Venezuela 1 rész

Megérkeztünk

Hosszú repülés után délután fél öt körül szálltunk le Caracasban Simon Bolivárról elnevezett reptéren. Már a kijáratnál többen leszólítottak, hogy akarunk-e Bolivárt váltani. (Ez Venezuela nemzeti valutája). A hivatalos pénzváltók 6,3 Bolivárt adtak egy amerikai Dollárért, amiből még némi kezelési kölséget is levontak. A "fekete"pénzváltók érkezésünkkor 20 Bolivárt fizettek egy Dolláért.

Egy kicsit aggódtunk az illegális pénzváltás miatt, de láttuk, hogy tulajdonképpen a reptéri rendőrség tudtával és hallgatólagos beleegyezésével működik a dolog. Később már egyenesen valamelyik fegyveres őrnek szóltunk, hogy pénzt szeretnénk váltani és az őr azonnal telefonált valamelyik kapcsolatának, aki már az előre kiszámolt pénzzel jött.

A pénzváltást követően próbáltunk repülőjegyet vásárolni a közeli Los Roques szigetekre, de mire átértünk a nemzetközi repülőtérről a Maquetiára, éppen zártak a belföldi jegyirodák. Szerencsére másnap vasárnap is nyitva voltak, így volt esélyünk arra, hogy hétfőn átrepüljünk egy kis karibi pihenésre.

A nemzetközi reptérről csak taxival lehet bejutni a városba, míg a 300 méterrel mellette lévő Maquetiáról az UCAM reptéri buszjárat kereken 30 Bolivárért visz be Caracasba. A buszjegyet a terminálban lévő kioszkban lehet megvenni. A busz négy különböző metróállomáson áll meg. Mi az elsőnél a Gato Negronál szálltunk át, és onnan metróval mentünk az Altamira megálló közelében található azonos nevű szálodába.

A metrójegy ára 1,5 Bolivár, de azon a hétvégén ingyenes volt a közlekedés, mivel hatalmas tömegek zarándokoltak a néhány nappal korábban elhúnyt elnök ravatalához. Ez kellemes meglepetés volt, mintahogy az is, ahogy a metrón közlekedtek az emberek. A gyerekek az ajtó közelében lévő ülésen is vidáman játszottak a mama mobilján, míg a nők hanyagul hátravetetett retiküllel álltak a gyermekek felett. Én eközben a rémes és katasztrofálisan rossz közbiztonságról elterjedt hírek ismeretében egész úton a magam előtt szorongattam a táskámat.

Mire megérkeztünk a szállóba, már besötétedett. Az egész napos utazás igen csak megviselt bennünket. Egy közeli étteremben megvacsoráztunk, körbesétáltuk a környéket. Az Altamira tér a város legbiztonságosabb részei közé tartozik. A téren rengeteg ember sétálgatott, sok kisgyerekkkel és rengeteg mozgó árussal. Az üzletek nagy többsége zárva volt az elnök halála miatt elrendelt nemzeti gyász miatt. Alkoholt, beleértve a sört is - még az éttermek sem szolgáltak fel.

A sétát követően visszamentünk a szállodába. Az öt és fél órás időeltolódás miatt hamar elnyomott az álom. Persze ennek az lett a következménye, hogy másnap már hajnalban felébredtünk.

Miért éppen Venezuela?

Október vége felé azon gondolkodtam, hogy februárban, esetleg márciusban el kellene utazni valami klasz meleg helyre, ahol látnivaló is akad, és pihenni is lehet. Thaiföld pont egy ilyen hely, ahol egyszer a kilencvenes évek közepén már jártunk és nagyon kellemes tapasztalatokkal tértünk haza. Az elmúlt években több alkalommal tettünk látogatást Ázsia különböző országaiba, (Japán, Kína, Hong Kong, Malajzia, Szingapúr) így nagyképűség nélkül mondhatom, hogy rutint szereztem egy ilyen utazás szervezésében.

Találtam olcsó repülőjegyeket, szállodákat városokban és üdülőhelyeken egyaránt, és fejemben már lassan összeállt a program is, amikor egyik délután azzal fogadott a férjem, hogy Venezuelába kellene utazni.

Elkerekedett a szemem, hiszen eddig egy szóval sem említette ilyen irányú szándékat, még akkor sem, amikor a thaiföldi repülőjegyeket böngésztük, legfeljebb a garázs falára tíz évvel ezelőtt felragasztott poszterből lehetett volna következtetéseket levonni, de azt meg már annyira megszoktam, hogy fel sem tűnt, hogy ott van.

Gyorsan elkezdtem böngészni a neten fellelhető információkat. Az utazási irodák uticéljai között csak el-elvétve találkoztam Venezuelával, de ott is többnyire csak az Isla Margarita nyaralásra illetve néhány látnivalóra korlátozódott a program. Az élménybeszámolók többsége inkább elrisztott, mindsem kedvet csinált volna. Szép de szörnyű országnak írták le, ahol katasztrofálisan rossz a közbiztonság, ahol minden napos az utca rablás, fosztogatás és gyilkosság, ahol utálják a külföldi embert, ahol barátságtalanok a turistákkal. Hát mondhatom sok kedvem nem lett az utazáshoz.

Férjem közben lefoglalta a repülőjegyeket, beszereztünk egy Lonely Planet utikönyvet és elkezdtünk szervezgetni. Ahogy telt-múlt az idő, egyre több problémába ütköztünk. Chavez súlyosbodó betegsége is aggasztott bennünket. Kedvenc szállásfoglaló honlapom (booking.com) kínálatában mindössze 5 caracasi szállás szerepelt, éjszakánkénti 90 ezer forintos szobaárral. A többi kisebb városban, amelynek meglátogatása terveinkben szerepelt egyáltalán nem találtunk ajánlatot. Interneten próbáltam repülőjegyet foglalni Caracasból egy Carib tengeri szigetre, ami odáig sikerült, hogy kiválasztottuk a dátumot, járatot, majd amikor foglalni szerettünk volna, rögzítette adatainkat aztán nem tudtunk tovább lépni. Annyi történt, hogy jelezte a rendszer, hogy az email címünkre fog visszajelzést küldeni.

Két-három nap várakozás után megérkezett az email, amiben azt kérték, hogy másoljuk le bankkártyánkat és küldjük el. Úgy gondoltam, hogy ez legalább olyan ötlet, mintha a pénztárcámat tenném ki a ház elé, hogy mindenki vegye ki belőle, ami neki jár. Megkerestem a bankomat, de ilyen vásárlásról még ők sem hallottak. Igy a jegyvásárlás meghiúsult.

Caracasi szállást végül is sikerült lefoglalnom a hotelius.com-on. Ez egy spanyol nyelvű, feltehetően spanyol oldal, ami a megszokott feltétekkel működik.

Aztán megtaláltam a Mirador Adventures blogját, és minden megváltozott. Nagy Endre túravezető aki éppen Venezuelában kalandozott, annyira másként közelítette meg az országot, olyan szépeket írt róla, hogy elmúlt minden korábbi ellenérzésem. Felvettem vele a kapcsolatot, ismeretlenül is rengeteg személyre szabott információval és használható tanáccsal látott el. Blogjából is sok hasznos ismeretre tettem szert. (Közlekedés, pénzváltás, érdekes helyszínek stb.)

Hugo Chavez egészségügyi állapotáról folyamatosan rossz hírek láttak napvilágot. Március 5-én aztán bekövetkezett az, amitől féltünk, az elnök meghalt. Egy hetes nemzeti gyászt rendeltek el, ami érkezésünk idején (mácius 9) még javában tartott.

Felkészültünk a gyászlobogókra, a zárt üzletekre, a feketébe öltözött városra, mindenre ami nyomásztóvá tudja tenni egy utazás kezdetét.

A további részekből megtudhatod, hogy mindez a valóságban hogyan alakult.