Aligha akad a földön olyan ember, aki ne hallotta volna Hiroshima nevét. Az egykor virágzó gazdag város 1945. augusztus 6-án 8 óra 17 perckor egy pillanat alatt a semmivé vált amikor az Enola Gay nevű amerikai bombázó ledobta a 4037 kg súlyú Little boynak nevezett atombombát.
A támadáskor 140 ezer ember azonnal szörnyethalt, és további százezer a sugárfertőzés következtében a későbbiekben lelte halálát. Hogy pontosan hány ádozata volt az atombombának, azt csak megbecsülni lehet, vannak, akik több évtizeden keresztül hordozták magukban a gyilkos kórt, mielőtt végzett velük.
Aki nem járt Hiroshimában, annak az atomtámadás egy szörnyű tragédia, a történelem egy része. A valóságban megtapasztalni, közvetlen közelről megnézni a tragédia helyszínét sokkal szörnyűbb dolog, és sokkal mélyebb benyomást tett rám, mint amire számítottam.
Eredetileg Kanazawába készültünk, de az időjárás előrejelzés továbbra is esőt jósolt, ezért az eredetileg Osakából tervezett kirándulást előrehoztuk, Hiroshimában ugyanis kellemes napos idő volt várható.
A vasútállomástól villamossal utaztunk az Atombomba Dómig, amely az egyetlen épület a városközpontban, amely túlélte az atomtámadást, és romos falai mementóként állnak a Béke Emlékpark közelében.
A Dóm a nevével ellentétben nem templom, hanem a vásárcsarnok volt.
Az Atombomba Dómtól egy rövid sétával jutottunk el a Béke Emékparkba. Bár a hely szelleme rendkívül szomorú, a tragédiát mégis enyhíti az a több ezer gyerek, akik iskolai kirándulás keretében végigjárják a park valamennyi emlékhelyét.
A Békeláng a sziget északi részén egy boltív alatt helyezkedik el, mely egészen addig ég, amig atomfegyver van a földön. A Békeláng közelében van az áldozatok jelképes sírja, rajta a bomba áldozatainak nevével.
A sziget közepén található Sadako emlékműve. Sadako története az egyik legszívszorítóbb, amit hallottam. Az emlékmű egy 10 éves kislányt ábrázol, aki leukémiában hunyt el. Nagyon tehetséges tornász volt, a korabeli lapok több cikkben is beszámoltak sikereiről. Amikor diagnosztizálták nála a leukémiát, elhatározta, hogy hajtogat ezer papírdarut, és akkor valóra válik álma, és meggyógyul. A daru Japánban a hosszú élet és boldogság jelképe.
Betegsége azonban egyre súlyosbodott, és amikor már nem volt képes a hajtogatásra, az országban az iskolás gyerekek között valóságos hajtogatási láz tört ki, amely a mai napig tart.
Sadako szobra körül üvegtárolókban több százezer, papírdaru füzért láthatunk. A megemlékezésre érkező gyerekek némán hajtanak fejet a szobor előtt, vagy verset mondanak, és leteszik papírdaruikat a szobor lábához. A park gondnoka bizonyos időnként összeszedi a füzéreket, és megpróbálja bepréselni a tárolókba. A tároló üvegéhez kerülnek a kartonra felragasztott, és "Béke" feliratot ábrázoló képek, míg belsejében a mennyezeti kampókra akasztják fel a füzéreket.
A sziget tulsó felén található az Atombomba Múzeum. Japánban általában 300-500 Yent között változik a belépőjegy ára, itt azonban csak 50 Yent kértek a látogatásért.
A múzumot végigjárva szinte rekonstruálható az atombomba ledobásának története. Rengeteg korabeli fénykép teszi hitelessé az eseményeket, kiegészítve a támadás során tönkrement használati tárgyak maradványaival. A megolvadt tetőcserepek, a fém épületszerkezeti elemek, porcelán tányérok és üvegpoharak tanusítják a bomba elképzelhetetlen pusztító erejét.
Egy kertben bicikliző kisgyermeket játék közben ért a halál. Szülei a háromkerekűvel együtt temették el, amelyet később a múzeumnak ajándékoztak.
A képeken megégett embereket láttunk, akik iszonyatos kínok között vesztették életüket.
A legdöbbenetesebb egy lépcső, amely a bomba ledobásának helyszínéről származik. Az éppen rajta fellépő ember a hatalmas hőségben egyszerűen ráolvadt a lépcsőre, és csak egy árnyék maradt rajta.
Amikor kijöttünk a múzeumból, ismét megláttam Sadako szobrát, amely előtt nem csökkent a megemlékezők száma. És ekkor elsírtam magam. Túl sok volt a borzalmakból.
Hogy mégse ilyen szomorúan érjen véget a nap, kivillamosoztunk a kikötőbe, ahol hajóra szálltunk, és átkeltünk Miyajima szigetre.
Szia!
VálaszTörlésMár többször hallottam a leukémiás kislány történetét, de valahányszor újra hallom, mindig érzem a gombócot a torkomban. Mi két hét múlva megyünk Hiroshimába, várom már, de kicsit félek is a látottaktól.
Egyébként szerinted az atombomba múzeumba bevihetjük a másfél évest is? Szerintem még kicsi ahhoz hogy bármit is felfogjon belőle, de a japán ismerőseink azt mondják, hogy a nyomasztó hang- és fényhatások miatt lehet hogy meg fog tőle ijedni. Te mit gondolsz?
Azt hittem az 50 yenes belépőt elírták az útikönyvben...