Malajzia 24.

Csónaktúra a sziget öbleiben

Reggel a megbeszélt időben megérkezett egy vizitaxi amivel elmentünk a Tuna baynél lévő kis étteremhez ahol további hat emberrel együtt beszálltunk egy kisebb dupla motoros csónakba, ami hihetetlen sebességgel szelte a vizet.

Először a Cápa öbölhöz mentünk, ahol több száz bohóchal fészket, és bennük meg több bohóchalat láttunk. Volt néhány bíborszínű nagyobb hal is a sziklák mellett, de cápát még messziről sem sikerült megpillantanunk. Egy jó fél órát uszkáltunk a ide-oda a öbölben, aztán visszamentünk a csónokhoz. Kiderült, hogy a többiek sem jártak nagyobb szerencsével cápa ügyben.

Második megállónk a Fish-Garden - Hal kert - volt. Ezen a helyen már jártunk egyszer, és akkor is rengeteg halat láttunk, most sem okozott csalódást. Az itteni fürdést a többiek is nagyon évezték. Mikor eluntuk magunkat, visszamásztunk a csónakba, és a Coral Gardenhez hajóztunk. Ez a hely a Perhentian Island Resort után volt vagy 3 öböllel. Ismét felvettük a békaszemüveget, és beugráltunk a vízbe. Alig úsztam néhány tempót, amikor csaláncsípést éreztem. Először a kezemen, a karomon, majd a lábaimon végül még a fülemen is. Kérdeztem a férjemet, hogy őt nem csípik-e a meduzák, mondta, hogy érez itt-ott valami bizsergést, de nem vészes. Én már úgy égtem mindenütt, hogy nem bírtam tovább. Visszaúsztam a csónakhoz, remélve, hogy a vezetőnél lesz egy üveg ecet.

Mondtam és mutattam neki, hogy megcsíptek a meduzák (itt Gellyfish-nek mondják őket) és kellene egy kis ecet. Jót nevetett, és mondja, hogy az sajnos nincs. Na én aztán vissza nem megyek többet a vízbe, hogy a fene egyen meg minden meduzát. Végignéztem magamon, és láttam, hogy tetőtől talpig piros kiütés borít el. Még szerencse, hogy a békaszemüveg betakarta az arcomat. A fülem viszketett, ahogy megtapogattam, éreztem rajtuk az apró dudorokat. A többiek még fürödtek egy fél órát, aztán mindenki visszajött a csónakba. Természetesen senkinek sem okozott gondot a meduza csapat.

Elindultunk vissza a Perhentian irányába. Az öböl közepében legalább fél tucat kisebb hajó körözött. Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Csónakunk vezetője felállt, néhány percig a vizet kémlelte, majd leállította a hajó motorját. Egyre a vízbe mutogatott, amikor mi is észrevettük a levegőért felemelkedő világoszöld színű teknőst. Egészen közel a hajóhoz jött fel a víz szinére, ahol alig fél percet időzött, majd ismét lesüllyedt a tenger fenekére. A kristálytiszta vízben jól látszott, amint 8-10 méterrel alattunk legelészett a tenger fenéken. Ahogy megszokta a szemünk a látványt, megpillantottunk tovább 6-8 jószágot. Most már mindenki a vízbe vetette magát. Bár néhány perce még azt mondtam, hogy nincs az a pénz, amiért a szigetnek ezen az oldalán a vizbe tenném a lábujjamat, most gondolkodás nélkül ugrottam együtt a többiekkel. Szerencsére itt sokkal kevesebben voltak, és nem olyan agresszívek mint a Coral Gardennél.

Figyeltük az alattunk lévő teknőcöket, majd amikor valamelyik elkezdett emelkedni, mi is abba az irányba usztunk. Mindenki próbálta megérinteni a páncélját, de nem igazán sikerült. Mire karnyujtásnyira kerültünk, már úszott is vissza a tenger mélyébe.

Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült megpillantanunk. Erről sajnos nem tudok képet mutatni, mert sem fényképezőgépet, sem kamerát nem vittünk a kiránulásra. Nem sikerült ugyanis megfelelő vízálló tokot szerezni, így nem akartuk kockáztatni a gépeinket. Utazás előtt vettünk ugyan néhány ezer forintért egy vizi fényképezőgépet, ami már a második képnél felmondta a szolgálatot.

A teknősöknél tett kirándulást követően visszaindultunk a Tuna bay tuloldalán lévő legtávolabbi bungalóhoz. Út közben egy delfincsapattal akadtunk össze, akik jó negyed órán át ugráltak a hajónk körül. Fantasztikus látvány volt, ahogy négyes csoportokban akrobatikus mutatványokkal szórakoztattak. Hol ők követtek minket, hol mi eredtünk a nyomukba.

Mindenki nagyon örült az extra programnak. Mielőtt kitettük volna a sziget túloldalán lakó fiatal párt - akiknek elhaladtunk a bungaló telepjük előtt - megálltunk egy part menti forrásnál. Az édes vízben mindenki lemosta magáról a tenger sóját, visszaszálltunk a csónakba, majd egy kiszállás erejéig megszakítva az utunkat visszatértünk az étteremhez.

Kiszálltunk, és kedvenc helyünken elfogyasztottuk búcsúebédünket. Elköszöntünk minden barátunktól és az erdőn keresztül visszamentünk a Mama's Chaletth

ez. Még volt több mint egy óra az átkelő hajó érkezéséig. Elkértük a csomagunkat, átöltöztünk, kiselejteztünk néhány dolgot, majd tettünk egy sétát a part mentén.

Közben elkezdtek gyűlni a felhők. Egész ott tartózkodásunk alatt ragyogó időt fogtunk ki most azonban komoly vihar látszott készülődni. Az egyik ott dolgozó fiú szólt, hogy szálljuk be a csónakban, mert mindját ott lesz a hajó, amire át fogunk szállni. Nagyon jó volt az időzítés, egyszerre értünk oda. Egy kisebb hajó jött értünk, aminek az eleje fedett volt.

Én oda ültem be, annak ellenére, hogy általában a hátsó rész a nyugodtabb. A csomagokat beraktuk a hajó órrában lévő pici szekrénybe.

A Mama's Chalettből aznap tizen utaztunk el, ezért a csónak még egyet fordult. Mire másodszor visszaért, már elkezdett esni. Akik utánunk szálltak be, már csak a nyitott részben találtak helyet.

Persze az eső nem járt egyedül, hatalmas hullámok kisérték. Hogy a még nagyobb vihar előtt kiérjünk a partra, a csónak vezetője örült tempót diktált. A hajó hol a levegőben repült, hol a vízbe csapódott. Néha azt hittük, hogy kettétörik. Néhány lány elkezdett sikoltozni, eléggé bepánikoltak, így lassítottunk. Olyan esőfüggöny volt előttünk, hogy nem lehetett látni az orunknál tovább.

Odaútban 25-30 perc volt az út, visszafelé legalább 50 percet hánykolódtunk, mire bőrig ázva végül partot értünk.

A kikötőben rendbe szedtük magunkat, és mivel még mindig esett, a kikötőhöz tartozó üzletsoron őgyelegtünk. Nagyon jópofa teknőcös pólókat kínáltak, így a Kuchingon vett két macskás pólóm újabb társat kapott. Megérdekődtük merre van a buszpályaudvar, és elindultunk abba az irányba. Az eső egy kicsit alábbhagyott, így a pocsolyákat kerülgetve hamar megtaláltuk a pályaudvart. Ellenőriztük a buszok indulását, vaamint a Mama"snál megvásárolt jegyet. Szerencsér minden rendben volt, így beültünk egy közeli étterembe vacsorázni. Az asztalon szerencsére volt egy üveg ecet, amiből öntöttem néhány cseppet egy papírzsebkendőre, és megtörölgettem a fülemet, ami még mindig tiszta csalánkiütés volt.

Vacsora után még mindig volt több mint egy óra, amit nézelődéssel töltöttünk. Végül beállt a busz, és a zuhogó esőben elindultunk vissza Kuala Lumpurba.

Egy darabig nézegettük az út szélén elsuhanó fényeket, majd inkább kevesebb, mint több sikerrel megpróbáltunk aludni.

malajzia 23.

Átmegyünk Kecilre

Reggel rádöbbentünk, hogy ez az utolsó előtti napunk a szigeten, úgyhogy ha át akarunk látogatni Kecilre, akkor éppen itt az ideje. Délutánra be is ütemeztünk egy kirándulást vizitaxival.

