Tunézia 3.

Harmadik nap – irány a Medina

Reggeli után összeszedtük a strandoláshoz szükséges holmikat, majd a kapunál sikerült elcsípnünk az éppen induló kocsit, amire már csak egy személy fért fel. Mivel a parton is komoly harc folyt a jobb nyugágyakért, ezért én előre mentem helyet foglalni, a férjem pedig a második fordulóval jött utánam.

A négy csillagos beach bár

Ahhoz képest, hogy a szálloda parti részlegének épületén is ott díszelgett a Hammamet Garden felirat, mind a négy csillagjával, igen puritánok voltak a körülmények. Összesen egy zuhany állt a vendégek rendelkezésére, és hogy ne legyen olyan egyszerű a dolog, a zuhanycsap a mosogatókonyhába volt elrejtve, amit „természetesen” a személyzet kezelt.

A sikeres zuhanyozás úgy történt, hogy az embert beállt a zuhany alá – első esetben még a csapot keresgetve, később már a kezelő személyzet tekintetét, és egyszer csak jött a víz. Ilyenkor még odarohant néhány ember, majd egymás után mindenki lezuhanyozott. Ahogy végzett az utolsó is, elapadt a víz. Vicces volt, amint valaki kereste az érzékelőt, ami vezérelte a vizet. És volt a sikertelen próbálkozás, amikor beálltunk a zuhany alá, aztán szökdécseltünk, meg kurjongattunk, de csak nem jött a víz, mert a személyzet éppen pihent, vagy más dolga volt.
A kulcsra zárt WC

Aztán a WC sem csak úgy volt, hogy odament az ember, elvégezte a dolgát és kész. Először a pultoshoz kellett járulni a kulcsért, majd azzal megkeresni a beach bar mögötti illemhelyet, majd utána ismét a pultoshoz leadni a kulcsot. Átöltözési lehetőség is csak a WC-n volt, de az ottani állapotok ismeretében nem akadt, aki öltözésre használta volna. Akkor inkább a parton a törölköző takarásában. A szálloda strandja egyébként le volt választva a tengerpart többi részétől. A nyugágyakat és a napernyőket csak a karszalagos vendégek használhatták. Ha illetéktelen próbált a karámon belül letáborozni, jött a biztonsági ember és eltanácsolta. Ezért teljesen érthetetlen volt ez a baromi nagy elővigyázatosság. A zuhanyt meg már csak tudja rendesen kezelni az ember. Ha mégsem bíznak benne, más szállodákhoz hasonlóan lehetett volna nyomógomos rendszer. Na de ne nekem kelljen kitalálnom.

Az idegenvezető elmondta, hogy az all inclusive ellátás a parton nem érvényes. Ott bizony komoly pénzeket kellett fizetni az innivalóért, amiből a melegben bizony jócskán fogyott. Fél egyig fürödtünk és napoztunk, majd úgy gondoltuk, hogy jobb lesz árnyékosabb, hűvösebb helyre húzódni, ha nem akarunk már a nyaralás elején leégni, ezért visszajöttünk a szállodába. A medence melletti bárban fantasztikus pizzákat sütöttek, megrakva mindenféle jóval. Úgy gondoltam, hogy ne üljünk be az étterembe ebédelni, hanem elég, ha bekapunk egy-egy szelet pizzát. Beálltunk a sorba, és kaptunk egy aprócska majdnem csupasz pizzácskát, még a paradicsomot és a sajtot is sajnálták róla. Mikor szóvá tettük, hogy az előttünk állók nem ilyet kaptak, az volt a válasz, hogy ők fizető vendégek. Ennek a megkülönböztetésnek a későbbiek folyamán számos alkalommal voltunk nem csak tanúi, hanem szenvedő alanyai is. Míg a helyszínen fizető vendégeket állandóan kényeztették, addig bennünket megtűrtként kezeltek. Soha többet all inclusive!!

A silányra sikeredett ebédet követően pihentünk egy kicsit, majd taxival bementünk Hammamatbe, megnézni az óvárost. A Medina bejárata előtt tett le a taxis, akihez azonnal odalépett két fiatal srác és váltottak néhány szót, majd a fiúk velünk kezdtek el foglalkozni. Az egyik azt kérdezte, hogy emlékszünk-e rá, mert ő a mi szállodánkban dolgozik, de most szabadnapos és itt a család üzletében segít. Szeretné nekünk megmutatni, és kért, hogy fényképezzem le. Nem szeretem az ilyen túlzott barátkozást, különösen, hogy ezzel a trükkel már találkoztunk. Nem is foglalkoztunk velük, elindultunk a Citadella irányába. A fal túloldalán két idősebb férfi beszélgetett. Ahogy meglátták, hogy a fiúk mögött lépkedünk, integettek, hogy ne menjünk velük és mutatta a zsebtolvajlást jelző nemzetközi jelet, majd rájuk mutatva azt mondta, hogy banditák. Nagyon tetszett, hogy így óvják a zsebtolvajoktól az óvatlan turistákat.
Ennyi közjáték után folytattuk a Medina felfedezését. megtaláltuk azt a helyet, ahol Lajos barátunk tíz évvel korábban vette a szalmakalapját. Vicces, de most is csak azon az egy helyen volt szalmakalap.

Személyenként 4 Dinár befizetése ellenében felmentünk a Citadellára, és további egy Dinárt fizettünk a fényképezésért. Bár két kamera volt nálunk, egy videó és egy fényképezőgép, de beérték egy jegy váltásával. Tunéziában általában mindenütt fizetni kell a fényképezésért 1 Dinárt. A Citadelláról remek kilátás nyílik az egész Hammameti öbölre. Fantasztikus fényképeket lehet fentről készíteni a lőréseken keresztül. Különösen a strandot lehet jól fényképezni. Körbesétáltunk a várfalon, fényképeztünk, majd a bazárban folytattuk utunkat.
A bazárban kétféle üzlet van. A fix áras, (ebből van kevesebb, itt többnyire nők, és idősebb férfiak árusítanak) ahol teljesen korrektül mindennek ki van írva az ára, viszont alkura nincs lehetőség. Ha valaki vásárolni szeretni, elsősorban ezeket az üzleteket ajánlom. Ha valaki máshol nézett ki valamit, annak is ajánlatos megnézni a fix áras üzletek árait, és az alku során ahhoz igazítani ajánlatukat. Mi az egyik fix áras üzletben 2 Dinárért vettünk egy fonott karkötőt, majd ugyanezt egy másik „szabad áras” üzletben 20 Dinárért kínálták, majd kizárólag nekünk hajlandóak voltak tízért odaadni, kizárólag azért, mert szereti a magyarokat. Jó vicc! Meg az is, hogy sokan még mindig a szerbusz, vizibusz köszöntéssel fogadják a magyarokat, nem tudva, hogy ezt már lassan negyven éve nem használjuk odahaza. Persze, aki halad a korral, az már a „csá csumi csát” is ismeri, meg persze „Majka papát”. Ebből is látszik, hogy a hülyeség nem ismer határokat.
Végül is inkább nézelődtünk mint vásároltunk Többször is végigsétáltunk a fehérre meszelt, kék ablakos és ajtós házak között, élvezve a hely hangulatát. Én minden ajtót és kopogtatót lefényképeztem, mert olyan gyönyörűek voltak.

Többször is majdnem elcsábultam a bőrtáskák láttán. Többnyire fekete, barna, és bordó színekben kínálták, és nagyon olcsón, 10 Euróért már remek táskákat lehetett venni. (Remélem a férjem nem olvassa, de a 10 évvel ezelőtt vett táskát sem használtam még).Végül is sikerült megállnom a vásárlást, bár azt hiszem, előbb utóbb veszek valamit. Most egyenlőre egy közepes méretű dobon gondolkodom, esetleg valami faragáson. Olajfából nagyon szép kosarakat és tálakat készítenek, szívesen hazavinnék emlékbe egyet magammal.
Elsétáltunk a Mecset és a Török Fürdő felé, de mind a kettőt csak kívülről lehetett megnézni. Visszasétáltunk a kijárathoz, majd elcsíptük az épp indulóban lévő kisvonatot, amivel 5 Dináért visszajutottunk a szállodához.

Este vacsora után ismét felfedező útra indultunk, ezúttal a szálloda környékén lévő szórakozóhelyeket néztük meg. A város határában találtunk egy vidámparkot is, ami persze már zárva volt. Van a közelben néhány éjszakai diszkó is (pontosabban három, ahol késő éjjel kezdődik a műsor különböző előadók közreműködésével. Megtudakoltuk a belépőjegyek árát is, egy számunkra teljesen ismeretlen előadó esetében 100 Dinárt mondtak, kb. 13000 Ft, míg egy másik fellépő estében 300 Dinárt, ami már több, mint amennyibe a Rolling Stones koncert került. Végül is lemondtunk a szállodán kívüli szórakozásról, és este ismét az animációs programon szórakoztunk.