Nápoly

Nápolyt látni, és…


Március utolsó napjait Olaszországban, pontosabban Nápolyban és környékén töltöttük. Indulás előtt, akinek említettük úti célunkat, azonnal a régi mondást kezdte idézni, majd észbe kapva óvatosan elhallgatott. Nos, mint ez a beszámoló is mutatja, a mondás második fele szerencsére nem valósult meg, ugyanis felejthetetlen élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Nápoly Olaszország déli részén, Rómától 214 km-re fekszik a tengerparton. A város és környéke bármely évszakban is utazzunk arra, rendkívül gazdag látnivalókkal kecsegtet. Budapestről egy átszállással egy nap alatt juthatunk el Nápolyba. Mi a Keleti pályaudvarról 17.15-kor induló Venezia Expresszel utaztunk Mestre pályaudvarig, ahonnét mintegy 35-40 perces várakozást követően indultunk tovább és este 7 óra körül érkeztünk meg Nápolyba.

A pályaudvar környéke nem túl bizalomgerjesztő hely, és nem is mondható a város legszebb részének, azonban az olasz városokról (Milano, Firenze, Bologna stb.) elnevezett utcákban több tucat megfizethető és ennek megfelelő színvonalú szálloda is található. Egy kétágyas szoba ára 45-50 Euró éjszakánként. Interneten keresztül is lehet szállást keresni és foglalni. (A http://www.hotel.it/ és http://www.hostel.it/ honlapon több száz szálláscím közül lehet válogatni).
Mi azért választottuk Nápolyt szálláshelyül, mert remek kiindulópontot jelentett a környékbeli kirándulóhelyek felkereséséhez.

Érkezésünk másnapján a legendás Pompei romjait látogattuk meg, amelyet a 79-ben kitört Vezúv temetett el. Pompei lakóinak száma virágkorában elérte a harmincezret. A hat méter magas hamuval és vulkáni kövekkel borított város feltárása a 18. század első felében kezdődött és még ma sem fejeződött be. A romterület bejárása egy teljes napot vesz igénybe. Annak érdekében, hogy eligazodjunk a látnivalók között, célszerű beszerezni a romterület térképét, egyébként előfordulhat, hogy épp a legérdekesebb helyeket hagyjuk ki.

A széles, szabályosan kialakított utcákat nagyméretű kövekkel burkolták. Az idők során a kövekbe mély vájatokat vágtak a kocsik kerekei. Ugyanezeket a köveket ma turisták ezrei koptatják nap, mint nap, hogy személyesen láthassák gyermekkori olvasmányaik titokzatos helyszínét. A tágas tereken hatalmas templomok díszes oszlopai és kapui állnak, háttérben a pusztulást hozó, fenséges tűzhányó látképével. Mindenfelé csodálatos paloták, ragyogó színekben tündöklő freskók és mozaikok. Az embernek olyan érzete támad, mintha ebben a városban csupa jómódú ember élt volna. Az épületek kapui mögött ízléses udvarok rejtőznek szökőkutakkal, lugasokkal, márványból és bronzból készült szobrokkal, melyek eredeti példányait többnyire Nápoly múzeumai őrzik. Az élelmiszerek tárolására alkalmas hatalmas méretű cserépedények is a jómódról tanúskodnak.

A különböző tárlókban a tragédia során menekülés közben elhunyt emberek, állatok gipsz lenyomatai láthatóak. Döbbenetes látni, amint rémült arccal menekülnek a forró hamueső elől.
Egyszerre gyönyörű és hátborzongató.

A világörökség részét képező Pompei romváros 8,50 Euró belépődíj ellenében tekinthető meg. Nápolyból két útvonalon is elérhetjük a látnivalókat. Az olcsóbb megoldás a központi pályaudvarról induló vonat – erre érvényes a FIP szabadjegy – ami csúcsidőben óránként közlekedik, ezért előre szükséges tájékozódni az indulási időpontokról. A vasútállomástól kb. 400-500 méterre az Amfiteátrum közelében található egyik oldalbejáraton juthatnak be.
A másik lehetőség a Circumvesuviana nevű gyorsvasút (ez főpályaudvar földalatti részéről kb. 10 percenként indul a) és a romváros főbejárata közelében áll meg. A Villa dei Misteri megállónál kell leszállni. Ide sajnos nem jó a szabadjegy, a viteldíj egy útra 2,01 Euró.

Tapasztalataink alapján úgy véljük, hogy odaútban a Circumvesuvianát, visszafelé a vonatot célszerű igénybe venni, így a romvárosban tett kirándulást követően lehetőség nyílik egy kellemes sétára a mai modern Pompeiben is, ahol hangulatos éttermek csalogatják a megfáradt turistákat.

Második nap a Nápolytól északra fekvő Pozzuoliba utaztunk, ahol a Solfatara vulkán található. Az „aprócska” amolyan Kisherceg méretű tűzhányó ma is aktív, kráterében számos helyen kéngőz tör fel, és fortyog a vulkáni iszap. A magas kéntartalom miatt a környéken erős záptojásszag uralkodik, ami tartósan nyomot hagy az ember ruhájában, hajában és a bőrén is. A látogatók szabadon sétálhatnak a kráterben, csak a veszélyes helyek vannak elkerítve. A gőzkitörések környékén kellemesen meleg a talaj. Két kénbarlang is található egymás mellett (a Pokol és a Tisztítótűz) azonban a gyakori égési sérülések miatt bejáratukat befalazták, így csak az első két méter látható. A kráterben tett séta során többször is érdekes fütyülő hangot hallottunk, amit a feltörő gázok idéztek elő. A terület gazdái porózus mészkővel rakják körül a kitörések környékét, amit rövid időn belül sárgára fest a rárakodó kén. A kénkristályokat és más ásványokat a vulkán kráterében, és a bejárat melletti ajándékboltban lehet megvásárolni, de a látogatók számára sem tilos a kövek gyűjtögetése.

Pozzuoliba a Metronapolival jutottunk el, amely Nápoly főpályaudvarának földalatti részéről indul. A jegy ára egy útra 1,50 Euró. Pozzuoliból kb. 20-25 perces sétával érhető el a vulkán bejárata. Az út szép házak és pompás narancsligetek mellett vezet. A kráterbe belépőjegy ellenében lehet bemenni, ára 5,50 Euró. (15 fős csoportoknak 4,50, és 4 év alatti gyermekeknek ingyenes. Internetes tájékoztató a http://www.solfatara.it/ honlapon.

Pozzuoliban a vulkán mellett érdemes megtekinteni az amfiteátrumot, a hajókikötőt, a római vásárcsarnokot, valamint a pálmafákkal szegélyezett parti sétányt.

Annak ellenére, hogy minden este tettünk egy sétát Nápolyban, mégis csak a harmadik nap kezdtük alaposabban megismerni a város látnivalóit, nevezetességeit. Nápoly rendkívül gazdag műemlékekben, kalandos történelme következtében számos uralkodó és építészeti stílus váltotta egymást. Ezeknek próbáltunk a nyomába eredni, amikor a Porta Capuana elől elindultunk a város felfedezésére. A dóm környékén az óváros szűk utcáin a fiatalok motorkerékpárokkal száguldoztak. Az erkélyeken frissen mosott ruhák száradtak, miközben a háziasszonyok kicserélték egymással híreiket. Az általános hangzavart magunk mögött hagyva egy modern, széles útra jutottunk, az I. Umberto Corsora, majd a Municipió térre, ahol a Castel Nuovo vártömbje áll. A vár mellett található a San Carlo Teatro, amely a világ egyik legnagyobb operaháza. Az Operával szemben áll, az Umberto Galéria, (egy több emelet magas, fedett üvegcsarnok) amely délutánonként a helyi művészek alkalmi találkozóhelye. Az Operaház előtt elsétálva elértük a királyi palotát (Palazzo Reale) és vele szemben a Francesco di Paola templomot. A téren keresztülsétálva egy kilátóhoz jutottunk, ahonnét remek felvételeket lehet készíteni a Vezúvról. Aki még ennél is jobb kilátást szeretne, annak javasoljuk, hogy a Via Toledon szálljon fel a siklóra és menjen fel a város fölé magasodó Vomerora.
Bár eredetileg nem szerepelt terveink között a Vezúv meghódítása, a hegy fenséges látványa arra ösztönzött, hogy közelebbről is megismerkedjünk vele. Azt, hogy olyan közel kerülünk egymáshoz, még álmainkban sem reméltük.
A Vezúvhoz a legegyszerűbben a hegy lábánál fekvő Ercolano városból lehet feljutni. Ercolánóba a Circumvesuviana gyorsvasúttal jutottunk el. A menetidő kb. 20 perc. Ercolano állomástól taxi rendszerben működő kisbuszokkal lehet feljutni a Vezúvra. A viteldíj az utasok számától függ, „teltház” esetén 10 Euró személyenként, amely a visszautat is tartalmazza. A buszok kb. a hegy kétharmadáig mennek fel. Innét mindenki gyalog folytatja az utat. A jól kiépített ösvényeken könnyen feljutottunk minden különösebb előkészület nélkül. A kúp magassága minden kitörés alkalmával változik, ma már alig haladja meg az 1100 métert. Ennek ellenére szokatlan hideg, hó és metsző szél fogadott. A kúpot elérve sorompó állta utunkat, amely csak 5,16 Euró befizetése ellenében nyílt meg. A kráter peremén kiépített sétány vezet, amely majdnem teljesen körbevisz a 700 méter átmérőjű és 250 méter mély tölcsér peremén. A tölcsér oldalának számtalan repedésén füst és gőz tört elő. A Vezúv jelezte számunkra, hogy most is csak pihen. Az egyes kitöréseket gyakran több száz éves nyugalmi időszak előzte meg, így most sem jelenthető ki, hogy a tűzhányó végleg befejezte aktív korszakát. A legutolsó kitörést 1944-ben jegyezték fel. A hegyről lefolyó láva pusztításának nyomai ma is jól láthatóak.

Nem csak a hegy meghódítása jelentett felejthetetlen élményt, hanem a Sorrentói öbölre és Capri szigetére nyíló csodálatos, egyedülálló kilátás is.

Tehát útra fel!

Mivel az árak Olaszországban is gyakran változnak, elnézést kérek, ha néhol kicsit mélyebben kell a pénztárcába nyúlni, mint említettem