Perhentiánon töltött második napunkon a sziget déli részét fedeztük fel. A bungalónk közelében volt a Mama Chaleet búvárközponjának bungalója, az egyik ott dolgozó férfitől kérdetük meg, hogyan lehet a Tuna bayhez eljutni. A férfi két útvonalat is javasolt, az egyik a dzsungelen keresztül haladó vízvezeték nyomvonala mellett vezető ösvény volt, a másik a parton. Magas vízállás esetén vizitaxival, apálykor az alacsonyabb vízben a part menti sziklákat kerülgetve, illetve azokon keresztül mászva is lehetett közlekedni a két üdülőtelep között.
Odaútban az erdőn keresztül vezető ösvényen indultunk el. A lombkoronában fészkelő madarak hangja végigkisérte utunkat. Lábunk alatt hatalmas, legalább három centiméteres hangyák vonultak. Szerettem volna fényképet készíteni róla, de amint megálltunk, szúnyogok százai rohamoztak meg, így kénytelen voltam lemondani arról, hogy megörökítsem őket. Érdekes módon amíg mozgásban voltunk nem jöttek a szúnyogok. Ezt később is tapasztaltuk, amikor átszeltük az erdőt.
A sűrű fák között hol a vízvezeték egyik, hol a másik oldalán vezetett az ösvény és jó ideig felfelé haladt, majd a part legmagasabb pontján egy vadonatúj üdülőtelepet értünk el. A néhány napja nyitott Cozy faházaiból csodálatos kilátás nyílt a tengerre, valamint a szomszédos szigetre.
Nem tudtuk megkérdezni az árakat, de az elénk táruló panoráma minden pénzt megért. A szobák berendezése sem lehetett akármilyen. A telep egyik sarkában azokat a kartondobozokat tárolták, amelyekben a bútorokat, tükröket, lámpákat és televíziókat szállítottak. Mind csupa igényes darabot rejtettek a dobozok.
A faházaktól lépcső vezetett le az öbölbe, ahol hosszan végig lehetett sétálni a parton, anélkül, hogy sziklákat kellett volna kerülgetnünk. Több interneten is szereplő bungalótelep mellett haladtunk el, többek között a Coco Hut, a Tuna Bay. Ez utóbbi előtti partszakasz a legnépszerűbb a szigeten, mert az előtte elterülő koralzátonyok környékén - amelyek alig - 6-8 méterre vannak a parttól - rengeteg szines halat lehet látni. A zátonyok körvonalát alig arasznyi fekete halak lakják. Mivel igen agresszíven védik a lakóhelyüket - szinte mindenkit megcsípnek, aki lassan halad a zátonyok felé, vagy megáll felettük - elneveztük őket parti őrségnek.
Vicces volt, hogy komoly felnőtt férfiak, akik először találták szembe magukat az "ellenséggel" pánikszerűen menekültek ki a partra. Amikor aztán a békaszemüvegen keresztül szembenálltak a támadóval, jót nevettek. Ettől kezdve aztán hatalmas csapkodással usztunk át a koralzátony szegélyén, megfélemlítve a parti őrséget.
Mivel kíváncsiak voltunk a sziget további részére is, a sznorizás után felkerekedtünk és tovább sétáltunk. Az appartmantelep és a kikötő után a rendőrség épülete előtt haladtunk el. Kissé távolabb több tucat halászhajót pillantottunk meg a vízen. A halászok már mind parton voltak, és szabadtűzön készítették ebédjüket.
A szigetnek ezen a részén valamikor igényes, kőoszlopokkal szegélyezett sétány haladt, de mára megette az idő vasfoga, csak nyomokban maradt meg itt-ott néhány méter ép szakasz. Végül találtunk egy zárt, lakatlan öblöt, ahol legalább fél tucat kirándulóhajó állt. Ameddig lehetett begyalogoltunk a sziklák mellett, majd egy magas kőre felraktuk a holminkat, és beúsztunk oda, ahol a hajók is álltak. A hajók vezetői haleledelt szórtak a vízbe, így minden túlzás nélkül állíthatom, hogy annyi hal gyűlt körénk, hogy nem láttuk tőle a lábunkat. Ahogy lebegtünk felettük a vízben, szinte meg tudtuk fogni őket.
Amikor a hajók a sok hangos turistával elmentek, láttunk néhány kisebb méretű cápát is felvillani, de ezek a halak nem igazán jöttek a közelünkbe. Általában mindig csak néhány másodpercnyire láttuk őket, annyira félénkek voltak. A barrakudáktól viszont mi tartottunk, mert ezek nem voltak annyira visszafogottak. Mozdulatlanul lebegtek a vízben várva a megfelelő áldozatra. Arról nem hallottunk, hogy bárkit is megtámadtak volna.
Számomra a bohóchalak voltak a legkedvesebbek. Mindig egy bizonyos növényben vertek tanyát. Ha megálltunk a közelében, néhány percen belül előbújtak és játszadoztak. Igazán aranyosak voltak.
A tengerfenék teli volt hatalmas méretű kagylókkal és csodálatos színű és formájú korálokkal. Nem győztük csodálni. Eddig ez volt a legizgalmasabb hely a szigeten.
Miután itt is jól kifürödtük magunkat, elindultunk visszafelé. Útközben találtunk egy remek helyet a parton. Alacsony árai, és széles választéka miatt nagyon népszerű volt, a homokban álló asztalok mindig foglaltak voltak. Mivel megéheztünk, mi is beültünk egy késői ebédre, ettünk egy hatalmas adag tintahalat.
Ebéd után üdögéltünk egy keveset a parton, majd a "parti őrséget" legyőzve beúsztunk a korallzátonyhoz halnézőbe. A zátonyon túl volt egy úszó stég, amire felkapaszkodtunk és ringatóztunk egy keveset. Mikor eluntuk a semmittevést, kiúsztunk a partra és visszaindultunk a Mama Chaletshez.Mivel éppen apály volt, a tengerparti utat választottuk hazafelé. Hol térdig érő vízben gázoltunk, hol sziklákat kerülgettünk, vagy éppen rajtuk ugrándoztunk, végül minden bonyodalom nélkül visszaértünk még napnyugta előtt.
A Mama Chalets előtt nem volt igazán fürdésre alkalmas hely. Mivel a partot többször elmosta a tenger, drótketreceket ástak be a földbe, amit kövekkel töltöttek meg. Ottlétünkkor éppen félidőben tartottak a munkálatok. Örömmel állapítottuk meg, hogy jó helyet választottunk, hiszen bármelyik irányban remek strandok és buvárkodási lehetőségek vannak.
Megállapítottuk, hogy további kellemes napoknak nézünk elébe, na és persze egy finom vacsorának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése