Délután fél kettőkor indult a gépünk Borneóra, pontosabban Sarawak állam fővárosába Kuchingba. Mivel két órával előbb ki kellett érnünk a reptérre, túl sok időnk nem maradt a busz indulásáig. Este megkerestük, hogy hol van a szállodához legközelebb eső buszmegálló, szerencsére alig öt percnyire volt a Selegie Roadra merőleges Bras Basah Roadon.
Tíz percnyi várakozás után végre jött egy 36-os busz, ami 1,80 S$-ért kivitt Changi reptérre. Az út közel háromnegyed óráig tartott. A Changi reptéren három terminál van, a buszok a terminálok alatti parkolóban állnak meg. Mi az utolsó helyen szálltunk ki, ahonnét az Air Malaysia gépei indulnak.
A reptér minden kényelmi eszközzel fel van szerelve. Az előtérben egy csomó ivókút van és mondanom sem kell, ragyogó tisztaság. Legalább egy tucat ember folyamatosan fényesítette a gránit burkolatot. Még el sem ment az egyik, már jött a következő takarító, hogy a lábnyomokat is eltüntesse.
Ahogy túljutottunk az útlevél ellenőrzésen és átvilágításon a szokásos Duty Free üzletek hosszú sora mellett haladtunk el. A műszaki részlegen a legújabb fényképezőgépeket, videókat és mobiltelefonokat próbálhattuk ki. Több tucat ingyenes internet állt az utazók rendelkezésére. Gyorsan küldtünk haza egy-két emailt, és megnéztük a híreket. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy a végén futva értük el a kaput, hogy még elérjük a beszállást. Már az utolsó figyelmeztetés hangzott el. Szingapur egyébként folyamatosan pályázik a világ legjobb repülőtere címre. Az én szavazatom biztosan az övéké.
A repülőút egy óráig tartott. Az Air Malaysian nem lehetett panasz az ellátásra. A rövid út ellenére kaptunk egy uzsonnás dobozt, benne szendvics és sütemény. Kávét, teát, üdítőt korlátlan mennyiségben szolgáltak fel. Mint már említettem a Szingapur-Kuching repülőjegyért személyenként kevesebb mint Nyolcezer forintot fizettünk.
Ahogy elértük Borneó légterét, alattunk egy hatalmas zöld sziget körvonalai bontakoztak ki. Nem csoda, hiszen Borneó a világ harmadik legnagyobb szigete. Ahogy lejjebb ereszkedett a gépünk, kirajzolódtak a dzsungelben kanyargó folyók és utak. Az utak kisebb falvakon és városokon vezettek keresztül és néhol egy folyónál értek véget. Néhány perces süllyedés után leszálltunk Kuching repterén.
Szállást a „fapados” Tune Hotelben foglaltunk, ahová a szálloda minibuszával jutottunk el 8 Ringitért. A Tune egy vadonatúj szállodalánc, szállodái 2008-2009-ben nyíltak. Az árak látszatra nagyon olcsók. Úgy is reklámozza magát, hogy egy csillagos ár, és öt csillagos alvás. A szobák elméletileg már 10 Ringittől foglalhatók. Persze 10 Ringitért nincs szoba, mi márciusban lefoglalva 72 Ringitet fizettünk egy éjszakára. Ez az összeg csak az alap, de a kiegészítő szolgáltatások igénybevétele esetén akár a duplájába is kerülhet. Ráadásul a foglalást nem tudjuk anyagi veszteség nélkül visszamondani. Ha legalább három nappal korábban mondjuk le a foglalást, "csak" 30 Ringitünk bánja. Ha később mondjuk le, a teljes árat leemelik számlánkról.
A Kuching folyó és Sarawak új parlamentje
A Tune Hotelben minden olyan szolgáltatásért fizetni kell, ami egy normál szállodában a szoba árában benne foglaltatik. Például 22 Ringit a légkondi, ha nem rendeled meg, meg kell elégednek a zümmögő ventilátorral. Ha szeretnél törölközőt, le kell szurkolni 10 Ringitet. Fizetni kell a hajszárítóért, a vízforralóért, a tv használatáért, a bejelentkezés előtti és kijelentkezés utáni csomagmegőrzésért, és reggeli sincs a szoba árában. Szóval ha mindezt összeadjuk, akkor legalább ott tartunk, mintha egy középkategóriás szállodába mentünk volna. Amellett, hogy a Tune szállodái – még – nem lelakottak, van egy óriási előnyük, mindegyik a városközpontban helyezkedik el,ami remek kiinduló pont a városnézéshez és minden más programhoz.
A macskák
A szálloda a Kuching folyó mellett van, de merőleges arra, az ablakok jó esetben a szemben lévő Hiltonra néznek. A folyót legfeljebb akkor lehetett oldalirányban látni, ha kihajoltunk az ablakon. A szobák egy részében egyáltalán nincs ablak. Megnéztünk legalább három szobát, mire sikerült egy elfogadhatót kiválasztani.
Sajnos a szobák rettenetesen kicsik, az ágy előtt és mellett jó ha fél méter szabad hely van. Sem egy asztal vagy legalább egy éjjeli szekrény, ahová a holminkat ki tudtuk volna pakolni. Az egyik oldalon volt egy lehajtható polc – erre elvileg lehetett volna pakolni, - de ha kinyitottuk, akkor nem lehetett elmenni mellette, mert a széle már ráhajlott az ágyra. A falból kiállt egy fémrúd, amin volt három ruhafogas, ez volt az összes pakolóhely. A hátizsákot – úgy holmival teli – a sarokba tudtuk csak elhelyezni.
A fürdőszoba viszont nagyon klassz volt, egy óriási kb. 30 cm átmérőjű esőztető zuhanyrózsa kényeztetett bennünket. Ezt nagyon élveztük.
Fél négy körül elfoglaltuk a szobánkat, felfrissítettük magunkat, és elindultunk felfedező útra. Lesétáltunk a Kuching folyó partjára, ahol végig parkosított sétány halad, mindenféle árusokkal.
Ismerkedtünk a várossal, megnéztük piacot, a rózsaszínben pompázó Nagymecsetet és a körülötte lévő temetőt, amelynek a folyóra nyíló kapujából a legszebb napnyugtát lehet megcsodálni.
Mivel a naplemente még váratott magára, visszasétáltunk a folyóhoz, hogy jobban szemügyre vegyük a túlsó parton lévő kormányzati negyedet és Sarawak új parlamentjét. Megnéztük a környező utcák üzleteit, ahol több tucat színben kínálták a jellegzetes borneói orángutános macskás és koponyás pólókat.
A Kuching szó ugyanis azt jelenti, macska. A városban ennek megfelelően minden forgalmasabb ponton találhattunk macskákat ábrázoló szobrokat. Az orángután a sziget különösen védett állata. Erre a kijelentésre nagyon sok borneói ember kapná fel a fejét, és kérni ki magának, hogy az orángutánokat majomnak vagy állatnak nevezzük. Az orángután ugyanis nem majom, hanem erdei ember. A felfűzött koponyákat ábrázoló pólók a hajdani borneói fejvadászokra emlékeztetnek, akiknek utódai ma ilyen-olyan módon az idegenforgalomból élnek.
A sok ajándékbolt mellett felkerestünk egy-két illatszer boltot, és gyógyszertárat is szúnyogriasztó ügyből kifolyólag. Másnapi programunk a Bakó nemzeti park volt, és a leírások szerint a nedves, erdős helyen rengeteg a szúnyog. Miután sikerült egy olcsó szúnyogriasztót vásárolnunk, visszasétáltunk a folyópartra. Már felgyúltak a fények, és csodálatos színben pompázott az ég is. Leültünk egy padra, és onnan néztük, amint alábukik a nap.
Miután lement a nap, visszamentünk a városközpontba és vacsorázó helyet kerestünk, amikor egy Buddhista felvonulásba botlottunk. Több száz, talán ezer iskolás gyerek vonult keresztül a városon lámpással a kezükben. Voltak, akik feldíszített kocsikon ültek. Rengeteg ember nézte a felvonulást. A felvonulók többsége kínai volt, úgy tűnt, hogy különböző buddhista iskolák tanulói, akik csodálatos dalokat énekeltek.
Végül vagy jó két órán keresztül néztük a felvonulást. Egy darabig velük is mentünk, bízva abban, hogy a folyónál vízre bocsátják a lámpásokat, de sajnos csak egy kört tettek a városközpont körül.
Volt a szállónk mellett egy újonnan nyílt étterem, ott vacsoráztunk. A kínálat nem volt túl széles, de az árak elfogadhatóak voltak. Hat Ringitért ettünk egy Laksát. Nekem sajnos már második alkalommal sikerült kifognom az egyetlen ihatatlan üdítőt.
Tíz óra körül értünk vissza a vacsora utáni sétából. A Hotel első részében működött a Cat City nevű szórakozóhely, melynek zenéje az egész épületben hallgató volt. A zümmögő ventilátor és a diszkó moraja ringatott álomba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése