Ezt a kérdést tettem fel a férjemnek, aki a harmadik napra egy Buddha szobor megtekintését ütemezte be Kamakurában. Mert különleges és szép, csak ezért megyünk oda.
Persze azért ennél sokkal többet nyújt egy Kamakurában eltöltött nap, legalábbis, ha olyan kellemes időt fog ki az ember, amilyet mi.
Tokyoból vonattal egy óra alatt értük el a népszerű kirándulóhelyet, amely egykor - pontosabban 1185 és 1333 között Japán fővárosa volt. A vasútállomásról kiérve egy kellemes téren találtuk magunkat, amely egy hangulatos sétálóutcában folytatódott. A szinte minden állomáson megtalálható Turista Irodában kaptunk térképet, és pontos útbaigazítást, hogy melyik úton jutunk el a legegyszerűbben a Daibutsuhoz.
Kisvárosra jellemző kertes házak szegélyezte utcákon haladtunk. A telkek nagyon kicsik voltak, ezért többnyire bonzai méretű növényekkel ültették tele. A japánok szinte bármilyen növényből tudnak bonzait csinálni. Talán a cseresznyefa az egyetlen, amivel kivételt tesznek, mert úgy nem lenne olyan sok virág rajta.
A Daibutsut naponta több ezren keresik fel. A Tokyoba látogató turisták számára szinte "kötelező" program, de több tucat iskolai csoporttal is találkoztunk, akik osztálykirándulás keretében érkeztek.
A szobor jobb oldalán egy lépcső található, melyen keresztül bejutottunk a szobor belsejébe. A szobor belsejének megtekintéséért külön kellett 30 Yent fizetni.
Vallási szempontból a többi templom talán előkelőbb helyet foglal el a ranglistán, de szépségében azt hiszem egyik sem múlja felül a Hasederát.
Amint beléptünk a szentély kapuján, egy csodálatos kertben találtuk magunkat. Szines fák, virágzó bokrok, csobogó tavacskák aranyhalakkal és teknőcökkel.
A tó mögött egy kisebb barlang húzódik, itt található Kannon - a kegyelem istennőjének szobra.
A barlang mellett egy lépcsősor vitt fel a domboldalra, ahol több szentély állt. A szentélyekben tilos volt fényképezni, de szerencsére itt nem ellenőriztek olyan szigorúan, és sikerült egy fényképet készítenem.
Továbbhaladva egy kisebb pavilonhoz értünk, melyben egy fából készült, körbe forgatható szentély volt. Megpróbáltuk megforgatni, de ki volt ékelve - szerencsére.
Az egész domboldal íriszekkel volt teli. Felmentünk a domb tetejére, ahonnét csodálatos kilátás nyílt a tengerre. Néhányan napoztak a parton, és láttunk pár szörfözőt is.
Az állomásra visszaútban a sétálóutcán haladtunk végig. Rengeteg régiségkereskedő kínálta portékáját, többnyire régi cserép teáskannákat, csészéket, és persze mindenféle macskaszobrot. Bár nagy volt a csábítás, de tekintve, hogy még az út elején voltunk, lemondtunk a vásárlásról.
Volt még jó fél óra a vonat indulásáig, ezért kiültünk az állomás előtti térre, és nézelődtünk. Itt láttunk először riksát, és a riksás fiuk elmaradhatatlan öltözetét a malac-cipőt.
Aztán felfedeztük, hogy az utcák is nemdohányzóak, és néhol kijelölnek egy helyet, ahol dohányozni lehet.
Vonatra szálltunk és visszamentünk Tokyoba. A szállodában kijelentkeztünk, majd elindultunk Nagoyába. Egy kicsit aggódtunk, hogy a Golden Week miatt kapunk-e szállást,de nem volt semmi gond. Az állomás környékén körülnéztünk és a második utcában találtunk egy kellemes szállodát. Nem akartunk rögtön az elsőt lefoglalni, ezért mentünk még egy kört, és benéztünk vagy öt helyre, de mind rosszabb volt, és ezzel együtt drágább is. Ezért visszamentünk az első helyre és két éjszakára foglaltunk szobát. Nem tudom miért de Nagoyában sokkal drágább a szállás, mint Tokyoban. Ezt a következtetést nem csak ebből a néhány szállodából vontam le, hanem már itthon is hallottam a Japánspecialistánál, ahol a vonatjegyeket foglaltuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése