Malajzia 13.

Kirándulás Penang Hillre

Viszonylag nyugodtan telt az éjszaka, annak ellenére, hogy a légkondi időnként berezgett, és az ablakok sem szigeteltek a legtökéletesebben. Rövid időn belül megszoktuk a monoton zajokat, és igazán jót aludtunk.

Akkor kedvetlenedtünk el egy kicsit, amikor reggel kinéztünk az ablakon, és láttuk, hogy igen csak esőre áll az idő. Felmentünk az étterembe reggelizni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bőséges volt a választék, mert mindössze kenyér, vaj, lekvár - szigorúan egyféle - mogyorókrém, méz, és néhány tubus fűszer volt kirakva. A kenyeret a változatosság kedvéért meg is lehetett pirítani, mielőtt rákentünk volna valami furcsaságot. Megkóstoltuk vagy három tubusnak is a tartalmát, de olyan ízük volt, mint a gulyáskrém vagy a leveskocka, így feladtuk, és maradtunk a vajas-lekváros kenyérnél.

Volt viszont kávé automata, ahol nagyon finom cappuccinnot ittunk. Hogy korrekt legyek a felsorolásnál, egy tányéron volt gyümölcs is, nyolc részre vágott narancsok. Persze a kávé után nem mertük megkóstolni.

Hát a reggeliről körülbelül ennyit érdemes szólni.

Már éppen végeztünk, amikor elkezdett esni. Nem csak úgy csendesen, hanem olyan intenzitással, mintha dézsából öntenék. Az étterem vezetője - egy nagyon szigorú arcú középkorú indiai hölgy - még jobban összeráncolta a homlokát, ahogy a teraszra nyíló ajtóból nézte az esőt. Kérdeztük, hogy meddig fog esni, azt mondta, hogy hamar eláll. Ez jó hír volt, úgyhogy le is mentünk a szobánkba, hogy magunkhoz vegyünk néhány dolgot és elinduljunk. A sziget északi részén emelkedő 830 méter magas Penang hegy volt úti célunk.

Mire a recepciónál megkaptuk aznapi útbaigazításunkat, elállt az eső. Kisétáltunk a Transfer Roadra, és vártuk a Penang Hillig közlekedő 204-es buszt. A megálló melletti 7-eleven nevű közértben vettünk egy nagy üveg tutti-frutti ízű FN-t.

Néhány perc várakozás után megérkezett a busz, felszálltunk és 2 Ringitért/fő jegyet vettünk. Jó 40 perc múlva értük el a végállomást, ahonnét a fogaskerekű indult fel a hegyre. A bejáratnál üdvözlő tábla fogadta az érkezőket. A pénztárnál jegyen váltottunk, egy retúrjegy ára 4 Ringit (260 Forint) volt, ami igazán méltányosnak mondható. Elég sokan várakoztak már, amikor megérkezett a két kocsiból álló szerelvény, amely fél óránként indul. Mindenkinek sikerült bepréselődnie. Az élelmesebbeknek még ülőhely is jutott. Félúton átszálltunk egy másik szerelvényre, amivel már a hegytetőig jutottunk. A menetidő mintegy fél óráig tartott.

Ahogy kiszálltunk a felső végállomáson, csodálatos kilátás tárult a szemünk elé a 821 méter magas hegy tetejéről. Előttünk feküdt egész George Town. A szigetet a szárazfölddel összekötő híd párába és ködbe burkolózott. Készítettünk néhány fényképet, remélve, hogy esetleg visszafelé jobb lesz a látkép.

A fogaskerekű végállomásától pár perces sétára egy szökőkút mellett mentünk el. Egyetemista fiatalok végeztek közvéleménykutatást a turisták körében. Mi is kitöltöttük a kérdőívet, amelyben mindenféle kérdést tettek fel. Hány napot töltünk a szigeten, milyen nevezetességeket látogattunk meg, milyennek ítéljük meg a különböző szolgáltatások színvonalát, közlekedés, éttermek, szállodák, illemhelyek közbiztonság stb. Mindenre kíváncsiak voltak, végül utolsóként arról kérdezték meg a véleményünket, hogy mit szólnánk ha lenne egy drótkötélpálya a hegytető és a tengerpart között. Hát szenzációs lenne. Ahogy megismertük a malájokat, néhány év múlva biztosan működni fog.

A közreműködésért cserébe kaptunk egy ajándéktollat.

A szökőkút mögött néhány üzlet és étterem kínálta portékáit. Tovább haladva előbb egy hindu szentélyt, majd később egy mecsetet láttunk. A mecset mögött egy régi épületben a rendőrőrs helyi központja volt.

Körbejáruk a templomokat, majd a Madárpark felé vettük a irányt. Mielőtt beléptünk volna, egy érdekes hüllőt pillantottunk meg az egyik fa oldalában. Talán kaméleon volt, vagy valami hasonló.

A Madárparkban tett látogatás igen emlékezetes maradt számunkra. Nem a park nagysága, vagy a madarak száma miatt, hanem azért mert csupa érdekes madarat láttunk, és egy beszélő papagájt.

Ahogy beléptünk a park bejáratán, és elindultunk az egyik irányba fura hangokat hallottunk a másik oldalról. Valaki folyamatosan a "hello" szót mondogatta. Elindultunk a hang irányába, de nem láttunk senkit. Amikor visszatértünk az eredeti csapásra, újra megkezdődött a köszöngetés. Egy darabig felváltva hallóztunk, majd végre megpillantottuk a hang gazdáját, egy szép kék kakadut.

Amikor megálltunk a ketrece előtt, a madár felkapaszkodott a rács oldalára, és szorosan hozzásimult. Szinte teljesen odatapadt a rácshoz és kellette magát. Megemelte a szárnyát és várta, hogy simogassuk. Hol a fejét, hol a hátát fordította felénk és csukott szemmel élvezte a kényeztetést. Amikor tovább akartunk indulni, ismét elkezdett hallózni, egészen addig, míg vissza nem mentünk. Jól elszórakoztattuk egymást.

A parkban nem csak madarakat, hanem érdekes virágokat is láttunk. Az egyik egy fenyőtobozra hasonlított, melyből apró fehér virágok bújtak ki.

Egy másik kék színű virág olyan volt, mintha apró papagájok ülnének egy ágon. Ilyen virágot még soha sehol sem láttunk.

A Madárpark mögött találtunk egy Panoráma szálló-éttermet, ahová betértünk egy kávéra. A kerthelyiségből gyönyörködtünk a kilátásban, amikor ismét eleredt az eső. Hiába ez egy ilyen nap. még szerencse, hogy a napernyők védelmet nyújtottak az eső ellen is. Egy lugas alatt ültünk, amikor arra figyeltünk fel, hogy mindenki felfelé néz. Nem tudtuk, mit figyelnek olyan lelkesedéssel, amikor megpillantottunk egy zöld kígyót. A felszolgáló szerint a levedlett kígyóbőrökből következtetve négy kígyó lakik a lugasban.

Az eső alábbhagyott, ezért fizettünk és elindultunk, hogy elérjük a lefelé menő szerelvényt. Félúton ismét eleredt az eső, ezért kénytelenek voltunk beállni egy eresz alá. Szerencsére csak néhány percet vesztettünk el, és még így is elértük a vonatot. Egy darabig esőben vonatoztunk, de mire leértünk kisütött a nap. Talán öt percet ha vártunk, és már indult is a városba visszamenő busz. Alig egy óra múlva már a kikötőben voltunk a hajójegyet árusító irodáknál.

Mielőtt megvettük volna a jegyet, ismét bementünk a Turista Információba néhány hasznos tanácsért. Azt akartuk megtudni, hogy a Perhentián szigetekre hogyan tudunk a legegyszerűbb eljutni. Úgy gondoltuk, hogy esetleg Langkawiról is van lehetőség, ha hajóval kimegyünk a félszigetre, majd onnan átbuszozunk a Cameron felföldön. Az információs munkatárs az ajánlotta, hogy jöjjünk vissza Penangra, mivel innen közvetlen buszok vannak. Semmiképpen sem javasolta, hogy Langkawiról próbálkozzunk. Megfogadtuk a tanácsát, és kedvezményes áron, személyenként 110 Ringitért megvettük az oda-vissza útra szóló hajójegyeket a szomszédos jegyirodában.

Mivel nem találtuk a visszafelé menő busz megállóját - a buszok a kikötőnél egy hurkot írnak le - ezért gyalog sétáltunk be a belvárosba. A Komtár melletti bevásárlóközpont egyik éttermében megvacsoráztunk, - ezúttal egy igen kellemes éttermet találtunk, - majd az áruházban nézelődtünk. Útban hazafelé betértünk még egy két helyre. Mire visszaértünk a szállodába elmúlt tíz óra. Szóltunk a recepción, hogy még egy éjszakát maradunk. Megfürödtünk és lefeküdtünk. A légkondi monoton zümmögése hamar álomba ringatott.