Kirándulás a Santubong félszigetre és Damai Beachre
Mivel a Bakó parki kirándulás kivette minden erőnket, másnapra csak valami könnyű programot terveztünk. Hallottuk, hogy a Santubong félszigeten van egy azonos nevű település a tenger mellett, ahol érdekes házakat látni. Amolyan lábon álló, pallókon megközelíthető kis kulipintyókat, amelyek dagály idején vízben állnak, csakúgy, mint a mangrove mocsarak fái.
Nyolc órára kimentünk az Elektra ház mögötti piachoz, remélve, hogy találunk olyan buszt, amelyik a Santubong felé megy, de sajnos mind más irányba indult. Mintegy fél órás hiábavaló várakozás után az egyik "felhajtó ember" ajánlotta, hogy szálljunk be az egyik Zona 4 kisbuszba az elvisz arra. Először 30 Ringitet kértek azonnali indulással, de mondtuk, hogy annyira nem sietünk, inkább várunk még egy kis időt. Már négyen egyébként is ültek a buszban, bíztunk benne, hogy hamarosan összejön még négy ember. Így végül csak 10 Ringitet fizettünk kettőnkért, ami így is minimum duplája a helyiektől kért 2 Ringites árnak.
Nagy nehezen összejött egy buszra való ember, így elindultunk. Út közben ki- be szálltak az utasok, többnyire az út szélén, míg végül egy kisebb faluba fordultunk be. Ez amolyan zsákfalu volt, a végén visszafordult a busz, majd ismét a főúton haladtunk. Néhány kilométer után elértük Santubongot.
A falu bejáratánál egy turistabusz állt, és egy csomó fényképezőgépes ember mászkált a stégeken. Úgy gondoltuk, hogy elmegyünk a falu túlsó végéig, és visszafelé haladva nézzük meg a látnivalókat, így csak egyszer kell végigsétálnunk a napon.
A falu végét jelző tábla - ahol végül is leszálltunk - alig néhány száz méternyire volt a stéges házaktól. Hamar visszaértünk a falu elejére, ahonnét idő közben eltávoztak a turisták. Szerencsére így csak ketten nézelődtünk.
Éppen apály volt, így a víz elvonult a házaktól, a stégek alatt mindössze néhány kis tócsa árválkodott. A nedves homokban apró rákok futkároztak. Besétáltunk a házak közé egy kicsit nézelődtünk. Úgy tűnt, a helyiek megszokták a turisták kíváncsiskodását, mert nagyon kedvesen és természetesen viselkedtek, bár mi is megpróbáltuk nem tolakodóan bámulni.
A házakon kívül más látnivaló nem lévén elindultunk a Damai Beach felé. Visszamentünk a főútra, majd az első kanyarnál elindultunk a felfelé vezető úton.
Az út elég keményen emelkedett - mivel a tengerhez igyekeztünk, később nyilván lefelé vezetett. Annak ellenére, hogy az út mellett igen dús volt a növényzet, mégis kénytelenek voltunk a napon bandukolni. Reméltük, hogy találunk egy buszt, mert kezdtünk elfáradni.
Megpróbálkoztunk a stoppal is, de nem jártunk szerencsével, végül anélkül, hogy intettünk volna, megállt mellettünk egy terepjáró. Egy fiatal srác, és egy lány ültek benne. Kérdezték, hogy hová igyekszünk. Mondtuk, hogy a Damai Beachre szeretnénk eljutni. Kiderült, hogy mindketten ott dolgoznak, így egészen a Recepcióig vittek. Én a leírásokból arra következtettem, hogy a Damai Beach egy partszakaszt jelent, de kiderült, hogy egy üdülő jelöl.
Bár mondtuk, hogy nem lakunk az üdülőben, azt mondták, hogy az üdülőn keresztül nyugodtan lemehetünk a partra. Keresztül mentünk a recepción és egy hatalmas parkban találtuk magunkat. Levettük a fürdőruhát, és berohantunk a vízbe. Már igencsak vágytunk a hűsítő habokba.
Miután vagy jó fél órát dagonyáztunk, körbesétáltunk a parkban, és az egyik nyugodt szegletében leheveredtünk egy nyugágyra. Néhány perc múlva ismerős arcokat pillantottunk meg. A Bakó parkban megismerkedtünk az egyik pihenő helyen egy Dél-afrikai párral. Őket láttuk csomagokkal megjelenni az egyik bungaló ajtajában. Akkor jelentkeztek be. Miután kipakoltak, odajöttek és beszélgettünk. Ők már az út végén tartottak, jártak Penangon és Langkawin, ahová mi is készültünk. Adtak néhány tippet az további részére.
Mi ismét fürödtünk egyet, majd a pool bárban megnéztük a kínálatot. Nem voltak olcsók az árak, azokhoz a helyekhez viszonyítva, ahol eddig ettünk még a legolcsóbb étel is kétszer annyiba került. Hiába, a Damai Beach mégis egy négy csillagos üdülőhely.
Az étlap 12 Ringitért könnyű falatokkal indított, majd 24-ért pizzát lehetett választani és 50 körül steakek és halételek zárták a sort. Szerencsére a nagy meleg miatt nem voltunk igazán éhesek így beértük egy kisadag rákgolyóval savanyú-édes-csípős mártással. Nagyon jót választottunk.
Az étterem vendégei jogosultak voltak a medence és az üdülő egyéb létesítményeinek használatára, így nyugodtan heverészhettünk a napernyő alatti nyugágyakon, és úszkálhattunk a medencében is.
A szállodának volt saját minibusz járata, amely két óránként indult Kuchingba, a Gran Margarita szállóhoz. A recepciónál lehetett a jegyet megvenni. Mi a 3.15-ös buszra foglaltunk. A busz először lekanyarodott a Sarawak Cultural Villagehez - erről később még lesz szó - majd onnét egyenesen Kuchingba mentünk. A jegy ára személyenként 12 Ringitbe került. Az út kb. egy óráig tartott.
A Gran Margaritától 2 percnyire laktunk. Először hazamentünk, hogy megszabaduljunk a vizes fürdőruhától majd elindultunk, hogy jobban szemügyre vegyük a városnak azt a részét, amit eddig nem volt alkalmunk megismerni.
Lementünk a folyóhoz, és az egyik stégnél várakozó kis csónakkal átmentünk a Kuching folyó túlpartjára Astanára.
A jegy kettőnknek egy útra kevesebb mint egy Ringitbe került. Naponta több százan ingáznak munkába, iskolába a 12-14 személyes kis motorcsónakokon, mivel a folyónak ezen a szakaszán még nem épült híd.
A túloldalon két impozáns látnivaló akad, az új parlament, és a közelében lévő rácsokkal védett hófehér elnöki rezidencia. Mindkét épületet alaposan megszemléltük, majd más látnivaló nem lévén ismét átkeltünk a folyón.
A mi oldalunkon néhány érdekes épületet mutatnék be. Az első a folyópartra néző régi óratorony, amely tulajdonképpen a Sarawak Múzeum része. Mellette egy csonka obeliszkre emlékeztető oszlop áll. A múzeum udvarán többször átsétáltunk, gyakran leültünk a belső folyosó árnyékában, ahol rendszerint népes csapat tartózkodott.
A folyóparton a szálloda felé haladva van egy kínai szentély, ami mellett minden nap elsétáltunk. A kör alapú templom vidám foltja a városnak. Bemenni ugyan nem lehet, de így is látványos.
Nem messze tőle van egy másik kínai szentély, ahová viszont sikerült bejutnunk. Kívülről elég picinek tűnik, azonban ez is több szentélyből áll, amelyek egymásból nyílnak.
Egy másik színes épületet is már napok óta nézegettünk, de nem jöttünk rá, hogy mi lehet, míg közelebbről meg nem néztük. A több emeletes épület minden szintje más színű, és egy parkoló van benne. Jópofa!
Mint már említettem, Kuchingban nehezen tudtunk szállást foglalni, mivel az on-line szállásfoglalások ajánlatában mindössze két-három szálloda szerepelt. Mi a sétánk során találtunk egy csomó jópofa szállást, ezeket majd később felteszem a blogra, hátha valaki kedvet kap és hasznát veszi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése