Pozsony

Utazzunk Pozsonyba!

Március első napját – megerősítvén, hogy bizony visszavonhatatlanul közeleg a tavasz, és vele a kiránduló szezon – Pozsonyban töltöttük, ahonnét élményekben gazdagodva tértünk haza. Ezeket az élményeket szeretném most megosztani, és arra bíztatni másokat is, hogy ismerjék meg a magyar történelem egyik legnagyobb jelentőséggel bíró városát, Pozsonyt. Mert utazni jó, és múltunkat megismerni mindannyiunk kötelessége.

A hangulatos Duna parti város ezer szállal kötődik a magyar történelemhez. A salzburgi érsek feljegyzései szerint a honfoglaló magyarok 907-ben győztes csatát vívtak a bajorok ellen, és ettől az időponttól kezdve az akkor még Preslawpurchnak nevezett vár Magyarország legfontosabb védőbástyája lett. A várost később egyik várispánjáról Pozsonynak nevezték el.
Pozsony 300 éven keresztül a magyar királyok koronázó városa volt. Mátyás király 1465-ben egyetemet alapított Academica Istropolitana néven. Mátyás halálát követően a város jelentősége átmenetileg csökkent, majd 1531 és 1784 között Magyarország fővárosa volt. Itt jelent meg 1780-ban az első magyar hírlap, a Magyar Hírmondó és a Pozsonyi Magyar Múzsa. Annak ellenére, hogy 1784-ben a főhivatalok Budára költöztek, az országgyűlés 1848-ig még Pozsonyban ülésezett. 1848. április 7-én Pozsonyban alakult meg az első felelős magyar minisztérium.

Pozsony mindig több nemzetiségű város volt. A magyarok mellett kunok, székelyek, bajorok és szlovákok lakták. A történelem során többször próbálták elnémetesíteni. 1918 után szlovák többségűvé vált, és az első világháborút követően Szlovákia fővárosa lett. A németek 1945 után szinte teljesen eltűntek a városból, amely ezt követően a Bratislava nevet vette fel.

Pozsony 215 km távolságra fekszik Budapesttől. Vonattal két és fél órát vesz igénybe az utazás. A vasútállomás egy kisebb domb tetején helyezkedik el, nem túl messze a belvárostól. A helyi közlekedés villamossal, busszal, trolival bonyolódik. A járatok közvetlenül a vasútállomás elől indulnak. A belvárosig három megállót kell utazni.
Érdemes a Mierové Némestin (Béke téren) leszállni, ahol szembetűnik a szépen felújított volt Grassalkovich kastély, amely jelenleg kormányzati célokat szolgál. Mögötte helyezkednek el a régi kormányépületek és az elnöki rezidencia.
A kastélyt magunk mögött hagyva a Suché myto út végén a Hurbanovo téren találjuk a Szentháromság templomot. Innen a Mihály kapun keresztül jutottunk be az óvárosba. Az utca egy törést követően a 34 méter magas, neogótikus Jagello toronyhoz vezet, amely erősen emlékeztet Sopron Tűztornyára. Sétánk során ismert személyiségek egykori palotái és híres középületek mellett haladtunk el. Mind-mind élő történelem.

A templomok közül mindenképpen megtekintésre javasoljuk a Szent Márton dómtemplomot, amely a XIV. században épült. Ebben a templomban koronázták a magyar királyokat és királynékat 1563-1835 között.
A dóm melletti Rudnayovo Námestin áll egy romos állapotban lévő, jobb sorsra érdemes, 1493-ban épült ház, amelynek ablakaiba festett macskákat ültettek tréfás kedvű személyek. A dóm melletti autóút túloldalán kezdődő lépcsősoron juthatunk fel a várhoz. A lépcső a Szent Miklós templom mellett halad el, amely sajnos ott jártunkkor zárva volt. A várfal tetejéről csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a városra.

A várban található a Szlovák Nemzeti Múzeum. (belépődíj 40 SK, gyerekeknek 20 SK)
Az első emeleten egy kisebb teremben találhatóak a város színházában bemutatott darabok eredeti kosztümjei, köztük Mikszáth Kálmán Beszterce ostroma előadásának ruhái.
Az épület második emeletén helyezkedik el az üveg és porcelán kiállítás, ahol a 17. században és az azt követő időkben készült itáliai, német, cseh kupákban, serlegekben és étkészletekben gyönyörködhettünk. A kiállítás további termeiben a magyar történelem korszakainak jellemző tárgyai kerültek elhelyezésre, könyvek, képek, fegyverek, technikai eszközök.
A harmadik emeleten a különböző mesterségek bemutatására kialakított „műhelyeket” csodáltuk meg. Megismertük milyen szerszámokkal készítették a fegyvereket és a lovak patkóit a kovácsok, milyen gyalukat használtak a bútorok készítéséhez az asztalosok, a hordókhoz a kádárok, és megtudtuk, hogyan készültek a lábbelik két- háromszáz évvel korábban.
Az épület másik szárnyában a különböző korokból származó bútorok, szépen faragott szekrények, ágyak, tálalók és étkezők találhatók. Az utolsó helyiségből nyíló lépcsőházból feljutottunk vár kilátótornyába, ahonnét körbenézhettük a várost.

Két külön teremben az óragyűjtemény foglal helyet, különféle asztali és falórák. Az órakiállítás külön érdekessége az az óra, amelyik kismutatója nem 12, hanem 24 óra alatt ér körbe. Ennek megfelelően a számlapon is 24 órás időbeosztás szerepel.

Aki nem fáradt el a sok látnivaló megtekintésében, annak felhívjuk a figyelmét a vár alsó szintjén található kincstárra, ahová külön belépőjegy (10 SK, gyerekeknek 5 SK) megvásárlása után jutottunk be. A Múzeumban kelta és avar sírokban talált arany ékszerek, dísztárgyak láthatók. A múzeum vezetőjétől megtudtuk, hogy a vár környékén talált értékes leletek többségét Budapestre, Bécsbe, majd Csehszlovákia megalakulását követően Prágába szállították.

A múzeumban tett látogatást követően visszasétáltunk az óvárosba. A főtéren áll a régi városháza, melynek tetejét színes kerámiacserepek borítják. Ez az épület ad otthon a Városi Múzeumnak. A tér házait szépen felújították, alsó szintjükön drága üzletek nyíltak, azonban a távolabbi épületek még felújításra szorulnak. A város különleges köztéri szobrainak egyike a főtéren található. A „fura figura” az egyik pad támlájára könyökölve bámészkodik, mintha a padon üldögélőkkel beszélgetne.

Mivel a vonat indulásáig még maradt időnk, a belváros zegzugos, macskaköves utcáin sétálgattunk, ahol számtalan további érdekes szobrot fedeztünk fel. A Laurinska utca egyik „felelőtlenül” nyitva hagyott csatornanyílásból egy munkás feje bukkant fel – természetesen bronzból. A Paparazzó koktélbár saroképülete mögül egy lesipuskás fotós irányította felénk fényképezőgépét. Ösztönösen próbáltunk nem belesétálni a képbe, amikor észrevettük, hogy szintén szoborral állunk szemben.

Szomorúan tapasztaltuk, hogy a városban magyar felirattal sehol sem találkoztunk. Az épületek falain szlovák nyelvű emléktáblák voltak, és a múzeumokban is csak szlovák (helyenként angol) nyelven igazították útba a látogatókat. Külön kérésre német, cseh, francia és orosz nyelvű tájékoztatót is lehetett kapni, de magyar nyelvűt nem. Az emberek azonban nagyon kedvesek és barátságosak voltak. Beszélgetésünket hallva a magyarok szívélyesen üdvözöltek. Örömmel tapasztaltuk, hogy az egyszerű szlovák emberek a hivatalos politikával mit sem törődve igen vendégszeretők, segítőkészek voltak, amikor útbaigazítást kértünk, vagy vásároltunk.

Sétánk során minden sarkon újabb és újabb élmények vártak ránk – és mindazokra, akik a közeljövőben Pozsonyba látogatnak. Remélem, hogy egyre többen, keresik fel azt a várost, melynek utcáin nemzetünk nagyjai, köztük Bethlen Gábor, Thököly Imre, Kossuth, Széchenyi, Kölcsey és Wesselényi fordultak meg valaha.