Utolsó nap Penangon
Batu Feringghi
Utolsó Penangon töltött napunkra két dolgot terveztünk be, az első a strandolás , a másik pedig egy délutáni kirándulás Butterwortbe.
Mióta eljöttünk Borneóról, nem volt alkalmunk fürdeni, ezért elhatároztuk, hogy felkeressük Penang legszebb strandját Batu Feringghit. Reggeli után összepakoltuk a strandoláshoz szükséges kellékeket és kimentünk a buszmegállóba. Vártunk egy 101-es buszt, és 2,5 Ringitért jó egy órát buszoztunk. Turisták összesen csak négyen voltunk a buszon. Rajtunk kívül két húsz év körüli lány jött még a tengerpartra.
Először a városban cammogtunk, majd kimentünk a főútvonalra. Jó 40 perces buszozás után elértük a sziget északi oldalát, ahol fürdésre alkalmas helyek vannak. A parti szerpentinen még vagy 10 percig kanyarogtunk, közben figyeltük, hogy hol szálljunk le. A part jó magasan volt, és igazából sehol sem láttunk lejáratot a tengerhez. Végül egy tábla jelezte, hogy megérkeztünk Bathu Feringghibe. Baromi meleg volt, ezért nem volt kedvünk hosszasan gyalogolni, átmentünk a buszmegállóval szemben lévő szállodán. Gyönyörű kertje volt, szép medencékkel. Szívesen időztünk volna egy kicsit, de a biztonsági őr a hátunkra ragadt, ezért lementünk a tengerhez. Fürödtünk egyet, majd elindultunk felfedező útra. Jó háromszáz méterrel arrébb megláttuk a két lányt akikkel együtt jöttünk. Melléjük telepedtünk le, és felváltva fürödtünk és vigyáztunk egymás holmijára.
Azt hallottuk, hogy Penangon nem olyan jó a közbiztonság, mint mondjuk Szingapúrban, vagy Borneón. Egy hölgy figyelmeztetett erre akivel együtt repültünk Kuchingból.
Később mi tovább sétáltunk, hogy megnézzük a part távolabbi részeit is. A szállodán túl (amin keresztül jöttünk a partra) egy golfklub volt. Sajnos nem tudtuk megnézni, mert a biztonsági őr itt is utunkat állta. Úgy láttuk, hogy egyébként is zárva lehetett, mert egy lelket sem láttunk a parkban. A golfklubbon túl még volt vagy két középkategóriás szálloda, aztán az öböl végénél már csak valami csatorna befolyás volt, úgyhogy visszafordultunk és elmentünk a másik irányba.
Erre már több látnivaló is akadt. Többek között egy partra vontatott hatalmas hajó, amely étteremként funkcionált. Az árai sajnos olyan szintűek voltak, hogy egy ebéd árából mi a szokásos helyi éttermekben legalább öt napig tudtunk vacsorázni. Ezért csak körbesétáltuk a hajót, melynek ablakaiban csupa öltönyös-nyakkendős urakat láttunk, majd továbbhaladtunk.
Egy másik nagyon kellemes partszakaszt találtunk, ahol jóval többen fürödtek, mint az előző helyen, és volt egy nagyon elegáns szálloda is. Itt nem volt biztonsági őr, ezért besétáltunk.
Csodálatos trópusi virágokkal volt teli a parkja. Üldögéltünk egy kicsit a fák árnyékában, lefényképeztük a virágokat, majd átöltöztünk. A medence mellett volt egy pool-bár, gondoltuk, hogy iszunk valamit mielőtt elindultunk, de horrorisztikus árak voltak, ezért a buszmegállóval szemben lévő mini-marketben vett üdítővel csillapítottuk szomjunkat. A nagy üveg üdítő el is fogyott, mire visszaértünk George Townba.
Visszaútban is figyeltük a partot, hátha felfedezünk valami kellemes helyet. A Miami Beach Towernél nagyon jó strandot láttunk, rengetegen fürödtek. Láttuk, hogy volt WC és öltöző is. Ha több időnk lett volna Penangon, biztosan felkeressük.
Fél öt körül értünk vissza a Komtárhoz, ahol vásárolgatni szoktunk. Az áruház egyik éttermében ettünk egy nagy adag rákot, és kedvenc ételünket a Tom Yamot.
A Tom Yam tipikus maláj étel. A thaiok is ismerik, de azt Thai Tom Yamnak nevezik. A maláj Tom Yamnak két fő tipusa van, a Tom Yam soup (Tom Yam leves) és a sült Tom Yam.
Ezen belül több tucat módon készítik el. Csirkével, marhával, hallal, rákkal, és természetesen vegetariánus módra, csak zöldséggel. A tészta is legalább négyféle lehet benne, egészen vékony, cérnametélt szerű vagy vastagabb. Van sárga színű, tojással készült, és fehér rizstészta vagy üvegtészta. És persze minden helyen más-más fűszerekkel teszik egyénivé. Tojást mindenütt raknak bele, van ahol tükörtojásként helyezik a tetejére, máshol a tésztára öntik és hozzákeverve sütik meg. Mint látható, a Tom Yamok variációja olyan nagy számú, hogyha két hétig csak azt eszel sem biztos, hogy kétszer kapod ugyanazt az ételt. Én legjobban a rákos, keskeny tésztával készültet kedveltem, ezt Tom Yam Mee Hunnak nevezik.
Másik aznapra tervezett programunk a szigettel szemben lévő kisváros Butterworth meglátogatása lett volna. Igazából nem a városra voltunk kíváncsiak, hanem a szigetet a szárazfölddel összekötő Penang-hidat szerettük volna közelebbről megnézni. A híd a mérnöki munka remeke. Érdekes és számomra nem teljesen logikus módon nem azon a helyen épült fel, ahol a sziget legközelebb van a szárazföldhöz. Nem tudom, mi ennek az oka, de biztosan megvan a magyarázata.
A Komtár alatti buszpályaudvaron (ide minden busz bekanyarodik, ami keresztülhalad a városban) legalább fél órát vártunk a Butterwortbe menő buszra, de sajnos csak nem akart megérkezni, miközben más buszok 5-10 percenként jöttek-mentek.
Fél hét körül végül feladtuk a várakozást, mert arra gondoltunk, hogyha ilyen ritkán jár, nem biztos hogy vissza tudunk jönni. Mint kiderült, a hídon nem áll meg a busz, és gyalog sem lehet felmenni rá. (Csak zárójelben jegyezem meg, hogy ki a fene akarna 35 fokos melegben végigsétálni egy 13,5 kilométer hosszú hídon?)
Mivel George Townból terveztünk továbbutazni a Perhentián szigetekre mindenképpen át kellett haladnunk a hídon, így nem okozott nagyobb szomorúságot, hogy le kellett mondanunk a Híd-kirándulásról. Biztunk benne, hogy lesz még alkalmunk pótolni.
Inkább sétálgattunk a városban, újabb negyedeket fedeztünk fel. Gyalog visszaindultunk a szállodába. Út közben betértünk néhány üzletbe, többek között a kedvenc táskaboltomba, ahol megvettem harmadik táskámat is. Akkor még azt gondoltam, hogy na ez tényleg az utolsó, de erre majd egy későbbi részben visszatérünk. Mielőtt felmentünk volna a szállodába, megnéztük, hogy hol tudunk felszállni a kikötőbe menő buszokra. Szerencsénkre a szállodától alig 50 méterre volt a legközelebbi buszmegálló.
Felmentünk, összecsomagoltuk a holminkat, hogy reggel ne kelljen sokat bajlódni a pakolással. Reggel háromnegyed kilenckor indult a hajónk Langkawira. A jegyirodában javasolták, hogy legalább fél órával korábban legyünk kint a kikötőben, hogy legyen időnk a becsekkolásra. A helyre szóló beszállókártyát ugyanis ott kapjuk meg.
A recepción jeleztük, hogy reggel kijelentkezünk. A pulton észrevettünk egy táblát, amin az állt, hogy ha kitöltünk egy kérdőívet, kapunk egy George Town Heritage pólót. Igaz, hogy Borneón két pólót is vettem, de ezt a búcsúajándékot nem akartuk kihagyni. Megkaptuk a kérdőíveket, majd felvittük a szobába, és kb. 10 perc alatt kitöltöttük. Visszavittük a recepcióra, de sajnos a nappali portás már hazament és bezárta a szekrényeket. Az éjszakai portás nem tudta odaadni, mondta, hogy majd felírja a váltótársának, akitől reggel fogjuk megkapni. Na ebben aztán nem bíztam, de reggel amikor visszaadtuk a kulcsot, ott volt a pulton a két póló. Egyértelmű, hogy miért ajánlja a Booking.com a Mingood Hotelt. Tényleg nagyon kedvesek, figyelmesek, a segítőkészségük hozzáértéssel és alapos tudással is párosul. Végül is csak jót tudunk a szállóról mondani.
