Pamukkale látnivalói
Sajnos el kell ismernem, hogy finoman szólva sem voltam igazán aktív mostanában – ami a bejegyzések mennyiségét illeti. El is határoztam, hogy össze fogom szedni magam, mert nem járja, hogy csak heti egy írást tudok kipréselni magamból.
Most, hogy a letolásomon és a mea culpán túl vagyok, induljunk el Pamukkale csodálatos Gyapotvára felé. (Mivel a doboldalon elhelyezkedő mészkőteraszok egy gyapotkupacra emlékeztetnek, Gyapotvárnak nevezték el Pamukkale nevezetességét.)
Törökországban nagyon jó a tömegközlekedés – több busztársaság közlekedtet igazán színvonalas autóbuszokat a nagyvárosok között, így Kemerből is közvetlen járat van az ország különböző pontjaiba. A jegyeket több helyen is meg lehet vásárolni, egyrészt a városközpontban lévő utazási irodák valamelyikében, vagy a központi buszpályaudvaron, ahol a különböző társaságok irodái egymás mellett sorakoznak. Itt egyrészt az indulási időpontokat másrészt az árakat is össze tudjuk vetni, ami az irodákban nem mindig lehetséges, mert van olyan iroda, amelyik csak egy adott busztársasággal áll kapcsolatban. A jegyet célszerű az utazás előtt 2-3 nappal előre megváltani, mert így lehetőségünk van választani, hogy a busz melyik részén szeretnénk ülni.
Kemerből 10 órakor indult a busz Denizibe, ez a legközelebbi nagyváros Pamukkale mellett. Út közben egy fél órás pihenőt tartottunk antalyai buszpályaudvaron, ahol el lehet menni WC-re, és vásárolni is lehet. A pihenő után folytattuk utunkat. Meglepetésünkre a buszon ingyen kaptunk egy kávét, teát vagy cappuccinót, hozzá egy előre csomagolt süteményt, és korlátlanul lehetett ásványvizet kérni.
A buszterminál, vagy ahogy ott nevezik Otogar elég messze van a belvárostól, ha városnézésre indulna valaki dolmussal tud bejutni a belvárosba. Kemer és Antalya között a tengerparton kanyarog az országút, majd a busz felkapaszkodik a Taurus hegység dombjain, és az ország belseje felé veszi az irányt. Lakatlan, sziklás vidéken haladunk át, míg elérjük a következő nagyvárost, Ispartát. Ezután már zöldebb a vidék, és ahogy közeledünk Denizli felé, út mentén egyre szaporodnak a szőnyeg és cserépmúzeumok. Ezek tulajdonképpen kisebb-nagyobb manufaktúrák, ahová a szervezett programon résztvevőket terelik be egy kis bemutatóra, majd azt követő vásárlásra. Ismét nagyon örültünk, hogy az értékes időnket nem kell efféle programokra vesztegetnünk.
Kora délután végre megérkeztünk Denizlibe. Szerencsénkre épp a buszunk mellől indultak a dolmusok Pamukkalébe. Ahogy egy minibusz megtelt, elindult és már állt is be a következő. Csúcsidőben szinte 5 percenként követték egymást. Vártunk egy üres kisbuszt, majd kényelmesen elhelyezkedtünk, és néhány perc múlva el is indultunk. Ahogy elértük Pamukkale szélét jelző táblát, elkezdtük figyelni a szállásokat, hogy később szükség esetén visszataláljunk. A központban szálltunk le egy turista irodánál, amelynek a környékén láttunk néhány panziót is. Úgy gondoltuk, hogy körülnézünk szállás ügyben. Alighogy elindultunk az egyik szálló felé, egy férfi jött ki az irodából és szállást ajánlott. Mutatta a szálló kártyáját, Vénüs Hotel, emlékeztem rá, hogy láttam egy reklámtáblán a buszból, és eléggé a falu szélén volt. Mondta, hogy 40 Lírát egy szoba reggelivel, tiszta, megbízható hely. Egy kicsit húzódoztunk, hogy messze van a központtól, mi inkább a látnivalók közelében szeretnénk lakni, de igen vehemensen igyekezett a Vénüsra rábeszélni. Felajánlotta, hogy egyikünket elviszi motorral megnézni. Ha nem felel meg, semmi gond, keresünk magunknak mást. A férjem felült mögé a motorra, majd néhány perc múlva vissza is jöttek. Mivel még mindig nem adtunk kedvező választ, engedett az árból 5 Lírát, amire végül is igent mondtuk. Egy hangulatos kert közepén volt a szálló, tiszta szobával, kényelmes ággyal, hajszárítóval, ingyen Internet használattal. Gyorsan elfoglaltuk a szobát, túlestünk a bejelentkezésen, és visszaindultunk a városközpontba.
Mivel általánosságban meg voltunk vele elégedve, merem ajánlani a szállót másoknak is. A szálló honlapján sok hasznos tudnivaló is fellelhető: http://www.venushotel.net/
Kiderült, hogy van egy sokkal rövidebb út a híres fürdőkhöz, így alig néhány perc múlva már el is mértük az egyik mellékbejáratot. Már késő délután volt, de úgy gondoltuk, hogy ránkférne egy kis mártózás, ezért fürdőruhát is vittünk magunkkal. A belépőjegy 5 Líra volt, de elfogadták az újságíró igazolványunkat, így ingyen jutottunk be.
Csodálatos látványt nyújtottak a domboldal vakítóan fehér medencéi, melyekben türkizkék víz csordogált. Az egész terület a világörökség részét képezi, ezért csak mezítláb lehet közlekedni a mészkőteraszokon, nehogy kárt tegyünk benne.
Az elmúlt évek rablógazdálkodása ugyanis eléggé tönkretette a teraszokat, elsárgultak a medencék, és a sok mászkálástól igencsak lekoptak a mészkőcsipkék. Az utolsó percben kezdődött a teraszok mentése az Unesco segítségével. Elsőként a medencéket lezárták a turisták elől, és közlekedő útvonalakat jelöltek ki. Ennek ellenére mindig akad néhány idióta, aki mit sem törődve azzal, hogy milyen károkat okozhat, a szalaggal elzárt területeken mászkál.
A vizet kis csatornákon keresztül vezetik szerteszét. Amikor alacsony a vízhozam, minden nap más területrész kap vizet, így próbálják biztosítani a teraszok helyreállítását. Mesterséges medencéket készítettek, majd odavezették a magas mésztartalmú vizet, amely a mészlerakodás következtében hamarosan úgy nézett ki, mint az eredeti medencék. Ezekben most is lehet fürdeni, ha éppen van bennünk víz. Mivel turisták ezrei keresik fel nap mint nap Pamukkalét, kész csoda, hogy sikerül megőrizni ezt a világon egyedülálló csodát.
Azt nem tudom, hogy a mésziszap jót tesz-e a bőrnek – én úgy tapasztaltam, hogy inkább kiszárította – de az emberek többsége a medencék alján leülepedett iszapot az arcára és a testére kente, szépészeti eljárásként. Legendák szólnak a fiatalitó hatásról is, melynek valódiságát az alábbi képekkel tudom igazolni:
Ilyen volt,
A füdő hatására ilyen lett
Nagyon kellemeset dagonyáztunk a medencékben. Közben megpróbáltam fényképeket is készíteni. Sajnos a szűrők ellenére sem sikerült teljes mértékben visszaadnom a valóságot, mivel a mészkőkristályok nagyon erősen visszaverték a napfényt, így egyes képeken csak az erős visszatükröződés volt látható. De ezért remélem sikerül némi ízelítőt adnom Pamukkale szépségéből.
Este sajnos nincs kivilágítva, pedig biztosan szép látványt nyújtana. Délután kinéztünk egy éttermet, - valami Mennyország volt a neve – ahonnét fantasztikus kilátás nyílt a teraszokra, és eldöntöttük, hogy ott fogunk vacsorázni. Még az asztalt is kiválasztottuk. Sajnos amikor sötétedés után letelepedtünk, szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy bár szemben ülünk a Gyapotvárral, mégsem látjuk csak a vak sötétséget.
Másnap egy kiadós reggeli után a már megszokott út indultunk el a Gyapotvárhoz. Felsétáltunk a teraszok között, majd a felső bejáratnál kisétáltunk, és továbbindultunk a felfedező úton. Bár ma Pamukkale csak egy aprócska település, ókori látnivalókban igazán bővelkedik.
A teraszok fölött található a Kleopátra fürdő, ahol igazi termálvízben lehet úszkálni, ókori oszlopok között. (Belépő 10 Euró). Mi itt csak egy rövid sétát tettünk, mert a város felett található romok megtekintése volt a fő célunk.
Az ókori görög színház
Mivel az ókori Hierapoisz több ezres lakosú nagyváros volt, komoly színházzal és egyéb közösségi létesítményekkel is büszkélkedhetett, mint templomok, Agora és a városkapu, amely igen jó állapotban maradt fenn.
Az Agora egy része és az északi városkapu
A város határát jelző kapu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése