Dél-Bretagne: Auray és Vannes
A Carnacban tett kirándulást követően elhatároztuk, hogy kikapcsolódásként megtekintjük Aurayt és Vannest. A két város semmiben sem hasonlít egymáshoz, eltekintve attól, hogy mindkettőben vannak középkori házak.
Auray
A Loch folyó két oldalán fekvő Auray városa az 1364-ben lezajlott auray csatával írta be magát Franciaország történelemkönyveibe. Bár a harcok a várostól északra fekvő Marais de Kerzóban zajlottak, a köztudatba mint auray csata vonult be. A csata az örökösödési háború mindent eldöntő ütközete volt, mely után a győzelmet elkönyvelő Jean de Montfort lett Bretagne hercege.
A 15. századi óváros a folyón átívelő régi kőhíd közelében található. A hatalmas, vidám színekben pompázó hortenziabokrokkal szegélyezett utcák meredeken vezetnek le a folyóhoz. Mint a már korábban megismert városokban itt is takaros házak, aprócska kis üzletek, vendéglők helyezkednek el az út mindkét oldalán.
A híd lábánál egy régi bárka horgonyzott, vagy inkább szárazra vetetten élvezte a felhők mögül néha előbukkanó nap sugarait.
Mondanom sem kell, hogy ez a kirándulás sem múlt el zápor nélkül, de már hozzászoktunk, hogy Bretagnében alig akad olyan nap, hogy legalább néhány percre ne hullana az égi áldás. Persze a növények igen csak örülnek a bőséges csapadéknak és gyönyörű virágokkal hálálják meg a gondoskodást.
A hajó bejáratánál tábla hirdette az ingyenes belépést és csalogatta a vendégeket. Mi is besétáltunk, a fedélzeten hajózással és halászattal kapcsolatos képeket és képeslapokat lehet vásárolni. A bárka gyomrában ajándéktárgyakat árusítottak. Sajnos igen kevés egyedi dolog akadt, többnyire kommersz, turisták által keresett dolgokat árultak, de maga a bárka nagyon érdekes volt. Régi fa építmény, igazi hajópadlóval és belső gerendákkal. Én korábban még sosem jártam ilyen régi hajón, biztosan ezért fogott meg a hangulata.
A bárka megtekintését követően átsétáltunk a kőhídon a folyó túloldalára, majd végigsétáltunk a rakparton. Az egyik ház falán egy emléktáblát pillantottunk meg, amely arról tájékoztatott, hogy ott lakott Benjamin Franklin amerikai író, tudós és politikus, az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat kezdeményezője amikor Aurayba látogatott, hogy katonai szövetséget kössön Franciaországgal. A szerződés létrejöttét követően Anglia elismerte az Egyesült Államok függetlenségét.
Visszafelé sétálva közvetlenül a hídnál találtunk egy másik Créperiet, amely ugyancsak a Franklin nevet viselte. Valószínűleg ott is megfordult a híres államférfi.
Vannes
Az Auray tett kirándulást követően tovább indultunk a 22 km-re lévő Vannesba. A nyugodt Aurayhoz viszonyítva Vannes zajos, nyüzsgő nagyváros – mint általában a kikötők. Autók tömege dudál az utcákon, és hömpölyög az embertömeg. Aki nyugalomra vágyik, annak mindenképpen a városfalon belül kell kerülni, ahol fantasztikus látnivalók sorakoznak egymás mellett.
De mielőtt a valamelyik kapun betértünk volna, tettünk egy sétát a falon kívül, ahol a folyó és a városfal között gyönyörű parkokat találtunk. A haragoszöld pázsitot színpompás virágok díszítették. A folyó mellett régi mosóházak sorakoztak.
A városfalun lévő óváros fő nevezetessége a St. Péter Katedrális. A székesegyház a 15. századból származik. Ellentétben a francia katedrálisok többségével – amelyek a gótika jegyében épültek – ez reneszánsz stílusjegyeket hordoz magán.
A katedrális megtekintését követően elsétáltunk a IV. Henri nevet viselő aprócska térre, amelyet a már jól ismert favázas házak szegélyeztek.
Bár egyes tájékoztatók szerint az óvárosba nem lehet gépkocsival behajtani, ennek ellenére elég sok gépkocsival találkoztunk, még ezen az aprócska téren is akadt belőle néhány. Mi több kört voltunk kénytelenek menni, mire jó két kilométer távolságban sikerült egy biztonságosnak tűnő mellékutcában leparkolnunk.
A katedrálissal szemben található a La Cohue nevű épület, amelynek földszintje korábban vásárcsarnokként üzemelt, míg az emeleti részen a bíróság kapott helyet. Az épületben ma a Városi Múzeum található, ahol festmény és helytörténeti kiállítás látható – bár mi nem láttuk, mert elég késő volt, mire ráakadtunk. Bár az az igazság, hogy a városfalon belül nagyon kellemesen esett a séta, és a közbeiktatott galette és cidre egy hangulatos kocsmában, hogy nem is igazán vágytam másra.
Mire visszaértünk Rennesbe, már 10 óra is elmúlt, de szerencsére még mindig világos volt, így ott is tudtunk egy sétát tenni a jól ismert utcákon. Ahogy teltek a napok egyre jobban megszerettem Bretagnét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése