Malájzia 8.

Kirándulás a Bakó Nemzeti Parkba




Az esti diszkó ellenére frissen ébredtünk. Összeszedtük az összes maradék nassolni valót - müzli szeletet, kekszet - aztán elindultunk a buszpályaudvarra.

Az Elektra ház előtti piac oldalában van a minibuszok állomása. Ezek különböző irányokban, öt különböző zónában közlekednek. A buszoknak nincs menetrendje, akkori indulnak el, ha megtelt. Ez 12-14 utast jelent. A jegy ára változó, az élelmes utasbeszervezők a turistákat igyekeznek levenni. Ha nincs kedvünk vagy időnk megvárni, amíg összejön egy fuvarra való utas, meg lehet alkudni a vezetővel, és általában 30 Ringitért akár 2 embert is elvisz.

A Lonely Planetben az olvastuk, hogy a Bakó Nemzeti Parkhoz a 6-os busszal lehet eljutni, ami előző nap szerzett információnk szerint nyolc órakor indul a piac mögül.

Út közben vettünk egy fürt banán, és a melegre való tekintettettel beszereztük még egy jó nagy palack vizet is. Némileg kételkedve az információ hitelességében 8 előtt néhány perccel megérkeztünk a megállóba. A várakozóktól is megérdeklődtük, hogy mikor és milyen busz megy a parkhoz. Még mindig nem voltunk biztosak abban, hogy jó helyen állunk, ugyanis Kuchingban a piac környékén három buszállomás is akad. Miután mindenki biztosított arról, hogy jó helyen állunk, 8 órakor be is állt a 6-os busz.

Felszálltunk és kifizettük a 2-2 Ringites jegy árát. A 35 km-es utat mintegy 45-50 perc alatt tettük meg. Már megszoktuk, hogy a buszról bárhol le lehet szállni, és ha az utas kéri, akár a mellékutcába is bekanyarodunk. A Nemzeti Parknál már csak ketten szálltunk le valamivel 9 óra előtt. A buszmegállótól mintegy 150 méterre volt a Park bejárati épülete.

Kitöltöttük a regisztrációs lapot, és befizettük a 10 Ringites belépőt. Az épületben egy étterem volt, és a teraszon néhány pad. Elég korán érkeztünk, még csak néhányan várakoztak. A park regisztrációs épülete egy folyó partján volt. A park tényleges bejárata a folyó torkolatánál volt ahová csónakokkal lehetett eljutni. A csónakért 47 Ringitet kellett fizetni egy útra. (Hat utasig 47 Ringit egy út, hat utas felett 9 Ringit személyenként.) Az oda-vissza út ennek kétszerese volt. Mivel elég magasnak tartottuk az árat - és itt sajnos nem lehetett alkudni - úgy gondoltuk, hogy megpróbálunk utastársakat keríteni, akikkel meg lehetne osztani a költséget. Sajnos az érkezők többsége eleve szervezetten jött - 2 japán és egy francia csoport - akikhez nem tudtunk csatlakozni. A következő busz egy óra múlva jött, így elég reménytelen volt a helyzet. Végül szerencsénk volt, mert az egyik kisbusszal érkezett két szingapúri fiú, akiket a regisztrációs hozzánk küldött. Kölcsönösen örültünk egymásnak. Beszálltunk az egyik csónakba, és mintegy 35 perc csónakázás után megérkeztünk a torkolatnál lévő főhadiszállásra. (Headquarter továbbiakban HD)

A Bakó Nemzeti Park Sarawak legrégebbi nemzeti parkja. Területe 27 km². Mintegy 15 különböző kijelölt túraútvonalat járhatunk be. A túrák különböző távolságúak és nehézségűek. Van, amelyik csak 800 méter, és másfél óra alatt tehető meg, míg egy másik 4 km-es útvonal is hasonló idő alatt bejárható. Aki hosszabb időt szeretne a parkban eltölteni, annak lehetősége van szállást foglalni. A faházak a HD közelében helyezkedtek el.

A folyó partján szálltunk ki a csónakból. A parton volt egy kisebb étterem, ahol a parkban lakók éppen a reggelijüket költötték. Ez volt az utolsó pont, ahol még lehetett ételt és italt vásárolni.

A HD regisztrációs pontjánál kaptunk egy térképet, és egy könyvbe bejegyeztük, melyik útvonalon indulunk el, arra az eshetőségre, ha valami történne velünk tudják merre keressenek. Gondolkodtunk, hogy a vízesés irányába indulunk, könyvünk mint az egyik legszebb és legromantikusabb útvonalat említette, de mint kiderült, jó ideje nem esett az eső - te jó ég még itt az esőerdőben sem?! - ezért mindenkit lebeszéltek róla, hogy arra túrázzon. Így a rövid, de annál technikásabb Telok Paku túraútvonalat választottuk, majd idő függvényében bejelöltük a Telok Pandan Kecilt, és Besart is.

Alig hagytuk el a HD pultot, egy kisebb csoportosulásra lettünk figyelmesek. Fényképezőgépekkel, távcsövekkel mindenki a fa tetejét kémlelte, ahonnét élénk lárma hallatszott. Éppen reggeli után keresgéltek a palackorrú majmok.

Többen gyümölcsökkel próbálták lecsalogatni a fa koronájában ugráló csapatot, de vagy nem volt elég csábító a kínálat, vagy túl félénkek voltak a dzsungellakók. Készítettünk néhány fényképet, majd tovább indultunk, magunk mögött hagyva a csoportot, remélve, hogy nem riasztják el az esetleg utunkba kerülő jószágokat. Jól gondoltuk, mert rögtön keresztezte az utunkat egy szakállas disznó család. Nagyon félénket voltak, és bár "lövésre" készen tartottam a fényképezőgépemet, mégsem sikerült egyetlen felvételt sem készítenem, olyan gyorsan beiszkoltak a bokrok sűrűjébe.
Egy darabig a mangrove mocsár fölé telepített pallókon haladtunk, majd az út bekanyarodott a sűrűbe. Ahogy haladtunk előre, egyre nehezedett a terep. Egyre meredekebb lett az út, néhol gyökereken, köveken kapaszkodtunk felfelé. Mindössze egy-egy mókus szaladt át az úton, vagy rohant fel a fára.
Csendben és nagyon figyelmesen haladtunk előre. A fák között kifeszített pókhálók függtek, bennük lesben állt a "vadász". Óvatosan kikerültük, nem ismerve a trópusi pókokat és csípésüknek hatását. Az árnyékosabb, nedvesebb részeken megjelentek a szúnyogok is. Szerencsére vittük magunkkal az előző nap vásárolt szúnyogriasztót, amit sebtében magunkra is kentünk.
Jó háromnegyed órát haladtunk felfelé, amikor az út irányt változtatott és lefelé fordult a part felé.. Tíz percnyi ereszkedés után megpillantottuk a a tengert. Mindössze 5-6 ember fürdött a langyos vízben. Mire elértük a tengert, mi is verejtékben úsztunk. A párás levegő, és a nehéz terep alaposan megizzasztott. Gyorsan döntenünk kellett, hogy egy kellemes strandolás, vagy még egy másik túra.
Úgy döntöttünk, hogy fürödni tudunk később is, ezért tíz perces pihenő után visszafordultunk. Ez a kis szusszanás elegendő volt arra, hogy egy kicsit felfrissüljünk. Visszafelé valahogy jobban haladtunk, még dél sem volt, mire felértünk ahhoz a ponthoz, ahol az út leágazott a másik túraútvonal irányába. Itt volt egy kis pihenő terasz - paddal és kellemes kilátással - ahol leültünk egy újabb pihenőre, és ettünk néhány falatot, mielőtt ismét nekivágtunk volna.

Az első szakasz az erdőben vezetett. Itt szerencsére árnyékban haladtunk - és az út további részéhez viszonyítva akár azt is mondhatnám, hogy hűvös volt (alig 30 fok). Később felértünk egy fennsíkra, ahol nyílt terep következett. Hogy ne legyen olyan egyszerű a helyzet, olyan szakasz következett, ahol az eső miatt pallókat építettek, melynek néhol mozgó, néhol hiányzó deszkáin egyensúlyoztunk fél- egy méterrel a talaj felett. Az út mellett elfogytak a fák, és megjelentek az izgalmas "ragadozó" vagy inkább csak rovarevő növények a kancsókákák. Néhány elszáradt termést kipreparáltam, belsejükből rovarok maradványai pottyantak ki.
Egy újabb útelágazáshoz érkeztünk, ezúttal a rövidebb, Besar ponthoz vezető utat választottuk. Néhány perc múlva egy árnyékosabb részhez értünk, majd egy korláttal biztosított szakadék szélén véget ért az út. Álltunk magasan a tenger felett és gyönyörködtünk a kilátásban. Körbenéztünk, de sajnos sehol sem láttunk lejáratot, pedig már nagyon csábított egy kis hűsítő fürdő.
Idővel jó álltunk, ezért az elágazásnál nem indultunk visszafelé, hanem letértünk a Kecil útvonal irányába. Ez a terep sem volt könnyebb, tűző napon pallókon vezetett az út. A nálunk lévő törölközővel próbáltuk hűsíteni magunkat. A vizünk már fogytán volt, locsolásra nem akartuk elpazarolni.

Egy fekete, dermedt lávával borított fennsíkra kapaszkodtunk fel. Magasan a tenger fölött álltunk, remélve, hogy találunk lejáratot a partra. Körbejártuk a fennsíkot, amikor egy falra erősített létrát pillantottunk meg. Nagyon meredeken ereszkedtünk lefelé. Több létrán és pallón kellett végighaladnunk, mire elértük az utolsó, kötéllel biztosított hágcsót.

Majmokat megszégyenítő szökkenésekkel értük el a partot, és vetettük magunkat a tengerbe. Ilyen jól még nem esett a fürdés. Az egész öbölben összesen nyolcan voltunk, köztük az egyik szingapúri fiú, akivel együtt jöttünk a csónakon. Neki annyira megtetszett a hely, hogy úgy döntött, ott tölti a parkban az éjszakát. Összebarátkoztunk egy túravezetővel is, tőle próbáltuk megtudakolni, hogyan tudnánk egyszerűbben visszajutni a HD-hez. Sajnos kiderült, hogy nem létezik sem rövidebb, sem könnyebb útvonal.

Kiszámoltunk, hogy jó 40 percnyi fürdésre maradt időnk. A kövek között visszavettük a ruhánkat, és megittuk az utolsó kort vizünket, majd visszakapaszkodtunk a szikla tetejére. A már ismert útvonalon elindultunk visszafelé. Nagyon nehezen haladtunk a tűző napon. Alig vártuk, hogy elérjük a fák árnyékát. Bár egyre fáradtabbak voltunk, addig nem tartottunk pihenőt, amíg nem értünk árnyékos helyre.

Az egyik tisztáson a fák koronájában majmok ugrándoztak. Sajnos nem tudtuk közelebbről szemügyre venni, mert amikor elindultunk feléjük, beljebb húzódtak a sűrűbe. Végül feladtuk, és továbbindultunk.

Amikor elértük a mangrove mocsár feletti pallót, meglepődve tapasztaltuk, hogy minden vízben állt. Távollétünkben megérkezett a dagály, és megemelkedett a vízszint. A csónakok be tudtak állni a kikötőbe, így nem a partról kellett beszállni.

A csónakossal fél 4-et beszéltünk meg, jó 10 perccel korábban értünk vissza. Ez éppen elég idő volt arra, hogy továbbmenjünk a HD-hez, a könyvben bejelöljük, hogy szerencsésen visszaértünk és vegyünk egy üveg vizet. Kellemes meglepetésként ért, hogy itt is korrekt árakkal találkoztunk. Annak ellenére, hogy más üzlet nem volt a környéken, a hűtött vízért alig kértek többet, mint a városi üzletekben. Teli ittuk magunkat és beszálltunk a csónakba. Négy óra tízkor értünk vissza a kikötőbe. A négy órás buszt sajnos lekéstük, de szerencsére 4.20-kor indult egy másik busz. Még volt annyi idő, hogy az egyik árustól vegyünk egy újabb vizet, amivel már Kuchingig kihúztuk.

Öt óra után pár perccel érkeztünk meg az Elektra házhoz. Egyenesen hazamentünk, hogy egy kicsit pihenjünk. Beálltunk a zuhany alá, és élveztük a langyos vizet. Mikor felfrissültünk, lesétáltunk a folyópartra, ahol felfedeztünk egy kínai szentélyt is. A környéken rengeteg ajándékbolt volt. Körbenéztük az üzletek kínálatát, majd továbbmentünk az óratoronyhoz, és onnét a sétáló utcába, amely párhuzamosan haladt a folyó parti úttal. Itt is rengeteg üzletet találtunk. Az egyikben vettem magamnak egy piros macskás pólót.

Mivel már kezdett esteledni, felmentünk a rózsaszín mecsethez, hogy megnézzük arról a helyről a napnyugtát, ahonnét állítólag a legszebb. Hát nem csalódtunk a látványban. Meg is beszéltük, hogy alkalomadtán máskor is elsétálunk ide.

Sétáltunk egyet bazársoron, majd a tegnapi helyre elmentünk vacsorázni. Kipróbáltunk egy vega ételt. Valami zöld levél volt osztrigamártással. Rájöttem, hogy szeretem az osztrigamártást.

A szálló melletti diszkóban ma is szólt a zene, de már nem zavarnak a zajok. Másnapra ismét beiktattunk egy kis strandolást. A Santubong falut terveztük megnézni, amely a Santubong hegy lábánál fekszik, majd utána a Damai Beach lesz a következő program.