Malájzia 4.

Kirándulás a Batu barlangokhoz

Kuala Lumpurtól alig 15 kilométer távolságra található az ország egyik legnagyobb hindu zarándokhelye, melyet a szállodánk mögüli utcából induló autóbusszal értünk el.

A szentélyek egy hatalmas szikla belsejében találhatók, ahová 272 lépcsőn juthatunk fel. A barlang bejárata előtt néhány méterrel egy privát barlang is van, ahol felfedező túrára lehet befizetni. A 40-50 perces kirándulást főként gyermekeknek ajánlották.

Felmentünk a lépcsősor tetejére, és egy óriási üregben találtuk magunkat. Néhány lépcsőfokot lefelé mentünk, majd ismét felfelé vezetett az út. Több egymásból nyíló hatalmas üreg sorakozott egymás után, mindegyikben színes szobrokkal díszített szentélyek voltak.

Számomra az üregek mérete túl nagy volt ahhoz, hogy igazi barlangban érezzem magam. Ráadásul az utolsó teremnek a teteje nyitott volt, így felülről elegendő fényt kapott ahhoz, hogy teljes világosság legyen bent. A falak mindenféle színes festékkel be voltak festve, ettől egy kicsit „lepusztultnak” tűnt az egész. Felénk ugye gondosan vigyázzák a barlangokat és nem kenik össze mindenféle festékkel.

A legutolsó terem szentélyében folyamatos szertartás zajlott. Füstölőket égettek, és különféle gyümölcsöket kekszeket, üdítőitalokat helyeztek el a padlóra – a ceremóniát vezető félmeztelen szerzeteseknek pedig pénzt adtak. A barlangban több állat is élt, néhány denevért láttunk, több állandóan kukorékoló kakast, és egy népes makákó csapatot. A majmok a szemetesekben kutattak élelem után. A bátrabb, vagy talán csak éhesebb egyedek a szentélyekre csaptak le, és szerezték meg az áldozati adományokat, amikkel villámgyorsan felkapaszkodtak a sziklafalra, hogy ott másoktól nem zavartatva eszegessenek.

Leültünk az egyik padra, és nézegettük a majmokat, akik nagy nyugalommal bontogatták a kókuszdiókat, kekszeket és joghurtos palackokat. Jól esett elidőzni a kellemes hűvösben.

Mivel még volt aznapra tennivalónk, buszra szálltunk és visszamentünk Kuala Lumpurba. A szállodánk közelében szálltunk le, hogy megnézzük a Sogó Plazat. A szokásos drága üzleteken kívül nem találtunk túl sok érdekes dolgot, ezért elsétáltunk az indiai negyedbe, majd amikor meguntuk a mászkálást, felszálltunk az egyik gyorsvasútra, és a jól ismert Bukit Bintang negyedbe mentünk. Itt találtunk egy műszaki áruházat, ahol megnéztük a legújabb Samsung LED tv-t és más egyéb termékeket – többek közt HD mobiltelefonokat, melyeket itthon még nem forgalmaznak. Mikor megérkeztünk, a plaza alsó szintjén lévő thai étteremben ettünk egy menüt. A három fogásos ételsor (leves, főétel, desszert valamint zöld tea korlátlan mennyiségben) személyenként alig került 600 forintba.

Továbbálltunk Singapurba

Vacsora után még lődörögtünk egy kicsit a környéken, majd visszamentünk a szállodába a csomagjainkért. Felszálltunk a Monorailra és a Sentral vasútállomásra mentünk, ahonnét a vonatunk indult. A pályaudvaron vettünk néhány félárú péksüteményt az egyik zárásra készülő kioszkban, mondván, jó lesz az még később a vonaton. Üdítővel is feltankoltunk, hiszen Singapurig 12 órás az út.

Nyolc óra körül megérkezett a vonat, megkerestük a helyünket, és mivel nem találtuk a hálókocsi kalauzt, beszálltunk és elhelyezkedtünk. Indulás után úgy 10 perccel megjelent egy egyenruhás fiatalember, aki az iránt érdeklődött, hogy mit hozhat vacsorára. Mondtuk, hogy mivel már ettünk, nem kérünk semmit. Javasolta, hogy kóstoljuk meg a csirkét, a vacsora egyébként benne van a jegy árában, nem kell fizetni érte. Kicsit később jött a kalauz is, aki elkérte a jegyünket. Megnézte az itthon kinyomtatott e-ticketet, kezelte, és aztán többet már nem is láttuk.

Megérkezett a csirkénk, és kaptunk két nagy fürdőlepedőt is, hogy le tudjunk zuhanyozni. Amíg vacsoráztunk, megnéztük a híreket, majd a fülkénkhez tartozó zuhanyzóban megfürödtünk. Nagyon jól esett az egész napi mászkálás után.

Egy vicces adalék a vonatúthoz: ahogy beléptem a fürdőszobába, a WC fölött egy táblára lettem figyelmes. Egy angol WC ülőkéjén gugoló alakot ábrázolt, ami át volt húzva. Sajnos nem fényképeztem le, pedig szenzációs volt. Nagyon jót nevettünk, ahogy elképzeltük, hogy valaki a csésze szélére kapaszkodva ptóbálja a dolgát végezni. Ázsiában a még ma is sokkal népszerűbb a guguolós WC. Végül is ha belegondolok, itthon nyilvános helyen mi sem ülünk rá a WC deszkára, akkor pedig praktikusabb, és higiénikusabb az övéké.

A lékondi itt is túl hűvös volt számomra, ezért betakaróztam és elaludtunk. Soha nem fogom megérteni, hogy miért kell agyonfagyasztani az embert. Kint 35 fok feletti a hőmérséklet, bent pedig lehűtik 20-22 fokra. Nem elég, hogy fázunk, mellette még rengeteg energiát is elpocsékolunk. Orvosilag pedig kifejezetten káros az emberre a hirtelen lehűlés. Télen is utálom a hideget, hát még nyáron!

Nem kifejezetten ide tartozik, de télen a mínusz 10-15 fokban 26-28 fokra fűtik fel itthon is a plazakat, hogy a kabátban folyik az ember hátán a víz. Nyáron viszont lehűtik 20-22 fokra, akkor meg ráfagy a verejték. Na ezt magyarázza meg valaki!