Busszal Hong Kongba
Az egész napos városnézést követően megvacsoráztunk, majd visszasétáltunk a szállodába a csomagokért. Bár csak néhány percet töltöttünk benn, de mire kijöttünk ismét eleredt az eső. Szerencsére a szálloda mellett volt egy buszmegálló, amit célba vettünk. Az első néhány buszra nem sikerült felszállnunk, míg végül jött egy kevésbé tömött, amire felpaszírozódtunk. Sajnos az első megállót követően kiderült, hogy rossz irányba megy a busz, mert lekanyarodott a főútról. Leszálltunk, és vártunk egy másik buszt, remélve, hogy nem lesz több zsákutca.
A busszal elmentünk ahhoz az utazási irodához, ahol a jegyet vettük. Itt már várt ránk egy kísérő, aki eljött velünk a buszpályaudvarra, és odakísért a buszunkhoz. Nagyon örültünk a segítségnek, ugyanis a pályaudvar akkora volt, hogy legalább száz busz indult Kína minden irányába. A buszokon persze csak kínai felirat volt. Ezt látva még inkább hálásak voltunk az iroda vezetőjének, aki jól átlátta az „idegenek Kínában” problémát.
Elhelyezkedtünk a busz végében. és kezdetét vette a végtelen utazás. Az első megálló Yangshuo közpntjában volt. Az előző napi hajókirándulásunk végcélja ez a város volt. Akkor a kikötőből felsétáltunk a városnéző kisvonatok végállomására, majd azzal a városközpontba, és onnan a helyi buszpályaudvarra. Egy álmos kis halászfalunak tűnt, de este teljesen más arcát mutatta. A belváros széles sétálóutcáján hömpölygött a tömeg. Rengeteg reklámfelirat, és a út mindkét oldalán csillogó kirakatok. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a budapesti karácsonyí díszvilágítás a nyomába sem érhet Yangshuo esti fényeinek.
Rengetegen szálltak fel, szinte megtelt a busz. Egy darabig nézelődtünk, majd miután elhagytuk a várost megpróbáltunk aludni, ami nem volt egyszerű dolog. Ha a vonaton eltöltött éjszakákat szörnyűnek neveztem, akkor az éjszakai buszos utazás valóságos rémálom volt.
Először is nem éreztem magam biztonságban. Ülések egyáltalán nem voltak a buszon, hanem három oszlopban kétszintes fekhelyek voltak egymás mögött. Mintha óriási papucsokat raktak volna egymás mögé. Az ember a papucs orrába dugta a lábait, a fejét pedig a mögötte lévő papucsra helyezte, közben azon töprengett, hogy baleset esetén hogyan repülne előre. Biztos voltam benne, hogy mindenki lábát törné ezért nagyon bíztam benne, hogy nem lesz semmi baj az utazás során. A másik probléma a WC hiánya volt. Nem tudom, hogy miért, de biztosra vettem, hogy lesz WC a buszon. Az utazás még menetrend szerint is 15 óráig tartott. Ez idő alatt kétszer álltunk meg egy útszéli benzinkútnál, ahol WC-re lehetett menni. Ott viszont katasztrofális állapotok voltak.
Reggel 8 óra körül értünk Kantonba. Innen már csak 120 kilométer volt a határ. Az autópályán óriási dugó alakult ki, a 8 sávos út tömve volt kamionokkal, köztük araszoltunk mi is. A kamionok többsége számítástechnikai alkatrészeket szállított Hong Kong kikötőjébe, és onnan szerte a világba. Úgy tartja a mondás, hogyha bedugul az autópálya, akadozik a világ számítógép gyártása. Tény, hogy ma nincs a világon olyan számítástechnikai termék, amelyben ne lenne kínai alkatrész.
Délután egy óra volt, mire elértük Shenzent. Itt ismét a guilini utazási iroda vezetője volt a segítségünkre. Egy lapra felírta kínaiul annak a pályaudvarnak a nevét, ahonnét a gyorsvasút indult Hong Kongba. Úgy tettünk, ahogy előző nap javasolta. Fogtunk egy taxit, a vezetőnek megmutattuk a papírt, aki elvitt az adott helyre. Itt némi téblábolás után megtaláltuk a „vonatok Hong Kongba” táblát. Kitöltöttük a papírokat, átestünk az útlevél vizsgálaton és már Hong Kongban is voltunk. Pénzt váltottunk, majd vonatjegyet vettünk a belvárosba.
Annak ellenére, hogy Hong Kong már hivatalosan Kínához tartozik, a valóságban még mindig nem történt meg az egyesülés. A két ország? között számos lényeges különbség van, például Hong Kongba nem kell vízum, Kínába kell. Ha Kínából átutazunk Hong Kongba, majd vissza szeretnénk jönni, újabb vízummal kell rendelkeztünk.
Kína nemzeti valutája a Yuan, Hong Kongban még mindig a hong kongi dollárt (HKD) használják fizető eszközként.
A két valuta árfolyama nagyjából azonos, a kíni Yuan talán 10 %-kal erősebb. Kínában megszoktuk, hogy olcsó a közlekedés, városon belül általában 1-2 Yuant szoktunk fizetni, közeli városok között 4-8 Yuant. Ezért igen csak meglepett, hogy a két jegyért 75 HKD-t kértek a belvárosig.
Az egész napos városnézést követően megvacsoráztunk, majd visszasétáltunk a szállodába a csomagokért. Bár csak néhány percet töltöttünk benn, de mire kijöttünk ismét eleredt az eső. Szerencsére a szálloda mellett volt egy buszmegálló, amit célba vettünk. Az első néhány buszra nem sikerült felszállnunk, míg végül jött egy kevésbé tömött, amire felpaszírozódtunk. Sajnos az első megállót követően kiderült, hogy rossz irányba megy a busz, mert lekanyarodott a főútról. Leszálltunk, és vártunk egy másik buszt, remélve, hogy nem lesz több zsákutca.
A busszal elmentünk ahhoz az utazási irodához, ahol a jegyet vettük. Itt már várt ránk egy kísérő, aki eljött velünk a buszpályaudvarra, és odakísért a buszunkhoz. Nagyon örültünk a segítségnek, ugyanis a pályaudvar akkora volt, hogy legalább száz busz indult Kína minden irányába. A buszokon persze csak kínai felirat volt. Ezt látva még inkább hálásak voltunk az iroda vezetőjének, aki jól átlátta az „idegenek Kínában” problémát.
Elhelyezkedtünk a busz végében. és kezdetét vette a végtelen utazás. Az első megálló Yangshuo közpntjában volt. Az előző napi hajókirándulásunk végcélja ez a város volt. Akkor a kikötőből felsétáltunk a városnéző kisvonatok végállomására, majd azzal a városközpontba, és onnan a helyi buszpályaudvarra. Egy álmos kis halászfalunak tűnt, de este teljesen más arcát mutatta. A belváros széles sétálóutcáján hömpölygött a tömeg. Rengeteg reklámfelirat, és a út mindkét oldalán csillogó kirakatok. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy a budapesti karácsonyí díszvilágítás a nyomába sem érhet Yangshuo esti fényeinek.
Rengetegen szálltak fel, szinte megtelt a busz. Egy darabig nézelődtünk, majd miután elhagytuk a várost megpróbáltunk aludni, ami nem volt egyszerű dolog. Ha a vonaton eltöltött éjszakákat szörnyűnek neveztem, akkor az éjszakai buszos utazás valóságos rémálom volt.
Először is nem éreztem magam biztonságban. Ülések egyáltalán nem voltak a buszon, hanem három oszlopban kétszintes fekhelyek voltak egymás mögött. Mintha óriási papucsokat raktak volna egymás mögé. Az ember a papucs orrába dugta a lábait, a fejét pedig a mögötte lévő papucsra helyezte, közben azon töprengett, hogy baleset esetén hogyan repülne előre. Biztos voltam benne, hogy mindenki lábát törné ezért nagyon bíztam benne, hogy nem lesz semmi baj az utazás során. A másik probléma a WC hiánya volt. Nem tudom, hogy miért, de biztosra vettem, hogy lesz WC a buszon. Az utazás még menetrend szerint is 15 óráig tartott. Ez idő alatt kétszer álltunk meg egy útszéli benzinkútnál, ahol WC-re lehetett menni. Ott viszont katasztrofális állapotok voltak.
Reggel 8 óra körül értünk Kantonba. Innen már csak 120 kilométer volt a határ. Az autópályán óriási dugó alakult ki, a 8 sávos út tömve volt kamionokkal, köztük araszoltunk mi is. A kamionok többsége számítástechnikai alkatrészeket szállított Hong Kong kikötőjébe, és onnan szerte a világba. Úgy tartja a mondás, hogyha bedugul az autópálya, akadozik a világ számítógép gyártása. Tény, hogy ma nincs a világon olyan számítástechnikai termék, amelyben ne lenne kínai alkatrész.
Délután egy óra volt, mire elértük Shenzent. Itt ismét a guilini utazási iroda vezetője volt a segítségünkre. Egy lapra felírta kínaiul annak a pályaudvarnak a nevét, ahonnét a gyorsvasút indult Hong Kongba. Úgy tettünk, ahogy előző nap javasolta. Fogtunk egy taxit, a vezetőnek megmutattuk a papírt, aki elvitt az adott helyre. Itt némi téblábolás után megtaláltuk a „vonatok Hong Kongba” táblát. Kitöltöttük a papírokat, átestünk az útlevél vizsgálaton és már Hong Kongban is voltunk. Pénzt váltottunk, majd vonatjegyet vettünk a belvárosba.
Annak ellenére, hogy Hong Kong már hivatalosan Kínához tartozik, a valóságban még mindig nem történt meg az egyesülés. A két ország? között számos lényeges különbség van, például Hong Kongba nem kell vízum, Kínába kell. Ha Kínából átutazunk Hong Kongba, majd vissza szeretnénk jönni, újabb vízummal kell rendelkeztünk.
Kína nemzeti valutája a Yuan, Hong Kongban még mindig a hong kongi dollárt (HKD) használják fizető eszközként.
A két valuta árfolyama nagyjából azonos, a kíni Yuan talán 10 %-kal erősebb. Kínában megszoktuk, hogy olcsó a közlekedés, városon belül általában 1-2 Yuant szoktunk fizetni, közeli városok között 4-8 Yuant. Ezért igen csak meglepett, hogy a két jegyért 75 HKD-t kértek a belvárosig.
Mivel terveink között szerepelt egy kirándulás Hong Kong szigetre, továbbá Makaora is el szerettünk volna jutni, ezét úgy gondoltuk, hogy jó lenne a Tsim Tsai Tsui negyedben lakni.
Megnéztünk több szállodát is, és meglepve tapasztaltuk, milyen magasak az árak. Nem beszélve arról, hogy több szállodában is telt ház volt. Végül megtaláltuk az utikönyvben a hátizsákos turisták rémálmaként emlegetett Chungking Mansiont. Szerencsére ezt a részt csak később olvastuk, így minden előítélettől mentesen léptünk be a lepukkant épületbe.
A földszinten pénzváltók és üzletek működtek, a többi 19 emelet pedig több tucat panziónak adott otthont. Egy-egy szinten két-három panzió is működött. Fentről lefelé kezdtünk el nézelődni, egyre elkeserítőbb eredménnyel. A szobák igénytelenek voltak, és ennek ellenére elég drágák. Már éppen úgy döntöttünk, hogy máshol próbálkozunk, amikor egy kedves hölgy megszólított a liftben és szobát ajánlott. Már az angol nyelv is üdítőleg hatott, ezért úgy gondoltuk, hogy nem veszítünk semmit, ha megnézünk még egy szobát. Ez sem volt jobb, mint amit addig láttunk, de legalább olcsó volt. Némi hezitálás után úgy döntöttünk, hogy nem mászkálunk tovább, hanem elfogadjuk az ajánlatot.
Lepakoltunk, és nyakunkba vettük a várost, hogy valami harapnivaló után nézzünk, ugyanis igen csak megéheztünk az utazás alatt. Míg az éttermek között válogattunk, ráakadtunk a piacra, ami feledtette is az éhségünket. (persze azért ettünk is ezt azt). Vásároltunk néhány apróságot. és nagyon örültünk, hogy szinte mindenkivel megérjük egymást. Sikerült néhány klassz pólóval bővítenem a ruhatáram. Itt szerencsére voltak nagyobb méretek is – biztosan a külföldiek kedvéért – mert Kínában szinte minden csak kis méretben volt.
Később megnéztük a műszaki üzleteket is. Hihetetlen áruválaszték volt még a legkisebb boltokban is. Aztán kisétáltunk a kikötőbe, és elakadt a szavunk. A sziget toronyházai csodálatosan ki voltak világítva. A komphajók 10 percenként közlekedtek még este 10 órakor is. A jegy árával meg voltunk elégedve, az alsó szintre 1,70-et kértek, a felső szinten duplájába került a jegy.
Már 11 óra is elmúlt, mikor visszaindultunk a szállodába. Az emberek még nyüzsögtek az utcán, az üzletek nyitva voltak. És mindenütt minden tele volt színes reklámfelirattal. Tudtuk, hogy ez tetszeni fog nekünk. Másnapra kirándulást terveztünk a szigetre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése