A főút túloldalán, a Kanazawa kastéllyal szemben található a Kenroku Park. Nem csak a város legszebb parkja, hanem a három legszebb japán park egyike.
Eredetileg a Kanazawa kastélyhoz tartozott, azonban a folyamatos bővítéseket követően 1871-ben megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt is. Ma 300 Yenes belépőjegy megfizetese ellenében látogatható.
A parkban mindig rengeteg ember sétálgat. A bejárattól nem messze egy tóhoz jutottunk. Körülötte virágok, bokrok pompáztak. A tó vizében különleges formájú fák képe tükröződött vissza. Az egész kert tulajdonképpen a vízre épült, patakok szelik keresztül-kasul, amelyek időnként tóvá duzzadtak.
A patakokat hidak ívelik át, és a tó parján aprócska kőlámpák rejtőznek.
Természetesen itt is csodálatos bonzájokban gyönyörködhetünk, de normál méretű fák is díszítik a parkot. Némelyik fa több száz éves, és csak annak köszönheti életét, hogy minden oldalról oszlopokkal támogatják meg odvas törzsét, hogy ki ne dőljön.
A parkban idegenvezetés is van, főként nyugdíjas japán csoportokat láttunk, amint fától-fáig haladva minden félig kiszáradt, vagy megtámogatott fát lefényképeztek.
Mi minden "tudományos" alapot nélkülözve sétálgattunk a parkban. Csupán a szépséget követtük, a rengeteg virágot a tóparton. Mindenűtt kék Iriszek pompáztak.
Jó két órát sétáltunk a parkban, egy nagy kört téve, amikor a kijárat közelében egy kisebb szökőkútra lettünk figyelmesek. A szökőkútban nem volt semmi különös, még csak szépnek sem volt mondható, minden túlzás nélkül olyan volt, mint mondjuk a szomszédunk kerti tavacskájának a csobogója. (Nekik tényleg van egy kisebb japán kerjük, koi pontyokkal, sziklakerttel és aprócska szökőkúttal.)
Hogy miért érdekes mégis a szökőkút? Azért mert ez Japán legrégebbi szökőkutja. Ezt büszként hirdeti a szökőkút előtti tábla is.
A Kenroku Parkban tett sétát követően visszaségtáltunk a buszmegállóba, majd tovább utaztunk. Legközelebbi állomásunk a Szamuráj (Nagamachi) negyed volt. A szamurájnegyed egy öntözőcsatornával és patakkal körbezárt területen helyezkedik el. Még a negyeden kivül jártunk, amikor egy idősebb hölgy lépett hozzánk, és tört angolsággal kérdezte, hogy segíthet-e. Egy habókos idős tanárnő lett a kisérőnk, aki a délután bevásárlásból tartott hazafelé. Először szabadkoztunk a kiséret ellen, mert nem akartuk, hogy miattunk tegyen kitérőt vagy fáradozzon, de megnyugtatott, hogy arra lakik, és mint kiderült, csodálatos mesemondó.
Mesélt a szamurájokról, akiket gyakron látott az ablakban ülni kislány korában. Ha valamit nem értettünk eljátszotta. Egy egyszemélyes színház volt, ahogy bemutatta, hogyan mentek a szamurájok az utcán. Milyen nagy tisztelet és megbecsülés övezte őket. Ő gyerekként félelemmel vegyes tisztelettel tekintett fel rájuk, amint katonás léptekkel rótták a negyed utcáit.
Út közben minden érdekesebb udvarba beinvitált, és egy új információval gazdagított. Elmesélte, hogy a sziklakerteket úgy építik, hogy a nagyobb kövek formája és elhelyezkedése tulajdonképpen a környező hegyeket ábrázolja.
Mielőtt elértük a Nomura szamurájházat, beinvitált egy édességboltba. Azt hittük, hogy vásárlásra akar rábeszélni, gondoltuk, hogy veszünk neki valami apóságot amivel megháláljuk a kedvességét. Végül kiderült, hogy süteménnyel akart megkínálni.
Már említettem, hogy a japán édességboltokban szinte minden termékból van kirakva kóstoló. Egy kicsit kínos volt, amikor végigdézsmálta a kóstolásra kitett tálcákat, és mindegyikből nekünk is adott. Nem az volt kínos, hogy megkóstoltuk, hanem hogy nem vettünk semmit. A hölgy - helyi lévén - jól ismerte ezeket a helyeket. Valószínűleg őt is jól ismerték a boltokban. Szerinten nem először csinálta ezt, látszott rajta, hogy igen rutinosan mozgott a polcok között.
A szíves vendéglátás után átkisért a szamurájházhoz, majd javasolt egy-két helyet, ahol a látogatás után folytathatjuk az ingyenes kótolást.
A szamurájházba egy hangulatos előkerten keresztül jutottunk be. A bejárat melletti vitrinben egy harci öltözet fogadta a látogatókat.
Az előtérből néhány tatami szoba nyílt, majd az egyik tolóajtón kijutottunk a ház teraszára, amely melett egy patak csörgedezett.
A ház másik oldalán egy aprócska tóban koi pontyok úszkáltak.
A tavat kövek és virágok ölelték körbe, köztük kis kőlámpások bújtak meg.
A ház egyik szobája szentélynek van kialakítva, ez az épület legszebb része.
Egy másik szobában a fegyvereket és öltözékeket tároltak. Érdekesnek találtam, hogy a harcművészet mellett mennyire fogékonyak voltak a szamurájok a költészetre, a festészetre és más művészeti ágakra, milyen igényesek voltak a környezetükre.
A Szamuráj Múzeumból egy másik útvonalon visszasétáltunk a Loop buszhoz, hogy egy kis piacozással fejezzük be a napot. Az Omicho piac a város legnépszerűbb bevásárló helye. Aki friss tengeri halat vagy zöldséget keres ebédre, az nem hagyhatja ki, hogy az árusok valamelyikét felkeresse. Ha azt mondom, hogy a választék óriási, akkor nem becsültem túl a dolgot. Azon nem csodálkoztam, hogy rákokból, kagylókból és halakból olyan sokfélét kínálnak, hogy meg sem lehet számolni - hiszen végül is szigetországban vagyunk.
Némelyik zöldségesnél akár száz-kétszáz féle zöldséget is láttunk. Csak paradicsomból tízfélét számoltunk az egyik pulton. Aprót, nagyszeműt, kerek szeműt, oválisat, gerezdeset, és ezek kombinációit. Hm. hát nem egyszerű a választás. Nálunk a piacon általában kétfajta van, apró olcsóbb, és nagyobb drágább. Az Omicho piacon minden másból hasonló széles a választék legyen akár retek, spárga, padlizsán vagy bab.
Az egyik stand kínálata, mindent ízlésesen és higiénikusan becsomagoltak, így az sem probléma, ha közelebbről megnézzük, vagy akár kézbe is vesszük a vásárlás előtt.
Sajnos elég kevés időnk maradt a piacra, mert öt órakor bezárt, de azért sikerült körbenéznünk, mielőtt elcsomagoltak volna az árusok. Az egyik halsütőnél vásároltunk néhány rákot, és egy kis főtt rizst az útra.
A piac után ismét buszra szálltunk, és meg sem álltunk az állomásig. A vonaton megvacsoráztunk, ami Japánban megszokott dolog. A Kyotoig tartó két órás út alatt szinte mindenki táskájából előkerült egy vacsoracsomag, ennek ellenére, amikor leszálltunkKyotoban, olyan tiszta volt a vonat, mintha frissen takarították volna. Bár már két hete voltunk Japánban, ennek ellénére még mindig tudtam csodálkozni dolgokon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése