Sherlock Holmes nyomában
Úgy terveztük, hogy londoni tartózkodásunk utolsó napján a legendás nyomozó előtt fogunk tisztelegni.
De előtte még elmentünk a Regent Streetre, hogy megvegyük azt a cipőt, amit előző esti sétánk során kinéztem magamnak. Minden cipő 29 Fontba került, de ha három párat vesz valaki, akkor csak 30 Fontot kell fizetni. Naná, hogy három pár divatos lábbelivel jöttünk ki az üzletből. Útban a földalattihoz még betértünk egy-két helyre, és kihasználtuk a karácsony előtti vásár kedvezményes ajánlatát.
Aztán irány a Baker Street 221, ahol a híres nyomozó lakott. Persze azt mindenki tudja, hogy Sherlock Holmes kitalált személy, de ez egyáltalán nem számít annak a sok embernek, akik naponta elzarándokolnak a fenti címre, hogy megnézzék a múzeumot, vagy szert tegyenek néhány ereklyére a mellette lévő ajándékboltban.
A múzeum előtt áll a felügyelő, akivel a látogatók – Sherlock Holmes sapkába bújva, pipával a kezében – lefényképezkedhetnek.
Az ajándékboltban Sherlock Holmes korabeli eredeti újságokat lehet vásárolni potom 15 Fontért. De akad a nyomozó képével ellátott gyufa, dugóhúzó, kulcstartó, tálca, tányér, pohár, bögre, naptár, toll, ceruza, és még több ezer dolog. Szerintem nem lehet olyan dolgot kérni, ami ott nincs.
A Múzeummal szemben van egy Sherlock Holmes vendéglő, ahol valódi Fish and Chipset ettünk. Ez Angliában az egyik legolcsóbb és mindenütt kapható étel. Finom szálkamentes rántott hal hasábburgonyával, citrommal és majonézzel. Fenséges étel.
Ebéd után elmentünk a Trafalgár térre, hogy egy másik Sherlock Holmes vendéglőt is meglátogassunk. Ez egy hamisítatlan londoni pub, ahol tucatnyi sörfélét csapolnak, köztük a Sherlock Holmes sört is. A felső szinten egy emlékszobát is berendeztek a Pub névadója számára.
Egy hangulatos sörözést követően elindultunk a repülőtérre. A legközelebbi pályaudvarra mentünk ki, ahonnét a Lutoni vonatok indulnak, de vasárnap lévén a pályaudvar zárva volt. Ekkor megpóbáltunk a Farringdonon felszállni, ahová érkeztünk, de ez pályaudvar is le volt zárva, de itt legalább eligazítást kaptunk, hogy hol tudunk felszállni. Mentünk még egy megállót a Charing Crossra, és már azt gondoltuk, hogy sínen vagyunk, de éppen elment a vonat az orrunk előtt. A következőre fél órát várni kellett. Bár idejében elindultunk, a sok felesleges kitérő – és egy negyed órás üzemzavar - miatt elég pengeélen függött, hogy elérjük-e a gépet.
A vonat szerencsére pontosan indult, és időben érkezett. Hatalmasat rohantunk a buszig, majd a busztól a pultig, hogy megkapjuk a beszállókártyát. Persze rögön gond volt a csomagokkal, mert kézipoggyászként csak egy darabot lehet felvinni a gépre, nekem meg a retikülömön kívül még ott voltak a cipők. Próbálkoztunk egy másik pultnál, de ott is megtagadták a jegykezelést. Bár a két „csomag” együttesen alig volt három kiló, mégis velünk szívóztak, miközben más járatoknál 3-4 kézitáskát is engedélyeztek. Úgy látszik a budapesti járat fokozott figyelmet érdemel.
Persze egyre idegesebbek lettünk, mivel úgy tűnt, hogy lemaradtunk. Végül mérgemben belegyömöszöltem a retikülömet a cipős reklámszatyorba, és megkérdeztem, hogy akkor most így jó. Erre azt mondták, hogy igen, most már csak egy csomagom van, és megkaptuk a beszállókártyát. Kész röhej.
Bár a vámvizsgálat sem volt piskóta. Volt a retikülömben 2 üveg parfűm, eredeti csomagolásban, azt legalább háromszor átvilágították. Aztán levettették velem a csizmámat, a kabátomat és igen alaposan ellenőriztek. Biztosan azért mert igen ideges voltam. Mondtam is a biztonsági komának, hogy le fogjuk késni a gépet, most már engedjen tovább. Ő meg egyre hajtogatta, hogy van még idő, hová rohanunk. Nem értettem, hogy mi a fenét hajtogat. Visszaöltözködtem, és rohantunk a kapuhoz, ahová ki volt írva, hogy a budapesti járat egy órát késik.
Hát ezért voltak olyan ráérősek. Végül is most az egyszer nem bántuk, hogy késett, mert volt idő egy kicsit pihenni a gép indulásáig.
Hát ez történt velünk Adventkor Londonban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése