2007. július 19., csütörtök

Montenegró




Szeptemberben irány Montenegró!



A Szabad Vasutas olvasói tudják, hogy utazási élményeimet, tapasztalataimat, legyen az akár pozitív, akár negatív, szívesen osztom meg másokkal. Főként olyan úti célokról szeretek beszámolni, amelyek vonattal is elérhetőek és a nyaralás költségei nem terhelik meg túlságosan a családi kasszát. Ezt az úti beszámolót kedvcsinálónak szántam, kiegészítve olyan tanácsokkal, ötletekkel, amelyek kellemesebbé tehetik a nyaralást, nem elhallgatva az utazással kapcsolatos nehézségeket sem.



Viszontagságos utazás

Egy kellemes délután vonatra szálltunk és meg sem álltunk Szabadkáig, majd egy rövid városnézést követően este 8 után elindult velünk a BAR-ig közlekedő éjszakai vonat. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Szerbia és Montenegró területéről induló vonatokra sajnos itthon nem lehet helyet foglalni. Ülőhely- vagy kusett jegyet csak az indulási állomáson válthatunk érvényes menetjegy birtokában. Aki nem gondoskodik a jegy időbeni foglalásáról, azzal megeshet, hogy indulás előtt néhány órával már nem kap csak ülőhelyet. (Ezt tapasztalatból mondom, ugyanis odafelé kénytelen voltunk a késés miatt kb. 15 órára meghosszabbodott menetidőt ülve tölteni.Az ülőhely ára 85 Dinár, a kusett 5 Euróba került. A szabadkai pályaudvaron kizárólag csak készpénzzel fizethetünk, és csak helyi fizetőeszközt, Dinárt fogadnak el.

A vonat néhány kilométerrel a végállomás előtt Sutomorenál éri el a tengert. Innen indulnak az autóbuszok a budvai, és herceg nori riviérára. (Petrovácig 1,5 Euró, Budváig 2,5 Euró a buszjegy ára.) Megérkezés után Sotomore állomáson azonnal megvettük a visszaútra szóló kusettjegyeket, majd buszra szálltunk. Több tucat prospektus áttanulmányozása után is nehezen tudtuk eldönteni, hogy hol szálljunk meg. Végül Petrovác mellett döntöttünk.
Hazaútban célszerűbb a végállomáson Barban felszállni a vonatra, Így biztosan nem foglalják el a helyünket, és a csomagokat is el tudjuk helyezni. Barban a vasútállomás a városon kívül van, a környéken egy-két büfé és egy Konoba=étterem található, amit jó szívvel tudunk ajánlani.

Néhány nap Petrovácban




Petrovác kedves kis város, a tenger és a hegyek találkozásánál. A nyári hónapokban a városka megtelik nyaralók ezreivel, turisták lepik el a partot. Öt napnál rövidebb időre szinte sehol sem adnak ki szobát, legfeljebb a város két drágább szállodájában. Magánháznál kétágyas szobát főszezonban 12 és 40 Euró között lehet bérelni, attól függően, hogy milyen a felszereltsége (klima, tv, hűtőszekrény, konyha) és hol található. A központban, a tengerparti sétányok közelében általában magasabb az ár, míg a parttól távolabb, vagy a buszpályaudvar közelében olcsóbban is lakhatunk. Szeptembertől lényegesen alacsonyabbak az árak.
Annak ellenére, hogy Montenegró nem tagja az Európai Uniónak, 2003. évtől az Euró az ország hivatalos fizető eszköze.
A városi élet alapvetően a strandon, illetve az azt szegélyező parti sétányon zajlik. A strandok számomra túlzsúfoltnak tűntek. (nem csak Petrovácban, hanem valamennyi környező városban). A partszakaszok egy részét a szállodák, és éttermek gondozták, ahová nyugágyakat és napernyőket tettek ki. Ha ezeket használni kívántuk, bérleti díjat kellett fizetni, naponta 2 Eurót a nyugágyért, másfél-két Eurót a napernyőért. Több napra tervezett strandolás esetén gazdaságosabb volt 5-6 Euróért megvásárolni egy napernyőt, melyet a nyaralás végén fél áron remekül el lehetett adni. A szabad területeken természetesen törölközőn vagy gyékényen is napozhattunk.
Petrovác legnépszerűbb helye a sziklára épült Ponta Pizzéria, melynek teraszán nappal nyugágyakon pihenhettek a strandolók, míg este hangulatos szórakozóhelyet varázsoltak belőle, ahol élőzene szórakoztatta a nagyérdeműt.


A legszebb napnyugta a Ponta teraszáról volt látható.


Az étkezések igen egyszerűen és olcsón megoldhatók. A kétszemélyes pizzák étteremben 5-7 Euróba kerültek. Egy frissen csapolt korsó sört étteremben egy-másfél Euróért ihattunk, közértben egy Euróba került a kétliteres Cola, és 1,30-ba az ugyancsak kétliteres (!) sör. A különböző húsételeket étteremben 3-6 euróért lehetett kapni. Ennél olcsóbban vacsoráztunk az egymást érő rosteriákban, ahol grillen sült húsokat, hamburgereket, gyrost vehetünk két Euróért. A rosteriák mellett kulturált kerthelyiségek vannak, ahol kényelmesen el lehet üldögélni, és italt is lehet rendelni.

Kirándulás Ostrogban

Az Ostrogi kolostor Montenegro legfontosabb zarándokhelye, de a leírások szerint fontos építészeti és kultúrtörténeti jelentőséggel is bír. A magas sziklafalba simuló templom valóban lenyűgöző látványt nyújt. A kolostor megtekintése 12 Euróba kerül.





Budva rabul ejtette szívünket.

Óriási élmény volt a Budvába tett egész napos hajókirándulás.




Az út személyenként 6 Euróba került. Délelőtt 10- fél 11 között indul a hajó, - akkor, amikor elég utas összejön - és délután 4 óra körül ér vissza. Az utasok előzetes jelzés esetén bárhol kiszállhatnak, majd visszafelé ismét felveszi őket a hajó.



Mi úgy döntöttünk, hogy végignézzük a partot, és az általunk legszebbnek tartott helyre később még visszatérünk.





Budva hegyekkel körülvett, fantasztikusan szép öbölben, pontosabban több öbölben fekszik, egy aprócska, várfallal körülvett óvárossal. Az óvárosban három régi templom, számos étterem és üzlet található. Két Euróért fel lehet menni a várfalra, és körülsétálni az óvárost, felülről gyönyörködve a régi házakban és a romantikus sziklás partszakaszban, a strandokban és a háttérben húzódó hegyekben.



Budvában és környékén igen tagolt a part, minden öbölben egy kisebb strand rejtőzik. Legnagyobb élet és szórakozási lehetőség a két kilométer hosszú városi strandon található.



A Mogren strand (belépő 1 Euró) kivételével valamennyi strand ingyenes.

Mi az óváros keleti oldalán található Mása nevű strandra jártunk, itt volt legjobb a víz, és ez közel esett későbbi szálláshelyünkhöz is.


Az óvárosban tett sétát követően felkapaszkodtunk néhány lépcsőfokon a hegyoldalba, ahol pazar több szintes villák tekintenek le a városra. Azonnal eldöntöttük, hogy több időt szeretnénk itt eltölteni, ezért szálláskeresésbe kezdtünk.

Találkozás Mirával
Néhány szoba kiadó jelzésű villába becsöngettünk, ahol sajnálattal közölték, hogy főszezon lévén sajnos minden szoba foglalt. Végül egy hölgy felajánlotta, hogy háza teraszáról készíthetünk néhány fényképet. Elfogadtuk a meghívást, és néhány üveg sör társaságában csodáltuk a lenyűgöző kilátást. Másnap reggel összecsomagoltunk, taxiba ültünk és némi alkudozást követően 10 Euróért átautóztunk Petrovácról Budvára. Az igazán luxus színvonalú apartmanért – fürdővel, klímával, tv-vel - főszezonban 30 Eurót fizettünk. Mint kiderült, vendéglátónk Mira – teljes nevén Mirjana Markišic – Montenegró legismertebb és legelismertebb költője.

Montenegró ősszel a legszebb
Augusztus végéig a strandokon alig van talpalatnyi üres hely. Az iskolakezdést követően csökken a zsúfoltság és a szállásárak is olcsóbbak. Montenegró igen kedvező klímájú, fekvése miatt a tengerpart sok napsütést kap. A visszatérő vendégek szerint a víz szeptemberben a legjobb, már nincs 40 fokos hőség, de még mindig nyárias az idő. A hőmérsékletet még kellemesebb teszi a hegyek lábánál megszoruló meleg, gyakran október végéig is lehet strandolni.

Most természetesen arra bíztatom az olvasókat, hogy ne tétovázzanak, váltsák ki a szabadjegyet, és keljenek útra. Várja Önöket Montenegró, csodálatos strandjaival, olcsó szállásaival és kedves vendéglátóival. Szállást sok helyen lehet találni, de olyan lenyűgöző helyet, mint Mira háza sehol sem találtunk. Az óváros, a strand, a vásárlási lehetőség 2-3 perc alatt egy lépcsőn keresztül elérhető, csakúgy, mint kedvenc éttermünk a Sole Mio pizzéria, ahol esténként élőzene szól. És hogy el ne felejtsem, rengeteg mézédes füge terem a környéken. Ha úgy döntenek, hogy elindulnak, feltétlenül keressék fel Mirát. A budvai autóbusz- pályaudvarról egy rövid sétával elérhető, vagy 1-2 Euróért odavisz a taxi. Mint mondta, szeptemberben már biztosan lesz üres szobája és az árak is jóval olcsóbbak lesznek.

Az érdeklődőknek megadom Mira címét és telefonszámát ahol német, orosz és szerb nyelven foglalhatnak szállást, Mirjana Markisic, Montenegro, Budva, Gospostina, Primorski Bataljon 6.
Telefon: 381/86/451456 vagy 381/67/455885

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése