Amikor reggel kinéztünk a ryokánunk ablakán, hatalmas szürke felhőket láttunk. Már előző este a televízió időjárásjelentése is esőt mutatott ezért elővettük egyik esőnapra tervezett programunkat. Ameddig lehet a városban nézelődünk, és ha eleredne az eső, kimegyünk a piacra, amely egy fedett vásárcsarnokban található.
A Kyoto pályaudvar 1997-ben átadott, modern, csupa üveg épületét vettük górcső alá. Eddig minden utazásunk alkalmával nagyon siettünk, így nem maradt időnk arra, hogy kívülről is alaposabban megszemléljük. Mivel már harmadik napja voltunk Kyotóban, épp ideje volt szemügyre venni.
Az állomással szemben egy fontos tájékozódási pont tört az ég felé, a Kyoto-torony. Napos időben érdemes felmenni a kilátóba, ahonnét az egész város szemügyre vehető. A torony alatt ajándék és édességbolt található. A többi üzlethez hasonlón itt is meg lehetett kóstolni a cukorkák, sütemények és egyéb csemegék többségét. Mielőtt vennénk valamit, érdemes tenni egy próbát, mivel gyakran teljesen más ízű egy édesség, mint amilyenre a külleme alapján számítottunk. A csokoládékrém babpasztának bizonyult, és és máknak nézett töltelék is őrölt fekete szezámmag volt.
Az állomástól néhány perces sétára található Kyoto egyik legismertebb temploma a Higashi Honganji, vagy más néven Keleti templom.
A templomegyüttes a szállónktól mindössze egy saroknyira található. A Jodo Shin-shü buddhista iskola egy része működik benne. Az eredeti 1602-ben épült templom 1895-ben leégett, amit újjáépítettek. Az építési munkálatok során emberi hajból készült kötelet használtak, amely egy üveg vitrinben ma is látható. A legenda szerint egy hívő asszony hajából fonták, de a kötél méreteit tekintve több ember hajára volt szükség az elkészítéséhez. Sajnos a rossz megvilágítás miatt a hajról készített fénykép nem sikerült, de egy összetekert, láthatóan hajból készült fekete színű kötelet kell elképzelni.
A templomban tett látogatást követően átmentünk a Nyugati templomnak is nevezett Nishi Hongan-Ji-be, amely sokkal érdekesebb, és díszesebb, mint a Keleti templom.
Ezt a templomot 1591-ben alapították. Mivel a templom túl nagy hatalomra tett szert, Tokugawa sogun kettéosztotta Keleti és Nyugati templomra. Ehhez a kettéosztáshoz a templomon belül hatalmi harcok is hozzájárultak. Szerencsénkre a templom Nagycsarnokában éppen szertartás zajlott. Egy tolókocsis idős betegért imádkoztak a családtagok. Leültünk mi is a templom padlóját borító tatamira és hallgattuk a szerzetesek imáját. Mikor kijöttünk a tempomból, szomorúan láttuk, hogy eleredt az eső. Még szerencse, hogy esővédett helyre tettük a cipőnket.
Begyüjtöttem néhány stampet - már én is egészen rászoktam a bélyegző lenyomat gyüjtésére - amiért egy külön teremben egy egész iskolával meg kellett küzdenem. Végül is sikerült megkaparintanom a bélyegzőt, és egy újabb pecséttel gazdagodott a gyüjteményen.
A templom látogató központjában vártuk, hogy elálljon, vagy legalábbis alább hagyjon az eső. A többi vendéghez hasonlóan egy hatalmas termoszból mi is ittunk egy csésze zöld teát. Cukor persze itt sem volt kitéve - biztosan azért mert egészségtelen.
Kicsit javult az idő, ezért ujra kimerészkedtünk az udvarra, megcsodáltuk a harangtornyot, majd elindultunk a Shosei-en kerthez. Az utikönyv szerint a kert látogatása ingyenes, azonban a bejáratnál láttuk, hogy fizetős a látogatás. Míg tanakodtunk, hogy bemenjünk-e, ismét eleredt az eső, de már intenzívebben esett, mint korábban, így nem volt kérdés, hogy fedett programmal folytassuk a városnézést. Felszálltunk a Metróra - két megállóért 220 Yent kellett bedobni az automatába - és elmentünk a Nishiki piacra. A piac közelében lévő Daimaru áruházban az esőre való tekintettel esernyőket osztottak. Bár kaptunk kölcsön egy-egy ernyőt a szállón, nem tudtunk ellenállni az áruház nagyvonalú ajándékának, és csatlakoztunk a sárga Daimaru ernyősök csapatához. Figyelem! Esős időszakban ennél jobb reklámot elképzelni sem lehet. Remélem itthon is követőkre akad ez a remek szokás.
A Nishiki Piac igazán remek hely. Ami ott nem kapható, az nem is létezik. Higénikus módon becsomagolt halak, húsok és gyümölcsök követték egymást. Annak ellenére, hogy a piacon halat is árultak szép számmal, mégsem volt halszag. Rengeteg tradicionális módon elkészített savanyúságot láttunk mindenféle zöldségből, aminek nagy része ismeretlen volt számunkra. Műanyag vagy fa dézsákban homokra emlékeztető nedves porban sorakoztak egymás után mindenféle savanyúságok. Az eladó kedvesen elmagyarázta, hogy a homoknak tűnő valami tulajdonképpen egy gabonakorpa, amiben kovászoláshoz hasonló eljárásban savanyodik a zöldség. Rendkívül szivélyesen kínálgatta a termékét, kétfélét meg is kóstoltam, de mindkettő olyan szörnyű volt, hogy nem akartam tovább kisérletezni sem visszaélni a kedvességével.
Ha vásárlás közben megéhezne valaki, akkor sincs probléma, nem kell megvárni, míg hazaér és elkszíti az ételt, hiszen számos sütöde és kifőzde áll rendelkezésre a vásárlók éhségének csillapítására. Két zöldséges között bekaphatunk egy-két sushit, máshol sült rákot, tintahalat kínáltak vagy illatos sült tésztával csalogatták a vevőket.
Az ebédedet el is intéztük a piacon. Mire mindent végignéztünk és persze mindenütt vettünk valamit, jól is laktunk. Vásároltunk ottonra is néhány apróságot, majd a piac közelében lévő áruházak kínálatát mértük fel. Persze elsősorban a műszaki boltokba tértünk be, ugyanis nem tudom miért, de a férjemet a fotó- és videókamerák jobban érdekelték mint a zoknik, vagy teáscsészék.
Az eső rövidebb megszakításokkal de egész nap esett. Visszamentünk a szállásunkra, megszárítkoztunk, majd a lakók rendelkezésére álló konyha-étkezőben csináltunk egy teát. A vacsorát későbbre terveztük, ezért az állomás közelében lévő ötszintes műszaki áruházat kerestük fel. Hosszasan elnézelődtünk a fényképezőgépek és egyéb dolgok között. Különösen a WC ülőkék hoztak lázba. Voltak mindenféle színűek, olyan, amelyik világít ha közelébe ér valaki, és olyan is, amely magától felnyílt. Persze mindegyik szép lassan csukódott le, még szándékosan sem lehetett lecsapni. A tudás persze az árban is megnyilvánult, a legolcsóbb hatvanezer forintot kóstált, de az igényesebb darabokért akár egy millió forintot is kértek.
Az áruház legfelső emeletén volt az egészségmegőrző részleg. Legalább két tucat masszírozóágy várta, hogy kipróbáljuk. A kipróbálás ingyenes volt, és még csak sorban állni sem kellett. Negyed óráig tartott egy program. Láttuk, hogy a japánok akár 2-3 ágyat is kipróbáltak egymás után. Egy alkalmazott minden használat után gondosan letörölgette a ágyat, és ha valaki kérte, segített programozni. Jó fél órát mi is masszíroztattuk magunkat. Azért csak addig, mert kilenckor az áruház bezárt. Az állomás melletti aluljáróban volt vagy ötven étterem. Kinéztünk az egyik kirakatában egy szimpatikus ételt, és beültünk vacsorázni. Amit kihoztak, az pont olyan volt, mint a kirakatban lévő. A személyzet nagyon kedves és készséges volt, és borravalót sem várt el a felszolgálásért.
Vacsora után valahogy hazavonszoltuk magunkat, és biztunk abban, hogy másnap nyoma sem lesz az esőnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése