Hosszú és viszontagságos utazás után egy óra körül érkeztünk meg Chengduba. Szerencsére a szálláskereséssel nem kellett sok időt tölteni, a pályaudvartól alig 200 méterre állt a háromszintes Spring Hotel.(Remélem még ma is áll, de erről majd később.) A két emelet kínai viszonylatban alacsonynak számít, ugyanis a legtöbb szálloda 10-20 emeletes, vagy még annál is magasabb. Különösen a luxusszállodák nyúlnak az égbe. Megjegyzem, hogy Kínában nem az emeleteket, hanem a szinteket számozzák. Vagyis a földszintet 1-gyel jelölik, az első emelet már a 2 számot viseli.
Szóval a mi szállodánk egy udvar hátsó részén törpült a felhőkarcolók árnyékában. A recepción kedves aprócska lányok fogadtak, sajnálkozva, hogy nem beszélik az angolt, ennek ellenére elég jól megértettük egymást. Sokkal több szót ismertek, mint akik azt állították magukról, hogy beszélnek angolul. A harmadik szinten lévő kétágyas szobáért 120 Yuant kértek éjszakánként, ami kevesebb, mint 18 dollár. (Fele annak az árnak, amit Pekingben fizettünk.) Felmentünk a harmadik szintre és majd eljárultunk. Süppedős szőnyeg a folyóson, a szoba legalább 25 négyzetméter, hozzá egy szintén nagy méretű üvegfalú fürdőszoba. Két hatalmas ágy a szoba egyik oldalán, a másikon íróasztal, a sarokban társalgó asztal két fotellel. Szórakoztatásul LCD tv mindenféle csatornákkal, és vízforraló. Szóval minden, amire szükségünk lehet.
Miután felfrissítettük magunkat, a szálloda közelében lévő buszpályaudvaron felszálltunk egy buszra, amely a Pandaközpont felé tartott. A buszvezetőnek megmutattuk a pandák képét az útikönyvben, aki jelezte, hogy majd szól, ha le kell szállni. Közel 50 perc zötykölődés után egy kereszteződésnél jelzett, hogy szálljunk le, és egy másik buszra szálljunk fel. Mivel épp nem láttunk másik buszt, és számos riksa várakozott utasokra, az egyikkel megalkudtunk, hogy 10 Yuanért elvisz a pandarezervátumhoz. (Ez kevesebb, mint egy buszjegy Pesten.)
A pandaközpont bejárata előtt egy hatalmas virágágyás közepén mi más mint egy pandacsaládot ábrázoló szobor jelezte, hogy megérkeztünk. 20 Yuanért megvettük a belépőt, majd egy hatalmas parkban találtuk magunkat, ahol bambuszbokrok, és virágágyások váltakoztak. Az útjelző táblát követve először egy elkülönített anyamacit pillantottunk meg, aki egy kisméretű üvegoldalú helyiségben – mi mást is tehetett volna, mint bambuszt rágcsált.
Továbbhaladva a vörös pandákhoz értünk. Az aprócska termetű, leginkább a mosómedvére emlékeztető állatkák vidáman kergetőztek egymással. Hol a bokrok között ugrándoztak, hol a fákra rohantak fel.
Ezek a kis jószágok cseppet sem hasonlítanak az örökké rágcsáló vagy alvó óriáspandákra.
Miközben a vörös pandák játszadozását, futkározását figyeltük, megállt mellettünk egy kínai család, akik almát rágcsáltak. Mivel kissé hangosan ették (csámcsogtak) a pandák is észrevették, hogy valami finom falatot ropogtatnak. Azonnal körénk sereglettek, először csak érdeklődve nézték, majd két lábra álltak, végül az egész csapat kézzel-lábbal próbált kunyerálni. Sajnos a pandákat tilos etetni, de néhány véletlenül leesett almafalatnak nagyon örültek. Lehet, hogy mégsem csak a bambuszt kedvelik?
Egy másik kifutóban kölyökpandák lustálkodtak. Jó ideig néztük őket, de csak nem mozdultak. Hihetetlen, hogy milyen lusták tudnak lenni. Bár mentségükre szól, hogy rettentő hőség volt aznap.
A kölyökpandáktól tovább sétálva elértünk egy csodálatos tóhoz, amelyet Hattyúk tavának neveznek. A tó vizében fantasztikus színekben pompázó vízi liliomok virágoztak. A tó körül színes virágok tömege pompázott. Az árnyas fák alatt csörgedező patak mellett pávák rikácsoltak. Olyan szép volt, hogy szinte már giccses.
A tó partján a virágok között egy teázó pavilonjai álltak, ahol frissítőt és kávét lehetett kapni.
Az egyik gazdasági épületben a pandák uzsonnáját készítették elő. Friss bambuszt daraboltak fel, és mostak meg. Nagyon vigyáznak a pandák étrendjére, akik a bambuszrügyön kívül mást nem fogyasztanak. Mivel az elfogyasztott bambusznak csak 20 %százalékát hasznosítja a szervezetük, ezért hatalmas mennyiséget képesek elfogyasztani. Szinte egész nap rágcsálnak, vagy szundítanak.
Tovább sétálva egy kifutóban két óriáspandát pillantottunk meg, amint a friss bambuszrügyet rágcsálták. A bambusz külső héját foggal lehúzták, majd jóízűen haraptak a feldarabolt bambuszból.
A délutáni hőségben szinte az összes panda elnyúltan heverészett, vagy komótosan rágcsálta a friss bambuszhajtásokat. Egy nagytestű idősebb maci szokatlan módon fel-alá járkált birtokán. Jó ideig figyeltük, amint bement az odújába, majd néhány másodperc mulva már jött is ki. Bár volt bőven étele és itala is, ennek ellenére nem találta a helyét is igen nyugtalannak tűnt. Találgattuk, hogy mi lehet a baja. Azt mondják, hogy egyes állatok előre megérzik a katasztrófákat. Lehet, hogy a földmozgást érezte?
Elhatároztuk, hogy legközelebb mi is bambuszt fogunk vacsorázni. A nagy melegtől teljesen kitikkadtunk, ezért bementünk az egyik ajándékboltba, és vettünk egy üdítőt. A kiszolgáló hölgy kedvesen ajánlotta, hogy kölcsönözzünk ernyőt, ami alatt kellemesebben lehet sétálni.
A pandanevelő területén belül van egy múzeum is, ahol körülnéztük. Sok időt nem érdemes szentelni rá, sokkal érdekesebbnek találtam az élő macikat. A múzeum után visszamentünk az ajándékboltba és vettem magamnak egy olimpiai macit.
A pandáktól visszasétáltunk a szállodába. A folyóson végig ínycsiklandó illat szállt. Szokás szerint a kínai vendégek az ajtókat nyitva hagyták, miközben az instant tésztás ételt készítették.
Mivel elég rosszul telt az előző vonaton töltött éjszakánk, vacsoráztunk, sétáltunk egyet a szálloda környékén majd nyugovóra tértünk.
Holnapra kirándulást terveztünk Le Shanba, az óriás Buddhához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése