Utazás nagy Kínában 2. rész

A pekingi kacsa

A második Pekingben töltött napunk viszonylag egyszerűen indult. Megreggeliztünk a szállodában, majd a programszervezőnél befizettünk egy egész napos kirándulásra a Nagyfalhoz és a Ming sírokhoz. Az egész program személyenként 5000 forintba került belépőjegyekkel , angol nyelvű idegenvezetéssel és ebéddel együtt. Egyetlen szépséghibája az volt, hogy két kézműves műhely látogatást is tartalmazott.

Nem szívesen veszek részt szervezett programokon, de be kellett látnunk, hogy egy nap alatt a két látnivalóhoz tömegközlekedési eszközzel nem tudunk eljutni, figyelemmel arra, hogy nagyon nehéz bármiféle információhoz jutni. Mint már említettem, az átlag kínai, vagyis az utca embere nem beszél csak kínaiul. Célirányosan a fiatal, jól öltözött emberekete állítottuk meg egyszerű kérdésekkel. Például leszáltunk a megróról és nem tudtuk, hogy melyik irányba induljunk el a templomhoz. Jobbra mutattunk és mondtuk a templom nevét, mire a megkérdezett bólintott, hogy igen. Ellenpróbát tettünk, majd balra mutatva ismét feltettük a kérdést, mire ismét igennel válaszolt. Eleinte bosszankodtunk az efféle értetlenséget, de a második nap után már csak nevettünk a helyzet abszurditásán.

Szóval reggeli után a már ismert útvonalon elmetróztunk a Konfuciusz templomhoz. (A Láma templommal szemben található, amit előző délután látogattunk meg.) A templom környékén számos kegytárgyat árusító boltot láttunk, melyekben szinte kivétel nélkül ugyanaz a zene szólt. Mire a templom bejáratához értünk, a zene annyire befészkelte magát a fülünkbe, hogy végül betértünk az egyik kis üzletbe és vettünk egy CD-t.

Kínában a templomok nem egy épületet jelölnek, hanem egy épületkomplexumot, melyet magas fal vesz körül. Kivülről szinte semmi nem látható. A tömör bejárati kapu legfeljebb csak a látogatási idő alatt enged némi betekintést.

A Konfuciusz templom belső kapuja

A falakon belül csodálatosan gondozott parkba értünk. Elsőként a vallásalapító szobrát pillantottuk meg. Majd végigsétáltunk a több méter magas, irásjegyekkel sűrűn teleírt kőtáblák között, melyek a sikeres vizsgát tett közhivatalnokok nevét sorolta fel. Más sztéléken költemények, és leirások voltak olvashatók, legalábbis azok számára, akik ismerik és értik a kínai irásjegyeket. Egyes sztélék kőből faragott teknősbékák tetején magasodtak.

A vallásalapító szobra

A fából készült templomokban Buddha szobrok és imakellékek voltak bezsúfolva, többnyire különböző zeneszerszámok, dobok, harangok és egyéb ütős hangszerek, melyeket előző nap a dobtoronyban is megcsodáltunk. Az ajándékbolt bejárata előtt néhány fiatal hangszerbemutatót tartott. Több-kevesebb sikerrel próbáltak különféle régi hangszereket megszólaltatni. Bent találtam néhány jópofa miniatűr könyvet. Mivel még az utunk elején voltunk, úgy gondoltam, hogy nem kezdek el vásárolni, de annyira megtetszettek a miniatürák, hogy nem tudtam ellenállni. Később kiderült, hogy jól döntöttem, mert egész utunk során nem találkoztam hasonlóval. Először azt gondoltam, hogy Konfuciusz tanításai, majd Mao vörös könyvére tippeltem, de amikor jobban megnéztem, akkor láttam, hogy kinai-angol gyerekmesék vannak benne.

Az egyik templom körül vizesárok húzódott. A belső korláton körben kis falapocskák voltak felakasztva, melyeken egy-egy kivánság szerepelt. Hogy a mindenható tudja kihez tartozik a kivánság, minden lapon rajta volt a kérő neve is. Nagyon szívesen vettem volna ilyen lapot is, de hát nem lehet mindent hazavinni. Erre az alapelvre utazásunk során többször is figyelmeztetnem kellett magamat.

Nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk a temlomegyüttesben, majd úgy döntöttünk, hogy a nap hátralévő részét a Nyári Palotában töltjük. A császárok nyári rezidenciája a belvárostól néhány kilométernyire, a zöldövezetben található.

Nyári időszakban, amikor a Tiltott város kőrengetegének hőmérséklete elviselhetetlenné vált, a császári udvar kihelyezte székhelyét a kisebb, de sokkal hangulatosabb Kunming tó partján elterülő birtokra. Különösen a Boxer felkelésben érintett, igen sok ármány és fondorlat révén uralkodová vált Cixi anyacsászárné kedvenc tartozkodási helye volt a Nyári Palota.

Cixi nevéhez füződik a tóban található Márvány hajó is. A hajó valójában fából van, de a császárnő utasítására olyan festést kapott, hogy azt a benyomást kelti, mintha márványból faragták volna.

Az uralkodó rezidenciájától a kikötőig egy 728 méter hosszú fedett folyosó húzódik, igy esőben is szárazon tudott eljutni a hajóig.

A folyosót végig festmények diszítik, egyes leírások szerint közel 14 ezer darab kép látható a keresztkerendákon.

A hatalmas park területén tulajdonképpen egy tórendszer húzódik. a tavak között végig lehet sétálni a gátakon és a töltésen. A szigetekre hídon lehet eljutni, de hajózni is lehet, sőt a vállalkozóbb szelleműek vizibiciklit is bérelhettek. A nagy melegben mi inkább a kényelmesebb hajókázást válalsztottuk, annál is inkább, mert a legdrágább hajójegy is csak 250 forintba került.

A palotaegyüttes legfőbb látnivalója a domb tetején álló Buddha Illata Pavilon.

Ide be is tudtunk menni, azonban legnagyobb sajnálatunkra az uralkodók termeibe, csarnokaiba – ugyanis így nevezeik az uralkodók lakóépületeit – legfeljebb csak az sorompóval lezárt ajtón tudtunk bepillantani. De a legtöbb épület teljesen zárva volt.

A tetőn elhelyezett páratlan számú figurák távol tartják az ártó szellemeket.

A Buddha Illata Pavilon mögött a hegytetőn áll a Bölcsesség Tengerének temploma. Ez egy zöld és sárga csempés épület. Falait apró Buddha szobrok díszítik, ezért Ezer Buddha templomának is nevezik.

A Buddha Illata Pavilon másik oldalán található a Bronz Pavilon. Mint a neve is mutatja, a kor szokásától eltérően az egész épület bronzból készült. Több mint 700 tonna fémet építettek be az aprócska szentélybe. Sajnos ezt is csak kivülről lehetett megcsodálni.

A többi épületnek is igen érdekes neveket adtak, amely utalt a rendeltetésére pl. Boldog Öregség csarnoka, amely az idős korú császárné rezidenciája volt.

A Nyári Palota ma a pekingiek kedvenc kiránduló helye, ahol nem csak az impozáns épületekben gyönyörödhetünk, de csónakázni és dombot mászni is lehet.


Igazi családi piknikezőhely. Mi is vettünk egy nagy adag tésztás ételt. Ezt itthon is lehet kapni, csak zacskós kiszerelésben, és többnyire levesként árulják. Kinában ez az ételt magas falú papírtálban adják, melyhez a tészta és a fűszerek mellett evőeszköz is van csomagolva. Az elárusító helyeken mindenütt van melegvíz, és aki a helyszínen akarja fogyasztani, annak evésre készen adják oda.

Egészen zárásig a parkban sétálgattunk. Mivel a palotaegyüttesnek több ki- és bejárata is van, egy másik kapun sikerült kijönnünk, mint ahol bementünk. Ez némi nehézséget okozott a visszajutásban, mivel nem sikerült megtalálnunk azt a buszt, amivel jöttünk. Végül találtunk egy másik buszt, amiről tudtuk, hogy a Thiananmen tér környékén áll meg ezért felverekedtük rá magunkat. Még ülőhelyet is sikerült keríteni, ami nem kis teljesítmény. A kínaiak ugyanis rettentő ügyesen tudnak furakodni. Azt hiszem nagyon illik rájuk az a mondás, hogy utánad megy be a forgóajtón és előtted jön ki.

A Mennyei Béke tere ismét csodálatosan ki volt világítva, ezért sétáltunk egyet. Egy férfi sárkányt eregetett. Mindig vágyam egy olyan sárkányra, ami igazán magasra száll fel, és ez pont olyan volt. Az olimpiai figura volt rajta. Legszivesebben azonnal megvettem volna, de aztán meggyőztem magam, hogy majd az utazás végén, amikor ismét Pekingben leszünk, mert az hosszú utazás alatt esetleg tönkremegy. Sajnos később nem találkoztunk sárkányeregetővel, így elmaradt a vásárlás. Most várhatok arra, míg ismét eljutok Kínába.

Miután kinézelődtük magunkat, metróval elindultunk hazafelé. Szálláshelyünk környékén felmértük az éttermeket, majd egy szimpatikus helyre betértünk. Az előző napi tapasztalatok alapján már nem csodálkoztunk azon, hogy amolyan apperitívként kaptunk egy-egy pohár forróvizet. Az kicsit zavart, hogy a pincér mindaddig nem mozdult el mögülem, amig nem sikerült kiválasztanom az étlapról valamit. Itt is csak kínai étlap volt, de szerencsére néhány ételről kép is készült, és egyik-másik alatt hibás angol felirat is volt.

Rendeltünk egy sült tésztát és egy zöldségételt. A tészta hideg volt, és pocsék ízű, a másik viszont kettőnknek kevésnek bizonyult, ezért megpróbálkoztunk egy kacsával. Kihoztak egy mini vokot, mely alatt tűz égett. A vokban nagyon apróra vágott, hajszálvékony kacsaszeletek voltak mindenféle zöldséggel. A férjem megkóstola a falatnyi húst, és megállapította, hogy szárított kacsa. Jó ideig forgatta a szájában, de csak nem sikerült megrágni. Biztattam, hogy idő kell, mire a szárított hús ismét ehető állapotba kerül, de már elment a kedve az egésztől. A pincérfiú szomorúan konstatálta, hogy ismét egy szinte érintetlen ételt visz vissza.

Az ennivaló nem drága de teljesen bizonytalan, hogy éhesen vagy jóllakottan áll fel az ember az asztal mellől. Hát nekünk a pekingi kacsa nem igazán jött be. Holnap valami mással próbálkozunk.

Majd kifelejtettem a pályudvari kalandunkat. Úgy terveztük, hogy május 6-án továbbutazunk Xianba. Azt gondoltuk, hogy ez roppant egyszerű dolog lesz. A Peking Vasutállomás, melynek még angol neve is van (Beijing Ralway Station) pont a mi metrónk vonalán fekszik, tehát útban hazafelé csak beugrunk, és megvesszük a két hálókocsi jegyet egy kellemes éjszaki vonatra. A bejáratnál egy őr állta az utunkat, és a jegyet kérte. Megmutattuk a vasutas szabadjegyünket mire megenyhült és beengedett.

Csakhogy a pályaudvar nevén kivül más angol feliratot nem találtunk. Próbálkoztunk a pénztáraknál, és az ötödik környékén találtunk egy urat, aki kiválóan beszélt angolul. Ő a nem kinai turisták hivatalos kapcsolattartója. Megértette mit szeretnénk, azonnal bezárt, majd átkisért egy külső pénztárhoz. Ott hosszasan forgatták a jegyünket, majd közölték, hogy itt nem lehet Xianba jegyet venni, mert nem innen indul a vonat. Ekkor még azt sem tudtuk, hogy van másik pályaudvar is Pekingben. Persze mért ne lenne egy 16 milliós városban. Azt kicsit furcsáltuk, hogy a számítógép korszakában át kell kutyagolni a város másik végébe egy jegyért, de nem volt mit tenni. A kedves uriember kinai nyelven felírta a pályaudvar nevét egy lapra, és mondta, hogy mutassuk meg a taxisnak. A taxis meg azt gondolván, hogy nekünk nagyon sietős lehet, mert biztos az éjszai vonattal akarunk utazni, jó magas árat, 150 Yuant kért. Na hát ennyit nem akartunk fizetni, ezért elkezdtük kérdezgeti a járókelőket a metrónál, hogy melyik busz megy arrafelé. Persze senki sem tudta, csak a taxit ajánlgatta. Végül a metró jegyszedője megértette, hogy mit szeretnénk és több járókelőt végigkérdezve kiderítette, hogy a 9 busz pont odamegy, és pont onnan indul, ahol állunk. Végül is 2,5 Yuanért háztól házig vitt a busz. A jegyet viszonylag gyorsan sikerült megvennün, aminek nagyon örültünk. Később kiderült, hogy minimum háromszoros árat fizettettek velünk, mert a pénztáros a már meglévő menetjegyünket is még egyszer kifizette.

De akkor még nem tudtunk, és ugy gondoltuk, hogy nagyon ügyesek vagyunk.