Utazás nagy Kínában 8. rész

Chengdu – Ismerkedés a belvárossal

Előző napi kirándulásaink alkalmával többször is átutaztunk a belvároson. A bankok és biztosítók felhőkarcolói mellett engem inkább a sétáló utcák üzletei csábítottak. Az ismét hard fekhelyes vonatunk csak délután indult, ezért a délelőtti napot az üzletek kínálatának szenteltük. Előző nap csak felületesen tudtunk körülnézni.

Reggelre szó szerint kivirágzott a város. Az éjszaka folyamán számos virágosládát csempésztek a térre a szorgos városszépítők. Ez kellemes hátteret nyújtott a számos esküvői szervező pavilonnak. A francia üzletemberek felfedezték maguknak a várost, a pavilonokban hatalmas posztereken a Notre Dame, a Diadalív, vagy az Eiffel torony előtt ölelkező friss házasok képei voltak láthatóak. Az asztaloknál jegyespárok ültek és nézegették a menyasszonyi ruhákról, csokrokról készült fotókat és közben francia zene szólt.
(Valószínűleg jól prosperál a kínai-francia kapcsolat, mert Párizs és Peking között közvetlen repülőjárat közlekedik.)




A menyasszonyi ruhaszalonok mellett a franciák a cukrászatokat is becsempészték a kínai étkezési palettára, pompás croassanok és bagettek csalogatták a vevőket, igaz elég borsos áron.

Utazásunk egyik alapelve, hogy itthonról a lehető legkevesebb holmit visszük magunkkal, csak olyan dolgokat, amikre feltétlenül szükségünk van, és úti célunk színhelyén nem szerezhető be. Egy 20 napos utazásra elég nehéz mindent bepréselni egy kézipoggyászba, de általában sikerül, így nem fenyeget az a veszély, hogy elvesznek a csomagjaink. Úgy gondoltuk, hogy ami Kínában nem kapható, az nem is létezik, ezért ide sem hoztunk sok holmit. Érkezésünkkor Pekingben még jól jött a könnyű dzseki, de itt már igazi nyári kánikula volt, és terveink szerint továbbra is dél felé tartottuk.


Az európai nagy bevásárlóközpontokból jól ismert üzletek – C&A, Zara, H&M stb. – szinte mint megtalálható volt, még a kínálatuk is szinte ugyanaz, csak fele, harmad, sőt olykor negyedáron. Mivel valami másra vágytunk, mint ami otthon is kapható, inkább a kínai divatcégek boltjai mellett döntöttünk. Nagyon jópofa pólókat sikerült vásárolnom, a legdrágább is csak 2300 forintba került, de már ezer forintért is remek darabokat kínáltak. A minőség pedig minden igényt kielégített. A meleg napokra tekintettel még egy kantáros fehér rövidnadrágot is vettem, ami később tényleg jól használható volt.
Persze a piacokon és utcai árusoknál gyengébb termékek is voltak, olyanok, mint amit a magyarországi kínai piacokon kínálnak.



Utunk során itt találtunk először egy igazi szupermarketet. Vettünk is egy csomó mindent a másnap reggelig tartó vonatútra. Természetesen instant tésztásételt, meg mindenféle aszalt gyümölcsöket, kivit, mangót, édesburgonyát, és finom kekszeket, aprósüteményeket.

Eddig nem beszéltem róla, de a kínaiak legfőbb tartósítási módszere az aszalás. Nem csak gyümölcsöket tartósítanak aszalással, hanem mindenféle húsokat is, legyen az sertés, marha, kacsa, tyúk, hal, rák vagy éppen kagyló. Láttunk egészben kapható aszalt kacsát, és fóliázott tyúklábat mindenféle kiszerelésben, és ízesítésben. A tyúkláb nagyon népszerű lehet, mert egész polcsorokat töltöttek meg az egy-két darabostól a kéttucatnyi darabos családi csomagokig, mézes, chilis, curys, füstölt és még ki tudja milyen ízesítésben. Nagyon higiénikusan voltak kicsomagolva, de ennek ellenére nem kaptunk kedvet hozzá. A tyúklábhoz hasonló borzadással töltött el a tyúk és kacsafejek bőséges kínálata.

Reméltük, nem kerülünk olyan helyzetbe, hogy ilyesmik fogyasztására kényszerüljünk.


A belvárosban tett kiruccanásunkat követően visszamentünk a szállodába a csomagokért, majd a pályaudvaron megvívtuk szokásos harcunkat a bejutásért, majd később a vonatra szállásért.

Chengdut elhagyva ipari üzemeket, majd később rizsföldeket láttunk a vonatablakból. Két óra múlva értünk el egy lakott települést, ahol megálltunk. A peronról hideg sört, üdítőt, és gyümölcsöt kínáltak. Pont annyiba kerültek a dolgok, mint a városi boltokban. Az ablakon keresztül többen is vásároltak, az árus elégedetten szemlélte a kiürült kocsit, és a teli kasszát.

Hát ilyesmi idehaza nem fordulhat elő, nálunk a pályaudvaron minimum kétszeres, de inkább háromszoros áron lehet vásárolni.

Hat óra körül elkezdték tolni az ételes kocsikat. A tároló dobozokban rizs, 2-3 fajta húsos, zöldséges étel volt. Bár ez sem volt drága, mégis kevesen vásároltak, pedig az árus kitartó volt, 8 óráig folyamatosan oda-vissza mászkált.

Szinte mindenki a magával hozott instant tésztát készítette el. A szükséges forró vizet a kocsi végében lévő kazán szolgáltatta. Amikor a szürcsölés elcsitult, (a kínaiak elég csámcsogva esznek, a hosszú tésztát meg különösen intenzíven szívják be, és ha mindezt egyszerre ötvenen teszik, az igen nagy hanggal jár) a mosdó felé indult meg az áradat. Rajtunk kívül csak kínaiak voltak a kocsiban. Mindenki átöltözött, a nők kimosták fehérneműiket, majd minden elképzelhető helyre kiteregették, aztán mindenki elfoglalta a helyét és fél tízkor lekapcsolták a villanyt. Próbáltam írni egy-két sms-t az otthoniaknak, de nem sikerült elküldenem, mert nem volt térerő. Vagy távol voltunk lakott településtől, vagy a hegyek- alagutak árnyékoltak le. Ezért inkább aludni próbáltunk. Reméltük, hogy élménydús nap vár ránk másnap.