Kirándulás a Huangguoshu vízeséshez
Reggel hétkor érkezett meg a vonatunk a guiyangi pályaudvarra. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a szomszédos vágányon megpillantottuk az Anshunba induló vonatot. Na ilyen szerencsénk nem lehet, hogy azonnal van csatlakozás. Megpróbáltunk felszállni, de a kalauz egyre csak hadonászott, hogy ez nem jó. Hát ha mi is és a vonat is Anshunba megy, és 10 perc múlva indul, akkor mért nem jó? Szerencsénkre jött egy férfi, aki a segítségünkre volt, és elmagyarázta, hogy ez egy igen lassú személyvonat, amivel csak délutánra érünk oda. Jobban járunk, ha várunk 9-ig, és a gyorsvonattal már 11 előtt megérkezünk.
A vonati indulásáig sétáltunk egyet a pályaudvar környékén, felderítettük, hogy milyen szállodák vannak, és próbáltunk némi információt gyűjteni a városról, mondhatni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Az utazás során kaptunk egy kis ízelítőt a kínai vendégszeretetből. Egy fiatal lány egy kisebb bőrönddel és egy csomó nejlonszatyorral ült le a mi négyesünkben. Férjem segített felrakni a bőröndjét a csomagtartóra. Ezt követően a reklámszatyrokból egyre másra kerültek elő a különféle rágcsálnivalók. Pirított és puffasztott magvak, édességek és más falatok. Kedvesen kirakott mindent az asztalkára, és folyamatosan kínálgatott. Megpróbáltuk viszonozni a kedvességét, és mi is elővettük a Chengduban beszerzett aszalt gyümölcsöket. Igazi piknik alakult ki, végig ettük az egész utat. Egy csomó mindenről nem derült ki, hogy micsoda, még akkor sem, amikor elfogyasztottuk.
Anshunban rögtön a pályaudvar mellett találtunk egy szállodát. A Chengdui szobaárnak több mint kétszeresét kérték, 260 Yuant, ezért úgy gondoltuk, hogy egy kicsit beljebb is körülnézünk. Elég messze elsétáltunk a főúton, de a korábbi tapasztalatokkal ellentétben itt elég kevés szálloda volt. Az első kettőben nem volt szabad szoba, a harmadikban, ami egy nagyon elegáns, és feltehetőleg drága hely volt, nem sikerült információt szereznünk.
A szobaárak minden recepción ki voltak írva, de valami oknál fogva soha nem azzal számoltak. Mivel mindig kevesebbet kértek, túlzottan nem zavart, hogy a kiírt ár csak tájékoztató jellegű. Ebben a nagyon szép szállodában azonban a kiírt ár olyan magas volt, hogy abban az esetben sem maradtunk volna ott, ha csak a felét kérik. Hogy végül is mennyibe került egy szoba, az nem derült ki, mert a recepción ülő hölgy nem beszélt csak kínaiul. Bár a Yuan emlegetésére 100 emberből 99 megértette volna, hogy egy szállodában a kérdés a szoba árára vonatkozik, de mi pont azt az egyet fogtuk ki, aki erre nem jött rá.
A kudarc után visszaballagtunk az első szállodába, ahol közben előkerült egy recepciós fiú, aki néhány szót tudott angolul, és innentől egy kicsit könnyebben ment a dolog. Az ár némileg lejjebb ereszkedett, mi pedig elfoglaltuk a szobánkat. Gyorsan vettünk egy frissítő fürdőt, majd irány a közeli buszpályaudvar, ahonnét az 50 kilométernyire található Huangguoshu nemzeti parkba indulnak az autóbuszok. A vízesés neve magyarul annyit jelent, hogy Vizet Termő Sárga Gyümölcsfa.
Reggel hétkor érkezett meg a vonatunk a guiyangi pályaudvarra. Nem akartam hinni a szememnek, amikor a szomszédos vágányon megpillantottuk az Anshunba induló vonatot. Na ilyen szerencsénk nem lehet, hogy azonnal van csatlakozás. Megpróbáltunk felszállni, de a kalauz egyre csak hadonászott, hogy ez nem jó. Hát ha mi is és a vonat is Anshunba megy, és 10 perc múlva indul, akkor mért nem jó? Szerencsénkre jött egy férfi, aki a segítségünkre volt, és elmagyarázta, hogy ez egy igen lassú személyvonat, amivel csak délutánra érünk oda. Jobban járunk, ha várunk 9-ig, és a gyorsvonattal már 11 előtt megérkezünk.
A vonati indulásáig sétáltunk egyet a pályaudvar környékén, felderítettük, hogy milyen szállodák vannak, és próbáltunk némi információt gyűjteni a városról, mondhatni inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Az utazás során kaptunk egy kis ízelítőt a kínai vendégszeretetből. Egy fiatal lány egy kisebb bőrönddel és egy csomó nejlonszatyorral ült le a mi négyesünkben. Férjem segített felrakni a bőröndjét a csomagtartóra. Ezt követően a reklámszatyrokból egyre másra kerültek elő a különféle rágcsálnivalók. Pirított és puffasztott magvak, édességek és más falatok. Kedvesen kirakott mindent az asztalkára, és folyamatosan kínálgatott. Megpróbáltuk viszonozni a kedvességét, és mi is elővettük a Chengduban beszerzett aszalt gyümölcsöket. Igazi piknik alakult ki, végig ettük az egész utat. Egy csomó mindenről nem derült ki, hogy micsoda, még akkor sem, amikor elfogyasztottuk.
Anshunban rögtön a pályaudvar mellett találtunk egy szállodát. A Chengdui szobaárnak több mint kétszeresét kérték, 260 Yuant, ezért úgy gondoltuk, hogy egy kicsit beljebb is körülnézünk. Elég messze elsétáltunk a főúton, de a korábbi tapasztalatokkal ellentétben itt elég kevés szálloda volt. Az első kettőben nem volt szabad szoba, a harmadikban, ami egy nagyon elegáns, és feltehetőleg drága hely volt, nem sikerült információt szereznünk.
A szobaárak minden recepción ki voltak írva, de valami oknál fogva soha nem azzal számoltak. Mivel mindig kevesebbet kértek, túlzottan nem zavart, hogy a kiírt ár csak tájékoztató jellegű. Ebben a nagyon szép szállodában azonban a kiírt ár olyan magas volt, hogy abban az esetben sem maradtunk volna ott, ha csak a felét kérik. Hogy végül is mennyibe került egy szoba, az nem derült ki, mert a recepción ülő hölgy nem beszélt csak kínaiul. Bár a Yuan emlegetésére 100 emberből 99 megértette volna, hogy egy szállodában a kérdés a szoba árára vonatkozik, de mi pont azt az egyet fogtuk ki, aki erre nem jött rá.
A kudarc után visszaballagtunk az első szállodába, ahol közben előkerült egy recepciós fiú, aki néhány szót tudott angolul, és innentől egy kicsit könnyebben ment a dolog. Az ár némileg lejjebb ereszkedett, mi pedig elfoglaltuk a szobánkat. Gyorsan vettünk egy frissítő fürdőt, majd irány a közeli buszpályaudvar, ahonnét az 50 kilométernyire található Huangguoshu nemzeti parkba indulnak az autóbuszok. A vízesés neve magyarul annyit jelent, hogy Vizet Termő Sárga Gyümölcsfa.
Egyes leírások szerint ez Kína legnagyobb vízesése, de azért senki se gondoljon az Iguazura vagy az Angel Fallsra. Szélessége még a nagy esőzések idején is csak 81 méteres. A Baishui folyó 74 méter magasról zuhan alá a Rinocérosz tóba.
Jó egy órás zötykölődés után érkeztünk meg a park bejáratához. A 4500 forintos belépőjegyár valósággal mellbevágott, amit még meg lehetett toldani a mozgólépcső egy útra szóló 750 forintos árával. Természetesen mi nem voltunk annyira kényelmesek, hogy ezzel a kiadással is könnyítsünk a pénztárcánkon.
A bejáraton áthaladva először egy bonzaj kiállítás fogadott, majd virágos növények színes sora következett. Árnyas fákkal szegélyezett sétányon haladtunk a robaj irányába. Hosszú ideg nem láttunk semmit, majd egy kisebb folyóágat pillantottunk meg, ahol egy aprócska vízesés csörgött le. Olvastam, hogy Baishui folyó itteni szakaszán nem kevesebb, mint 9 különböző vízesést alkotott a természet, így bíztam benne, hogy nem az lesz a legfőbb látnivaló.
Néhány forduló után végre megpillantottuk a hatalmas robajjal lezúduló vízfüggönyt, amely közeledtünkre mindig más és más arcát fordította felénk.
Az ösvényen turisták tömege hömpölygött. A jobb helyeken tülekedés volt, mindenki fényképezkedni akart vízeséssel a hátamögött. Különösen azok a helyek voltak népszerűek, ahol szivárvány hajolt át a zuhatag előtt.
Megkerültük a Rinocérosz tavat, majd elérkeztünk a vízesés oldalához. A rekkenő hőségben jól esett az arcunkra szálló vízpermet. A kilátó teraszon álltunk a zuhatag mellett, és egy barlang bejáratát pillantottuk meg. Ekkor esett le, hogy mitől is egyedülálló a Huangguoshu vízesés, amely nem a legmagasabb, nem a legszélesebb, és vízhozamban sem veheti fel a versenyt más vízesésekkel. Ez az a vízesés, amely jobb és baloldalról, alulról, felülről – és most jön a lényeg – hátulról is megnézhető. A vízesés mögött a karszthegységben kialakult egy 134 méter hosszú folyosó, amelyen végig lehet sétálni.
