2008. december 31., szerda

Londonban - 4.



Sherlock Holmes nyomában


Úgy terveztük, hogy londoni tartózkodásunk utolsó napján a legendás nyomozó előtt fogunk tisztelegni.


De előtte még elmentünk a Regent Streetre, hogy megvegyük azt a cipőt, amit előző esti sétánk során kinéztem magamnak. Minden cipő 29 Fontba került, de ha három párat vesz valaki, akkor csak 30 Fontot kell fizetni. Naná, hogy három pár divatos lábbelivel jöttünk ki az üzletből. Útban a földalattihoz még betértünk egy-két helyre, és kihasználtuk a karácsony előtti vásár kedvezményes ajánlatát. 


Aztán irány a Baker Street 221, ahol a híres nyomozó lakott. Persze azt mindenki tudja, hogy Sherlock Holmes kitalált személy, de ez egyáltalán nem számít annak a sok embernek, akik naponta elzarándokolnak a fenti címre, hogy megnézzék a múzeumot, vagy szert tegyenek néhány ereklyére a mellette lévő ajándékboltban.

 

A múzeum előtt áll a felügyelő, akivel a látogatók – Sherlock Holmes sapkába bújva, pipával a kezében – lefényképezkedhetnek. 


Az ajándékboltban Sherlock Holmes korabeli eredeti újságokat lehet vásárolni potom 15 Fontért. De akad a nyomozó képével ellátott gyufa, dugóhúzó, kulcstartó, tálca, tányér, pohár, bögre, naptár, toll, ceruza, és még több ezer dolog. Szerintem nem lehet olyan dolgot kérni, ami ott nincs. 

A Múzeummal szemben van egy Sherlock Holmes vendéglő, ahol valódi Fish and Chipset ettünk. Ez Angliában az egyik legolcsóbb és mindenütt kapható étel. Finom szálkamentes rántott hal hasábburgonyával, citrommal és majonézzel. Fenséges étel. 


Ebéd után elmentünk a Trafalgár térre, hogy egy másik Sherlock Holmes vendéglőt is meglátogassunk. Ez egy hamisítatlan londoni pub, ahol tucatnyi sörfélét csapolnak, köztük a Sherlock Holmes sört is. A felső szinten egy emlékszobát is berendeztek a Pub névadója számára. 


Egy hangulatos sörözést követően elindultunk a repülőtérre. A legközelebbi pályaudvarra mentünk ki, ahonnét a Lutoni vonatok indulnak, de vasárnap lévén a pályaudvar zárva volt. Ekkor megpóbáltunk a Farringdonon felszállni, ahová érkeztünk, de ez pályaudvar is le volt zárva, de itt legalább eligazítást kaptunk, hogy hol tudunk felszállni. Mentünk még egy megállót a Charing Crossra, és már azt gondoltuk, hogy sínen vagyunk, de éppen elment a vonat az orrunk előtt. A következőre fél órát várni kellett. Bár idejében elindultunk, a sok felesleges kitérő – és egy negyed órás üzemzavar - miatt elég pengeélen függött, hogy elérjük-e a gépet. 


A vonat szerencsére pontosan indult, és időben érkezett. Hatalmasat rohantunk a buszig, majd a busztól a pultig, hogy megkapjuk a beszállókártyát. Persze rögön gond volt a csomagokkal, mert kézipoggyászként csak egy darabot lehet felvinni a gépre, nekem meg a retikülömön kívül még ott voltak a cipők. Próbálkoztunk egy másik pultnál, de ott is megtagadták a jegykezelést. Bár a két „csomag” együttesen alig volt három kiló, mégis velünk szívóztak, miközben más járatoknál 3-4 kézitáskát is engedélyeztek. Úgy látszik a budapesti járat fokozott figyelmet érdemel. 

Persze egyre idegesebbek lettünk, mivel úgy tűnt, hogy lemaradtunk. Végül mérgemben belegyömöszöltem a retikülömet a cipős reklámszatyorba, és megkérdeztem, hogy akkor most így jó. Erre azt mondták, hogy igen, most már csak egy csomagom van, és megkaptuk a beszállókártyát. Kész röhej. 

Bár a vámvizsgálat sem volt piskóta. Volt a retikülömben 2 üveg parfűm, eredeti csomagolásban, azt legalább háromszor átvilágították. Aztán levettették velem a csizmámat, a kabátomat és igen alaposan ellenőriztek. Biztosan azért mert igen ideges voltam. Mondtam is a biztonsági komának, hogy le fogjuk késni a gépet, most már engedjen tovább. Ő meg egyre hajtogatta, hogy van még idő, hová rohanunk. Nem értettem, hogy mi a fenét hajtogat. Visszaöltözködtem, és rohantunk a kapuhoz, ahová ki volt írva, hogy a budapesti járat egy órát késik. 

Hát ezért voltak olyan ráérősek. Végül is most az egyszer nem bántuk, hogy késett, mert volt idő egy kicsit pihenni a gép indulásáig. 


Hát ez történt velünk Adventkor Londonban. 



Sherlock Holmes nyomában 

2008. december 30., kedd

Londonban 3.


A Westminster Apátság és a Tower Bridge


Reggeli után tervünknek megfelelően egyenesen a Westminster Apátsághoz mentünk. A bejáratnál leszurkoltuk a személyenként 12 Fontos belépési díjat, amiért kaptunk egy magyar nyelvre beállított audio guidet, ami az apátság legfontosabb síremlékeiről és tárgyairól ad tájékoztatást.

A Westminster udvarán lévő St. Margaret kápolna


Akit igazán érdekel a történelem, annak valódi kincsesbánya az apátság. A ma látható apátság helyén már a 7. században templom állt, melyet 4 évszázaddal később Hitvalló Edward átépíttetett

.

Az Apátság főkapuja

A jelenlegi templom a 13. században készült el. Hosszú évszázadokon keresztül itt koronázták meg Anglia királyait, királynőit, itt kötöttek házasságot és ide is temették őket.


A templom központjában a főhajóban áll St. Edward monumentális síremléke. Oldalában unokája III. Edward sírja helyezkedik el. St. Edward emlékműve mögött egy emelvényen áll a fából készült koronázási szék. Említést érdemel III. és V. Henrik síremléke.


A Lady kápolnában látható VIII. Henrik lányainak I. Mária királynő és féltestvére I. Erzsébet királynő síremléke. Erzsébet koporsóját Mária koporsója fölé helyezték. A kápolna híres sírjai közé tartozik Lady Margaret Beaufort és Margaret Countess of Lennox síremléke. Talán a legtöbb kegyeleti virágot az elveihez halálig hűen ragaszkodó tragikus sorsú skót királynő Mária sírján láttunk.

Mindig sok látogatót vonz a Westminster

A templom egyik sarkát a poétáknak szentelték, van, akinek a sírja is itt található, másoknak csak az emléktáblája. Az egyik legimpozánsabb Shakespeare és a híres zeneszerző Händel emlékműve.

Számos ismert nevet találtunk a falon és a templom padlóján elhelyezett kőtáblákon, Charles Dickens, Thomas Hardy, Rudyard Kipling, William Blake, Jane Austen, a három Broe nővére, T.S.Eliot és még sok más híres angol költő, író, és Sir Laurence Olivier a 20. század egyik leghíresebb színésze.


Az apátság főhajóját a szentély választja szét. Egyik oldalán St. Edward Sírja és a Lady kápolna található, ezt jártuk körül először. Majd egy oldalajtón át kijutottunk egy udvari folyosóra, ahonnét a régi kápolna és az apátsági múzeum nyílik. A múzeumban néhány koronázási kelléket láttunk, valamint ruhákat, és az uralkodók fából készült méretarányos utánzatát. Haláluk után eredetileg az uralkodók holttestét vitték körbe, később ezt egy fából készült utánzattal helyettesítették.

Cook kapitány emléktáblája

Sajnos az apátságban nem lehet fényképezni, de a kerengő falán lévő emlékekről tudtam egy-két fényképet készíteni.

A kerengő falán is táblák sorakoznak


A kerengő a szentély másik oldalán vezetett be a templomba. Itt a tudósok és híres feltalálók sírjai találhatók. Newton, és Charles Darwin a két legismertebb személyiség, de számos matematikus, fizikus, csillagász és mérnök is megkapta a megtiszteltetést, hogy az apátságban legyen örök nyughelye.

Ugye mindenki rájött, hogy az üstökös felfedezőjének emléktábláját látja

Jó sokáig elidőztünk a templom ódon falai között. És akkor még nem is beszéltem a templom színes üvegablakairól, vagy a kórus csodálatosan faragott székeiről.


Egy gyors ebédet követően elmentünk a Tower Hídhoz.

Mielőtt felmentünk volna a hídra, megnéztük a dokkokat. Szerencsére csodálatos napos idő volt, így jól esett a séta. Mikor első este sikerült megnéznünk a híd felnyitását, elhatároztuk, hogy ezúttal felmegyünk a felső szintre is. A hídlátogatás 6 Fontba került. Lifttel felvittek a felső szintre, ahol végig lehetett sétálni mind a két oldali folyosón, és remek képeket készíteni.

Aggódtam egy kicsit, hogy erős szél lesz odafenn, de kiderült, hogy a felső gyalogos híd üveggel fedett,így teljesen szélvédett.

A Tower épülete a hídról

Csak a fényképezésre kialakított helyeken lehet elhúzni egy kis ablakot. A túloldali hídpilléren jöttünk le lifttel, de itt még nem ért véget a látogatás. Egy kék lábnyomot követve végigsétáltunk a Temze túloldalára, majd lekanyarodtunk a híd lábához. Itt a nyomok egy vasajtóhoz vezettek, amin keresztül bejutottunk a hídszerkezet lelkét képező gépházba. Innen irányítják a híd felnyitását. Megnéztük a hatalmas gépeket és kipróbáltuk a modeleket.

A gépház

Már kezdett sötétedni, amikor a Temze parján végigsétálva elértük Shakespeare híres színházát a Globe színházat. Bekukkantottunk az előtérbe, de bejutni nem tudtunk, mert már zárásra készültek. De így is fantasztikus érzés volt ott lenni, még akkor is, ha ez a színház már nem a eredeti színház.


Tovább sétáltunk a Modern Tate Galériához. Közben teljesen besötétedett. A galéria még nyitva volt, az aulában körülnéztünk, majd a sétáló hídon visszamentünk a túloldalra.

St. Paul Katedrális

A St. Paul katedrálishoz jutottunk ki. Emlékeztem rá, hogy van a közelében egy remek Pub, ahol meg akartunk vacsorázni. Néhány éve jártunk ott, és nagyon kellemes hely volt. Meg is találtuk, de érthetetlen okból zárva volt. Mivel a környéken nem találtunk semmi megfelelő helyet, metróra szálltunk, és visszamentünk törzshelyünkre a Picadillyre. Ott rengeteg jó étterem és kocsma van, de a többségük teli volt, a bejáratnál sorok álltak, várva a bejutásra. Végül a kínai negyedben sikerült helyet találnunk, ahol nagyon finom dolgok között válogathattunk. Ezeken a helyeken 8-10 Font megfizetése ellenében annyit ehettünk, amennyit csak akartunk. Az éttermek kínálata nagyjából hasonló, de ebben az étteremben volt rák és shusi is, amikből nagyon finomat ettünk.

Vacsora után sétáltunk egyet a környéken. A kocsmák most is teli voltak, beülni nem igazán tudtunk sehová, ezért elindultunk a szállodába. Nagyjából összepakoltunk, és megterveztük, hogyan töltsük utolsó napunkat. De ez egyenlőre legyen meglepetés. Izgalmas meglepetés.


A banknegyed a hídról

2008. december 29., hétfő

Londonban - 2.

Egy derűs nap Londonban



Reggel arra ébredtünk, hogy a sötétítő függöny résein besüt szobánkba a nap. Ez elég inspirációt jelentett ahhoz, hogy kiugorjunk az ágyból, és a szálloda halljában elfogyasztott bőséges reggeli után útnak eredjünk.



Először a British Múzeumhoz mentünk, hogy megnézzük a híres kristálykoponyát. Mivel már többször is jártunk a múzeumban, csak rövidre terveztük a látogatást, de így is legalább másfél órát eltöltöttünk a rengeteg érdekesség között. Engem különösen a kínai részleg ragadott magával, de fantasztikus érzés beszívni a régi könyvek és faragott tárgyak illatát.



A koponyára a 24-es teremben találtunk rá. Sokáig úgy tartották, hogy a koponya legalább ezer éves, és feltehetően egy igen fejlett ismeretlen civilizáció remeke. De csalódnunk kellett, mert a tároló melletti felirat szerint csupán a 19. századra tették keletkezési idejét. Amikor a Múzeum egy Tiffany árverésen megvásárolta, még úgy tartották, hogy különleges ókori lelet, de egy elektro-mikroszkópos vizsgálat fogkrémmel történt polírozásnyomokat mutatott ki. Azt pontosan nem értettem, hogy a nyomok miért írták felül a korábbi keletkezési időre vonatkozó dátumot, hiszen bármikor megtörténhetett egy utólagos „fényesítés”, de a tudósok bizonyára tudják, miért változtatták meg a véleményüket.


A Múzeumban tett nézelődés után elmetróztunk a Viktória pályaudvarra, amely több híres angol filmnek is színhelyéül szolgált. Innen kisétáltunk a Temze partra és felültünk a London Eyera. A 135 méter magas óriáskerékről fantasztikus kilátás nyílik a városra, a Westminster Hídra és a Parlamentre. A hatalmas kerék fél óra alatt ér kőrbe. A menet elég borsos, a felnőtt jegy 15,17 Fontba kerül.



A London Eye közelében a Temze parton számos egyéb látnivaló akad. Ott van például a híres Dali Múzeum, vagy az Aquarium. 



Mivel továbbra is szép napos időnk volt, átsétálunk a Westminster Hídon, és körbejárjuk a Parlament épületét.

A Westminster apátságot is szerettük volna megnézni, de aznap csak 3-ig volt látogatható, ezért másnapra halasztottuk, mert nem akartuk csak úgy kutyafuttában végigloholni rajta.


Továbbsétáltunk a St. James parkba, ahol ismét megpróbálkoztunk a mókusetetéssel, de nem sok sikerrel, ezért inkább csak sétálgattunk, és élveztük a késői napsugarakat. (Ezért javasoltam korábban, hogy érdemesebb a Kensington Gardenben etetni őket.)


Körbejártuk a Trafalgár teret, ahol a világ legkisebb – kőből épült - rendőrőrse található. A kör alapú építmény átmerője talán egy méter lehet.


Öt óra körül már elég sötét volt, ezért visszasétáltunk a Parlamenthez, hogy kivilágítva is megcsodálhassuk. A híd tele volt emberekkel, mi is visszasétáltunk a túlsó partra, és mivel a egész napos mászkálástól jól elfáradtunk és megéheztünk – csak némi rágcsálnivalót ettünk délben – beültünk vacsorázni.


Vacsora után ismét az Oxford és Regent streeten sétálgattunk. Szerettünk volna beülni valahová, de minden Pub tömve volt. Péntek lévén a fiatalok igen csak alulöltözve az utcán öntötték magukba a sört. Amelyik há előtt tömeg állt, ott biztos, hogy kocsma volt. Bár a hőmérő még nap közben sem emelkedett 7-8 C fölé, és forróvérű lányok harisnya nélkül, miniszoknyában és egy vékony topban szorongatták italukat. Jobb híján a Picadilly Circus közelében lévő Tesco minimarketben vettünk innivalót, és nézegettük az üzleteket. Bár megfogadtam, hogy nem fogok vásárolni, egy szép cipőnek most sem tudtam ellenállni.


Nosztalgiázásként elsétáltunk a világhírű Odeonhoz, mely előtt egy igazi „angol park” üzemelt.

Miután jól elfáradtunk, metróra szálltunk, és elindultunk haza. Szomorúan állapítottuk meg, hogy a metrón utazó fiatalok nagy többsége – hogy finoman fogalmazzak – igencsak illuminált állapotban volt. Hét végén úgy látszik, hogy mindenki elengedi magát. Azt hiszem, holnap is hasonló helyzetnek nézünk elébe. De ez nem változtat azon, hogy imádom Londont.

2008. december 26., péntek

Londonban - 1.



Advent Londonban


Már jó néhány alkalommal jártam a brit fővárosban, de soha nem sikerült karácsonyi díszbe öltözve látnom, pedig sokak szerint a londoni karácsonyi vásárok forgatagának nincs párja. Lélegzet elállító, amint az ember megpillantja a Picadilly, a Regent vagy Oxford Street csillogó üzleteinek kínálatát, a régimódi taxikat, az emeletes buszokat és a hömpölygő vásári sokaságot. Vágytam rá, hogy én is részese legyek a villanyfüzérek alatt araszoló tömegnek, és ez a kívánságom az idén teljesült. 


Négy napot töltöttünk Londonban, melynek a hangulatát próbálom most a karácsonyi ünnepek alatt visszaidézni. Remélem, hogy sikerül, és egy kicsit mindenki részese lehet londoni utunknak. 


Megérkeztünk


Még nem ütötte el a reggeli nyolcat a Big Ben órája, amikor leszálltunk a Londonhoz közeli Luton repülőtéren. Ahogy kiszálltunk a gépből szitáló eső permetét csapta arcunkba a szél, és a fejünk felett tornyosuló sötét esőfelhők nem kecsegtettek semmi jóval. Néhány perc alatt átestünk az útlevél és vámvizsgálaton, majd az épület túloldalán kimentünk a buszokhoz. Mintegy 10 perces  utazás után kiszálltunk a pályaudvarnál és jegyet vettünk a Londonba induló vonatra. Az út kb. 40 percig tartott a Farringdon pályaudvarig. Vettünk egy peak off napi bérletet 5,90-ért, majd többekkel együtt kivártuk a fél 10-ig hátralévő öt percet, hogy elinduljunk a szálloda felé. (Londonban 9.30-ig tart a reggeli csúcs, ezt követően zónától függően néhány fonttal olcsóbban lehet utazni.) A 4. zónában sikerült szállást foglalnunk, amely a Central Lane vonalán fekszik. Úgy gondoltuk, hogy megszabadulunk a csomagoktól, és ha lehet elfoglaljuk a szobánkat is. A szállodát könnyen megtaláltuk, de a szobák még nem voltak kész, ezért csak bejelentkezni tudtunk. Szerencsére a csomagokat el tudtunk helyezni, így már szabadon indultunk vissza. 


Múzeumban 


A Természettudományi Múzeumnál szálltunk ki, és mivel nem túl sokat javult a idő, betértünk a Múzeumba. Több szinten rengeteg látnivaló várja a látogatókat. A kiállítás nagy része interaktív, ha egy-egy kiállítási darabról többet szeretnénk megtudni, csak egy gombnyomás, és máris zúdul ránk az információ. 

Egy speciális szobában kipróbáltuk, hogy milyen egy nagy erősségű földrengés, - nekem ez tetszett a legjobban – és megemelhettünk egy nagyobb meteorit darabot. Láttunk egy csomó különleges ásványt, őshüllő csontvázat. A múzeum gyűjteménye olyan gazdag, hogy akár több napot is el lehet tölteni nézelődéssel. A belépés egyébként ingyenes, csakúgy, mint a több állami tulajdonú múzeumba. 


A természettudományi részlegben tett látogatást követően átmentünk a tudományos részbe, ahol az elmúlt évszázad tudományos felfedezéseit gyűjtötték össze, főként a közlekedés és űrkutatás területéről.

Engem leginkább a régi gőzmozdonyok ejtettek rabul, és egy hatalmas világítótorony, amely Anglia partjainál segített útba igazítani a hajókat. De láttunk komplett olajkutat, fúrótornyot, űrhajót és űrruhákat.


A Kensington Parkban



Mire befejeztük a nézelődést kisütött a nap, ezért a közeli Kensington park felé vettük az irányt. A parkban körbejártuk az Albert emlékművet, majd megpróbáltunk bejutni az emlékművel szemben lévő Royal Albert Hallba, de sajnos éppen négy napos teniszgála volt, így nem tudtunk körülnézni.  

A Royal Albert Hall


Visszasétáltunk a parkba, megnéztük a tóban úszkáló hattyúkat, sirályokat és más madarakat, majd a híres Golden Gaten keresztül a Kensington Palota -itt élet Diana hercegnő – kertjében etettük meg a mókusokat. 


Az itteni mókusok rendkívül barátságosak, és emellett elég  „éhenkórászok” is, képesek több percen keresztül a ember tenyerében ülve csemegézni. Mi egy kisebb zacskó müzlivel próbálkoztunk, ami úgy tűnt, kedvükre való volt. Amint megcsörgettem a celofán zacskót, máris fél tucat aprócska fej emelkedett ki a fűből, kémlelve a zaj eredetét. Az újbóli csörgetésre már rohantak is felém, várva a finom csemegét.


A St. James parkban is próbálkoztunk, de az ottani mókusok túl vannak etetve, ezért elég nehéz odacsalogatni. Amint megkaparintják a kínált csemegét, elszaladnak vele, és többnyire elássák, ezért ha valaki mókust szeretne etetni, mindenképpen a Kensington palota kertjét javaslom. 


A mókusetetést követően ismét földalattira szálltunk, hogy megnézzük a híres Tower Bridge felnyitását. Eddig még nem sikerült kifognunk a híd felnyitást, de a híd honlapjáról (www.towerbridge.org.uk) megtudtuk, hogy negyed hatkor részesei lehetünk a nagy eseménynek. Van olyan,  hogy egy nap akár többször is felnyitják a hidat, de előfordul, hogy több napig is hiába várnak rá, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni! 


ATower Híd


Mikor a Tower Hill megállónál feljöttünk a földalattiból, szomorúan tapasztaltuk, hogy ismét csak eleredt az eső. Tovább rontotta kedvünket a Tower egyik őrétől kapott információ, aki az mondta, hogy nem nyitják fel a hidat, mert visszafordult az az árbocos, amelyik eredetileg át akart kelni. Láttunk is egy elmenő hajót. Tanácskoztunk, hogy akkor merre induljunk, amikor egy ötlettől vezérelve felsétáltunk a hídra, hogy megnézzük, mikor nyit reggel a felső szinten lévő kilátó. Ekkor hangos csengetésre lettünk figyelmesek, majd láttuk, hogy emelkedik a híd. Észre sem vettük, hogy leállt az autós és gyalogos forgalom. 




Álltuk az esőben, és csodáltuk, amint a hatalmas szerkezet hangtalanul, egyenletesen emelkedik. Onnét, ahol álltunk, sajnos nem láttuk az áthaladó hajót, de a híd néhány perc múlva csendben lecsukódott. Az utat keresztező rácsot elhúzták, áthaladt egy rendőrautó, majd amint átért, elindulhatott ismét a forgalom.

 


Látkép a Tower Hídról


A Picadilly Circus


Bár már korom sötét volt, de még korai volt az idő, ezért úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet az Oxford Streeten, és megnézzük a karácsonyi vásár hangulatát. Metróra, vagy ahogy itt nevezik Undergrandra szálltunk és meg sem álltunk az Oxford Circusig. Ráakadtunk egy hatalmas Apple boltra, ahol kipróbáltuk a legújabb Macbookot. A férjem valóságos paradicsomban érezhette magát Ilyen hatalmas Apple áruházat még nem láttunk.  Két szinten az összes Mac-es terméket meg lehetett találni. Legalább 100 eladó segítette az eligazodást. Jó időbe telt, mire sikerült kicsalogatnom. Elindultunk a Picadilly Circus felé. Benéztünk néhány már jól ismert helyre, de találunk egy új látnivalót is Replay csodálatos világát, a Belive it or not! házat. Aki látta a tv-ben a Mr. Replay sorozatát, annak lehet némi elképzelése a dologról. 


Épp egy zárt körű parti zajlott, de szerencsére sikerült rábeszélni az egyik hostes managert, hogy engedjen be, mert egy magyar blogba szeretnék írni róluk, és nem biztos, hogy még egyszer sikerül visszajönnöm. Eredetileg úgy terveztük, hogy körülnézünk, készítünk néhány fényképet, majd elmegyünk vacsorázni. Végül olyan kedvesek voltak a vendéglátók, mi pedig igen jól éreztük magunkat, hogy ott töltöttük a nap hátralévő részét. 

Barátságot kötöttünk a világ legmagasabb és legkövérebb emberével (viaszból készült másukkal!) és egy csomó hihetetlen dolgot is láthattunk, amelyet mindenképpen meg kell tapasztalni, ugyanis nagyon nehéz elmesélni.


Egy dolgozószobában megjelent Mr. Replay. Levette a kalapját, feldobta egy fogasra, majd leült egy íróasztal mellé. Kinyitott egy dobozkát, elővett egy tollat, megforgatott egy földgömböt és mesélt. Majd felkapcsolták a villanyt, és minden eltűnt, kivéve az íróasztalt. Az egész csak érzéki csalódás volt, minden hologram volt csupán. 


Vagy egy másik példa. Egy hosszú folyosón mentünk át, mely hidat imitált, két oldalán ugyanis egy-egy korlát volt, és a folyosó aljzatát a hidaknál használatos fémlapokkal fedték be. A „híd” körül színes fénypontok futottak körbe. 


Elindultunk a hídon, és úgy éreztük, hogy a híd elfordult, és erősen kellett kapaszkodnunk, hogy ne essünk le. Csak nagy nehézségek árán tudtuk megtenni a 4 métert, hogy átjussunk a folyosón. Mikor végül kiléptünk láttuk, hogy mások is erősen kapaszkodnak, pedig a híd meg sem mozdult. A körbe futó fénypontok csapták be érzékeinket. 

Ez csak néhány érdekesség a Replaynél látottak közül. Ha Londonban jártok, mindenképpen érdemes felkeresni.


A parti után elindultunk a szállodába. Mire odaértünk, már majdnem éjfél lett. Megkaptuk a szobánkat, felvettük a csomagjainkat, és lefeküdtünk. Az eső ellenére kellemesen telt az első nap. Reméltük, a többi sem lesz rosszabb. 




2008. november 12., szerda

Királyi kalapkiállítás


Kovács Aranka kalapkiállítása


Fantasztikus élményben volt részem ma délután, de nem csak nekem, hanem mindazoknak, akik részt vettek Kovács Aranka kalapszobrász kiállításán. Nem tévedés a részt vétel kifejezés használata, ugyanis a vendégek nem csak passzív szemlélők voltak, hanem kezükbe is vehették a kalapkölteményeket, sőt megengedett volt a próbálgatás is. 

Aranka kalapjai körében

A vendégek pedig cseppet sem visszafogottan éltek ezzel a lehetőséggel. Ki-ki egyéniségéhez illő kalapot nyomott a fejébe. Volt bohókás, extravagáns, elegáns, nagyvilági, sőt olyan is, amelyiket leginkább az Epson Derbyn viselnek a hölgyek. De mért is beszélek én, hiszen a kalapok magukért beszélnek. 

Az év divatszine: lila kalap bohókás pom-pommal


Megtaláltam a kabátomhoz illő elegáns kalapot


A kalapfa

Jamina kalaptánca


Egy kék kalapfa

Ilona bordóban

Egy nagyon elegáns rózsaszín

Ebben is nagyon jól éreztem magam,
- a háttérben egy szürke kalapsziget


Egyszerű, és nagyszerű


Inci-finci kisegér, csak bátraknak!


Ez nem egy kislányos masnis kalap

2008. november 11., kedd

Schwangau és a Tegelberg


Még egy nap Neuschwansteinben


Neuswansteini tartózkodásunk második napján elfogyasztottuk reggelinket a szálló éttermében, majd útnak indultunk. Reggel kifejezetten hideg volt az idő, még enyhe fagy is volt, de a személyzet megterített a teraszon is, hogy a kastélyhoz érkező és az étterem előtt elhaladó turisták kedvet kapjanak egy kávéra vagy teára.

Még az írás elején megígértem, hogy írok néhány szót a szállóról, a Schlossrestaurant Neuschwansteinről. Ez az egyetlen szálló található fenn a domboldalon, közvetlenül a kastély alatt. A többi szálloda Hohenswangauban az Alp tó környékén van. Számos szálláslehetőség kínálkozik még Schwangauban, vagy Füssenben is. Ezt a szállót egy barátnőm fedezte fel néhány hete, amikor a kastélynál jártak, és beültek egy kávéra. Kiderült, hogy szinte a teljes személyzet magyar.

Van egy német honlap, amin keresztül már több alkalommal foglaltam szállást, (a világ minden táján vannak szállodaajánlataik, még Pekingben is rajtuk keresztül találtunk szállodát,) most is e lap segítségével foglaltunk szobát: http://hotels.germany-bookings.com


Egy kétágyas szoba reggelivel két személyre 57 Euróba kerül. A szobák tiszták, de a zuhany és a WC a folyosón található. Ezt a hiányosságot azonban többszörösen ellensúlyozza a személyzet kedvessége és segítőkészsége. Bármiben készséggel álltak a rendelkezésünkre, sok információt kaptunk tőlük, különösen Szilviától, akinek ezúton is köszönjük kellemes társaságát.


Az étterem árai kedvezőek, a napi kínálatban szereplő ételek ára 10 Euró alatt van. A büfében egyszerű tradicionális német harapnivalót kínálnak, különböző kolbászféléket 4 euró körül.

A szobánk ablaka pont a büfére nézett, ezért egy kicsit aggódtunk, hogy esetleg hangos lesz, de 7 órakor már a takarítással is végeztek, így semmi nem zavarta nyugalmunkat.



Az idő még hűvüs volt, de csodálatosan sütött a nap, ezért reggeli után felmentünk a neuswansteini kastélyhoz, hogy készítsünk néhány képet napos időben is.


Még nem indult el a vezetés, de már megtelt a kastély udvara turistákkal, főként japánokkal, akik imádnak bohókás pózokban fényképezkedni. Mindig mutatnak valamit, de minimum féllábon állnak.


II. Miksa kastélya Hohenschwangauban


Mikor mindent lefényképeztünk, a legrövidebb úton – ami csak nyáron, tehát hó és jégmentes időben használható – lementünk a Ticket Centerbe, és átvettünk az ingyenes belépőt a Hohenswangau kastélyba.



A jegy ára ide is 9 Euróba kerül. Itt is ugyanolyan beléptető rendszer működik, mint a fenti kastélyban, a jegyet időpontra adják.



Mivel még volt vagy másfél óránk, lesétáltunk a tóhoz. Az idő egyre melegebb lett, és a nap is ragyogóan sütött. Vasárnap lévén megtelt a város látogatókkal.



Felmentünk a kastélyhoz és a maradék időnket a kastély udvarában töltöttük el.



Megnéztük a híres Oroszlános kutat, valamint a Hattyú vízköpőt, - bár lehet, hogy inkább szökőkút. Aztán végre ránk került a sor.



Egy igazi várkapun léptünk be a kastélyba. A váróban lovagi páncélok álltak őrt. Itt még lehetett fényképezni, de a kastély többi részében már tilos volt.



Ez a kastély is nagyon igényesen és gazdagon van berendezve. Tulajdonosa – II. Miksa II. Lajos apja – szintén Wagner és opera rajongó volt. Lajos feltehetőleg apjától örökölte Lohengrin és Parsifal iránti lelkesedését. A hattyút, mint valami védjegyet itt is megtaláljuk.

A kastély és berendezései különböző korban készültek. Az első teremben látható biliárd asztal eredeti 18. századi darab. Ebben a szobában több vitrinszekrényben díszes porcelánokat láthattunk. A falakat operarészletek díszítik. A király fogadótermében egy óriási, legalább két méter átmerőjű csillár függött, mondanom sem kell, hogy az izzókat hattyúfoglalatba lehet beilleszteni.



A felső szinten volt a Marie királyné lakosztálya, és egy apró kápolna. A csodálatos berendezési tárgyak mellett minden szobából fantasztikus kilátás nyílt a tóra és a mögötte magasodó már havas hegycsúcsokra.



Szerencsére a kifelé fényképezést megengedték, így nem csak a hegyeket, hanem néhány berendezési tárgyat is sikerült megörökítenem.

Többek között egy olyan vendégágyat, amelyen a kis termetű vendég alul feküdhetett, míg a magas vendégnek az ágy magasított részén ágyaztak meg. Az ágy fölött a falat, csakúgy mint más szobákban, gyönyörű freskó díszíti. Egy másik szobának egy nyugalmas szegletében dolgozószobát alakítottak ki. Itt ért véget a vezetés.



Ennek a kastélynak is csodálatos volt a berendezése, és a falak díszítése. Az egész hely hangulata elragadó volt. Nagyon örülök, hogy sikerült megnéznünk.



Lehet összevont jegyet is venni a két kastélyba, ha valaki egy nap alatt nézi meg mindkettőt. Ez a jegy 15 Euróba kerül, de azt hiszem, ha igazán élvezni akarjuk az itt tartózkodást, akkor célszerűbb két napra elosztani és más természeti látnivalókkal ötvözni a programot.



A Tegelberg meghódítása


Mivel még csak fél egy körül járt, elhatároztuk, hogy felmegyünk a Tegelbergre. Az Információs Irodánál buszra szálltunk (73-as vagy 78-as busz indul minden óra 13 perckor) és kb. 7-8 perc utazást követően megérkeztük a Tegelbahn alsó állomására. A busz közvetlenül a felvonó és a nyári ródlipálya előtt áll meg.


Mivel hétvége volt, és az idő is ideális egy családi kirándulásra, tele volt a parkoló autókkal. Volt, aki bakancsot húzott , vándorbotot fogott és gyalog vágott neki a csúcs meghódításának, de az emberek többsége hozzánk hasonlóan a kényelmesebb utat választotta.


Megvettük a jegyeket – az oda- visszaút személyenként 16 Euróba kerül. A kabinba egyszerre 38 ember fér el, igaz eléggé szorosan. Az alsó állomás tengerszint feletti magassága 1000 méter körül van, a felső állomás 900 méterrel magasabbra. A pálya hosszára vonatkozóan nem találtam adatot, de biztosan van 2-3 kilométer. Bármennyire hihetetlen, mindössze egy helyen, a felső állomás közelében van egyetlen alátámasztása.


A felvonó néhány perc alatt ért fel a felső állomásra. Közvetlenül a Tegelbergbahn végállomása mellett működik egy Panoráma vendéglő, néhány méterrel alatti egy királyi vendégház vagy hasonló nevet viselő másik étterem.



Mindkét helyen rengeteg ember ült kinn a teraszok, szinte minden asztal foglalt volt. Körülnéztünk és visszamentünk a felvonóhoz, ahonnét a sárkányrepülők és a paplanernyőzők startoltak. Mikor ott voltunk, leginkább csak kényszeredetten várakoztak, ugyanis teljes szélcsend volt. Az eligazító tábla szerint 20 perc alatt lehet feljutni a gerincre. Úgy gondoltuk, hogy teszünk egy kísérletet, annak ellenére, hogy sem a cipőnk, sem az öltözékünk nem volt igazán alkalmas hegymászásra. Nem beszélve arról, hogy botunk sem volt, ami segítette volna a csúszós havon történő közlekedést.

Az út igen változatos volt, attól függően, hogy érte-e a napsütés vagy sem. A napos részeken megolvadt a hó, és sárban tocsogtunk. A bokrok mögötti részeken, ahová nem jutott a nap melegéből, megmarad a hó, amit az előttünk járók keményre és csúszósra tapostak. Ezeken a részeken csak araszolni tudtunk, mert az emelkedés szöge miatt nagyon csúszós volt az út. Egészen a gerincig váltakozott a jeges és sáros út. Ennek ellenére minden nehézség nélkül felértünk a táblán szereplő időn belül.


A gerincen pihentünk egyet, majd újabb célt tűztünk ki magunk elé, egy magasabb csúcsot. Itt már kicsit nehezebb volt az út, mert köveket kellett kerülgetni, melyek időnkét instabillá váltak, miután a megolvadt hólé kimosta alóluk a talajt. De ezen a szakaszon is sikeresen túljutottunk, mikor a következő pihenőhelyen egy tábla várt, melyen az állt: „Veszélyes szakasz, csak gyakorlott mászóknak”.



Mivel nem vagyok teljesen felelőtlen, és mint említettem az öltözetünk sem volt igazán alkalomhoz illő, röviden számba vettük, hogy mi vajon beletartozunk-e az említett csoportba.


Mit is másztunk meg eddig: néhány piramist Mexikóban és Guatemalában, a Kínai Nagy Falat, aztán meghódítottuk Machu Pichut, és még néhány hegyet-dombot Cuzco környékén. Ezek azonban többnyire lépcsőn megközelíthető helyek voltak, és minden alkalommal ideális volt az időjárás. Ha őszinte akarok lenni, hegyet egyáltalán nem másztam még eddig.

Némi tétovázás után elindultunk a veszélyes úton. Néhány méter után láttuk, hogy az út lényegesen megváltozott. Egyre meredekebb lett a vezetése, néhol fel kellett kapaszkodni a sziklafalra, mert elfogyott a hegyoldal szélén vezető nyomvonal. A szikla oldalába rögzített láncba kapaszkodtunk, úgy araszoltunk felfelé. A csúcs tetején egy kereszt állt.



Ráfordultunk az utolsó szakaszra, ahol már komolyan mászni kellett. Néhány méter megerőltető kapaszkodás után be kellett látnom, hogy mégsem vagyok gyakorlott mászó. Az utcai félcipő, a hosszú kabát és a vállamra akasztott táska sem igazán könnyített a dolgon, és egyre jobban kétségem támadt, hogy sikerül-e feljutnom. Mivel nem akartam felesleges kockázatot vállalni, visszafordultam. A felkapaszkodásnál már csak a visszaút volt nehezebb, de végül szerencsésen visszaértünk a Panoráma teraszhoz.



Mivel a mászástól jól megéheztünk, beültünk egy kis harapnivalóra. A terasz átlátszó műanyag fallal volt szélvédetté téve, ahová beszorult a meleg. Először a kabátot vettük le, majd egymás után a pulóvereket is, végül egy szál trikóban élveztük az ajándék meleget.



Az étlapon a sütemények és italok mellett egyszerűbb ételek is szerepeltek. A hely különlegességét figyelembe véve az árak meglepően alacsonyak voltak. A kolbászféléket 3-4 Euró körül kínálták, hasonló áron voltak a levesek, a tészták 6-7 Euróba kerültek. Én egy igazi házi májgombóclevest kértem és utána egy almás rétest vanília öntettel. Nagyon finom volt, nem lehetett hibát találni benne. A férjem egy helyi specialistát kért, - amely engem a sztrapacskára emlékeztetett. Apró nokedli szerű tészta sajtmártással, a tetején pirított hagymával, és hozzá egy korsó sört. Az egészért 16 Eurót fizettünk – a világ egyik legszebb helyén.


Aki az alsó állomáson 3 és 4 óra között vált jegyet, az a Panoráma teraszon ajándékba kap egy csésze meleg italt és egy süteményt (ennek értéke kb. 6 Euró.)

Mivel ottjártunkkor már vége volt a nyári szezonnak, 5 órakor jött le az utolsó felvonó. Kérdéses, hogy aki három után indul fel, az tud-e nézelődni, ha a vendéglőbe is beül fogyasztani. Minden esetre elég sokan mutatták fel a jegyüket fizetéskor. Lefelé telt ház volt a kabinban, ahová két kutya is bezsúfolódott, és mivel nem szimpatizáltak egymással, és valószínűleg az utazás ezen formája iránt sem rajongtak, végigugatták az utat. Kész megkönnyebbülés volt, mikor lenn kiszálltunk.


A felvonó alsó állomásán vagy egy római villa maradvány, amely ingyenesen megnézhető, (kb. öt percet igényel,) valamint egy nyári ródlipálya, amely szerencsénkre október elején még nyitva volt.

Egy menet 15 éves kor alatt 2 Euró, 6 menet 9 Euróba kerül. 15 éves kor felett egy menet 2,50, hat menet 10 Euró. Ahogy elnéztem a szánkózók arcát, azt hiszem az apukák érezték jobban magukat.


Mivel nagyon kellemes volt az idő, úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk vissza. Út közben nagyon sok túrázóval találkoztunk, akik hozzánk hasonlóan élvezték a kellemes őszi meleg időt. Átvágtunk egy réten, ahol tehenek legelésztek – illetve néhány tehén és egy pár bika. Egy kicsit aggódtam, főként a bikák miatt, de ügyet sem vetettek ránk. Meglepődve láttuk, hogy a rét tele van nyíló krókuszokkal, pedig ez a virág kifejezetten kora tavasszal nyílik. Úgy tűnik, az enyhe idő megtévesztette a növényeket.


Az út a kastély alatt belecsatlakozott abba az útba, ami a szállótól vezetett le a parkolókon át az Információs Központhoz és a buszmegállóhoz. Lesétáltunk az Alp tóhoz. Olyan tökéletes volt a szélcsend, hogy a tó meg sem rezzent. A hegyoldalban lévő színes fák visszatükröződtek a tó vizében.


Legszívesebben késő estig ott üldögéltem volna, vagy még tovább is. Volt valami különleges abban, ahogy a színek játszadoztak a lemenő nap fényében, alig tudtunk betelni vele.

Ahogy kezdett lemenni a nap, elindultak a turista buszok, és lassan kiürült a város. Az ajándékboltok és a büfék bezártak, mi is elindultunk haza. Útközben rengeteg emberrel találkoztunk, akik a kastélytól jöttek le. Mindenki örömtől sugárzó arccal bandukolt az úton lefelé. Látszott, hogy nekik is csodálatos napjuk volt. Azt hiszem ehhez nincs is mit hozzátennem.

Egyéb információk:

Németország turisztikai honlapja magyar nyelven: www.nemetorszag.travel


Ha beszámolóm alapján valaki kedvet kapna a látogatáshoz, annak adok néhány támpontot az odautazást, és az eligazodást illetően.


Utazás vonattal:

Budapest Keleti Pályaudvarról indul 20.20-kor a Kálmán Imre EN (Euronight vonat) amely reggel 6.15-kor érkezik München Haupt-Bahnhofra. Innen egy másik vonattal juthatunk el Füssenbe (6.51-kor indul az első vonat, erről Kaufbeugenben kell átszállni a Füsseni vonatra) vagy egy későbbi közvetlen vonatot is választhatunk.


A német vasutak menetrendje itt tekinthető meg: www.bahn.de


A MÁV kedvezményes áron kínál vonatjegyet Münchenbe. Egy útra szóló 2. osztályú jegy már 29 Euróért megvásárolható. A kényelmesebb utazást lehetővé tevő fekvőkocsis jegy ára 4 személyes fülkében 59 Euró, 6 személyes fülkében 49 Euró. A hálókocsi jegyekért 3 személyes fülkében 69, kétszemélyes fülkében 79 Eurót kell fizetni.


Bővebb információ itt: www.mav-start.hu


München – Füssen vonatjegy ára 21 Euró.


Visszafelé 23.45-kor indul München főpályaudvaráról a vonat Budapestre, másnap reggel 9.23-korérkezik a Keleti Pályaudvarra.


A kastélyok nyitvatartási idejét, az aktuális jegyárakat és egyéb információkat itt lehet megtalálni: www.neuschvanstein.de


Remélem sikerült kedvet csinálnom a kastélytúrához.