Reggeli után először elsétáltunk a Perhentian Island Resort parkjába, bízva abban, hogy ismét megpillanthatjuk a Komodói sárkányt. Kissé korán érkeztünk, mert még nyoma sem volt a szörnynek. Jó negyed órán át várakoztunk, amikor körök jelentek meg a víz felszínén, ami arról árulkodott, hogy sétára indul a rejteket adó bokrok közül. Élesre állítottuk kameráinkat, és ezuttal nem maradtunk le a reggeli sétáról, amely sajnos rövidebb ideig tartott, mint előző nap. Körbeúszta a mocsarat, majd méltóságteljesen visszavonult a bokrok alá.

A sikeres portyát követően átsétáltunk a Tuna Baybe a koralzátonyokhoz. Fürödtünk és sznoriztunk, majd megebédeltünk a már korábban felfedezett helyen. Fantasztikusan finom tintahalat készítettek, amelyet még megoldottunk egy mézes rotival. Kiderült, hogy a büffé vezetőjének a férje turisták részére szervez csónaktúrákat a sziget körül. Mindössze 30 Ringitbe kerül személyenként a fél napos kirándulás, a program tartalmaz egy-egy sznorizást a cápa-öbölben, a fish gardennél, a koral gardennél és a teknősbéka öbölben - ahol ha minden igaz óriás teknősöket is lehet látni. Teljesen belelkesültünk a teknősök említésére, ugyanis nekünk nem sikerült egyetlen egyet sem látni. Bosszantásunkra a bungaló szomszédaink majd minden nap beléjük botlottak - bár igaz, hogy ők oxigén palackkal merültek.

Az ebédből megmaradt pénzünkkel leelőlegeztük a kirándulást azzal, hogy másnap reggel a bungalónkhoz jön értünk a csónak - kényelmesebb, mint átkelni az erdőn - és a többit majd akkor rendezzük.

Ebéd után mártóztunk még egyet, majd a parton visszatértünk a Mama's-hoz. A bungiban lepakoltuk a békafelszerelést, átöltöztünk és magunkhoz vettünk egy kis pénzt, majd az egyik vizi taxival 5 Ringitért személyenként átkeltünk a másik szigetre. A mi oldalunkon a vízből kellett beszállnunk a csónakba, Kecilen azonban volt egy kiépített kikötő, így száraz lábbal értünk partot. A kikötő környékén volt néhány ajándékbolt, a part menti sétányon pedig élelmiszerboltokat találtunk. Besétáltunk a partra merőleges utcákba. Találtunk egy iskolát, egy orvosi rendelőt és valami közösségi ház félét.

A házak többsége szegényes volt, de akadt néhány jobb kinézetű házikó is. Az emberek a házak előtt üldögéltek és beszélgettek. Ahogy közeledtünk feléjük, kedvesen mosolyogtak és integettek. Ugyanilyen barátságosak voltak az utcán játszadozó gyerekek is. Felsétáltunk egy darabon a domboldalon, majd visszafordultunk a kikötőbe. Az egyik aprócska boltban vettünk üdítőt (a kedvencünket, zöld színű tutti futtit), néhány szem mangót majd a kitötő előtt álló egyik árústól két zacskó házi készítésű tésztában sült csemegét. Az egyikben sós, a másikban édes sütemény volt, de mind a kettő finom volt.

A csónakosunk jelezte, hogy van még egy kis elintézni valója, aztán már indulhatunk is. Addig szemrevételeztük az ajándékbolt póló kínálatát, de nem találtunk kedvünkre valót.

Kifizettük a csónakost, a bungalóban lepakoltunk az üdítőt és a mangót majd átmentünk a PIR parkjába. Imádtam a parkot, olyan volt, mint egy állatkert.

Reggel a Komodói sárkány jött elő, délutánra pedig benépesült a park mókusokkal, repülő kutyákkal és majmokkal. Ezuttal is akadt látnivaló, így egészen napnyugtáig ott maradtunk.

Mire visszaértünk a Mama'shoz már készülődtek a vacsorához, így egyenesen az étterembe mentünk. Választottunk egy tom-yamot (volt vagy húsz féle) hozzá egy frissen készített mangó juicét.

A vacsora végere már korom sötét lett. A többiekhez hasonlóan mi is visszavonultunk és kiültünk faházunk terasztára. Egy késői tea mellett gyönyörködtünk a csillagos égben, és a szemben lévő Kesar fényeiben. Sajnos ez az utolsó esténk a szigeten. Ezek már a búcsú első pillanatai voltak. Bár másnap még egy igen mozgalmas utolsó nap várt ránk.

Malajzia 22.

A komodói sárkány

Vacsora után beszélgetésbe elegyedtünk a mellettünk lévő bungalóban lakó francia párral. Ők egy nappal korábban érkeztek mint mi, így volt némi előnyük a sziget feltérképezése terén. Megosztottuk egymással a tapasztalatainkat. Mesélték, hogy a PIR (Perhentián Island Resort) öbölben láttak óriás teknősöket. Ők ugyan palackkal merültek a kb. 6-8 méteres vízben, de azt mondták, hogy a tekősök a felszínről is jól láthatóak, annyira tiszta a víz. El is határoztuk, hogy másnap ismét északra megyünk fürödni.

Reggel fogtuk a békaszemüvegeket és elindultunk a PIR-hez. Gondoltuk, hogy szemrevételezzük a sziget egyik legdrágább bungalótelepét, ezért betértünk egy rövid körre. Már többen is említették, hogy a szépen kiépített parkban érdekes állatokkal lehet találkozni.

A faházak lakói alig-alig ébredeztek, tökéletes volt a nyugalom. A telep közepén a medence mellett egy mocsár terült el, amelybe egy csenevész patakocska csörgedezett. Halk léptekkel közelítettük meg a mocsarat, majd némán állunk néhány percig. Egyszer csak a víz fölé hajló bokrok mögül egy fej bukant elő, majd jó két méterrel odébb egy farokban végződött.

Lomha mozdulatokkal végigúszott a mocsáron, majd a túloldalon kisétált a partra. Ott körbesétált, majd visszamászott a vízbe. Kétség sem fért hozzá, hogy egy komodói sárkány állt alig néhány méterrel előttünk. Meg sem mertünk moccanni, nehogy elriasszuk a különleges lényt, amely szép kényelmesen, méltóságteljesen visszaúszott a bokrok alá. Azt hittük, hogy befejeződött a reggeli séta, amikor egy sokkal nagyobb példány úszott elő, nyomában egy alig méteres kölyökkel. A gutaütés kerülgetett, hogy nem volt nálam a fényképezőgépem.

Szerencsére másnap reggel az egyik ismét előbukkant néhány percre, így sikerült megörökíteni. Különleges példány volt. Furcsa, hogy képes volt megszokni az emberek közelségét, bár napközben ha megindult a nyüzsgés, nem jött elő.

A telep tulsó végén kimentünk a partra. Az elmondás szerint a következő öbölben lehet teknősöket látni. Az öbölből kiúszva meg kellett kerülni a vízbe nyúló sziklákat, hogy elérjük a szomszédos öblöt. Néhányszor megálltunk egy-egy sziklánál, és megtisztogattuk a maszkunkat. Az utolsó sziklára felmásztunk, és már láttuk a túloldalt. Úgy tűnt, hogy mindössze egy-kétszáz métert kell úsznunk, és elérjük azt a pontot, ahol a teknőcöket sejtettük. Felvettük a maszkot, és elindultunk. Hirtelen a már jól ismert csípést éreztem a lábamon és a karjaimon, amelyet égető érzés követett. Gyorsan megfordultam, és ahogy csak bírtam, úsztam vissza. A partra érve láttam, hogy tele vagyok aprócska hólyagokkal, sikerült egy meduza rajba beleúsznom.

A búvárközpontban készségesen kisegítettek egy kis ecettel, majd egy órát üldögéltünk a parton. Érdekes módon az öbölben nem voltak meduzák, de amint kiértünk a nyílt vízre, rögtön össze-vissza csipkedtek.

Mikor eltűntek a hólyagok visszamentünk az öbölbe füröni. Aznap nem találkoztunk több meduzával. A délutánt és napnyugtát ismét a Resort parkjában töltöttük. Rengetegen nézelődtek, mert olyan volt a park, mint egy valóságos rezervátum. Hatalmas repülő kutyák repkedtek a fák között. Mókusok szaladgáltak az utakon, és a park fáinak gyümülcseiből majmok csemegéztek.

Annyira látványos volt a dolog, hogy a hátralévő napokon többször is átsétáltunk egy kis nézelődésre.