Utazás nagy Kínában 13. rész

Hajókirándulás a Li folyón

Mielőtt a folyón tett kirándulásunkról írnék, egy kellemes kötelességnek is eleget kell, hogy tegyek. Nagyon kedves barátunk GyulaJ nyaralásunk alatt jópofa üzeneteket szokott küldeni. Most éppen az utazásunk idejére esett a névnapom, így az első üzenet jókívánságokról szólt. Később megkért, hogy vigyek neki „cipős levest, és megesz pálcikát”, Ezen nagyon jót nevettünk, és az első alkalommal beszereztünk egy pár evőpálcát, amit azóta is őrizgetek, mert még nem volt alkalmam átadni.

Az Internettel elég nehezen boldogultunk. Guiyangban sikerült felkutatnunk egy jól álcázott Internet szalont, ahonnét hosszabb üzenetet is tudtam küldeni a barátaimnak. Mivel a kínai neveknek többfajta átirata is előfordul, Guilin folyóját esetenként Linek, máskor Lenek írják. Gyulának megírtam, hogy hajózni fogunk a Le folyón, amit ő azonnal lefolyónak értett.

Reggel korán keltünk, hogy reggelizni is maradjon időnk. A szálloda éttermében igazi kínai ételeket kínáltak. A szokásos reggelik közül szinte semmi sem szerepelt a palettán. Sem péksütemény, sem kenyér nem volt, ellenben lehetett választani különféle húsos ételeket, rizst, tésztát, párolt és sült zöldségeket. Mivel eléggé vacakolt a gyomrom, nem igazán találtam fogam alá valót. Jobban örültem volna néhány kiflinek vagy zsömlének.

A transzfer busz, ami a hajóállomásra vitt, pontosan reggel 8-kor érkezett. Kétfajta hajóra lehetett befizetni, turista hajóra, ahol angol nyelvű idegenvezetés volt, és kínai hajóra, ahol csak kínai kísérők voltak. Mivel a kettő között igen lényeges volt az árkülönbség, konkrétan a kínai hajó fele annyiba került, mint a turista hajó a kínaira fizettünk be. Már úgyis megszoktuk, hogy kínaiakkal vagyunk körülvéve. A hajóról meg úgyis ugyanazt fogjuk látni.

Még öt vagy hat szállodánál vettünk fel utasokat, majd kb. fél óra múlva kiértünk a kikötőbe. Mielőtt felszálltunk volna a hajóra, még bekísértek egy olyan jáde üzletbe, amilyet a Nagy Falhoz tett kirándulásunk során is láttunk. Megfigyeltük, hogy a kínaiak többsége vásárolt valami apróságot. Tettünk egy gyors kört, majd elindultunk a hajókhoz. Kísérőnk különböző színű matricát ragasztott a pólónkra, majd szinte minden családot más-más hajóra terelt fel. Üdvözlésképpen mindenki elé letettek egy-egy csészét, majd hoztak egy teáskanna forró vizet. Ezen már meg sem lepődtünk. Szerencsére volt büfé, ahol hideg üdítőt is lehetett kapni.

Ahogy elindult a hajó, csodás kép tárult a szemünk elé. Különleges sziklaformák tették változatossá a tájat. Egyesek egészen közel a folyó mellett emelkedtek, mások kissé távolabb nyújtottak festői hátteret. Minden hegyhez valami legenda fűződött, mindegyik ábrázolt valamit, vagy hasonlított valamire. Volt, amelyik egy égre mutató ujjra emlékeztetett, egy másik hegy egy nagy fülű nyúlra hasonlított. Volt, amelyik csak egy gyönyörű hegy volt a folyó mentén. Felmentünk a fedélzetre, és onnan néztük a tájat.
Előttünk és mögöttük tucatnyi kirándulókkal teli hajó úszott a folyón. Guilintől Yangshuoig kb. 5 óráig tart az út. Út közben a háromszáz méter magas hegyek között kisebb-nagyobb településeket láttunk. A falvak férfi lakói többnyire bambuszból készült tutajokon horgásztak, a nők pedig csoportokba verődve ruhát mostak a folyóban. A falvak közelében vizibivalyok legelésztek, vagy dagonyáztak a sekély vízben.
Dél körül ebédet szolgáltak fel, ami a pocsék kategóriába tartozott. Kezdtünk hozzászokni ahhoz, hogy vagy nagyon finomat ettünk, vagy teljesen ehetetlent. Ez az ebéd az utóbbi kategóriába tartozott. Minden asztalra letettek egy nagy tál rizst, amiből korlátlanul lehetett szedni. Ehhez mindenki kapott egy vegyes hidegtálat, amiben volt némi kihűlt tojásrántotta, 3-4 fajta csíkokra vágott zöldség, amiből az uborkát és a sárgarépát sikerült beazonosítani, a másik kettő talán vízi gesztenye, és valami retekféle volt. Mindehhez hozzákevertek némi hm enyhén megbarnult felkockázott szalámit. Hát ebből nem kértünk, ezért inkább magában ettük a rizst és kezdtük megérteni, hogy miért került kétszer annyiba a turista hajó, mint a kínai. Asztaltársaink viszonyt mindent felfaltak az utolsó falatig. Ők nem voltak olyan finnyásak, mint mi. Annak ellenére, hogy nem értettük egymást, jól összebarátkozunk egy pekingi családdal, akikkel reggel együtt utaztunk a buszon. Egy kopasz férfi a feleségével és kb. 15 év körüli lányával.
Ez azért érdekes, mert búcsúzóul mindenki kapott egy apró ajándékot a hajó személyzetétől. A kis csomag egy fából készül elefánt formájú fésűt rejtett. Kíváncsian bontotta ki mindenki, hogy mit rejt a zacskó. Jót nevettünk, amikor megláttuk, különösen a kopasz utitárs, aki jó humorérzékkel azonnal fésülködni kezdett.
Két óra körül megérkeztünk Yangshuoba. A kikötőből egy bazársoron keresztül lehetett eljutni a városnéző kisvonatokig. Több száz sátorban ugyanazokat a dolgokat árulták, zöld színű műanyagból vagy üvegből készült borzalmas figurákat, és fából készült játékokat. Gyermekkoromban a vidéki búcsúkon lehetett kapni hasonló fából készült lepkét, amelyet egy bottal lehetett tolni, és a lepke csapdosott a szárnyával.

Kopasz barátunk segítségével átvergődtünk a bazársoron, majd felszálltunk a kisvonatra, amely 10 Yuanért elvitt egy hatalmas parkolóba, ahol legalább száz turistabusz várakozott. A családfő büszkén mutatta, hogy reggel felírta a busz rendszámát, amivel jöttünk, és a kísérő telefonszámát így nem lesz probléma megtalálni. Mi leültünk egy fa árnyékában, ő körbejárta a parkolót, de nem volt a buszunk sehol. Közben egyre több busz hagyta el a parkolót. Mi is elindultunk, hogy megnézzük a rendszámokat, hátha az első alkalommal nem volt még ott a busz, vagy takarásban volt, de nem találtuk meg, pedig már mindannyian kerestük. Próbáltunk keresni hasonló matricát viselő embereket, de nem láttunk. Próbáltunk a buszvezetőknél és a csoportkísérőknél érdeklődni, hiszen végül is minden busz ugyanoda megy, de senki sem mutatott hajlandóságot, hogy visszavigyen. A kopasz férfi végül feladata a keresést, és elkezdett telefonálgatni. Aztán kézzel lábbal elmagyarázta, hogy őértük majd jön valami busz, de nekünk nincs buszunk, majd báj-bájt mondott. Először azt hittem, hogy viccel, de aztán kiderült, hogy tényleg komoly a dolog. Nem tudom, hogy a vezetővel mit beszélt, hogy próbált-e valamit szólni a nevünkben vagy érdekünkben, de elég furcsán búcsúzott el. Mi még tettünk egy kört, és megpróbáltunk néhány buszra felkéredzkedni, mondván, hogy biztosan elment a mi buszunk, vagy nem jött, de ez piszkosul nem érdekelt senkit. Egymás után csukódtak be a buszajtók és indultak vissza Giulinbe. Messziről láttuk, hogy a kopasz és a családja még mindig ott ül egy fa alatt és várja a buszt. Visszamentünk a parkoló bejáratához, és az ott álló rendőrrel elegyedtünk szóba, hátha tud segíteni. Nagyon készségesnek bizonyult. Beszélt a kisvonat vezetőjével, aki újabb jegyváltás nélkül visszavitt a városi buszpályaudvarra. Szerencsénk volt, mert 10 perc múlva indult egy busz, amin még volt szabad hely. A jegy ára személyenként ötszáz forint körül volt. Teljesen elpilledtünk a melegben, és a többi utashoz hasonlóan néha én is elszundikáltam. Kb. két óra alatt értünk vissza Guilinbe.

A szállodában rendbe szedtük magunkat, majd elsétáltunk a belvárosba. Mivel az előző napi helyre nem akartunk visszamenni, kerestünk egy másik turisták által látogatott éttermet, ahová beültünk vacsorázni. A férjem ismét csirkét kért bambuszrüggyel, én pedig zöldborsóval. Mindkét választás jónak bizonyult, és kárpótolt a pocsék ebédért. A bambusz ugyan nem az előző nap megismert friss vadbambusz volt, hanem konzervből készült, de jól volt elkészítve. A zöldborsós csirke héjas cukorborsóból készült, ami az egyik kedvencem.

Vacsora után ismét visszamentünk a Nap és Hold Dagobákhoz. Most több utcai fényképész is volt parton, aki fényképet készített. Mi is lefényképeztettük magunkat és kb. 10 perc múlva kézbe is vehettük a kinyomtatott, lefóliázott papírképet. Mindezt 10 Yuanért.

Annak ellenére hogy jól elfáradtunk, ismét elsétáltunk az üveghídhoz. A kisebb folyókon is tucatnyi kivilágított hajó úszott tele turistákkal. Az egész városnak hihetetlen jó hangulata volt. Kevés ilyen megkapó helyen voltunk. Előre sajnáltam, hogy másnap este búcsút kell vennünk tőle. Azt hiszem Guilin Kína legszebb városa.

A nyugat-Európából induló programok többsége érinti ezt a várost, de a magyar ajánlatokban nem igen szerepel. Azok Peking mellett Xiant és legfeljebb Chengdut szokták beiktatni az útitervbe.
Ha valaki a jövőben Kínába utazik, feltétlenül menjen el Guilinbe, és ha tetszik, küldjön egy mailt. Remélem megtelik a postafiókom.

Néhány szó a teáról

Utazásunk előtt azt gondoltam, hogy Kínában – Indiához és Sri Lankához hasonlóan – finomabbnál finomabb teákat ihatunk. Már lassan két hete utazgattunk mindenfelé, de még nem sikerült egy jó teát innunk. (kivéve a palackozott jeges teákat, amik rendkívül finomak voltak.) A szállodákban rendszerint volt kitéve néhány teafilter, de ezek általában valamilyen borzalmas ízű, zöld gyógyteák voltak. Mindig megrökönyödtem azon, hogy a kínaiak ízesítés nélkül isszák a forró vizet. Nem langyost vagy szobahőmérsékletűt, hanem szó szerint forrót. Azt mondják, hogy ez jó a szervezetnek, de inkább az a gyanúm, hogy kevés a tiszta, jó minőségű ivóvíz, és ezért forralással fertőtlenítik.