Ezen a folyosón a természet több ablakot is kivájt, amelyeken keresztül hátulról is meg lehet csodálni a lezúduló vizet. Ha hinni lehet a kínai tájékoztatónak, a Huangguoshu vízesés ebből a szempontból világviszonylatban is egyedülálló. Mire végigverekedtük magunkat a folyosón a fényképező tömeggel együtt, teljesen belepett az apró vízpára. A napra érve azonban néhány perc múlva ismét szárazak voltunk.
Minden kilátóponton hivatásos fényképészek vadásztak a látogatókra. (Majdnem turistát írtam, de azt hiszem rajtunk kívül talán 5-6 külföldi volt, a többi mind hazai kiránduló.) 10 Yuanért készítettek egy képet, amit a helyszínen kinyomtattak, egy emléklapra ragasztottak és lefóliáztak. Mi sem tudtunk ellenállni a közös kép varázsának. A fényképészek mellett volt ruhakölcsönző is, ahol további 5 Yuanért mindenféle népviseletet lehetett bérelni a fényképezkedéshez. Én is választottam egy öltözetet, ami nagy népszerűséget jelentett számomra, ugyanis komoly tülekedést okozott a fényképet készítők között.
Minden kilátóponton hivatásos fényképészek vadásztak a látogatókra. (Majdnem turistát írtam, de azt hiszem rajtunk kívül talán 5-6 külföldi volt, a többi mind hazai kiránduló.) 10 Yuanért készítettek egy képet, amit a helyszínen kinyomtattak, egy emléklapra ragasztottak és lefóliáztak. Mi sem tudtunk ellenállni a közös kép varázsának. A fényképészek mellett volt ruhakölcsönző is, ahol további 5 Yuanért mindenféle népviseletet lehetett bérelni a fényképezkedéshez. Én is választottam egy öltözetet, ami nagy népszerűséget jelentett számomra, ugyanis komoly tülekedést okozott a fényképet készítők között.
Kínában nagyon kevés turista utazik, ezek többsége általában Peking, Sanghaj, és néhány történelmi császárváros között oszlik meg. Az ország belsejébe elég kevesen utaznak. A kínaiak többsége még soha nem járt külföldön, ebből kifolyólag európait sem nagyon láttak. Ezért ha lencsevégre került egy külföldi, előszeretettel fényképeztek.
A vízeséstől visszafelé sétáltunk a tó partján. Több tucat fényképet készítettünk, majd elérkeztünk egy függőhídhoz. A hídon meghatározott számú személy tartózkodott, és tábla hirdette, hogy tilos ugrálni és lengetni. Megdöbbenve láttam, hogy a megengedett szám kétszerese ugrált és lengette a hidat. Kicsit időztünk, megvártuk, míg elvonul a féktelen tömeg, majd visszasétáltunk a kijárat irányába.
A díszkertnél találtunk egy kellemes nyitott vendéglőt, ahol hideg üdítőt, és rágcsálnivalókat lehetett kapni. Vettünk egy jázminteát, amit elkortyolgattunk az árnyékos teraszon. Ismét végigsétáltunk a bonzajok között majd megkerestük az autóbuszunkat és visszatértünk Anshunba.
Az útikönyvben olvastam, hogy Guiyang környékén szívesen fogyasztják a kutyahúst. Gyanakodva figyeltem az éttermeket. Megbeszéltük, hogy megpróbálunk vegetáriánus helyet keresni. Sose lehet tudni, hogy mibe dobnak bele egy-két kimaradt kutyafalatot. Mivel nem találtunk a közelben olyan helyet, ahová szívesen beültünk volna, inkább betértünk egy közeli boltba, és vettünk két doboz tésztásételt. Egyre inkább megkedveltük, mert higiénikus, könnyű elkészíteni, olcsó és megbízható. Tudja az ember, hogy mit kap a pénzéért. Épp a dobozok között válogattunk, amikor egy nagyon pici kislány lépett hozzánk és kitűnő angolsággal megkérdezte, hogy miben segíthet. Tátva maradt a szánk. A kislány nem volt több 7 évesnél. Megmutatta melyik tészta csípős, majd hozott instant kávét, és hideg üdítőt is. Mindent értett, amit kérdeztünk, és mindenre szépen válaszolt. A szüleié volt a kis üzlet, akik nagyon büszkén figyelték csemetéjüket, aki elnyerte a többi vevő csodálatát is. Remélem sokra viszi az életben.
Vacsora után sétáltunk egyet a városban, megnéztük a piacot és néhány üzletet, útközben megkóstoltunk egy csomó húsmentes finomságot, majd elindultunk hazafelé. Az egyik téren zeneszóra lettünk figyelmesek. Közelebb mentünk és láttuk, hogy egy erősítő körül idősebb párok tangóznak. Mint látható, itt is élénk közösségi élet zajlik.
Másnapi kirándulásunk a Sárkánypalota barlangokhoz lesz. A neve alapján ugye érdekesnek ígérkezik?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése