Xian és a cseréphadsereg
Az 1200 kilométeres távolságot legyűrve reggel fél 8 körül gördült be a vonatunk a xiani pályaudvarra. Eredetileg úgy terveztük, hogy egy éjszakát a városban töltünk, de két ok miatt úgy határoztunk, hogy este továbbutazunk. Az első nyomósabb ok az volt, hogy még az útikönyvek szerint is egy nap alatt meg lehet nézni a város fő látnivalóit, másrészt nagyon kellemesen telt az éjszaka a vonaton, frissen, kipihenten ébredtünk, le tudtunk zuhanyozni, ezért bevállaltunk még egy vonaton töltött éjszakát.
Mielőtt nyakunkba vettük volna a várost, beálltunk a jegypénztár egyetlen külföldieket is kiszolgáló ablakához, hogy fekhelyet foglaljunk az éjszakai vonatra. Kiderült, hogy aznapra már csak „hard” fekvőhelyes kocsiban van hely. Kicsit zsúfoltabban utazunk, gondoltuk, de azért nem várunk még egy napot. Beadtuk a csomagjainkat a megőrzőbe, és körülnéztünk a pályaudvar környékén, amely a városfalon kívül, attól mindössze néhány méterre helyezkedik el. Nem kellett sokat keresgélni, gyorsan megtaláltuk a régészeti területre induló zöld színű autóbuszokat, mert az oldalukat cserépkatonák képei díszítették. A közel 30 kilométeres út 7 Yuanba került. A buszmegállótól egy parkon keresztül jutottunk el a bejáratig.
Már több filmet és képet is láttunk a cseréphadseregről, így tudtuk, hogy rendkívüli látványban lesz részünk. A 7000 agyagkatonát rejtő területet 1974-ben kútásó parasztok fedezték fel. Ma a világörökség védelme alatt áll, (a belépőjegy ára is ennek megfelelő összegű) feltárása folyamatosan zajlik.
A cseréphadsereg egy hatalmas síremlék része. A kínai birodalmat 2200 éve egyesítő Qin Shi Huangdi uralkodó nekropolisza terül el a több négyzetkilométeres terület alatt. Az uralkodó sírját még nem tárták fel, csak feltételezések vannak, hogy a már feltárt vermektől 1,5 –2 kilométernyire lehet. A feljegyzések szerint vele együtt temették el 48 ágyasát, és a síremlék építésében résztvevő munkásokat is, hogy a sír helye titokban maradjon, és megőriztessék az utókornak.
Az óvintézkedések ellenére a sírt felfedezték és kifosztották, majd a belső fa szerkezetet, amely a vermek tetejét tartotta, felgyújtották. A gerendák elégtek, és a vermek beomlottak, maguk alá temetve megannyi harcos, és lovas szobrát.
A régészeti területre belépve három hatalmas kiállítási csarnokot láthatunk. Az elsőben található az a két darab, négylovas bronzszekér, amelyet egy fakoporsóban találtak meg. Ugyanebben az épületben számos dísztárgyat és használati tárgyat is megcsodálhatunk, de mindezek szépségét felülmúlja az üvegtárolókban elhelyezett kicsinyített szekerek. A szekerek Kína jelképévé is váltak, másolatuk a Pekingi repülőtéren is megtalálható.
A két másik látogatható csarnokban, különböző feltárási stádiumban lévő ásatási gödrök láthatóak. Az egyik csarnokban csak próbaásások történtek, illetve a már feltárt gödrökben törmelékkupacok vannak.
A második veremben már a restaurált katonák, gyalogosok, tisztek, lovasok állnak csatarendben.
Sok türelmet igénylő munka eredményeként több ezer katona sorakozik fel egymás mellett. A katonák eredetileg színesek voltak, de a felszínre kerülve elveszítették színüket. A fény sokat ártott nekik.
A régészeti területen étterem és ajándékbolt is található, ahol érdekes dolgokat lehet vásárolni. Mindenféle méretű cserépkatonát, a bronzszekér másolatát, a miniatűrtől egészen az eredeti méretűig, régi kínai pénzeket, könyveket és minden érdekességet. Az árak némileg húzósak. Ha csak utazási emléket szeretne az ember magával vinni, a városi ajándékboltokban féláron meg lehet vásárolni ezeket a csecsebecséket. Végül is mindkét helyen másolatot vesz az ember.
Miután alaposan kinézelődtük magunkat a vermeknél, buszra szálltunk, és visszamentünk Xianba.
A városfalon át bejutottunk a városközpontba. Egy darabig sétálgattunk, nézelődtünk, majd buszra szálltunk, és elmentünk Xian legfőbb látnivalójához a Vadludak nagy pagodájához.
A fallal körülvett templomegyüttes közepén több kisebb szentélyt látogattunk végig. A 64 méter magas tornyot csak kívülről csodáltuk meg, mert a rendkívül párás időben nem láttuk értelmét annak, hogy felmásszunk. A pagodától néhány méterre egy aprócska domb tetején egy hangulatos virágoskertben egy pavilon állt. Itt egész kellemesen lehetett volna ücsörögni, ha éppen nem jött volna rá az eső, ami sajnos a füstölőket is eloltotta.
Miután kijöttünk a templomból körülsétáltuk a falat, ahol rengeteg érdekes szobrot láttunk. Mindenféle embereket ábrázolt, akik érdekes dolgokat csináltak. Birkóztak, üldögéltek, táblajátékot játszottak. Ha valaki csatlakozni akart hozzájuk, megtehette, és máris egy élőkép jött létre. Mi is „beépültünk” néhány szoborba.
(Néhány éve, amikor Pozsonyban jártam, láttam két jópofa szobrot. Az egyik egy utcasarkon kíváncsiskodó paparazzit ábrázolt, a másik egy csatornamunkást, amit egy utcai csatornából nézelődik kifelé. Nagyon hiányoltam, hogy ilyen jópofa alkotások nincsenek Budapesten. Most hallottam – úgy látszik, más is eljutott Pozsonyba – hogy itthon is kellene ilyet csinálni, mert javítaná a város hangulatát. Végre eszébe jutott valakinek.)
Beültünk egy étterembe vacsorázni, majd vettünk némi útravalót a vonatra. A pályaudvaron ismét végigküzdöttük a bejutással kapcsolatos tortúrát. Előbb-utóbb megszokjuk a kínai vasúti viszonyokat. Végül sikerült feljutnunk a vonatra. Ha az állapotok szörnyűségéről bármit mondanék, biztos, hogy alulmúlná a valóságot. Remélem az alábbi kép magáért beszél.
Amikor megpillantottam a marhavagonra emlékeztető hálókocsit, enyhe sokkhatás ért. Itt már nyoma sem volt rádiónak, tévének, papucsnak és egyéb kényelmi szolgáltatásoknak, mint az előző vonaton.
Az utazóközönség összetétele is egészen más volt, nem laptopos, öltönyös üzletemberek utaztak, hanem egyszerű kínaiak. Egyszer ezt is ki kell próbálni, nyugtattuk magunkat. Sosem szerettük a szeparáltságot. Egy országot az embereken és nem a múzeumokon keresztül lehet igazán megismerni. A zsúfoltság és az intim szféra hiánya egy kissé nyomasztott, különösen annak függvényében, hogy ez az út tovább tartott, mint az előző napi.
Ami nem is annyira mellékes: a WC-k
Miután már az ötödik nap tartózkodtunk Kínában, kellő tapasztalatot szereztünk az illemhelyeket illetően. A mennyiséggel nem is lenne gond, azonban a guggolós, taposós rendszert elég nehezen lehet megszokni, még akkor is, ha mindez vízöblítéses technikával párosult.
Mi WC inségben szenvedő magyarok nehezen tudjuk elképzelni, hogy a városban bárhol legyünk, 300 méteren belül biztosan találunk egy nyilvános WC-t. Egyes városokban ezt a szolgáltatást ingyen vehettük igénybe, néhol fizetni kellett, de a legdrább helyen sem került többe 15 Ft-nál. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a nemenként 5-10 fülkét 3-4 fős személyzet takarítja folyamatosan, akkor ez már maga a menyország. Bár a folyamatos feltörlésnek is megvan a maga hátránya, ugyanis a kerámia lap, és a guggolós WC pereme is irtó csúszós lesz a felmosószertől. Az egyik alkalommal csak a WC oldalfala akadályozott meg abban, hogy elkövessem életem első spárgáját, máskor pedig épp hogy csak megúsztam, hogy háttal a WC-be huppanjak.
A számomra másik zavaró körülmény az volt, hogy a WC fülkék oldalfalai igen csak takarékosra sikerültek. Térd környékén kezdődtek, és mell magassagban volt a végük, a zárak pedig általában nem működtek. Persze ez csak engem zavart, mert a kínai nők többsége egyáltalán be sem hajtotta az ajtót. Nyitott ajtónál végezték dolgukat, közben vidáman trécseltek a kint várakozókkal. Egyik alkalommal sikerült egy zárható fülkét találnom. Alig zártam magamra az ajtót, máris dörömböltek. Gondoltam, én vagyok birtokon belül, tőlem aztán verhetik az ajtót, ezért ki is szóltam, hogy itt vagyok, meg hogy foglalt. De csak tovább kopogtattak, én meg csak nem reagáltam. Mikor felnéztem láttam, hogy az egyik takarítónő az ajtó tetején próbál behajolni, hogy elérje a bent felejtett felmosófát.
Hát ennyit erről a műintézményről.
Xianból este hétkor indult a vonatunk, és másnap délután érkeztünk Chengduba.
De erről majd egy másik részben….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése