Malajzia 24.

Csónaktúra a sziget öbleiben

Reggel a megbeszélt időben megérkezett egy vizitaxi amivel elmentünk a Tuna baynél lévő kis étteremhez ahol további hat emberrel együtt beszálltunk egy kisebb dupla motoros csónakba, ami hihetetlen sebességgel szelte a vizet.

Először a Cápa öbölhöz mentünk, ahol több száz bohóchal fészket, és bennük meg több bohóchalat láttunk. Volt néhány bíborszínű nagyobb hal is a sziklák mellett, de cápát még messziről sem sikerült megpillantanunk. Egy jó fél órát uszkáltunk a ide-oda a öbölben, aztán visszamentünk a csónokhoz. Kiderült, hogy a többiek sem jártak nagyobb szerencsével cápa ügyben.

Második megállónk a Fish-Garden - Hal kert - volt. Ezen a helyen már jártunk egyszer, és akkor is rengeteg halat láttunk, most sem okozott csalódást. Az itteni fürdést a többiek is nagyon évezték. Mikor eluntuk magunkat, visszamásztunk a csónakba, és a Coral Gardenhez hajóztunk. Ez a hely a Perhentian Island Resort után volt vagy 3 öböllel. Ismét felvettük a békaszemüveget, és beugráltunk a vízbe. Alig úsztam néhány tempót, amikor csaláncsípést éreztem. Először a kezemen, a karomon, majd a lábaimon végül még a fülemen is. Kérdeztem a férjemet, hogy őt nem csípik-e a meduzák, mondta, hogy érez itt-ott valami bizsergést, de nem vészes. Én már úgy égtem mindenütt, hogy nem bírtam tovább. Visszaúsztam a csónakhoz, remélve, hogy a vezetőnél lesz egy üveg ecet.

Mondtam és mutattam neki, hogy megcsíptek a meduzák (itt Gellyfish-nek mondják őket) és kellene egy kis ecet. Jót nevetett, és mondja, hogy az sajnos nincs. Na én aztán vissza nem megyek többet a vízbe, hogy a fene egyen meg minden meduzát. Végignéztem magamon, és láttam, hogy tetőtől talpig piros kiütés borít el. Még szerencse, hogy a békaszemüveg betakarta az arcomat. A fülem viszketett, ahogy megtapogattam, éreztem rajtuk az apró dudorokat. A többiek még fürödtek egy fél órát, aztán mindenki visszajött a csónakba. Természetesen senkinek sem okozott gondot a meduza csapat.

Elindultunk vissza a Perhentian irányába. Az öböl közepében legalább fél tucat kisebb hajó körözött. Mi is csatlakoztunk hozzájuk. Csónakunk vezetője felállt, néhány percig a vizet kémlelte, majd leállította a hajó motorját. Egyre a vízbe mutogatott, amikor mi is észrevettük a levegőért felemelkedő világoszöld színű teknőst. Egészen közel a hajóhoz jött fel a víz szinére, ahol alig fél percet időzött, majd ismét lesüllyedt a tenger fenekére. A kristálytiszta vízben jól látszott, amint 8-10 méterrel alattunk legelészett a tenger fenéken. Ahogy megszokta a szemünk a látványt, megpillantottunk tovább 6-8 jószágot. Most már mindenki a vízbe vetette magát. Bár néhány perce még azt mondtam, hogy nincs az a pénz, amiért a szigetnek ezen az oldalán a vizbe tenném a lábujjamat, most gondolkodás nélkül ugrottam együtt a többiekkel. Szerencsére itt sokkal kevesebben voltak, és nem olyan agresszívek mint a Coral Gardennél.

Figyeltük az alattunk lévő teknőcöket, majd amikor valamelyik elkezdett emelkedni, mi is abba az irányba usztunk. Mindenki próbálta megérinteni a páncélját, de nem igazán sikerült. Mire karnyujtásnyira kerültünk, már úszott is vissza a tenger mélyébe.

Nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült megpillantanunk. Erről sajnos nem tudok képet mutatni, mert sem fényképezőgépet, sem kamerát nem vittünk a kiránulásra. Nem sikerült ugyanis megfelelő vízálló tokot szerezni, így nem akartuk kockáztatni a gépeinket. Utazás előtt vettünk ugyan néhány ezer forintért egy vizi fényképezőgépet, ami már a második képnél felmondta a szolgálatot.

A teknősöknél tett kirándulást követően visszaindultunk a Tuna bay tuloldalán lévő legtávolabbi bungalóhoz. Út közben egy delfincsapattal akadtunk össze, akik jó negyed órán át ugráltak a hajónk körül. Fantasztikus látvány volt, ahogy négyes csoportokban akrobatikus mutatványokkal szórakoztattak. Hol ők követtek minket, hol mi eredtünk a nyomukba.

Mindenki nagyon örült az extra programnak. Mielőtt kitettük volna a sziget túloldalán lakó fiatal párt - akiknek elhaladtunk a bungaló telepjük előtt - megálltunk egy part menti forrásnál. Az édes vízben mindenki lemosta magáról a tenger sóját, visszaszálltunk a csónakba, majd egy kiszállás erejéig megszakítva az utunkat visszatértünk az étteremhez.

Kiszálltunk, és kedvenc helyünken elfogyasztottuk búcsúebédünket. Elköszöntünk minden barátunktól és az erdőn keresztül visszamentünk a Mama's Chaletth

ez. Még volt több mint egy óra az átkelő hajó érkezéséig. Elkértük a csomagunkat, átöltöztünk, kiselejteztünk néhány dolgot, majd tettünk egy sétát a part mentén.

Közben elkezdtek gyűlni a felhők. Egész ott tartózkodásunk alatt ragyogó időt fogtunk ki most azonban komoly vihar látszott készülődni. Az egyik ott dolgozó fiú szólt, hogy szálljuk be a csónakban, mert mindját ott lesz a hajó, amire át fogunk szállni. Nagyon jó volt az időzítés, egyszerre értünk oda. Egy kisebb hajó jött értünk, aminek az eleje fedett volt.

Én oda ültem be, annak ellenére, hogy általában a hátsó rész a nyugodtabb. A csomagokat beraktuk a hajó órrában lévő pici szekrénybe.

A Mama's Chalettből aznap tizen utaztunk el, ezért a csónak még egyet fordult. Mire másodszor visszaért, már elkezdett esni. Akik utánunk szálltak be, már csak a nyitott részben találtak helyet.

Persze az eső nem járt egyedül, hatalmas hullámok kisérték. Hogy a még nagyobb vihar előtt kiérjünk a partra, a csónak vezetője örült tempót diktált. A hajó hol a levegőben repült, hol a vízbe csapódott. Néha azt hittük, hogy kettétörik. Néhány lány elkezdett sikoltozni, eléggé bepánikoltak, így lassítottunk. Olyan esőfüggöny volt előttünk, hogy nem lehetett látni az orunknál tovább.

Odaútban 25-30 perc volt az út, visszafelé legalább 50 percet hánykolódtunk, mire bőrig ázva végül partot értünk.

A kikötőben rendbe szedtük magunkat, és mivel még mindig esett, a kikötőhöz tartozó üzletsoron őgyelegtünk. Nagyon jópofa teknőcös pólókat kínáltak, így a Kuchingon vett két macskás pólóm újabb társat kapott. Megérdekődtük merre van a buszpályaudvar, és elindultunk abba az irányba. Az eső egy kicsit alábbhagyott, így a pocsolyákat kerülgetve hamar megtaláltuk a pályaudvart. Ellenőriztük a buszok indulását, vaamint a Mama"snál megvásárolt jegyet. Szerencsér minden rendben volt, így beültünk egy közeli étterembe vacsorázni. Az asztalon szerencsére volt egy üveg ecet, amiből öntöttem néhány cseppet egy papírzsebkendőre, és megtörölgettem a fülemet, ami még mindig tiszta csalánkiütés volt.

Vacsora után még mindig volt több mint egy óra, amit nézelődéssel töltöttünk. Végül beállt a busz, és a zuhogó esőben elindultunk vissza Kuala Lumpurba.

Egy darabig nézegettük az út szélén elsuhanó fényeket, majd inkább kevesebb, mint több sikerrel megpróbáltunk aludni.