a parton egy jó darabig. Megállapítottuk, hogy a mi szakaszunk, és még további néhány száz méter a legjobb part, távolabb már elég koszos a víz, és a hullámok is kihordják a különféle vízi növényeket. Tettünk egy jó nagy kört, és a part feletti úton jöttünk vissza. Út közben benéztünk szinte az összes szállodába, volt néhány hangulatos hely. Legközelebb a másik irányba teszünk kitérőt, állítólag arra sokkal jobb szállók vannak és egy csomó üzlet is.
A tényszerűség kedvéért meg kell említenem, hogy van egy 10 személyes nyitott kocsi, ami a szállótól leviszi a vendégeket a partra. Odaútban nem fértünk fel, így gyalogosan mentünk le, visszafelé pedig inkább nézelődni volt kedvünk.
Gittáékkal csak vacsoránál találkoztunk újra, nevetve mesélték, hogy ők is visszaköltöztek, mert az új szoba felett valami éjjel-nappal üzemelő vízforgató vagy szivattyú működött, aminek zaja zavarta őket.
Szóval ezzel el is ment a második napunk. Este még megnéztük a minidiscot, majd valami vetélkedő következett, de azt már nem vártuk meg, A szobánk előtti folyosón gondosan kilincsre zártuk az ablakokat, hogy egy esetleges éjszakai szellő se tudjon zavarni. Aztán egy nagyot aludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése