Reggel fél hat körül zörgettek a fülkénk ajtaján, hozták a reggeli kávét, és szóltak, hogy néhány perc múlva megérkezünk a singapuri határhoz. Gondoltuk, hogy jól van, nincs ezzel semmi gond. Nyugodtan ittuk a kávét, amikor jöttek a rendőrök, és szóltak, hogy szálljunk le az útlevél vizsgálathoz, mert már senki sincs rajtunk kívül a vonaton, és persze vigyük magunkkal minden holminkat. Na ettől rögtön felébredtünk. Gyorsan összeszedtük a motyónkat és beálltunk a kanyargó sor végére. Elsőre nagyon szigorúnak tűnt a vizsgálat, de végül is csak az útlevelünket nézték meg, ám addig nem szállhattunk vissza, amíg mindenkivel nem végeztek. Ekkor kinyitották az ajtót és visszaszálltunk a „szigorúan ellenőrzött” vonatra. Úgy másfél órát utaztunk – közben teljesen leállt a légkondi, ezért kénytelenek voltunk átmenni egy másik kocsiba – amikor megérkeztünk Szingapúrba.
A pályaudvaron váltottunk pénzt, és megtudakoltuk, hogyan juthatnánk el a Fragrance Selegie hotelhez, amely a Selegie Roadon található. Az állomás melletti utcából indultak a buszok, köztük a 131-es is. Kb. 20-25 percet buszoztunk, amikor elértük a mi utcánkat. Mivel nagyon alacsonyak voltak a számok, mentünk még egy megállót, majd leszálltunk. Nézegettük a házszámokat, amikor észrevettük, hogy éppen a szállodánk bejárata előtt állunk. Alig múlt 8 óra, ezért szobát ugyan nem tudtak adni, de sikerült megszabadulni csomagjainktól, így megkönnyebbülve indultunk várost nézni.
A szállodában kaptunk egy térképet, és a buszból is volt alkalmunk megfigyelni az útvonalat, ami a városközponthoz vezet. Alig egy saroknyit mentünk, amikor eszembe jutott, hogy a fényképezőgépemet benne felejtettem a hátizsákomban. Gyorsan visszafordultunk, aztán újra elindultunk.
A Selegie Roadon végighaladva először a Nemzeti Múzeumhoz érkeztünk, ami még nem nyitott ki.Úgy beszéltük meg, hogy akkor megyünk be, ha esni fog az eső. Szerencsénkre azonban szép napos idő volt.
A múzeum mögött egy kisebb dombot pillantottunk meg, melyre egy mozgólépcső vitt fel. A térképen beazonosítottuk, hogy a Fort Canningnél járunk. Ráléptünk a mozgólépcsőre, mire az elindult. Villámgyorsan felértünk a domb tetejére. Az eligazító tábla szerint a domb tetején volt egy Fűszerkert ahol az olyan egzotikus fűszereket láthattunk, mint a fahéj, bors, hosszú szálú citromfű, curry, tea, kakaó és kávé is. Már kora délelőtt is rettenetesen meleg volt, ezért kellemes volt sétálni a fák árnyékában, ahol nem csak fűszereket találtunk, hanem csodaszép virágokat is. Voltak, amelyeket otthon a virágüzletek kínálatából már ismertem, és olyanok is, amiket még sohasem láttam.
Keresztül-kasul jártuk a domb kanyargós útjait, felmentünk a dombtetőn található Raffles teraszra, (ezzel a névvel még sokszor találkozunk) majd végül a Bélyegmúzeumnál visszakeveredtünk az egyik forgalmas útra a Hill Streetre. Néhány perc múlva elértük a Singapore folyót. Felsétáltunk a North Bridge nevű hídra, és szemrevételeztük a folyó két oldalát. Láttuk, hogy a híd közeléből sétahajók indulnak a folyón.
A 30 perces kirándulás, amely a város nyugati részét érintette 13 S$-be, (Szingapúri Dollárba) a 45 perces kirándulás, amely a félórás kirándulás programja mellett a kikötőhöz is kiment, 18 S$-be került. Lementünk a kikötőhöz és jegyet váltottunk a két perc múlva induló hajóhoz. Először a nyugati városrészt néztük meg.
A folyó minkét oldalán éttermek sorakoztak, bár a korai órákban még többnyire zárva voltak. A folyó felett számos híd ívelt át. Volt, amelyiken csak gyalogosok közlekedtek és szépen fel volt díszítve. Az étteremsor végén visszafordultunk, és kihajóztunk a kikötőhöz.
Először a csodaszép Fullerton Hotel mellett haladtunk el, majd a kikötő kapujában egy különös szoborra figyeltünk fel. Egy hal testű oroszlán szájából ívelt több méter magas sugárban a víz. (Singapore oroszlánt jelent, ez magyarázza a szökőkút formáját. A kikötőn túl daruk tucatjai építették a újabb toronyházakat a tenger feltöltött részein. Mögöttük megpillantottuk a világ legnagyobb óriáskerekét a Singapore Flyert, amely magasabb, mint a Temze partján magasodó London Eye.
Megbeszéltük, hogy kerül, amibe kerül, felülünk egy körre, amikor láttuk, hogy a kerék egy helyben áll. Arra gondoltunk, hogy biztosan csak délután működik, - talán éppen karbantartás miatt áll, de később sem indult el, és másnap is mozdulatlan volt, így sajnos erről lemaradtunk.
Miután a hajókiránduláson sikerült benyomásokat szereznünk a főbb látnivalókat illetően, és betájolnunk a várost, gyalogosan is nekivágtunk várost nézni.
A folyóparton indultunk el a kikötő irányába. Először az Ázsia Múzeum mellett sétáltunk el, ahol éppen kínai agyagkatona kiállítás volt. Miután tavaly az eredeti helyszínen láttuk a több ezer darabból álló cseréphadsereget most erre nem pazaroltuk el azt a kevés időt, amit Szingapúrban töltöttünk. A múzeum mögött egy kellemes park közepén megpillantottunk egy koloniális stílusú épületet a Viktória királynőről elnevezett Színház és Koncert Termet. Az épületbe sajnos nem sikerült bejutnunk, mert egy háromnapos középiskolai verseny miatt zárva volt.
Átsétáltunk a Fullerton szállodához vezető hídon. Körbejártuk a szállodát, amely szerintem Szingapúr legszebb szállodája volt, beleértve a legendás Raffles Hotelt is. A folyópart felőli oldalán egy vízbe ugró gyerekeket ábrázoló szoborcsoport volt látható. Kissé távolabb más alkotásokat is megcsodálhattunk. A szálloda oldalát oszlopsor szegélyezte, az oszlopok között csobogók és szökőkutak tették hangulatosabbá az utcát, és hűtötték az árkádok alatti levegő hőmérsékletét. Megkerültük a szállodát, és kiértünk a kikötő végébe, a Merlion Parkhoz, ahol az oroszlános szökőkút állt. Már dél körül járt az idő, és nagyon erősen tűzött a nap. Mindenki próbálta a szökőkút vizével hűsíteni magát. Készítettünk néhány fényképet, majd lesétáltunk a híd alá, ahol kellemesebb volt a hőmérséklet és beültünk egy Starbuck Coffeeba egy kis pihenőre. Ittunk egy nagy pohár jeges kávét, ami egy kicsit lehűtött, mielőtt tovább indultunk volna.
A kávé elfogyasztása után a szálloda mögötti Raffles negyedben bóklásztunk. Utazás előtt sokat olvastunk a várost alapító Sir Stamford Rafflesről. Nagyon sok épület és negyed viseli a nevét a város különböző pontjain. Ezek közül is leghíresebb a Raffles Hotel, amelyet szinte kötelező felkeresni. Úgy gondoltuk, hogy a szálloda valahol a negyedben található, ezért szinte valamennyi utcába benéztünk. Mivel nem sikerült a nyomára bukkanni, elkezdtünk kérdezősködni, mire kiderült, hogy a folyónak azon az oldalán található, ahol mi is lakunk, és nem is olyan messze a mi szállodánktól.
Mivel már délutánra járt az idő, úgy gondoltuk, hogy visszamegyünk a szállodához, és elfoglaljuk a szobánkat, közben teszünk egy kis kitérőt a Raffles Hotelhez. A szállodáig akadt még jó néhány látnivaló, többek között a Parlament, nem messze tőle az Art House, utána City Hall, majd egy hatalmas kert közepén a Szent András katedrális vakítóan fehér épülete.
A templomtól már csak két saroknyit kellett sétálni, hogy elérjük a Bras Basah Road és a North Bridge Road sarkán lévő zöld növényekkel díszített fehér Raffles Hotelt. Először csak kívülről csodáltuk meg az impozáns épületet, majd az egyik kapun besétáltunk egy szépen kialakított belső udvarra. Az udvar közepén egy nyitott bár volt, a pultnak támaszkodva 5-6 ember múlatta az időt egy-egy ital társaságában. Az árkádok alatt exkluzív üzletek bejárta nyílt, Rolex, Dior, Chanel. Vásárló nem sok volt, hozzánk hasonló nézelődő viszont szép számmal akadt, akik a szállodára voltak kíváncsiak. Kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a város legdrágább szállodájában töltsenek el néhány napot. Utánanéztünk a neten, a legolcsóbb kétágyas szoba ára éjszakánként 770 S$, ami árfolyamtól függően kb. százhuszonötezer forint. (A hasonló színvonalú Fullertonban némileg olcsóbban lehet lakni, ott „csak” 450 S$, Hetvenötezer forintért.) Körbejártuk az épületet, benéztünk a mosdóba, a kilincsek, a csapok dizájnja mind a gyarmati időt idézték. Rájöttünk, hogy azért olyan különleges ez a szálloda, mert stílusában eltér a mostani hipermodern luxusszállodától. Ennek az épületek múltja, történelme van, és egy különleges itala, a Singapore Sling, amelynek receptjét itt a szállodában keverték először.
A szállodától kb. 15 perc alatt elértük a pénztárcánknak jobban megfelelő, 98 S$-be kerülő Fragrance Hotel Selegit. Megkaptuk a 3 emeleten lévő szobánkat. Némileg kisebb volt, mint a kuala lumpuri Citrus Hotelben, de azért megfelelt. Gyorsan elhelyezkedtünk, majd fürdőruhát vettünk fel és lifttel felmentünk a 10 emeleten lévő medencéhez. Szenzációs ötlet volt, hogy a magasban alakították ki. Először csak mi ketten voltunk, majd 10-15 perc múlva jött még egy pár. Fél órás fürdőzés után sikerült kellemesen lehűteni magunkat. Visszamentünk a szobába, felöltöztünk és és elindultunk vacsorázni. Mivel sikerült kihagynunk az ebédet, elég éhesek voltunk.
Az egyik útkereszteződésben egy táblán egy étterem-piacot hirdettek, ahol több tucat különböző étterem várta a vendégeket. Ezekben a foodcourtokban a fal mellett körbe különböző látványkonyhák működnek. Az ételt ott a vendég szeme láttára készítik el. Egy-egy konyha csak néhány azonos jellegű ételt készít el. A csirkésnál 2-3 fajta csirkés leves, és 3-4 csirkés rizs és csirkés tészta kapható. A halasnál, a rákosnál, a kacsásnál, a tofusnál, zöldségesnél hasonló a helyzet. Tettünk vagy három kört, mire sikerült két csirke ételsort kiválasztani. Leültünk a terem közepén lévő asztalok egyikéhez, és megvacsoráztunk.
Vacsora után a Selegie Roadon észak felé haladva elértük Little Indiát. Olyan volt, mintha Indiában lennénk, csak furcsa módon minden patyolat tiszta volt. A szentélyek környékén virágok és füstölők kellemes illata keveredett. A piacon szépen elrendezett gyümölcs és zöldséghalmok csábították vásárlásra a nézelődőket. Az üzletekben indiai zene szólt. Tettünk egy kört, megnéztük a lenyugvó napot, majd visszafordultunk a belváros felé.
Úgy terveztük, hogy visszamegyünk a Rafflesbe egy italra. Benéztünk az udvarra, de nem találtuk meg azt a hangulatot, amire vágytunk. Hosszú asztaloknál vacsoráztak a turisták. A felszolgált étel szinte ugyanaz volt, mint amit mi is ettünk. Láttuk, ahogy az idegenvezetők egymás után terelgették be a turista csoportokat. Valahogy olyan kötelező program íze lett az egésznek. Nem akartam csak azért beülni, hogy elmondhassam, hogy én is a Rafflesben vacsoráztam. Kijöttünk a Rafflesből és csak úgy találomra elindultunk egy kivilágított utcán, a Raffles Boulevardon.
Először a Suntech központot értük el, majd egy másik plázába sétáltunk át. Ez egy nagyon különleges hely volt. Első látásra úgy tűnt, hogy egy könyvtárba léptünk. A falakon körbe könyvespolcok álltak, és a tereket is polcok választották el. Ahogy közelebb léptünk, és kézbe vettem egy könyvet, meglepve tapasztaltam, hogy csak könyvimitáció. Az volt az érdekes a dologban, hogy voltak valódi könyvek is köztük. A polcok között asztalok voltak és ahogy jobban körülnéztünk, láttuk, hogy egy nagyon különleges étteremben voltunk. Ez is hasonló rendszerű volt, mint ahol mi vacsoráztunk, csak a környezet volt más. Legalább két tucat látványkonyha működött benne, indiai, vietnami, thai, vegetariánus, halas, rákos, csirkés, kacsás stb. Mivel már egyszer vacsoráztunk, ezért csak egy kis édességet tudtunk enni. Eredetileg sült banánt rendeltünk, de az már elfogyott, ezért egy fánkszerű, olajban sült édességet kóstoltunk meg, amit fahéjas porcukorral szórtak meg.
Kisétáltunk az épület kikötő felőli részén, ahol a lépcsőn több száz fiatal üldögélt. Az egész folyópart csodálatosan ki volt világítva. Egy kicsit üldögéltünk, majd később a parton tovább sétáltunk az Ázsia Múzeumhoz. A múzeum előtt a folyóparton volt egy terasz, ahol találtunk egy szabad asztalt. Leültünk és ittunk egy Singapore Slinget. Ez volt a nap csúcspontja. Lassan elszopogattuk az italunkat és elindultunk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése