Nagoyában az tetszett, hogy a városban rengeteg zöld felületet találtunk. Nem csak szépen gondozott parkokra, vagy különlegesen nyírt bonzájokra akadtunk, hanem igazi vadvirágos rét is pompázott a város közepén. És persze szökőkutak, csobogók, ahol vidám gyerkőcök ugrabugráltak.
Mikor eljött búcsú ideje, egy kicsit sajnáltuk, hogy nem volt alkalmunk több időt Nagoyában tölteni, és jobban megismerni a várost. Lizzy blogját olvasva kiderült, hogy még a Lonely Planet sem ír egy csomó olyan dologról, amit érdemes lett volna felkeresni
Azt már az első napi kirándulásunkon megtapasztalhattuk, hogy shinkansennel utazni valami fantasztikus dolog. A vonat őrületes sebességgel száguld, és nem áll meg csak a nagyobb, kifejezetten a 15-18 kocsis szerelvények fogadására alkalmas Shin állomásokon.
Ha nagyobb távolságra utazunk, mondjuk Nagoyából Kyotóba, ami úgy 150 kilométerre van egymástól, a Nozomi shinkansennel 35 percig tart az utazás, míg normál vonattal több mint két órát zötykölődhetünk. Persze ezért sebességért és kényelemért komoly felárat kell fizetni, a normál 2520 Yenen felül még további 3150 Yent.
A Japán Vasúti Bérlet (Japan Rail Pass) birtokosaként egyszerű dolgunk volt, mert az összes shinkansenen - Hikari Expressz, Nozomi Expressz, vagy a valamivel lassúbb Kodama Expressz - korlátlanul és felár nélkül utazhattunk keresztül-kasul az országban.
A vonatok hihetetlenül áramvonalasak, az ablakok alig nagyobbak, mint egy repülőgép ablakai. Az ülések átfordíhatóak, így szinte soha senki sem utazik menetiránynak háttal. Az automatizált Japánban a hiedelemmel ellentétben nem maguktól, gombnyomásra fordulnak meg az ülések, hanem a takarító személyzet forgatja át a végállomásokon.
Tőmondatokban néhány utazás során szerzett tapasztalat. A vonatok kivétel nélkül pontosak, a forgalmista a másodperc mutatót nézi, hogy mikor adja meg a indulási jelet. Mindenki tudja, hogy a vonat nem vár, ezért ahogy közeledünk az állomásra, mindenki készül a leszállásra. Felveszi a cipőjét - sokan külön papucsot visznek magukkal a hosszabb útra - kézbe veszi a csomagját, és kimegy a peronra, vagy sok leszálló esetén az ülések között várakozik. Amilyen gyorsan csak lehet, mindenki kiszáll, a várakozók pedig beszállnak. Ez nem tart tovább, mint amennyi ideig nálunk a metró áll egy megállóban.
Mint említettem, a vonaton szinte mindenki eszik. A közértekben, az állomásokon sőt magán a vonaton is árulnak ebéd csomagokat az utazók részére. Az ülések támláján lehajtható asztalok vannak, mint a repülőn. Szemetes - igaz az szelektiv - csak a peronon található, ennek ellenére nincs a kocsiban hagyott szemét. Mindenki szépen kiviszi és kidobja.
Nincs késés, nincs kosz, a személyzet udvarias, a kalaúz meghajol, amikor belép kocsiba, és kifelé is meghajolva hátrál ki. Nem vagyok egyedül, ha azt gondolom, hogy sohasem lesz ilyen a MÁV.
Felültünk az egyik kora esti vonatra, majd fél óra múlva már meg is érkeztünk Kyotóba. Még itthon körülnéztem szállás ügyben és emlékeztem rá, hogy az állomás környékén sok hotel és ryokan akad.
A kyotoi pályaudvar üvegpalotája
Mivel a kijárat környékén egy turista információba botlottunk, ott is gyüjöttünk néhány címet. bár a nagoyai sikertelen próbálkozás után nem nagyon bíztam az ott kapott címekben. A Tokyo torony melletti utcában találtunk vagy egy tucat ryokánt. Többnyire 9-12 ezer yent kértek egy tatamis szobáért. Végül a Hana Hostelben 7800 yenért foglaltunk egy fürdőszobás tatamis szobát. Eleinte tetszett a tradicionális berendezés, a matrac, a rövid lábú asztalok köré rakott párnák, de már az első este kiderült, hogy nem a legkényelmesebb ülőalkalmatosság.
Miután belaktuk a szobánkat tettünk egy sétát a torony és az állomás környékén. A közelben találtunk több tucat éttermet, és a férjem nagy örömére egy műszaki áruházat. Azt hiszem, hogy minden napos vendégek leszünk esténként.
Hogy lehet innen egy férfit elvonszolni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése