Tunézia 6.

Hatodik nap – Végre kalandozunk!

Reggeli után rájöttünk, hogy kellene pénzt váltani, mert elég kevés Dinárunk maradt. A szállodai pénzváltó szerencsére már nyitva volt, csak nem volt Dinárja. Előző este az olasz csoport teljesen kiürítette a kasszát. Reméltük, hogy Tuniszban majd sikerült váltani. 

Nyolc óra körül fogtunk egy taxit és kimentünk az állomásra. A kilenc órás vonattal terveztük az indulást, de kiderült, hogy csak 9.35-kor indul. Jó sok időnk lett hirtelen. Megvettük a két jegyet alig több mint 8 Dináért, majd az állomási büfében végre sikerült egy igazi kávét innunk, mert amit a szállodában adtak, az kész katasztrófa volt. 

Pontosan megérkezett a vonatunk,  felszálltunk, még helyet is sikerült találni, és kb. 50 perc múlva már Tuniszban voltunk. Ahogy kijöttünk a pályaudvarról, elég volt a Karthago útikönyvvel bóklászó turistákat figyelni, és máris sínen voltunk. Pontosabban a sínen menő négyes villamosan, amivel két megállót mentünk a kikötőig. Ott átszálltunk egy HÉV-szerű járműre, ami már tényleg Karthagoba vitt. 

Bár a programokat kínáló prospektusok mint Karthago romjait emlegetik, a területen látható épületmaradványok Karthago elpusztítását követően a római birodalom idején keletkeztek. Mint a történelemből ismert, Karthagot lerombolták, majd a helyét sóval bevetették. Később a rómaiak maguk hoztak létre egy új várost az elpusztított Karthago helyén. 

Leszálltunk a vonatról és lesétáltunk a tenger irányába. Először Antonius fürdőjéhez mentünk, ahol 8 Dinárért megvettük a belépőjegyet, amely Karthago valamennyi látnivalójának megtekintésére feljogosít. A fürdő és a hozzá tartozó létesítmények hatalmas területen helyezkednek el. Egy valódi ókori wellness központot kell elképzelni, számos teremmel és impozáns, oszlopos csarnokokkal. Bár az oszlopokból mindössze kettőt állítottak helyre, de a méretek alapján nem kell túlzott képzelőerő ahhoz, hogy egy hatalmas fürdőt lássunk a szemünk előtt, ahonnét fantasztikus kilátás nyílt a tengerre, és a környező dombokra. 

Mivel a látnivalók elég messze vannak egymástól, a kijáratnál fogtunk egy taxit, és némi alkudozás után 3 Dinárért elmentünk a Karthago Múzeumhoz. A múzeum mellett található a punok szálláshelye, és egy kisebb temető, feltárt sírokkal, amelyek leletei a múzeumban tekinthetők meg. A szálláshelyekből néhány fal és oszlop maradt fenn, melyekről készítettem néhány fényképet. 

A Múzeum mellett áll a Szt. Lajos Katedrális, amely IX. Lajos francia királyról kapta a nevét. A templom 65 méter hosszú, 30 méter széles. Homlokzatát rózsaablak díszíti, a templom belső részén mór stílusú fríz fut körbe. Akinek kedve van, megszámolhatja a 174 oszlopot is. A templom legfőbb érdekessége kettősségében rejlik, egy mór stílusú keresztény templom. 

A látogatók előtt nyitva áll, megtekintéséért 3 Dinár belépődíjat kell fizetni. A katedrális nem templomként funkcionál, hanem kiállításoknak, hangversenyeknek ad otthont.   

A katedrálistól ismét taxival mentünk tovább a római villákhoz, illetve azok maradványaihoz. A leginkább épen maradt villa udvarát valaha madarakat ábrázoló mozaikok díszítették. A maradványok tulajdonosuk gazdagságáról árulkodtak. Tettünk egy kellemes sétát a romok között, megcsodáltuk a közeli dombon álló mecsetet, majd átsétáltunk a római színházhoz. Itt nem töltöttünk sok időt, mert előző este előadás volt, és a lépcsősorok tele voltak eldobált műanyag palackokkal, és üdítős dobozokkal. 

A kijártnál ismét taxiba szálltunk és átautóztunk Sidi Bou Saidba. Ezzel a taxissal szerencsénk volt, mert nem kellett alkudozni, mint az előző kettővel, és mind kiderült igen jól ismerte a látnivalókat. Ahogy beszálltunk, azonnal bekapcsolta a  taxiórát. A legjobb helyen tett ki, a város tetején, ahol a legtöbb látnivaló volt. 

Sidi Bou Said Tunézia egyik legszebb, legtisztább, és legrendezettebb városa. A házak vakító fehérek, kék ajtókkal és ablakokkal. 

Végigsétáltunk a mindenféle csecsebecséket kínáló árusok között, majd leültünk az egyik vendéglő teraszára. A pincér sört ajánlott, amit örömmel elfogadtunk, de kiderült, hogy igen mini üveges és ráadásul alkoholmentes. Kicsit hűsöltünk az árnyékban, majd eg szemközti üzletben vettünk egy nagy üveg cidrét. Persze ennek is csak a neve volt cidre, egyébként semmi köze nem volt a franciák által készített almapezsgőhöz, legfeljebb annyi, hogy volt benne buborék. Attól eltekintve, hogy nem cidre volt, kellemes volt az íze. Kár, hogy a szálloda italkínálatában nem szerepel, mert a Cola, Fanta és Sprite hármast igazán lehetne bővíteni néhány helyi üdítővel. 

Nagyon jól éreztük magunkat, különösen mikor felfedeztük a helyi múzeumot, amit kár lett volna kihagyni. A belépőjegy 3 Dinárba került, amiért a látnivalón felül még egy menta teát is kaptunk. A bejáratnál néhány szót váltottunk egymással, mire a hölgy angolul azt mondta, hogy mindjárt kapunk egy magyar nyelvű tájékoztatót a múzeumról. Nagyon elcsodálkoztunk, hogy néhány szó alapján be tudta azonosítani nemzetiségünket. 

Megkaptuk a leírást, majd elkezdtük a felfedezést. A bejáratnál egy társalgó szoba volt rengeteg párnával, amit mi is kipróbáltunk, bár mint később kiderült, nem igazán lett volna szabad. De az előttünk fényképezkedők is így tettek, mi pedig azt hittük, hogy az még nem a kiállítás része.

A többi helységben viaszbábuk segítségével egy esküvő jeleneteit mutatták be, hennázást, ruhapróbát, majd a férfiak beszélgetését. 

Volt berendezett konyha, étkező és hálószoba, imaszoba, amit mind végigjártunk.

Felmentünk a tetőteraszra, és készítettünk néhány fényképet a környékről, a sétáló utcáról, az üzletekről és az árusokról, majd visszamentünk az udvarra. 

Egy napvédővel borított belső udvaron asztalok és székek álltak, ahol népviseletbe öltözött lányok kínálgatták a mentateát. Mi a fal mellett körbefutó pad párnáira kuporodtunk a vízipipák mellé. A tea elfogyasztását követően körülnéztünk az ajándékboltban, majd a ház könyvtárát néztük meg, ahol a ház egykori tulajdonosa, a francia konzul tartotta könyveit és térképeit.

 

A múzeumot elhagyva gyalogosan indultunk le az állomásra. Az út mindkét oldalán üzletek sorakoztak rengeteg kerámiával, olajfából faragott gyümölcstartókkal, dísz kosarakkal meg mindenféle csecsebecsékkel. Próbáltam egy göcsörtös kosárkára megalkudni, de aranyárban mérték, így otthagytuk. Az árus próbált rábeszélni, egyre olcsóbb árat mondva, de még mindig többet kért, mint amennyit számomra megért volna, meg nem nagyon tudtam volna a mérete és a formája miatt elcsomagolni. Sajnálattal, de lemondtam róla. 

A dombról egy parkon keresztül vezetett a út, ahol egy kis zuhatag volt kialakítva, meg csodálatos pergolákkal. A szivárvány minden színében pompázó virágzuhatag alatt még üldögéltünk néhány percet, majd elindultunk az állomásra. Út közben még megcsodáltunk egy szökőkutat az egyik körforgalom közepén. Kellemesen éreztük magunkat. A hévvel visszamentünk Tuniszba, majd onnan a fél hetes vonattal Hammametbe. Még a vacsorát is sikerült elérni. Ez volt nyaralásunk egyik legkellemesebb napja.